Ryan Gosling Britney Spearsről nosztalgiázott

  • PORT.hu

Ugyanabban a gyerekműsorban kezdték a karrierjüket, most Ellen DeGeneres talkshow-jában futottak össze.

Britney Spears, Christina Aguilera, Justin Timberlake, Keri Russell és Ryan Gosling mind a Mickey Mouse Club című zenés Disney-tévéműsorban kezdték a karrierjüket gyereksztárként, éppen 25 éve, azaz 1993-ban. Most az érintettek közül ketten, Gosling és Spears újra találkoztak az Ellen show felvételén, a kulisszák mögött.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Big day on my show tomorrow.

Ellen (@theellenshow) által megosztott bejegyzés,

A színész ezt követően a műsorvezetőnek elárulta, hogy már egyikük sem emlékezett, mikor látták egymást utoljára, szóval jó régen lehetett. Gosling azt is elmesélte, milyen volt az első találkozása a már 12 évesen is hihetetlen hangú énekesnővel.

A színész beszámolója szerint először Christina Aguilerát, majd Britney-t hallotta énekelni, és rögtön arra gondolt, hogy „őrülten tehetségesek”. Már korábban is dolgozott együtt tehetséges emberekkel, de rögtön érezte, hogy ez egy „magasabb szint” – miközben ő csak annyit tudott felmutatni, hogy kanadai.

A YouTube-on egyébként szerencsére rengeteg régi felvétel kering azokból az időkből, így bármikor megnézhetjük a saját szemünkkel is a kis Ryant vagy a kis Britney-t, aki valóban őrült tehetséges volt már akkor is.


(via DigitalSpy)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu