Koncert

Fool Moon

Óbudai Fő tér
2022. december 10. (szombat) 18:00
Ingyenes

Helyszín:

Óbudai Fő tér
1033 Budapest, III. kerület, Fő tér

A Fool Moon Magyarország első kifejezetten pop-acappella módon éneklő együttese, amely 2001-ben alakult Szegeden. A Fool Moon koncertjeinek, tévés szerepléseinek, kulturális tevékénységének és saját nemzetközi acappella fesztiváljuknak köszönhetően a könnyűzenei acappella éneklés igen népszerűvé vált a magyar közönség körében.


Eddigi pályafutásuk alatt 7 nagylemezt, 13 nemzetközi és magyar díjat, számos jelölést, elismerést, és a hazai zenei élet legnagyobb előadóival közös együttműködést mondhatnak magukénak.


Nevükhöz fűződik a magyar popzene történetének első, rádiók által is játszott pop-acappella slágere is, a “Kettesben jó”, amely a Sherlock Holmes nevében című ifjúsági film végefőcím-dalaként csendült fel a hazai és külföldi mozikban.


Ugyancsak a Fool Moon az első acappella formáció, mely A Dal c. Eurovíziós dalválogatóban szerepelt. Az együttes a második helyezésig menetelt saját, It Can’t Be Over c. dalával, amely által az egész ország megismerhette őket és a műfajt.


2012 végén Takács Nikolas-szal, közös adventi turnéjukkal és Music & Soul című lemezükkel a hazai toplisták élére kerültek.


2016 végén a Fool Moon egy budapesti, születésnapi nagykoncerttel ünnepelte 15 évnyi sikeres pályafutását.