Rendkívül izgalmas, feszes, körömrágós moziról van szó, Jodie Foster és Forest Whitaker remekel, de persze senkire sem lehet panasz. Nagyon ajánljuk a filmet, ami akkor is izgalmas, ha már láttuk egyszer (vagy többször).
A film, bár technikailag nem remake, azért a cselekmény és a karakterek több helyen rímelnek az 1967-ben bemutatott Várj, míg sötét lesz című filmre, aminek szereplői közt szintén három bűnözőt találunk: az egyik hasonlóan empatikus és könyörületes, mint a Burnham (Forest Whitaker), a másik pont olyan kemény, mint Junior (Jared Leto), a harmadik pedig pont olyan könyörtelen és pszichotikus, mint Raoul (Dwight Yoakam).
A film története szerint ez a három bűnöző betör egy vak nőhöz, akinél egy babába rejtve nagy mennyiségű heroin parkol. Aztán persze a rosszfiúk hamar rájönnek, hogy alulbecsülték a vak nő vérmességét és rátermettségét, aki mindenáron meg akarja védeni magát. A Várj, míg sötét lesz történetét az Orlai Produkciós Iroda is feldolgozta, és a belőle készült színdarabot 2016 áprilisában mutatták be Kovács Patrícia és Szabó Kimmel Tamás főszereplésével a Belvárosi Színházban.
A forgatókönyv írója, David Koepp egyébként egy The New York Times-ban megjelent cikkből nyerte az ötletet: az írás ezekről a bizonyos biztonságos szobákról, azaz pánikszobákról szólt, és ehhez még az is hozzájött, hogy Koepp akkortájt beragadt saját házának liftjébe. Ez a cikk és a klausztrofób gondolatok indították meg a folyamatot, aminek a végén megszületett a film forgatókönyve.
A filmet David Fincher rendezte, és már a projekt legelején több problémával is meg kellett küzdenie. Az egyik legnagyobb gond a női főszereplő körül akadt: eredetileg Nicole Kidman játszotta volna Meg Altman szerepét, azonban a színésznő, aki ekkor forgatta a Moulin Rouge! c. filmet, megsérült egy táncos jelenet közben, és ezért mégsem tudott részt venni a forgatáson. Fincher annyira számított rá, hogy amikor ez kiderült, nem is gondolkodott más színésznőben: azt javasolta a stúdiónak, hogy hagyjanak fel a projekttel, gyűjtsék be a biztosítási pénzt, és mindenki mehet haza. Azonban a stúdiónak más tervei voltak, és felkínálták a szerepet Jodie Fosternek, aki el is vállalta – annak ellenére, hogy 2001-ben ő lett volna a Cannes-i Filmfesztivál zsűrijének elnöke, de a film kedvéért visszamondta a Cannes-i szereplést. A színésznő ráadásul terhes is volt ez idő tájt, és a pótfelvételekkel már meg kellett várni, amíg életet adott második gyermekének: csak utána tudták teljesen befejezni a filmet. Fosternek egyébként kilenc napja volt felkészülni a szerepre, de ez a végeredményen egyáltalán nem látszik. Nicole Kidman azért mégis kapott egy minimális szerepet: ő volt a hangja Foster filmbéli férjének barátnőjének – ő vette fel a telefont, amikor Foster kétségbeesetten felhívja férjét.
Jodie Foster mellet a másik női szereplő Kristen Stewart, aki itt még gyerek volt, és Fincher nyilatkozatából azt is tudhatjuk, hogy hihetetlenül gyorsan nőtt a lány: kilenc centit nőtt a forgatás alatt. Amikor elkezdték a felvételeket, Stewart még kisebb volt, mint Foster, és mire az utolsó felvételekhez értek, már magasabb volt a színésznőnél.
Fincher egyébként a filmet a Harcosok klubja után forgatta: mivel az 1999-es film közel 150 helyszínen forgott, a rendező következő munkájánál jóval le akarta egyszerűsíteni a dolgokat, ami a Pánikszobánál sikerült is. Persze azért nem akarta nagyon megkönnyíteni saját munkáját: úgy gondolta, hogy szinte a teljes sztorit vaksötétben fogja leforgatni, ami azonban kivitelezhetetlennek bizonyult. Fincher a színészeitől is megkövetelte, hogy a munkát ne a könnyebbik végén fogják meg, és a filmet olyan valósághűen akarta megcsinálni, amennyire csak lehet. Ez persze a költségvetést is rendesen megdobta, és sokkal tovább is tartott a forgatás a tervezettnél. A házat teljes egészében felépítették, és a pánikszobát igazi pánikszobákról mintázták. A rendező a legtöbb jelenetnél nem engedte, hogy CGI-t használjanak, ezért a színészeknek tényleg fel kellett kötniük az alsóneműt, be is szereztek pár sérülést a projekt során. Azt a jelenetet például, amikor Sarah, aki a sztori szerint súlyos cukorbeteg, orvosi táskáját a pánikszobán kívülre csúsztatják, 103-szor vették fel. A forgatás 120 napig tartott, és a főcímet a produkciós cég egy évig csinálta, de minden perc megérte, mert egy olyan feszes és izgalmas filmet kaptunk, hogy még napokig emlegetni fogjuk a látottakat.
