Saját sztárja nélkül is folytatódhat a rasszista tweet miatt elkaszált sorozat

Az ABC azon gondolkodik, hogy visszavonja a Roseanne eltörléséről szóló döntést.

Mint arról mi is beszámoltunk, a sitcom címszereplője, Roseanne Barr pár nappal ezelőtt megmagyarázhatatlan okokból Twitterén majomnak titulálta Obama vezető tanácsadóját (részletek itt), minek köszönhetően néhány óra alatt vége lett a karrierjének (elkaszálták a rá épülő, több mint húsz év szünet után újraindított sitcomot, megvált tőle az ügynöksége, kiradírozták a nevét az ABC honlapjáról, és a műsora ismétléseit is eltüntették minden felületről), hiába próbált meggondolatlan tette után sorozatosan bocsánatot kérni.

Roseanne Barr. Forrás: Vera Anderson / WireImage / Getty Images

 

Miközben egyesek – élükön a dögkeselyű módjára viselkedő Charlie Sheennel – már arról ötletelnek, mely másik sorozattal lehetne kitölteni a Roseanne bukása miatt hagyott űrt a műsorsávban, a csatorna elkezdett azon gondolkodni, hogy (ahogy az Independent fogalmaz) mégis újból talpra állítják a műsort, csak immár a feje nélkül: azaz a Roseanne című sitcom egy kissé abszurd húzással Roseanne nélkül folytatódna.

A döntésben egyébként van ráció, hiszen sokan érzik igazságtalannak, hogy egyetlen ember ostobasága miatt több mint száz stábtag és tehetséges színész veszítse el a munkáját (a sorozatban Barron kívül olyan sztárok szerepeltek, mint John Goodman, Laurie Metcalf vagy az Agymenőkből ismert Johnny Galecki). A Roseanne rebootja ráadásul nézettségileg nagyon erős számokat hozott – nem véletlenül döntöttek korábban úgy, hogy újabb 13 epizódot rendelnek be belőle.

Barr és Goodman az eredeti sorozatban. Forrás: port

 

A dolog hátulütője ugyanakkor, hogy mivel Roseanne Barr a műsor ötletgazdája, és ő alkotta meg annak karaktereit, bármit is írnának az esetlegesen felkért új forgatókönyvírók, a sztárnak mindenképpen járna belőle a jogdíj, ami nem vetne valami jó fényt az ABC-re. Az Entertainment Tonight egyébként megpróbálta megszólaltatni az ügyben a Roseanne másik sztárját, John Goodmant is, aki azonban csak annyit mondott:

„Inkább csendben maradok, nehogy még nagyobb zűrt okozzak.”

Ami pedig Roseanne Barrt illeti: nem úgy tűnik, hogy tanult volna a leckéből, hiszen – ahogy arra több Twitter-felhasználó is felhívta a figyelmet – azóta is több sértő tartalmú bejegyzést rakott ki, és másokat befeketítő eszement összeesküvés-elméletet osztott meg (lásd fent). Arról nem beszélve, hogy bocsánatkérése már csak azért sem tűnik túl őszintének, mert meggondolatlan cselekedetét ráfogta az Ambien nevű, nyugtató-altató hatású szerre – a gyógyszert gyártó cég csattanós válasza azonban minden pénzt megér.


(via Independent, Consequence of Sound)