Jeffrey Tambort kirúgták a sorozatából, James Franco folytathatja

Mindkét színészt zaklatással vádolták. Tambort kirúgták a Transparentből, Franco folytatja a Fülledt utcákat.

A Transparent a főszereplő, Jeffrey Tambor nélkül folytatódik, miután a sorozatot gyártó Amazon a belső vizsgálat során indolkoltnak találta a színész ellen felhozott vádakat. Tambor korábbi asszisztense ugyanis azt állította, hogy a férfi "illetlenül viselkedett vele".  Ugyanakkor Trace Lysette, transzgender színésznő is megvádolta Tambort, aki állítása szerint, miután - talán viccnek szánva - közölte vele, hogy "ó, istenem, annyira szeretnélek letámadni", mikor kettesben maradtak, meg is tette: leszorította, és az ágyékát hozzányomta Lysette-éhez.

Tambor határozottan tagadja a vádakat, ám a sorozat ötödik évadában nem fog szerepelni. A Transparent az utóbbi évek egyik legfontosabb, kritikailag elismert sorozata, amelyben Tambor egy családapát alakított, aki 63 évesen végre felvállalta transzneműségét. A színészt egyébként a Sztálin halála plakátjáról is levették.

A szintén megvádolt James Franco azonban visszatér a Fülledt utcák második évadában. Az HBO kiváló sorozata a '70-es évek New Yorkjának The Deuce nevezetű, kétes hírű környékén játszódik, és a pornóipar felemelkedéséről szól. Franco egy ikerpárt alakít - azaz két remek főszereplővel lett volna szegényebb a sorozat, ha neki is mennie kellett volna.

A színész-rendezőt többen is zaklatással vádolták, több tanítványa is azt állította, hogy visszaélt hatalmával, és a színészi munka keretében vetkőzésre akarta kényszeríteni őket. Mindezeknek egyébként komoly következményei lettek: a Tommy Wiseu kultfilmjének, a The Roomnak forgatásáról szóló The Disaster Artist az Oscar egyik legnagyobb esélyese volt, ám Francót gyakorlatilag kizárták a versenyből - csupán Scott Neustadter és Michael H. Weber forgatókönyvét jelölték. 

(Forrás: Vulture,  Independent)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu