Vannak fontos filmek a vietnámi háborúról, mint például az Apokalipszis most, a Jó reggelt, Vietnám!, az Acéllövedék, a Jákob lajtorjája, A szarvasvadász, vagy A szakasz, ám a kacifántos című Minden idők legelképesztőbb sörfuvarja nem tartozik közéjük. Az amúgy minőségi, és egyedi megközelítésű filmjeiről és sorozatairól nevezetes Apple TV+ ezúttal szimplán a tutira ment, és semmifajta kockázatot nem vállalt.

Már az első képkocka sem ad túl sok reményt a bizalomra: megkapjuk az utóbbi évek egyik legközönségcsalogatóbb mondatát: „Igaz történet alapján”. Ez valóban így van, de valahogy manapság szinte minden második film elején kiírják ezt, így elveszti a súlyát. Most épp 1967-ben járunk, a vietnámi háború kellős közepén, amikor egy inwoodi kocsmában, a Doc Fiddler's-ben minden este összeverődik egy társaság, és megvitatják az élet dolgait. Természetesen folyamatos téma a háború is, amihez a tekintély, a hely tulajdonosa és csaposa, az „Ezredes” (Bill Murray abban remekel, amiben a legjobb:

kis szerepből épít egy egész univerzumot)

is vastagon hozzászól. Persze nagy közhelyeket pufogtat arról, hogy ki mindenki hazafi, és hogy nem kéne a tévében mutogatni a háborút, mivel az nem egy műsorszám, hanem a valóság (ennek kapcsán természetesen elhangzik az is, hogy mennyivel jobb volt az élet, amikor még nem volt tévé).

Itt ül minden este Chick Donohue (Zac Efron) is, aki rászolgált a nevére (eredetileg John, de a filmben is mindenki Chick-nek hívja, és ő is így mutatkozik be): nagyszájú, semmirekellő alak, aki csak teng-leng az életben, és a nagy elhatározásait ritkán követik tettek. A családja is állandóan szekálja, hogy csak piál és alszik, pedig már a húszas évei közepén jár. Mivel alapvetően semmi sem érdekli,

nyilván a legőrültebb ötletet fogja magának érzeni.

Az egyik ilyen kocsmázás alkalmával az Ezredes megjegyzi, hogy legszívesebben elmenne Vietnámba, hogy minden ott harcoló, környékbeli fiúnak vigyen egy sört „hálaképpen”. Na, erre a kapatos Chick felpattan, ő majd elviszi azokat a söröket, és innen már nincs megállás. A poén az, hogy sikerül neki. Nem csak az Apple TV+-on, ez a fiú a való életben is kiment Vietnámba, és szétosztotta a söröket. Ez azért elég jó sztori, kár, hogy nem sikerült filmmé gyúrni. Onnantól ugyanis, hogy Chick elindult Vietnámba,

az egész egy klasszikus, ám indokolatlanul könnyed pokolra szállás lesz.

Egy olyan háborús film, amiben a tudatlan hős, akinek csak egy buli ez az egész, fokozatosan megtapasztalja a borzalmakat. Donohue a naiv Mikulás, aki sörrel teli puttonyával elindul a frontra.

Innentől road movie-ba vált a Sörfuvar, Chick egyre mélyebbre merül a háború szörnyűségeiben, és nemcsak a lövészárkok rettegését tapasztalja meg, de azt is, hogy milyen érzés, ha egy kisgyerek ellenségként tekint rá, vagy lelövik azt a vietnámi férfit, akivel épp az imént haverkodott össze. Arról már nem is beszélve, hogy kénytelen végignézni egy kegyetlen vallatást, ami

mindenkit megfoszt emberi mivoltától.

A tét tehát egyértelmű: a korábban háborúpárti Chick, aki még a pacifista tüntetőkkel is összeverekedett, szép lassan maga is háborúellenes nézeteket kezd vallani. Újból és újból rácsodálkozik, milyen rombolás zajlik Vietnámban akár fizikailag, akár lelki síkon. Ehhez azonban az összes háborús közhelyet felvonultatja a film, ráadásul elég bátortalanul.

A Minden idők legelképesztőbb sörfuvarja afféle leegyszerűsített, kétbites háborús film. A címe alapján ugyan szatírára gyanakodnánk, de még ezt sem váltja be. Nincs benne irónia, pimasz, maró humor se jellemzi, inkább a patetikus dráma felé viszi el hangulatot, és végigkalauzol a háborús filmek közhely-körútján. Van itt brutális szőnyegbombázás, riadt vietnámi kislány, durva háborús sérülés, gyermekét sirató apa, katona, aki már csak a fronton érzi otthon magát, meg persze marcona, napszemüveges CIA-s, aki rezzenéstelen arccal vallat. És ne feledjük, hogy Chick katonák társaságában utazik Vietnám háborús övezetébe a repülőn, visszafelé pedig koporsók közt ül a rakodótérben. Ha ez a szimbólum nem lenne elég világos, akkor Inwoodba hazaérve Chick többféleképpen, de mindenképp jó didaktikusan meg is fogalmazza a tanulságokat.

Pedig nemcsak a történettől várnánk a szatirikus hangot, de Coates, a Russell Crowe által alakított haditudósító megjelenése is ezt ígéri.

A cinikus sajtós akár Chick Vergiliusa is lehetne ebben a Földi pokolban,

ám még ezt a kézenfekvő allegóriát sem sikerül kijátszani, inkább hagyják őket húsz percen át rohangálni az ostromolt Saigonban, miközben Crowe mindent megtesz, hogy a maximumot hozza ki a papírmasé karakterből.

A hír viszont igaz: Zac Efron valóban kezd színésszé érni, ám az biztos, hogy egy egész filmet még nem visz el a hátán. Nem játszik rosszul, de nincs igazán kisugárzása, és inkább csak a kötelezőket hozza, életet, egyéniséget nem igazán ad a karakternek. Hiányzik belőle a karizma, ami akkor a legszembetűnőbb amikor Russell Crowe mellett látjuk. Ráadásul

nagyobb drámai pillanatokat még nem érdemes rábízni,

ugyanis az a jelenet, amikor az egyik, Vietnámban elesett barátjának az édesanyjával beszél, és majdnem sírva fakad, inkább röhejes, mint szívszorító. Efronnak még nem megy ez a „mindjárt elsírom magam”-arc, inkább olyan grimaszt vág, mint akit hirtelen valami nagyon büdös szag csap meg.

Viszont, amiről mégis próbálna valamit állítani ez a film, az a média felelőssége és a háborús propaganda. Van az elején egy fontos párbeszéd, az egyik srác megkérdezi az Ezredest, hogy: „És az amerikaiak nem bírnák a valóságot?”, mire a válasz: „Nem. És nem is kell nekik”. Valójában ezt bontja ki két órában a Sörfuvar, azt mutatja be, hogy

az emberek számára fontosabb a mítosz, mint a valóság.

Chick is ezt vágja Coates fejéhez, hogy miért nem bátorító, dicső dolgokat írnak a vietnámi háborúról. A haditudósító persze azzal érvel, hogy mert nekik az igazságot kell közvetíteni. A Minden idők legelképesztőbb sörfuvarja ezt a dilemmát bontja ki a maga esetlen módján, hogy ha az igazság összeegyeztethetetlen a mítosszal, amiben hiszel, melyiket választod? Sajnos azonban ez az egész olyan lett, mint egy rosszul telecsapolt korsó: sok hab, kevés sör.