Vontatott hőseposzt csináltak az oroszok a csernobili katasztrófából

A Csernobil 1986 a kissé sértett oroszok válasza az HBO drámai sorozatára, de a részletekbe nem mentek bele, csak fogtak egy vonakodó tűzoltót, aki a Szovjetunió hőse lett.

Az elmúlt évek egyik legnagyobb streaming szenzációja volt az angol gyártású, az HBO GO-n futott Csernobil (2019 ), amely nem csak a katasztrófa emberi oldalát és magát a pusztítást mutatta meg elemi erővel, hanem a felelősöket is megnevezte. A részben inkompetens, részben magáról minden felelősséget elhárító szovjet bürokrácia megannyi prominens helyi és országos vezetőjét, szikáran, tényszerűen, de annál hatásosabban.

Nem is örültek az oroszok, akik dafkéból megcsinálták a saját Csernobil filmjüket, ugyanezzel a címmel, csak azért is

– bár a produkció a józanabb nemzetközi forgalmazásban a Csernobil 1986 címet kapta, és ami persze a Netflixen fut. Lássuk, mit tudnak az oroszok, vagy inkább azt, mit akarnak elmondani az emberiség egyik legnagyobb technológiai katasztrófájáról.

Az oroszok a lehető leglogikusabb választ adták: az egyéni hősiességre, a bajtársiasságra és az áldozatvállalásra koncentráltak, ami persze picit ironikus, ha a volt Szovjetunió kényszeres hőskultuszára gondolunk. Hősünk, Alekszej Karpusin tűzoltó (Danila Kozlovskiy, egyben a film rendezője is), aki a csernobili atomerőmű biztonsági részlegének tagja. Csakhogy az életet habzsoló Alekszej unja a monoton erőműi munkát, és kérvényezi az áthelyezését Kijevbe, ahol sok minden történik, és még az sem tartja vissza, hogy tíz év után véletlen találkozik régi szerelmével (Oksana Akinshina) a közeli Pripjatyban, és megtudja, hogy van egy kisfia. Már úton van, amikor megtudja, hogy felrobbant a négyes reaktor, és visszafordul, hogy segítsen bajtársainak.

Alekszejben bőven működik az életösztön, és miután a helyszínre érve látja, hogy a helyzet kontrollálhatatlan, egy bajtársa megmentése után úgy érzi, ő megtette a magáét, és egy mentőbe bekéredzkedve elmenekül a pokoli helyszínről – ezt a jelenetet tökéletesen adták vissza az iszonyatos körülmények között dolgozó tűzoltókról. Csakhogy

a hős attól hős, hogy a saját félelmeit és önzését is legyőzi.

Merthogy, bár a tüzet sikerült eloltani, kiderül, ha nem eresztik le az izzó reaktor alatt található hűtővíztároló vizét, akkor az újabb robbanásokból keletkező óriási gőzfelhő az egész országot, sőt, egész Európát elpusztíthatja. A hűtővizet belülről, sötétben, sugárzás alatt és forró vízben kell leereszteni. A még mindig habozó tűzoltó megtudja, hogy a csak pár napja megismert kisfiú is masszív dózisú sugárzást kapott – mellesleg egy olyan jelenetben, amelyet egy az egyben J.J. Abrams Super 8-ból (2011) emeltek át, és mivel a vállalkozók jutalma egy moszkvai lakás és svájci klinikai kezelés, végül igent mond az öngyilkos küldetésre, ha a kezelést a fia kapja.

A többit már sejthetjük, pláne úgy, hogy az itt bemutatott hűtővíz leeresztésre valóban sor került, az itt ábrázolt körülmények között, bár nem tűzoltók, hanem „csak” mérnökök vitték véghez a hőstettet, és a sokáig ismert verzió szerint napokon belül mind meghaltak, és testük magas radioaktivitása miatt lehegesztett koporsóban temették el őket. Egy későbbi verzió szerint a mérnökök túlélték a történteket, de ami a volt Szovjetunióban történt, arról sosem tudni, hogy valóban úgy történt-e, ahogy azt gondoljuk. Attól sokan tartottak, hogy a színészként karizmatikus, de nem rendkívüli Kozlovskiy (Matilda, Dovlatov) munkája propagandafilm lesz, de valójában nem az, vagy csak nagyon kis részben az.

Még annyi is belefér, hogy az egyik mérnök egy partfunkcionárius arcába mondja, hogy az ő hibájuk a rosszul megtervezett erőmű katasztrófája, de ennél az egy árva mondatnál nem megyünk mélyebbre.

 

Az igazi felelősségről nem esik itt szó, sem a tervezés, sem az oltás, majd a mentés során, és az itt felsorakozó hivatalnokok és szakemberek mind becsületes férfiak, akik értik és teszik a dolgukat. Ennek fényében olyan, mintha a csernobili katasztrófa egy természeti csapás lett volna, amire képtelenség felkészülni, az akkori kor eszközeivel borzasztó nehéz megfelelő választ adni, és ha így nézzük, akkor csak van egy kis propaganda ebben. Másrészt egy katasztrófafilmbe oltott megváltástörténetről beszélünk, ahol a főhős nem csak az országot menti meg, hanem múltbéli hibáit is helyrehozza, és ehhez a műfajhoz nem is kell politika. Ehhez a műfajhoz feszes szerkezet, jól eltalált látványvilág és erőteljes történet kell, de a háromból csak a látvány működik igazán – látszik is, hogy azzal nem nagyon spóroltak.

A cselekmény viszont el lett nagyolva és szó sincs feszességről. Folyton megállunk, hősünk mindig visszamegy valahová, hol az erőműhöz, hol a városba, hol a kórházba, hol a műveleti központba, hogy aztán a sztori nagy nehezen újra lendületet vegyen, majd megint megálljon és visszatérjen valahová. Itt mindennek egymásra kéne épülni, az egyes jeleneteknek nyomnia kéne előre azt, ami következni fog, a tervezésnek és a habozásnak csak perceket kéne elvennie a játékidőből, de itt pont fordítva történik, és ez gyakorlatilag kiöli a feszültséget. Úgy a 35. perc táján hősünk piros Ladájában elindul az erőmű felé, és egyszer csak hatalmas madarak kezdenek potyogni az égből, összezúzva a szélvédőt is. Ismétlem, ez a 35. perc, és egyben a film legjobb és legdrámaibb pillanata, amit aztán nem is sikerül überelni – pedig még hátravan úgy 100 perc a két és negyed órás játékidőből. Kárpótlásként kapunk úgy 40 percnyit a legtehetségesebb kortárs orosz színésznő, Oksana Akinshina (Lilja 4-ever, Szputnyik) játékából, és az is valami.

Értékelés: 6/10

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu