malvinkicska 2021 jan. 28. - 11:34:35 Előzmény zuzuzu777
(247/1127)
Köszönöm bele fogok nézni, de én az olasz sorozatokat nagyon szeretem azokból is láttam már jó párat, csak sajnos Török őrület van, a Tv társaságok is azokat veszik meg és szabdalják, ami teljesen sokszor értelmét veszti, a borzalmas rossz szinkronról már nem is beszélek, de ez van.Azok a török sorozatok amelyek, még a kezdetén íródtak teljesen másak, pl Seherezade, Ezel, Igazgyöngy, Végső akarat, Ha felhő lehetnék, van még jó pár, most jelenben a Hütlen Cansu Dere, és Caner Cindurok főszereplésével az még ér valamit, mert az az életben is megtörténhet, fiatal nő elszereti a férjet.
zuzuzu777 2021 jan. 28. - 10:52:35 Előzmény malvinkicska
(246/1127)
Csak gratulálni tudok, hogy végignéztél ennyi borzalmat. Abból a kb. 15-ből, amit láttam, azt hiszem csak abban nem voltak erőszakos pisztolyos jelenetek, ahol a kislány cukrász volt, (EPER torta), a fiú meg milliomos, természetesen az anyós és egy ribi közbe akart szólni, de természetesen nem sikerült.
Sajnos ezt a hármat sem biztos, hogy megélem, mert lehet, hogy összecsapják és minden szál elvarratlan marad.
Tudom, vírus, a szereplők otthagyják a sorozatot, nem keresnek újakat, inkább megölik őket (pl. Yaren Harunt )
Nem akarlak rábeszélni, de ez a japán kakafukaka egy nagyon elvont, nagyon új hullámos, nem nagyon hosszú, és elgondolkodtató.
malvinkicska 2021 jan. 28. - 07:34:28 Előzmény zuzuzu777
(245/1127)
Szia teljesen megértelek, ott tartok én is amiket elkezdtem befejezem és nem kezdek újba, nagyon durva sorozatokat készítenek kés és fegyver nélkül nekik nincs sorozat, ezzel a Hercaival is amit követnek az már sok egyik banya aljasabb, mint a másik, szinte nem szórakoztató elgondolkodtató, miket tudnak bele írni.Azért írtam le mert eddig 54 török sorozatot láttam.
zuzuzu777 2021 jan. 28. - 00:00:29 Előzmény Nazli92
(244/1127)
Az utóbbi időben már lemondtam a török sorozatokról, csak a befejezetlen 3 maradt,
HERZAI, YEMIN és a YASAK ELMA. (az ázsiaiakat részesítem előnybe)
zuzuzu777 2021 jan. 27. - 23:56:07 Előzmény mihenike
(243/1127)
Tudod, nem lenne probléma, csak legalább 5-6 új emberke van, akiket nem ismersz, mert kb. 50-70 rész után fognak megjelenni, azért írtam, hogy kisregény.
Tehát nem az lesz, hogy elfelejted, mert meg se tudod (bocs) a sok új szereplőt jegyezni.
Nem Azize, hanem az ő ellenségének, Füsünnek a fia és Szultána fia fognak össze Azize ellen, ők írják a kék cédulákat, mert ellenük is sokat vétett. (dióhéjban)
Azért kérdezhetsz! Neked mindig nagyon jók a megérzéseid!
mihenike 2021 jan. 27. - 21:38:50 Előzmény zuzuzu777
(242/1127)
Nem baj, még várom, hàtha kitalálom :)
Ma nem volt idöm nézni!
mihenike 2021 jan. 27. - 21:38:09 Előzmény zuzuzu777
(241/1127)
Te jó èg :) nem baj, mire odáig eljutok, ùgyis elfelejtem 😉
8/10
Nazli92 2021 jan. 27. - 17:15:58 8/10
(240/1127)

Hat majd kidwrul. Ha vmit megtudsz azert ordajd meg.



Meg japan sorozatot nem neztem. Erdekes cime van.
En most a bosszu csapdajat es Mr. Wrongot nezem estenkent.
zuzuzu777 2021 jan. 27. - 12:06:32 Előzmény Nazli92
(239/1127)
Biztos nem.
Sztem a 2 öregasszony azt beszélte hogy fogolycsere lesz Mirant (aki Sadoglu) és Reyhant, aki Aslanbey adják át egymásnak!

Nem fogok kísértésbe esni, de nem ígérem meg, hogy megvárom a 61. bölümöt.

Most nagyon érdekesnek mondható, nem kaptafára húzott japánt nézek. A címe:
kakafukaka (a címe miatt kezdtem el, 16 karikás és rövid)
8/10
Nazli92 2021 jan. 27. - 10:47:06 8/10 Előzmény zuzuzu777
(238/1127)

Oh ez izgis, de Mirannak nem lehet baja.


zuzuzu777 2021 jan. 27. - 10:29:17 Előzmény Nazli92
(237/1127)

Az elején: Reyhan és Mirat egy konak falára szögeznek fel 1 táblát UMUT felirattal (azt hiszem, hogy :remény) (a gyermekük neve)
közepe: a két vén banya Füsun és Azize "tárgyalnak" "Add ide az én unokámat, én odaadom neked a tiedet"
vége: Miran élettelül fekszik vérbe fagyva, egy fiatal nő vonszolja, Reyhan és a többiek kórusa: Miran, Miran, Miran


8/10
Nazli92 2021 jan. 27. - 09:36:24 8/10 Előzmény zuzuzu777
(236/1127)
Persze, hogy akarom. Elöre is köszi.
zuzuzu777 2021 jan. 26. - 23:43:39 Előzmény mihenike
(235/1127)
Nem felejtettem el, hogy tartozom egy Reyhan elrablóival, de tényleg egy kisregény, de csak azért, mert vissza kell menni a "kályhához" !
zuzuzu777 2021 jan. 26. - 23:40:31 Előzmény Nazli92
(234/1127)
Mea culpa, mea maxima culpa! "Véletlenül" megláttam az 56. bölümöt (2óra 20 perc), három helyen belenéztem, az elején, közepén és a végén (becsszóra) csak 30-30 mp-re és elájultam. Akarod tudni?
zuzuzu777 2021 jan. 26. - 23:36:35 Előzmény mihenike
(233/1127)

1. Dzsihan (a törökben a "c" az "dzs") egy rohadék, aki mindenki ellen fordul, mert most, ugye lett Miran, akkor az ő fia lecsúszik a második helyre a ranglétrán, mert eddig Hazarnak csak lányai voltak (három). Szeretné, ha a fia lenne az örökös. Addig merészkedik, hogy meg is akarja öletni Mirant, de ez nem marad titokban Miran előtt, aki ellentámadásba indul Firattal együtt a nagybátyja ellen.
2. Nem lehet tudni, hogy melyik a nagyobb vipera a szőke (Dzsihan lánya) vagy Gönül. Szultánát úgy írják ki, hogy elmegy ápolni a fiát, Aslant, de senki nem tudja azt, hogy él, Harunon kívül.
3. ez a találkozó a város főterén a kávézóban meg lett rendezve, hogy lejárassák Reyhant, de Miran visszavágott (anya - lánya kígyók)
4. Zehra is megéri a pénzét, nézd csak meg, hogy milyen aljas, gonosz a nézése. Amikor Esma odaadja neki azt a levelet, amit Dilsah írt, hogy Miran Hazar fia, hónapokig dugdos.
5. Semmi jelentősége nincs, csak Dzsihán feleségét akarja idegesíteni
6. Azize nagyon a markába tartja kb. 27 éve. Ugye emlékszel, hogy Esma ölte meg Azize férjét, mert az megerőszakolta és megfogant Firat
7. Azok a papírok csak hamisítványok, amiket Azize készített, mert tudta, hogy anya-lánya kutakodni fognak. Mintha Firatot Esma örökbe fogadta volna (a cél az anya-lánya félrevezetése, nehogy gyanakodjanak, hogy Firat egy Aslanbey


mihenike 2021 jan. 26. - 19:32:51 Előzmény zuzuzu777
(232/1127)
Szia! édes jó istenem :D a hétföi részben volt minden ...
1. Cihan fiam nem tud semmit, mert csak a várandós felesége körül sündörög :)
2. Gönül meg az anyja tiszta kabaré... amit írtál, azon nagyon jót nevettem, tényleg ezt mondta :) „a férjed felesége“ :D
3. mekkora cirkusz lett abból, hogy Reyan talälkozott Azattal, hogy elmondja neki, hogy szereti a férjét :D mekkora bün... haha :)!
4. Zehrät mär az sem érdekli, ha R. megtudná, hogy Hazar örökbefogadta...
5. Hanife miért mondogatja, hogy Nasuh-oz akar hozzámenni?! ez is Azize tervének a része? 🙈
6. Esma mami kezd megtörni
7. Milyen dokumentumokat talält Gönül banya Firatról?
zuzuzu777 2021 jan. 25. - 19:48:15
(231/1127)
Nagyon tetszett az is, hogy : Mi beszélnivalód van a férjed feleségével?
Könyörgöm, nincs fodrásza ennek a sorozatnak?
zuzuzu777 2021 jan. 25. - 19:46:25 Előzmény Nazli92
(230/1127)

Ezt egy előzetesben hallottam, ahol régi képek alá szerkesztették az újabb részek összefoglalóját. Már azokat sem nézem, mert idegesít, hogy hetente csak 1 bölüm van. Én is le vagyok maradva , de azt ígértem magamnak, ha meglesz a 61. bölüm, akkor nézek meg sokat egyszerre.


8/10
Nazli92 2021 jan. 25. - 16:00:59 8/10 Előzmény zuzuzu777
(229/1127)
Szia! Kicsit eltuntem. Koszi az infot.


Arra kivancsi leszek, h derul majd ki Reyyan-rol h Aslanbey.


zuzuzu777 2021 jan. 25. - 00:19:54 Előzmény mihenike
(228/1127)
[spoiler PONTOSAN!
4. Azat csak azért fogja elvenni, hogy megmentse a nagyi AZIZE markaiból. Ő mindig Reyhant fogja szeretni
5. Ez nem jelenik meg, nem tudom, csak mindig mondogatják, hogy kiskorában meghaltak
6. te mindent tudsz!!!(ugye nem felejtetted el, hogy Azize tudja, hogy ki Nasuh, de az öreg nem ismeri fel Azizét, mert a tűz után sok arc plasztikai műtéten ment át!(jobban kellene az öregnek figyelni a találkozásokkor, mert a füzér, amit morzsolgat Azize, az elárulná (tudod, a nagy "A" betű).
Amikor Azize fia lelőtte a szerelmeseket és utána saját magával is végzett, akkor ott volt (egymástól függetlenül) Azize és Nasuh is, akik teljesen különállóan elvitték Hazart és Dilsahot.
Az nem derült ki, hogy Azize miért rejtegette 27 évig, de amikor visszatérek a nézéshez, biztos kiderül az 54-55-56. bölümből.
Dilsah visszatérése külön fejezet, legalább egy A/4-es, ahogy az is, hogy Reyhant ki raboltatta el!!!
Ne adj Isten, hogy igazam legyen, de tényleg nem hiszem, hogy le fogják adni azt a pár száz részt![/spoiler]