Luke Perrytől sorozata is végső búcsút vesz

  • PORT.hu

Az április 24-én adásba kerülő Riverdale-epizód lesz az utolsó, amiben a márciusban elhunyt színész még szerepelt.

Perry március 4-én mindössze 52 éves korában, pár nappal azután halt meg, hogy stroke-ot kapott. Egyik utolsó munkája a Riverdale című ifjúsági thrillersorozat volt, amelyben a sztárnak kulcsfontosságú szerepe volt, hiszen a főhős, Archie édesapját, Fredet alakította, 47 epizódban.

A széria showrunnere, Roberto Aguirre-Sacasa a napokban Twitter-oldalán hívta fel rá a figyelmet, hogy április 24-én, szerdán kerül adásba az utolsó olyan rész, amelyben a színész is szerepel. „Az eheti Riverdale az utolsó epizód, ami Luke-kal forgott. Ahogy máskor is, Fred bölcs gondolatokat fogalmaz meg benne Archie-nak. Egy gyönyörű, igaz pillanat apa és fia között. Bárcsak örökre fennmaradnának ezek a jelenetek!” – írja az alkotó.

Aguirre-Sacasa egy héttel korábban is megemlékezett Perryről: akkor azt írta, keserédesek ezek az utolsó epizódok, és így a színész egyszerre ment el, és maradt velünk, továbbá, hogy hiányzik neki a sztár, és hogy szereti.

Az elsősorban a Beverly Hills 90210 című kultikus kilencvenes évekbeli tinisorozat révén ismert Luke Perryt a Riverdale epizódjai után viszontláthatjuk a későbbiekben is, hiszen benne lesz Quentin Tarantino közelgő filmjében, a magyar mozikban augusztus 8-án bemutatandó Volt egyszer egy Hollywoodban is.


(via Uproxx)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu