Leonardo DiCaprio megint hoppon maradt

2015 óta akarja megcsinálni a 24-szeresen hasadt személyiségű bűnözőről szóló filmjét, de előbb a Széttörve előzte be, most pedig Tom Hollanddel forgatják le ugyanazt a sztorit.

Hat évvel ezelőtt olvashattunk róla először, hogy Leonardo DiCaprio lesz a főszereplője a Daniel Keyes 1981-es tényregénye, a magyarul is olvasható Szép álmokat, Billy! alapján készülő The Crowded Room című filmnek, amivel – akkor – 18 éve dédelgetett álmát váltotta volna valóra. A megtörtént események alapján íródott könyv egy Billy Milligan nevű férfi története, aki az első volt, aki sikeresen hivatkozott tudathasadásos személyiségzavarra a bíróságon.

Milligan 1977-ben Ohióban fegyverrel kirabolt és megerőszakolt három nőt, mégis felmentették, mivel bebizonyosodott, hogy nem kevesebb mint 24 különböző személyiség lakozik benne. Ezek a különféle korú, nemű és jellemű emberek (volt köztük leszbikus nő, kimért úriember, erőszakos férfi és laza fiatal is) védekező mechanizmusként alakultak ki a férfi elméjében, mivel szadista nevelőapja gyerekkorában folyamatosan bántalmazta.

James McAvoy a Széttörvében, Leonardo DiCaprio és Tom Holland. Forrás: UIP-Duna Film, Alberto E. Rodriguez / Getty Images, Mike Marsland / WireImage / Getty Images

 

Ha a sztori ismerős, az nem a véletlen műve, hiszen ugyanerről szól M. Night Shyamalan Széttörve című filmje – csak ő a Keyes-alapanyagot megkerülve, B-szériás akcióhorrorrá silányítva adaptálta vászonra még 2016-ban a megrázó történetet (bár a főszereplő, James McAvoy tényleg zseniális volt benne). Habár a DiCaprio-projektnek ekkor már több forgatókönyvírója is volt, jegelték a projektet, hiszen értelmetlen lett volna ugyanakkor előjönni a The Crowded Roommal.

Úgy tűnik azonban, további hosszú évekre esik kútba a sztár filmterve (sőt, az is lehet, hogy örökre), hiszen most derült ki, hogy az Apple-nél szintén The Crowded Room címmel készülnek sorozatot forgatni a Szép álmokat, Billy!-ből, a Pókember-filmekből és a Cherryből ismert Tom Hollanddel a főszerepben.

A Variety közlése szerint a tízrészes széria egy antológiasorozat első évada lesz, és az Egy csodálatos elme Oscar-díjas forgatókönyvírója, Akiva Goldsman fogja megírni.

Nem kizárt, hogy ez ugyanaz a projekt, mint amiben DiCaprio is érintett volt, mivel az Apple és a korábbi terv gazdája, a New Regency stúdió közötti együttműködésben valósul meg – az IMDb mindenesetre még két külön címen említi a műveket, és a DiCaprio-félét is folyamatban lévőnek jelöli.


(via Variety)

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu