Ilyen az, amikor végére járnak egy igazán kényes ügynek!

  • Vízer Balázs

Spotlight - Egy nyomozás részletei címében majdnem mindent elmond, csak azt nem, hogy a valóban lezajlott nyomozást nem rendőrök, hanem újságírók folytatták egy gyerekmolesztáló ellen.


A katolikus egyház legnagyobb modernkori botrányát elindító oknyomozó újságírói munka bemutatása izgalmas és nagyon tisztességes, de meghökkentően visszafogott darab, noha a téma roppant érzékeny. Vagy pont azért olyan visszafogott Tom McCarthy munkája, mert szeretné egészen pontosan és részletesen érzékeltetni az általa körüljárt kérdés súlyosságát. Merthogy a legalább 50 százalékban ír katolikusok által lakott Bostonban járunk, és innen indult útjára az amerikai katolikus egyház nagy gyerekmolesztálási botrányhulláma. Amikor is a Boston Globe nevű újság munkatársai nem csak azt tárták fel hónapokig tartó munkájuk során, hogy milyen hihetetlen számban és mértékben történtek papok részéről gyerekeket érő támadások, hanem azt is, hogy az egyházi vezetés tudott erről, és mindent megtett, hogy megvédje az érintett papokat, újabb és újabb lehetőséget biztosítva nekik arra, hogy megint megtegyék azt, amiért rég rács mögött kellett volna lenniük.

McCarthy lehetett volna szenzációhajhász, játszhatott volna a nézők érzelmeivel, behozhatott volna néhány rosszarcú papot – volt már ilyenre példa - és koncentrálhatott volna az áldozatokra is. A rendezőt azonban elsősorban a klasszikus újságírói munka folyamata érdekelte, ezért kerül a középpontba a Globe oknyomozó részlege, a Spotlight, élén a pragmatikus Walter 'Robby' Robinsonnal (Michael Keaton), a szenvedélyes Michael Rezendesszel (Mark Ruffalo), a szorgalmas Sacha Pfeifferrel (Rachel McAdams), akik egy új főszerkesztő noszogatására állnak neki kivizsgálni ezt a kényes témát. Hol az orrukra csapják az ajtót, hol elcsepegtetett nyomok alapján haladnak, sok nehéz embert kell meggyőzniük - de a csavar nem itt van, hanem abban, hogy rá kell jönniük, hogy a történet darabjai végig előttük voltak, csak hiányzott az akarat és a látásmód ahhoz, hogy tudjanak mit kezdeni ezzel. Vagyis a film hajlandó arra is, hogy a valóban nemes szándékok által vezérelt újságírók felelősségét is firtassa, sőt, ez a későbbiekben meghatározó szállá válik.  

Mivel a 2000-es évek legelején járunk, hőseink még javarészt „analóg” módon dolgoznak, nem guglizva, hanem a levéltárban vagy könyvtárban ülve gyűjtik össze a tényeket, és lenyűgöző ezt a letűnt világot látni. A régimódiságot csak tovább erősíti, hogy mind a téma, mind az előadásmód olyan filmeket idéz, mint Az elnök emberei vagy a Zodiac – az utóbbi már csak Mark Ruffalo személye miatt sem véletlen. Vagyis egy módszeresen haladó, rendkívül józan, már-már szárazon előadott történetről van szó, és persze ennek megvannak a maga veszélyei – az adatlap kommentjeiből látszik, hogy voltak, akik ezt unalmasnak találták - akár unalmas is lehet, hogy nincs meg a kellő érzelmi töltet vagy meggyőződés, de a Spotlightból az első perctől kezdve kiérződik az az őszinteség és tisztesség, ami a készítőket motiválta. Nincsenek nagyjelenetek, nincs érzelgősség – egyedül Ruffalónak jut egy kiakadós rész, de ő már játszotta a Hihetetlen Hulkot is, így nyilván jár neki az ilyesmi, és persze jól is csinálja.