Sudár Péter: Apafigura

Az idő egy fontos kulcsszó számomra; ezen belül is a jelen és múlt kapcsolata. Személyes érdeklődésem a különböző korok megértése és kutatása felé fordult. Talán mondható, hogy kiemelten a tizenkilencedik század felé; a századforduló felé, ahol a két nagy korszak érintkezését és átmenetét látjuk: a 19. és a 20. századét. A történeti korok utolsó akkordját és a modernizmust. Ez az érdeklődés járja át a képeimet, ebből az érdeklődésből születnek. Ha egy picit közelebbről nézzük magukat a képeket: láthatjuk, hogy ezek régies képek. Még akkor is, ha minden elemet és tárgyat felismerhetünk és beazonosíthatunk, mint amik egyébként körülvesznek bennünket. Dzseki, Nike, hangfal, autó. Röviden megfogalmazva: az érdekel, hogy rá tudunk-e nézni a korunkra és benne az emberre úgy, mintha a nagy korok ragyogása minket is megillethetne. Tudunk-e kölcsönözni régi koroktól méltóságot, nemességet, fennköltséget. A kiállítás során használt apafigura fogalom, túl azon, hogy elsődlegesen édesapám megörökített és megénekelt alakját hordozza, egy stiláris rétegként, azokra a követhető atyai-festői mintákra is utal, amiket megtaláltam Diego Velázquez, Benczúr Gyula, Ilya Repin vagy Ferenczy Károly festészetében. Festői apafigurák, akiknek az ecsetvonásaik, színeik, művészi attitűdjük az én festői döntéseimet is meghatározzák.
(Sudár Péter)