A Kötődéseim egy személyes terápianapló, amelyben olykor saját, megélt helyzetekből kizoomolva, kívülállóként tekintettem rá az életemre, egykori döntéseim okára, következményeire, személyiségem alakulására. Szemlélődéseim közben megértettem, hogy az engem körülvevő emlékhordozó tárgyak – így akár ruhák – hogyan akadályozhattak vagy segíthettek utam során. Ez a kötet nemcsak rólam és nemcsak nekem szól, hanem mindenkinek, aki az önfeltárás útján jár, vagy épp útra készül. Divatújságíróként és divatszakértőként pedig nem tehettem mást, mint tárgyakból – így például többek között ruhákból – épített keretbe helyeztem könyvem mondanivalóját, miközben annak egyetlen oldalának befogadása sem követeli meg korábbi könyveim ismeretét.
A Boook Kiadó programja