Megnéztük, hogy bejött-e az RTL Klubnak a sürgősségi műsorváltoztatás

Múlt héten megírtuk, hogy bajban van az RTL Klub, már ami a nézettséget illeti, és emiatt gyors beavatkozásra is szükségük volt, hogy megkíséreljék megállítani a a közönségarány csökkenését. Lássuk, sikerült-e.

A rövid válasz az, hogy a helyzet felemás. Olyannyira, hogy ezen a héten ismét beavatkoztak a főműsoridős struktúrába, és a csatorna egyik legsikeresebb sorozatát, A mi kis falunk első évadának ismétléseit vették elő és tették be a félelmetesen nagy bukást hozó kórházas sorozat, a New Amsterdam helyére, amit pedig egy huszárvágással későbbre suvasztottak.

Forrás: RTL Klub

 


De nézzük a számokat! A Keresztanyu úgy tűnik, megmenekült, és ha csak egy hangyányit is, de erősíteni tudta nézettségét, vagyis növelni tudta nézőszámát az előző héthez képest, és a közönségarány is kicsivel magasabb lett: múlt héten a kereskedelmi célcsoportban (18 és 49 év közöttiek) a Keresztanyu három epizódja végzett az első három helyen a legnézettebb műsorok rangsorában. Az első helyen a szerdai epizód áll 279 295 nézővel és 16,8 százalékos közönségaránnyal, míg az előző héten az első helyen álló Keresztanyu epizód csupán 262 515 nézőt és 15,9 százalékos közönségarányt produkált, vagyis egyértelműen növekedés figyelhető meg. Ez pedig valószínűleg az RTL Klub döntésének köszönhető, miszerint egy fél órával előrébb hozta a sorozatot, hogy ne az Exatlonnal (TV2) kelljen versenyeznie.

Forrás: TV2

 

Ez a húzás tehát bevált az RTL Klubnak, a Keresztanyuval egy időpontra került Doktor Balatont úgy tűnik, a múlt héten lenyomta. Míg a Keresztanyu átlagos közönségaránya 15,82 lett a kereskedelmi célcsoportban, addig Doktor Balaton 13,06 százalékos átlagos közönségarányt produkált a múlt héten. A Doktor Balaton legnézettebb epizódja a nézettségi lista tizenhatodik helyére tudott csak felkerülni 211 419 nézővel és 13,6 százalékos közönségaránnyal.

Az RTLKlub hírműsora egészen elképesztő számokat hozott a múlt héten a teljes lakosság körében. Az öt legnézettebb műsor a csatorna öt Híradója lett, az első helyen a keddi kiadás áll 893 557 nézővel és hihetetlenül magas, 24,3 százalékos közönségaránnyal, ami azt jelenti, hogy az éppen tévézők negyede az RTL Híradóra kapcsolt. Ebben a korcsoportban egyébként a Tények is egészen magas közönségaránnyal büszkélkedhet, és a nézettségi listán is jól szerepelnek: a 6., 8., 9., 10., 11. helyeket foglalják el a TV2 napi hírműsorai, az átlagos közönségarányuk 19,4 százalékos, míg az RTL Klub Híradója átlagosan 21,2 százalékkal zárta a hetet a teljes lakosság körében, vagyis itt nincs nagy különbség a két hírműsor között.

Forrás: RTL Klub/Sajtóklub

 

Ha viszont a kereskedelmi célcsoportot nézzük, ott már igazán látványos a különbség: míg az RTL Klub Híradója átlagosan 18,5 százalékos közönségarányt ért el múlt héten, addig a TV2 hírműsora, a Tények 13,1 százalékos átlagos közönségarányt produkált.

A Híradó után következő Fókusz is jó eredményeket ért el a múlt héten, vagyis az RTL Klub a Keresztanyu végéig magánál tudja tartani az elsőséget, csakhogy ezzel nincs kint a vízből: ugyanis amikor a TV2-n fél 9 felé elkezdődik a maratoni hosszúságú Exatlon Hungary, akkor a nézők odakapcsolnak, és a csatornán is maradnak egészen a műsor végéig, vagyis fél 12-ig, és ez igaz a kereskedelmi célcsoportra és a teljes lakosságra is.

A főműsoridő pedig hivatalosan 19 órától 23 óráig tart, vagyis ezzel a háromórás műsorral simán behúzzák maguknak az egész estét az összesítésben.

Bár az RTL Klub már este 6-kor odaszegezi a nézőket a képernyők elé, de a csatorna muníciója este 9-ig tart ki, ekkor van vége ugyanis a Keresztanyunak. Vagyis a főműsoridőből csak két órát visznek el, szemben a TV2-vel, ami két és fél órát. Így történhet meg, hogy a TV2 minden hétköznapot megnyert a múlt héten, míg a hétvégét az RTL Klub nyerte: a TV2 egész heti átlagos közönségaránya 12,2 százalék lett, az RTL Klubé 10,6 százalék.

Forrás: RTL Klub/Sajtóklub

 

Nem véletlen, hogy az RTL Klub ismét műsort változat: reményeik szerint A mi kis falunk van olyan erős, hogy az ismétléseket is szívesen nézi a közönség, és több nézőt tarthat meg a Keresztanyu után is, ezzel az egész főműsoridőre kiterjesztett egész pályás letámadással próbálja visszaverni az Exatlon Hungary sikerét, és visszaszerezni az első helyét a nézettségben. Jövő héten megnézzük, sikerült-e nekik az akció.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu