2023. október végétől látogatható a Magyar Nemzeti Galéria „TechnoCool. Új irányok a kilencvenes évek magyar képzőművészetében (1989-2001)” című kiállítása.
A kiállítás egy olyan fiatal művészgeneráció gondolkodásmódját járja körül, amely a rendszerváltozás után, az 1990-es években a szabadságot, a gazdasági és kulturális nyitottságot felszabadító élményként élte át. Ebben az elektronikus zenék forradalmasító szemlélete, a DJ-kultúra, a partik új vizuális világa meghatározó inspirációt jelentett, ami a művek vizualitásában, a bennük felvetett kérdésekben is megjelent.
A TechnoCool-tárlat a vizuális kultúrán, a flyerek és lemezborítók világán, az irányt mutató elektronikus zenéken keresztül nemcsak az akkor volt fiatalokat invitálja negyed évszázados visszautazásra az időben. A kiállítás, több mint félszáz alkotó művein keresztül, a különböző médiumok – festészet, objekt, fotó, print, videó és kis mértékben a számítógép-alapú művészet – kilencvenes évekbeli alakulását mutatja be. Az izgalmas és a mai napig újszerűnek ható képi világot megjelenítő műalkotásokat látványos, több zenehallgatási, videós és edukációs ponttal kiegészített enteriőrben láthatja a közönség.
A kiállításhoz kapcsolódóan a Magyar Nemzeti Galériával együttműködésben jött létre a Várkert Bazárban kísérőprogramként egy olyan tematikus nap, amely délután zenei és grafikai workshopokat, audiovizuális installációkat, filmvetítéseket és kerekasztalbeszélgetéseket kínál az érdeklődők számára a ’90-es évek klubéletről, vizuális kultúrájáról, technológiai fejlődéséről.
Kerekasztal beszélgetések:
16:00-17:30 A ’90-es évek klubéletének fejlődéséről, fesztiválokról, közösségi terekről: Bóna Márk „DJ Marka” (ex-Kultiplex), Kanizsai Kiss András (Secret Factory), Kántor István "Isu" (Alkotótábor), Prieger Zsolt (Anima Sound System)
18:00-19:30 A szubkultúra stílusjegyei, vizualitása, arculati elemek és öltözék: Kiégő Izzók (visual artist), Mayer Balázs „Kenguru” (divattervező), Petrányi Zsolt (művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria kiállításának kurátora)
20:00-21:30 Technológiai fejlődés és a zene változása: a zenei evolúció gyökerei és hatása a jelenkorra: Bernáthy Zsiga, Erdélyi Zsolt „Superman”, Jay Lumen, Milkovics Mátyás (NEO)
Vetítések
15:00 Budapest Underground – elektronikus zene (90 perc)
16:30 Partik népe (51 perc)
17:30 Budapest Underground – elektronikus zene (90 perc)
19:00 Partik népe (51 perc)
Workshopok
15:00 – 19:00 Grafikai workshop az aulában – flyer és zine készítés – fénymásolás
A CD lejátszók és keverők világa
16:00 – 19:00 Ismerkedés Bernáthy Zsiga szintetizátoraival a Borospincében
Egész délután drogprevenciós élőkönyvtár a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat és a Forrás Lelki Segítők Egyesület közreműködésével