Ezeket a filmeket ajánljuk vasárnapra

Ha úgy döntesz, hogy vasárnap semmit nem csinálsz, még mindig beülhetsz a tévé elé semmit nem csinálni!

A végső visszaszámlálás - Filmcafe, október 10. vasárnap, 8.55h

A Nimitz atommeghajtású anyahajó váratlanul irdatlan erejű elektromos ciklonba keveredik. Amikor kijutnak a viharból, lassacskán rá kell döbbenniük, hogy csaknem fél évszázadot utaztak vissza az időben, s belecsöppentek a második világháborúba, Pearl Harbor lebombázásának előestéjén. Képes-e a legkorszerűbb fegyverekkel felszerelt "úszó erőd" megakadályozni a támadást, és döntő fordulatot adni az eseményeknek?

 

Állítsátok meg Terézanyut! - RTLII, október 10. vasárnap, 10.45h

Kéki Kata (Hámori Gabriella), a szerencse lánya. Csinos, vonzó nő, van szerető édesanyja, szeretetre vágyó öccse (Nagy Zsolt) és három barátnője (Ónodi Eszter, Schell Judit, Major Melinda). Van megbízható barátja is, Marci (Elek Ferenc), aki már alig várja, hogy vőlegénnyé, férjjé, sőt családapává léptessék elő. Minden készen áll a sikeres élethez, amely azonban egyre késik. Kéki Kata ugyanis egyáltalán nem boldog mindattól, amit a sors az ölébe csöppentett. Vitathatatlan adottságai ellenére ugyanis ebben a szép, ifjú, ámde mégis érettnek mondható korban neki nincs se igazi munkája, se igazi szerelme. Pedig állandóan keresi mind a kettőt. Szorgalmasan jár állásinterjúkra és legalább ilyen szorgalmasan próbálkozik különböző férfiakban meglelni élete párját. Először a Fonyóban (Hujber Ferenc), aztán Dávidban (Csányi Sándor), majd pedig Tamásban (László Zsolt) véli megtalálni az igazit.

 

Az arany bűvöletében - Film Mánia, október 10. vasárnap, 10.55h

Pierre Augagneur (Jean-Paul Belmondo) a második világháború francia idegenlégiójának egyik legjobban kiképzett és legjobb katonája. Megbízhatóságáról azonban nem zengenek ódát. A német hadsereg előrenyomulása miatt Tunéziában az ott elrejtett francia aranykészletek egy részének biztonságba helyezését kell a légiónak elvégeznie. A feladat veszélyessége miatt, Pierre-re bízzák annak a csapatnak a vezetését, amelynek ezt véghez kell vinnie. Bár Pierre és társai teljesítik a feladatot, a németek csapdába ejtik őket. Csak néhányan élik túl az összecsapást. Az arany viszont ott marad náluk.

 

Nem kellesz eléggé - Viasat3, október 10. vasárnap, 12.55h

Beth, Anna, Mary és Gigi megpróbálják a lehetetlent: kiismerni a férfiakat. Nézzünk szembe a ténnyel: sosem tudni, mi jár a másik fejében, amikor rád néz, amikor meghív egy italra és elkéri a telefonszámodat. Tudja-e bárki is, miért nem hív vissza, miért tagadtatja le magát, és miért tűnt úgy, hogy akar, és most miért nem akar? A nők tévelyegnek, a férfiak botladoznak, mert az élet nem más, mint a be nem teljesedő kapcsolatok, a félbehagyott, elbénázott, észre sem vett lehetőségek sora...

 

Florence - A tökéletlen hang - TV2, október 10. vasárnap, 13.20h

Igaz történet alapján! Florence Foster Jenkins, a gazdag New York-i örökösnő mindig arról ábrándozott, hogy híres énekesnő lesz. Elszántan igyekszik valóra váltani álmát, amiben az sem akadályozza, hogy semmi hangja és érzéke az énekléshez. Férje és menedzsere, az angol színész St. Clair Bayfield zártkörű koncerteket szervez, hogy imádott felesége kiélhesse szenvedélyét. Ám az asszony egyszer csak bejelenti, nyilvános koncertet ad a Carnegie Hallban. A különleges fellépésre pedig elkapkodják a jegyeket...

 

Átkozott boszorkák - RTL Klub, október 10. vasárnap, 13.30h

Sally (Sandra Bullock) és Gillian (Nicole Kidman), a két testvér mindig tudta, hogy nem olyan, mint a többi gyerek. Szüleik halála után különc nagynénjeik nevelték őket, és a háztartásuk egy cseppet sem volt hétköznapi, már kiskoruktól gyakorolták a családjukban öröklődő varázslást. Egy apró gond van csak a csodálatos örökséggel: egy átok, miszerint az a férfi, aki a család egyik nőtagjába beleszeret, idő előtt meghal. Sally igazi szerelemre vágyik, és megpróbál távolmaradni a varázsló praktikáktól, míg Gillian bolondos és csapodár módon élvezi hatalmát a férfiak fölött. Amikor azonban Gillian találkozik Jimmyvel (Goran Visnjic), egyre különösebb dolgok történnek…

 

Zöldár - Duna Tv, október 10. vasárnap, 14.20h

Az ötvenes évek elején játszódó filmben a parasztcsaládból származó Marcit felveszik Budapestre a bölcsészkarra. Itt megismerkedik Borival, szerelemük azonban véget ér, amikor Marci nem áll ki Boriért régi ismerősével, Ács Lacival szemben, aki DISZ-titkárként kemény politikai hadjáratokat folytat, többek között a lány ellen. Lacit végül letartóztatják, és Marcit kérik fel utódjául, de a fiú nem vállalja a tisztséget. Az eset után Marci hazalátogat, és rádöbben, hogy viszonylag rövid távolléte során mennyire eltávolodott gyökereitől.

 

Ace Ventura - Állati nyomozó - SuperTV2, október 10. vasárnap, 14.30h

Eltűnt a kis házikedvence? Kutyus, cicus, aranyhal, krokodil, tarantula, denevér? Forduljon a világ legjobb állatnyomozójához, Ace Venturához! Ő garantáltan előkeríti a jóisten minden négylábú, szárnyas, uszonyos vagy egyéb teremtményét. Ace igazi ász: frizurája bohókás, öltözéke extrém, kajája meg leginkább madáreledel. Amikor "lába" kél Hópihének, a miami sportklub kabaladelfinének, Ace frenetikus energiával veti magát a nyomozásba. Most kamatoztathatja különleges adottságát: ott is nyomra bukkan, ahol senki más, és _ keményen hadakozva mind a két balkezével _ a legképtelenebb eredményre jut...

 

A csúf igazság - Prime, október 10. vasárnap, 14.55h

A pasi szerint minden nőt el lehet csábítani. A nő szerint minden nőnek megvan a maga szabad akarata meg józan esze, és mert az egyik egy reggeli tévéműsor gátlástalan, nagyszájú műsorvezetője, a másik meg a producere, fogadást kötnek. A férfi vállalja, hogy bebizonyítja a főnökének, a módszerei hiba nélkül, mindig működnek, azt csábít el, akit akar. És ő történetesen majdnem mindenkit akar. Ha pedig ez kevés volna, azt is vállalja, hogy a nő tanácsadója lesz, és biztos benne, hogy a módszerei működni fognak...

 

A három amigó - Film Mánia, október 10. vasárnap, 15h

Három western filmekben jeleskedő színész meghívást kap a mexikói Santa Pocóba, hogy védjék meg a várost a banditáktól. A három amigo úgy gondolja, elég ha odadugják a képüket, de legnagyobb rémületükre igazi, vérszomjas banditákkal kerülnek szembe!

 

Őrült, dilis, szerelem. - Cool, október 10. vasárnap, 15.20h

A negyvenes Cal (Steve Carell) ideális élete összeomlik, amikor a felesége, Emily (Julianne Moore) váratlanul bejelenti, hogy van valakije, és válni akar. Hirtelenjében nagyon egyedül találja magát, de a legrosszabb, hogy elfelejtette, hogy kell randizni. A környékbeli bárban próbálkozik, ahol találkozik a nőfaló Jacobbal (Ryan Gosling), aki átérezve a helyzet súlyosságát, elhatározza, hogy férfit farag belőle. Közben lánya, Hannah (Emma Stone) szerelmes lesz, ami újabb megpróbáltatások elé állítja Calt.

 

Jurassic Park - SuperTV2, október 10. vasárnap, 16.15h

Michael Crichton regénye alapján! A Costa Rica nyugati partjainál fekvő dzsungelszigeten évek óta nagyszabású terv előkészületei folynak. John Hammond amerikai milliárdos a világ legkiválóbb genetikusai segítségével valóra váltja élete nagy álmát: borostyánba zárt dinoszaurusz vérből, génsebészeti eljárással újraalkotja a jura-korban élt őslényeket, s őslényparkot rendez be a szigeten. A park tervezői áttörhetetlen biztonsági rendszert dolgoztak ki a majdani látogatók védelmére. Arra azonban nem számítottak, hogy egy pénzéhes számítógépes szakemberük a konkurencia megbízásából kikapcsolja a rendszert. Az őslények elszabadulnak, s kiderül, hogy sokkal gyorsabbak, intelligensebbek és veszélyesebbek, mint ahogy azt a park megalkotói gondolták...

 

Doktor Szöszi - Prime, október 10. vasárnap, 19h

Milyenek a szőke nők? Talán buták? Naivak? Kihívóak? Elle, a gimi legszőkébb és legcserfesebb nője kénytelen rájönni, hogy a szőke bombázók élete sem könnyű. Szerelme elhagyja őt, mert politikusi pályára készül, márpedig egy komoly joghallgató csak komoly barátnővel mutatkozhat. Elle-t azonban nem könnyű lerázni. Elhatározza, hogy bosszút áll hűtlen barátján és a világon. Felvételizik Amerika legnevesebb jogi egyetemére, hogy megmutassa, mit tud. Igaz, hogy rózsaszín sapkái, szuper-magassarkú cipői, rúzsa és az illatos papíron beadott dolgozatai kissé megzavarják a tekintélyes intézményt, ám amikor egy gyilkossággal vádolt aerobic-oktató ügyében jól ápolt kezébe veszi a nyomozást, fokozatosan minden megváltozik körülötte. Elle nagy fákba vágja a fejszéjét: szeretné, hogy szeressék, meg szeretné találni az igazi gyilkost _ no meg a manikűröshöz is időben oda akar érni...

 

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu