”Nekem, amikor megtudtam, hogy Ráthonyi Kinga új kiállításának Párnakönyv lesz a címe, rögtön bevillant a habos-bolyhos felhőzeten heverésző, abba burkolózó, eget látó, ébredező, aztán még egy kicsit visszaalvó angyal. Illetve először Szei Sónagon, japán udvarhölgy ezer évvel ezelőtt írott Párnakönyve jutott eszembe, arról villámgyorsan maga az egész Távol-Kelet, és aztán elképzeltem Kingát, ahogy ül a repülőn hazafelé a Kínai-alföld fölött, és nézi a lenti, zárt felhőzetet. Hoz magával gondosan elcsomagolva piros, fekete és arany tusokat, gyönyörű tisztafehér és mintázott rizspapírokat, a fejében pedig új tudásokat a porcelán soha ki nem ismerhető természetéről, végtelenül bonyolult pszichéjéről. De nevezhetjük ezt az anyagot akár nárcisztikusnak is: soha nem lehet tudni, hogy mi bújik majd elő a kemencéből, mi roskadt magába odabent, melyik nagy gonddal megformált szobor vett fel egy olyan alakot, amely a szobrászt kétségbe ejti. A porcelán kijön a kemencéből és hetykén odaveti szobrászának: szeress így, vagy dobjál ki, engem aztán nem érdekel. De te vagy a felelős!” (Kemény István)