Az életből merített történet ezúttal TÉNYLEG sokkal izgalmasabb és valószínűtlenebb, mint egy regény, ráadásul mindezt a nagy Robert Zemeckis, a Forrest Gump rendezője vitte vászonra.
Szokás mondani, hogy a legjobb történeteket az élet produkálja, de ez csak ritkán van így, mert az élet rendszerint dögunalmas. Csakhogy Mark Hogancamp története valóban elképesztő – még akkor is, ha maga Mark, ha választhatott volna, maradt volna a dögunalmas verziónál. Történetét először egy sokszorosan díjnyertes, Marwencol című dokumentumfilm, illetve egy szintén rengeteg elismerést begyűjtő fotóalbum dolgozta fel, majd nem más, mint a nagy Robert Zemeckis (Forrest Gump, Vissza a jövőbe, A számkivetett) látott neki, hogy játékfilmben meséljen róla.
De mi is Mark Hogencamp története? Markot egy kisvárosi kocsmában verte majdnem halálra néhány neonáci, csak azért, mert szerencsétlen becsípve elkotyogta nekik, hogy szeret női ruhákat felvenni. Sérülései maradandóak, súlyos agykárosodást szenved, ami kihat a mozgáskoordinációjára, amnéziás és pánikrohamai vannak, és csupán egyetlen kapaszkodója marad, ami megmenti a józan eszét és életcélt ad számára: a kertjében újrajátssza a II. világháborút. Felépít egy miniatűr, 1 a 6-hoz arányban elkészült kisvárost, ez a címbéli Marwen, ahol gonosz nácik garázdálkodnak, akik ellen hősies amerikai katonák küzdenek, harcukat pedig gyönyörű és talpraesett amazonok segítik, ha kell, fegyverrel is. Ez a fantáziavilág mindenhová elkíséri – egy kis dzsipet mindenhová magával visz -, és ez segíti akkor is, amikor a bíróság előtt szembe kell néznie támadóival. Ami majdnem olyan traumatikus számára, mint maga a brutális bántalmazás, amit annak idején elszenvedett - pedig akkor majdnem agyonverték.
Az Isten hozott Marwenben Robert Zemeckis visszatérése is volt egyben – aki persze hosszabb hallgatás után már két évvel korábban is visszatért, de akkor csak annyit bizonyított be, hogy egy Brad Pitt és Marion Cotillard köré kerített, II. világháborús szerelmes kémsztori is lehet dögunalmas. Ez a film viszont parádés, és nem csak a történet lebilincselő, hanem a látványvilág is. Marwen Barbie-baba szerű lakói ugyanis megelevenednek, és valódi harcot vívnak az elvetemült nácikkal, csak azért, hogy megmentsék Steve Carellt. Aki tökéletes erre a szerepre, hiszen Carellről már az őt világsztárrá tevő 40 éves szűz óta tudjuk, hogy az elfojtásba menekülő karakterek a specialitásai, és most is zseniális – merthogy itt elég sok mindenre el lehet sütni ezt a jelzőt.
Zseniális a látványvilág is, ami egyrészt életre kelti a pici kerti város katonáit, ellenállóit és persze csodás nőit, másrészt teszi mindezt úgy, hogy valódi arcokat kapnak. Mert Carell is megjelenik fess, izmos G.I. Joe-ként, másrészt életének és fantáziájának idealizált nőalakjai is igazi vonásokat kapnak. És a lányok között van Leslie Mann, Diane Kruger, az énekesnő Janelle Monáe, a gyönyörű Eiza González, illetve Gwendolyn Christie. Zemeckis mindig is azon rendezők közé tartozott, akik nem csak a saját szakmai és technikai határaikat feszegették, de minden újítást hatalmas lelkesedéssel építettek be munkáikba, ami volt, hogy mellényúlást eredményezett, de többnyire inkább remek dolgokat, és ez most is így történt.
