Még mindig nem elég Spielbergből!

Ahogy az elmúlt hétvégén, úgy most is az egyik legmeghatározóbb hollywoodi alkotó munkáival lesz teli a tévé, pedig csak a rendezéseit vettük sorra, produceri munkáihoz nem is lenne elég hely!

Különvélemény (2002)

A Philip K. Dick regénye alapján készült film volt Tom Cruise és Spielberg első közös munkája, és ha Dick regényéről van szó, akkor természetesen a jövőben járunk, ami békés és élhető lesz, hiszen egy különleges rendőri egység három telepatikus képességekkel rendelkező lény segítségével minden gyilkosságot még elkövetése előtt leleplez, és még az elkövetés előtt letartóztatják a bűnöst. A rendszer ugyan felvet pár morális problémát, ám flottul működik, egészen addig, míg egy nap pont az egység parancsnokát nevezik meg a leendő gyilkosként a jövőbelátók. Ez volna Cruise, aki nagyon jól tud menekülni. A sci-fi vonal ugyan a sok futurisztikus kütyü ellenére sem dominál, de korrekt akciófilmről van szó, ami időközben egy sokat dicsért tévésorozattá nőtte ki magát.

Lincoln (2012)

Amikor annak idején Steven Spielberg angol színészt szerződtetett egy amerikai elnök eljátszására az Amistadban, nagy felhördülés lett a dologból, 2012-re azonban az amerikai kollégák is beláttak: a britek egyszerűen jobbak, ha drámai szerepről van szó. Így lett a mindig csodálatos Daniel Day-Lewis az egyik legismertebb, legfontosabb történelmi szerepet játszó elnök, Abraham Lincoln. Aki, 1865-ben, amikor már a végéhez közeledik az amerikai polgárháború, újraválasztását követően rá akarja kényszeríteni a megosztott kongresszust, hogy hozza meg addigi legfontosabb döntését: egészítse ki az Alkotmányt, és törölje el a rabszolgaságot. Javaslata falakba ütközik, az elnököt azonban semmi sem tántoríthatja el attól, hogy célját elérje, semmilyen eszköz alkalmazásától nem riad vissza, hogy az ellenkezőket megtörje.

Hook (1991)

Én speciel sosem értettem az egész Pán Péter legendáriumot, de lehet a dologban valami, hiszen a kislányom két rajzfilmsorozatot is áhítattal néz a témában, a kalózok időközben közeli ismerősök lettek, különösen a kedves Mr. Smee, és talán itt az ideje, hogy újra megnézzük Spielberg nagyszabású saját verzióját a régi meséről. Pán Péter itt már felnőtt, ráadásul elfelejtett repülni, sikeres ügyvédi karriert futott be, és New Yorkban él családjával. Mindene megvan és mégsem boldog. Amikor azonban ősi ellensége, Hook, a gonosz kalózkapitány elrabolja gyermekeit, rá kell döbbennie, hogy ő az a fiú, aki réges-régen Seholsziget egei felett repdesett. Ma már kissé szomorú Robin Williamst olyan szerepben látni, ami az elmúlásról is szól, Julia Roberts pedig furcsán hat a pici Csingilingként, de Dustin Hoffman roppant szórakoztató a címbéli Hook kapitányként.

Indiana Jones és a kristálykoponya királysága (2008)

Lehet vitatkozni azon, érdemes volt-e Spielbergnek és Lucasnak visszatérnie régi nagy sikerükhöz és feltámasztani a világ legvagányabb régészprofesszorát, de ha már megtették, inkább az eredményt nézzük. És ahogy Az utolsó kereszteslovagban, itt is a családi szál az, amivel tovább görgethető a történet, hiszen előbukkan egy fiatal srác, akit nyilvánvalóan Marlon Brandóról mintáztak, és aki Indie régi szerelme, Marion fia, tehát… Ő és Indie a hidegháború kellős közepén Peruba indul, hogy megszerezzék a legendás kincset, Akator kristálykoponyáját, amire a szovjeteknek is fáj a foga. Azt hiszik ugyanis, hogy a koponya segítségével leigázhatják a világot, különítményüket pedig egy jéghideg szépség vezeti, aki vívni is tud! Harrison Ford ezúttal Shia LaBeouföt kapta meg családtagnak, akiről még nem lehetett tudni, hogy hamarosan bekattan, az ellenfél pedig Cate Blanchett, aki most is zseniális. miatta volt érdemes egy új Indiana Jones filmet készíteni.

 

Lakatos Mónika - Romanimo
2019. november 12., 19:30 Lakatos Mónika - Romanimo

Évszázados roma balladák és ritmusos pergetők a Müpában.

Jegyvásárlás