Nicolas Cage szétkáromkodja a Netflixet

Ő lesz a házigazdája A szitokszavak története (History of Swear Words ) című dokusorozatnak. Alig várjuk!

„Nicolas Cage a házigazdája ennek a vállaltan profán sorozatnak, amely néhány hírhedten csúnya angol szó történetét és hatásait mutatja be” – olvasható a streamelős óriás oldalán a széria leírása. A műsor hat, egyenként 20 perces epizódból áll majd, és sajnos karácsonyi ajándékként még nem kapjuk meg: egészen január 5-ig kell várnunk a premierre.

Addig is vigasztalódhatunk azonban azzal a vicces kis teaserrel, amit a Netflix a humoros műsorainak a promózására fenntartott Twitter oldalán (Netflix Is A Joke) tett közzé, és azt láthatjuk benne, hogy Cage (akit a poszt szövegében nemzeti kincsként emlegetnek) egy új képen dolgozó festőt alakít.

A sztár csodás szavakkal festi le, mi jelenik meg épp kezei nyomán a festményen, majd a végén, amikor nekünk is megmutatja a csodás alkotást, jön a slusszpoén. Az ígéret szerint azonban a közelgő dokusorozatban azért nem veszik teljesen poénra a dolgot, mert Cage állítólag a téma igazi szakértőit, köztük történészeket is kikérdez majd a különféle trágárságok eredetéről.

Mellettük pedig feltűnnek sztárvendégek is, például olyan jól ismert komikusok, mint Nick Offerman vagy Sarah Silverman. A szitokszavak története egyébként nem az egyetlen netflixes produkció, amiben Nicolas Cage részt vesz: ahogy arról korábban már beszámoltunk, első sorozatos főszerepeként ő lesz a sztárja a streamelős óriásnál a Tiger King című, idén tavasszal berobbant dokuszéria fikciós verziójának.


(via Independent)