Valóban, az ember minden egyes tettével számításba veszi a lehetséges következményeket. Mondhatni minden tett és annak következménye szoros és megbonthatatlan egységet alkot. "Minden tettünket valamilyen eredmény érdekében hajtjuk végre, tehát mindig van célunk." Ez csak részben igaz. Meditatív állapotban nincs célvezéreltség. Pl:Nemcsak azért takaríthatok ki egy lakást, hogy tiszta legyen, hanem a tevékenységet magáért a tevékenységért csinálhatom. Cél és eszköz ugyanaz.Mivel nem lépek ki a takarításból, itt vagyok a jelenben. Ha kész vagyok, örülök a tisztaságnak. A tisztaság lehet cél, ha már teleologikusan gondolkozom, de ADDIG AMÍG CSINÁLOM ne legyen az! Ez a lényeg. Persze lehet tanulni múltbeli tapasztalatokból, itt használhatom az elmémet, lehet célt kivetíteni a jövõbe, de amikor egy adott dolgot lehet gondolattalanul csinálni, akkor csináljam úgy.

Popper szerint a normák belsõvé tétele szempontjából kulcsfontosságú a szeretet és félelem. Hát nem tudom!! Feldmár szerint a gyereket nem kell tanítani.Nyilván itt nem az intellektus csiszolására gondolt. Ha szeretünk valakit akkor annak félnie kell tõlünk? Ha egy szabályt csak azért tart be valaki mert fél, mi lesz akkor ha a félelme megszûnik, mint egyfajta szabályozó erõ? A félelem bizonyos kiélezett helyzetekben érthetõ és természetes(katasztrófahelyzet, rablás, emberölés,), de ez nem lehet egy tartós állapot, mert megbéníthatja az embert.
"Osho nem tévedhetetlen". Nyilván nem. Írhattam volna Khrisnamurtit, Eckhart mestert, Szókratészt. Õk is ugyanarról beszéltek.
Meditáció állapota: A test és lélek felszabadul minden gondolati, érzelmi kötöttség alól, az ember elér egy magasabb szintû tudati állapotot a gondolattalan éberséget, amely semmire sem irányul, nincs konkrét tartalma. Valójában ilyenkor az ember semmi. Nincs jobb szó rá. Egyszerûen hagyom, hogy történjenek a dolgok, energia áramlik a testben. Ez az ego halála. Takarítasz, ahogy a példában írtam, és észre sem veszed, hogy egyszerûen jár a kezed, söprögetsz, követ mosol. Persze ha mindezt valaki nem szereti csinálni, akkor beléphet a célvezéreltség: "legyen már rend", "alig várom, hogy túlessek rajta". Így nehéz meditatívnak lenni...
Ez a Pilinszky idézet lényege" Isten az egyedüli valóság, mert õ az egyedüli semmi" Amikor meghal az ego, Isten megjelenik benned és körülötted. Ha a biblia szerint ez a konkrét isteni lét az ego halálát jelenti akkor értem mirõl van szó. Ezt a paradoxont kell megérteni, ami látszólagos csak Isten a minden és a semmi.

"Az erkölcsrõl vallott véleményemet fenntartom, a szabályokkal kidobták belõle a lényeget"
Direkt olyan példákat írtam, melyeknek semmi köze semmilyen társadalmasult erkölcshöz, csupán a biológiai törvényekhez, hogy lásd és értsd, mi a lényeg: az embernek minden egyes tettével kapcsolatban számolnia kell a következményekkel. A jó és gonosz megkülönböztetésének pedig ez a lényege, nevezzük bár erkölcsnek, etikának, vagy egyszerûen egészséges életmódnak. Tehát mindig gondolni kell a következményekre; pontosabban mindig gondolunk is rá, mindig belekalkuláljuk a tetteinkbe a következményt, vagyis minden tettünket valamilyen eredmény érdekében hajtjuk végre, tehát mindig van célunk, azaz mindig teleologikusan cselekszünk. (Csak esetleg nem jól mérjük fel a következményeket, eltévesztjük a hatást, és a lényegtelenebb, azonnali cél érdekében teszünk valamit ahelyett, hogy egy fontosabb, késõbbi célban reménykednénk.) Vagyis ostobaság az a tanítás, hogy "ne törõdj a múlttal és a jövõvel" "élj a pillanatnak", mert úgy egyszerûen nem lehet élni. Mindnyájan sakkozunk, elõre gondolkozunk, kalkulálunk, hogy minek mi lesz a következménye. Pl. kiszámítjuk, mikor kell indulnunk, hogy ne késsünk. Igyekszünk beosztani a pénzt, hogy ne költsünk el mindent már a hó elején stb. Lehet tanulni a múltból is, azaz a már megélt tapasztalatokból, a saját kárból; de lehet meríteni a kollektíven elfogadott szabályokból is. Pl. nem muszáj lopni ahhoz, hogy tudjuk, ezt a közösség elítéli. Ez a fajta teleologikus, célorientált cselekvés IS az emberi lényeghez tartozik, nem lehet kidobni: az 'erkölcs' lényegében célirányos, teleologikus tevékenység. Az értelmes szabályok mindegyike olyan tapasztalatokból szûrõdött le, amiknek betartásával a személyiség biztosan nem csorbul, hanem épül, teljesebb, hatékonyabb és boldogabb lesz.
Lehet viszont a szabályokat kicsinyes ostobasággal, felszínes külsõséggel, lélektelenül is értelmezni. Jézus ezért mondta, hogy "a betû megöl, a lélek az, ami megelevenít; a beszédek, amiket nektek mondtam, lélek és élet". Tehát nem a törvények betûjében, hanem szellemében van a jó és gonosz közti különbségtétel képessége.
Igazat adok neked, hogy az 'erkölcs' sokszor fajul a "vak vezérek, kik megszûritek a szúnyogot és a tevét elnyelitek" ostobaságáig, a felszínhez és a látszathoz való ragaszkodásig. ("Szólj rá a tanítványaidra, mert evés elõtt nem mossák meg a kezeiket!")
Igen, igazad van, a lényeg a lényeg. Na de mi a lényeg? Mert azt semmiképpen sem volna jó kiönteni, mint a fürdõvízzel együtt a szólásbeli gyereket.

"a vallással is ugyanez a baj. Egyszerûen rátelepedtek az egyházak."
A vallás emberek mûve. Az egyház emberek mûve. Természetesen, ha az embereket kiiktatod belõle, rögvest kevesebb lesz a tévedés…

"Az ítéletalkotás pedig tényleg szubjektív, ítéleteink nem lehetnek biztosak."
Így van.

"Oshóval kapcsolatban annyit, hogy a Wikipédia nem biztos , hogy hiteles hírforrás. Az életével kapcsolatos információk egy részét elhagyja. Így féloldalas a leírás."
Az lehet. Viszont Osho sem tévedhetetlen, mivel csak ember, mint ahogyan az is gyarló ember, aki róla írt.
Azt viszont tudom, hogy különbözõ gondolati rendszerek összekeverése szükségszerûen ellentmondásokhoz vezet. Pl. a kereszténységet mostanában elõszeretettel keverik a júdaista vallással, ami siralmas és fájdalmas eretnekségekhez vezet. De ezt hiába bizonyítottam be a legaprólékosabban az igébõl, hiába nem bírtak egyetlen pontban sem megcáfolni, hiába hoztak ellenem kizárólag hamis és eretnek érveket – akkor is én lettem kiközösítve. Én lettem kikiáltva "erkölcstelennek", csak mert az igét fontosabbnak tartottam a hamis tanításoknál és nem kevertem össze a politikával. Így megy ez...:(

"A meditációról: Valóban a belsõ világra való összpontosítást jelentené, de mi az a belsõ világ szerinted?"
Kíváncsian várom a válaszodat, nyilván te jobban tudod. Én egyetlen dolgot hallottam: lazításként külön-külön koncentrálni az egyes izmainkra.
És még hallottam azt is, hogy azt kell ismételgetni: meg tudom csinálni, boldog vagyok, örülök, jól vagyok stb...

"Egyébként megváltozik a tudatállapot meditáció alatt, egyszerûen üres leszel, azaz érzelem és gondolatmentes. Ide írhatnám most a Pilinszky idézetet, egyébként nem ártana olvasni a verseit."
Szerintem a katolikus Pilinszky emiatt megsértõdne: mert ezt a mondatot végképp nem rád értené, hiszen nem te vagy az Isten.

"Az agy kiürítésére nem alkalmas a tévézés. Azzal csak szemetet gyûjtesz magadba."
Oké, ez igaz.

Sajnálom, hogy a hosszabb válasz nem ment át. Ez csak egy kivesézett változata volt az eredetinek, mindegy..
Az erkölcsrõl vallott véleményemet fenntartom, a szabályokkal kidobták belõle a lényeget, a vallással is ugyanez a baj. Egyszerûen rátelepedtek az egyházak. Az ítéletalkotás pedig tényleg szubjektív, ítéleteink nem lehetnek biztosak.
Oshóval kapcsolatban annyit, hogy a Wikipédia nem biztos , hogy hiteles hírforrás. Az életével kapcsolatos információk egy részét elhagyja. Így féloldalas a leírás.
A meditációról: Valóban a belsõ világra való összpontosítást jelentené, de mi az a belsõ világ szerinted? Egyébként megváltozik a tudatállapot meditáció alatt, egyszerûen üres leszel, azaz érzelem és gondolatmentes. Ide írhatnám most a Pilinszky idézetet, egyébként nem ártana olvasni a verseit.
Az agy kiürítésére nem alkalmas a tévézés. Azzal csak szemetet gyûjtesz magadba.

"Csak röviden: a tudatosság, valójában a dolgok tisztánlátása, egyfajta intelligencia."
Á, köszi, most már világos.

"Az erkölccsel annyi a gond, hogy szabályokat alkottak róla."
Óhó. Össze lehet ám foglalni az egész erkölcs témát meglepõen röviden is. Jézus azt mondta: "Szeresd az Urat, a te istenedet teljes szívedbõl, teljes lelkedbõl, teljes elmédbõl és minden erõdbõl, valamint a te felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták."
Meg tudod tenni?
Képes vagy rá?
Igen?
Mert akkor nincs szükséged törvényre.
Ha azt feleled, igen - rögvest törvényszegõvé váltál, mivel hazudsz...
A múltkor azt írtad, nem is lehet tudni, mi a jó és a rossz. Nos, épp ezért vannak a törvények és szabályok, mert magunktól nem tudjuk/nem akarjuk tudni.
Értsd meg, az embernek esze ágában sincs egyéb törvényt betartani, minthogy minden pillanatban kielégíthesse a hiányérzeteit. A szabályok a határaira figyelmeztetik, önmagával szembesítik, azt üzenik: íme, ez vagy te. Korlátozott lény. Eddig mehetsz és nem tovább. Tökéletesen egyetlen törvényt sem lehet betartani; és egyéntõl/helyzettõl függ, hogy melyek azok, amiket piszok nehéz/lehetetlen. És persze vannak jó és normális szabályok, amiknek betartásával az ember több lesz, az áthágásukkal kevesebb (pl. ha idõben lefekszik, kipiheni magát; ha korlátozza az evését, egészségesebb marad stb.) Vannak szabályok, melyek betartása hol segíti, hol akadályozza a fejlõdést, tehát hajlamosak az elavulásra, változásra (pl. mûvészeti szabályok). És vannak törvények, amelyek kezdettõl fogva rosszak és álnokok, a céljuk mások leuralása, kihasználása, becsapása (pl. a rabszolgatartás). Hogyan lehet ezeket megkülönböztetni egymástól? Hát, például, ha összeveted a szabályt Jézus szavaival. Viszont, mivel „minden szentnek maga felé hajlik a keze” a saját ítéleted akkor sem lesz biztos. Sõt: egyetlen embernek az ítélete sem egészen biztos. Tehát kételkedni mindig jogos és helyes - viszont!! Csak akkor van jogod mások ítéletében kételkedni, ha elõször önmagad ítéletében kételkedtél!!

"Tudatos rosszat teszi az ember, ahogy írod. Itt kiderült, hogy mást értünk tudatosság alatt. aki rosszat tesz a -mi erkölcsi szabályaink szerint- az valójában tudatlanul cselekszik. Tulajdonképpen fél. Emögött a tudatlanság mögött az önismeret hiánya húzódik meg.
Ami nem tudatos, még nem feltétlenül bûnös. Az álom is öntudatlan dolog, mégse bûn az ha valaki álmodik."
Értsd meg – hiába vagy tudatos vagy tudatlan, attól még ugyanúgy korlátozott képességekkel rendelkezõ emberpéldány maradsz. És ez számít, nem egyéb. Teljesen mindegy, mennyire ismered magad, ez nem változtat azon a tényen, hogy sokkal hamarabb és gyorsabban kifogysz a lehetõségekbõl, mint ahogyan azt szeretnéd. És ha emiatt veszélyben érzed magad, akkor megpróbálod a lehetõségeket olyan úton tágítani, ami nem helyes, de idõlegesen könnyít a helyzeteden.
Semmi sem fog visszatartani a szabálytalanságtól, a törvényszegéstõl (legyen az akár biológiai, akár társadalmi törvény), csak a késõbbi következmények belátása, mégpedig kétféle (pozitív vagy negatív) motivációként:
a.) negatív a félelem a büntetéstõl, a leleplezõdéstõl, a rossz következményektõl (pl. nem dohányzol, mert rákot okoz)
b.) pozitív egy késõbbi, nagyobb jutalom ígérete (pl. betartod a diétát, mert le akarsz fogyni)
De még ezek sem garantálnak semmit, mert mindkét motiváció egy késõbbi, konkrétan még nem látható, nem érzékelhetõ jövõ víziója. És minél távolabbi, homályosabb, elmosódottabb, bizonytalanabb, gyöngébb a jövõkép, az ahhoz való viszony, vagy minél sürgetõbb és égetõbb a jelenvaló szükség (vagy másképp mondva: minél nagyobb a kísértés), annál nagyobb a kilengés, annál biztosabb az elbukás.
Tehát: nem az önismeret a lényeg, hanem a motiváció erõssége. Annak az ismerete, ami képes pozitívan vagy negatívan befolyásolni, visszatartani a gonoszságtól, a törvénytelenségtõl. Ebbõl a szempontból a negatív motivációra, vagyis a félelemre ugyanúgy szükség van, az is ugyanolyan hasznos. A kétféle motiváció egészséges egyensúlya, ritmusa, váltakozása elkerülhetetlen; nem lehetséges csupán a pozitív motivációra építeni. Vagyis nevelni sem lehet csupán pozitív motivációval. Popper Péter azt mondta, ahhoz, hogy a törvények interorizálódjanak, beépüljenek egy gyerekbe (emberbe), tehát magáénak fogadja el azokat (pl. késsel-villával eszünk), ahhoz két dolog szükséges: szeretet és félelem. Popper azt mondta, az utóbbit még az Isten sem tudta kikerülni. A félelem tehát, egy bizonyos szintig teljesen normális, a hiánya vakmerõség, tehát vakság, elvakultság. Éppen nem tisztánlátás, éppen nem tudatosság.

"Végül Oshóról: Amit te ellentmondásnak tartasz, az csak látszólagos, nincs a tanításaiban ellentmondás.Volt egy hosszabb válaszom is offtopicban, nem tudom elment-e."
A hosszabb válaszod nem jött át, sajnos.
Az ellentmondásokat nem én találtam ki, csupán idéztem a wikipédia szövegét, olvasd el a bejegyzést: http://hu.wikipedia.org/wiki/Osho

A meditációra visszatérve: annak a lényege a belsõ világra való összpontosítás, a külvilág kizárása. Nem gondolom, hogy ugyanez volna a szex lényege is. Azt sem gondolom, hogy helyes volna a kettõt azonosítani, ahogy azt a borzalmas amcsi példa mutatja. Az pedig, hogy a belsõ világra való összpontosítás korlátozza a cselekvést, szerintem teljesen egyértelmû. Próbálj ügyfelekkel foglalkozni, de akár csak egy szöget beverni a külvilág kizárásával.
Viszont remek alkalom az agy kiürítésére, a teljes gondolatnélküliségre néhány óra tévézés. Nyolc órás gyakorlat után beáll az agyhalál :) Vagy a monoton, gépies munka/mozgás, fõleg, ha (monoton) zenét is hallgatsz közben. Vagy a részeg bódulat.
Ez utóbbinak más neve van: úgy hívják: módosult tudatállapot. A szex is lehet módosult tudatállapot, de nem meditáció. Itt egy szakértõbb idézet: "Általában egyetértés mutatkozik abban, hogy módosult tudatállapot váltható ki meditáció, hipnózis, a légzés irányítása (pl. jóga), testmozgás (pl. tánc) révén. Rendszerint a módosult tudatállapotok körébe utalják a misztikus tapasztalatokat, az Istennel, az univerzummal, a természettel való egység vagy a megvilágosodás élményét. Ugyancsak ide sorolják a transzot (mely például sámánoknál figyelhetõ meg), valamint minden olyan tudatállapotot, melyben radikális váltás következik be az egyén önmagáról és környezetérõl alkotott képében." http://lelekvandor.hu/tapacs.php?acsid=10
Osho összpontosítás nélküli gyakorlataival a módosult tudatállapot transz-változatát lehet elérni, nem a meditációt. Ott az ember nem önnön bensejére összpontosít, ellenkezõleg, igyekszik minél inkább "kilépni" magából. Általában a szellemvilággal való kapcsolat a célja, míg a meditáló saját magára összpontosít. Oshot talán helyesebb sámánnak, mint gurunak nevezni. (A transzállapot elérését, az ember önmagából való kivetkõzését célozzák a disc jockey-k is, úgyhogy õk is tekinthetõk "sámánnak".)

Csak röviden: a tudatosság, valójában a dolgok tisztánlátása, egyfajta intelligencia.
Az erkölccsel annyi a gond, hogy szabályokat alkottak róla.
Tudatos rosszat teszi az ember, ahogy írod. Itt kiderült, hogy mást értünk tudatosság alatt. aki rosszat tesz a -mi erkölcsi szabályaink szerint- az valójában tudatlanul cselekszik. Tulajdonképpen fél. Emögött a tudatlanság mögött az önismeret hiánya húzódik meg.
Ami nem tudatos, még nem feltétlenül bûnös. Az álom is öntudatlan dolog, mégse bûn az ha valaki álmodik.
Végül Oshóról: Amit te ellentmondásnak tartasz, az csak látszólagos, nincs a tanításaiban ellentmondás.Volt egy hosszabb válaszom is offtopicban, nem tudom elment-e.

(Elnézést, újra csak kapkodás az oka, hogy nem az off gombot nyomtam...:( )

"A lelkiismeret a jó és rossz megkülönböztetése. Én azt mondom ha valaki éber tudatosságban él, akkor automatikusan különbséget tud tenni jó és rossz között. Egyébként mi a jó és mi a rossz? Ez helyzetenként változik."
Kitûnõ kérdés, örülök, hogy feltetted. Bizony, rengeteg ember él meg abból, hogy meghatározza, mi a jó és a rossz :) És bizony, ennek jelentõs része kultúrafüggõ, a szocializáció eredménye. Sõt, lehet, hogy csak eseti, szituációfüggõ, ahogyan azt írtad is.
Probléma az is, hogy az etikai normák, törvények abszolút igénnyel lépnek fel, bár az ember képtelen õket mindig betartani; aki elvileg egyetért egy erkölcsi törvénnyel, az a gyakorlatban hol betartja azt, hol nem.
A jó és gonosz közti különbségtétel ezért általában minden kultúrában a transzcendens, emberfeletti világhoz kötõdik. (Ebbõl következett pl. a hatalomgyakorlók, törvényhozók isteni tekintélye, felhatalmazása is). A Bibliában is Isten lényéhez, megtapasztalásához kötõdik az ítélet a rossz és jó, a hamis és igaz között. Ha nem is olvastad, egy-két történet biztosan beugrik: a Jézust nárdussal kenõ nõ, a megtérõ lator stb. Minden esetben az történt, hogy akit "Isten megérintett", akinek szellemi tapasztalata lett róla, az "megbánta bûneit". Vagyis: eljutott egy olyan állapotba, ahol képessé vált különbséget tenni jó és gonosz közt. Legalábbis eljött egy pont, a történetek szerint, amikor ezek az emberek biztossá váltak a jó és gonosz elkülönítésében. Sokkal biztosabbá, mint addig.
Talán az is ismert elõtted, hogy a történetek szerint a halál után, amikor mindenki találkozni fog a Teremtõvel, pontosan az erkölcsi, lelkiismereti ítélettel találkozik, az írás szerint legalább akkor minden ember számára nyilvánvalóvá lesz a jó és a gonosz közti különbség.
Minden vallásra jellemzõ, hogy a transzcendens világához pont a etikai ítélettételt sorolja, így a hinduizmusra is. Aszerint a világot a Szanátana Dharma, a személytelen örök világtörvény irányítja, az ennek való megfelelés vagy az ez ellen való lázadás határozza meg egy ember karmikus sorsát. Ennek még az istenek is alá vannak vetve.
Természetesen a mi számunkra, akik nem vagyunk hinduk, nyilvánvaló, hogy mennyi esetleges és emberi találmányt soroltak az örök világtörvényhez (pl. a kasztrendszert). Köztudott, hogy idõvel a Biblia erkölcsi törvényei is óriási változásokon mentek keresztül, Jézus egészen új törvényeket hirdetett a korábbiakhoz képest – hol szigorúbbat, hol enyhébbet. Nehéz tehát azt mondani, hogy tessék, íme, itt vannak a kõbe vésett, örök és változtathatatlan erkölcsi törvények, amik biztosan mindig és minden helyzetben ugyanúgy érvényesek. Még a tízparancsolat sem ilyen (már ha ismered a szövegét). Vagyis, a Szanátana Dharmával ellentétben, a Bibliára épülõ etika rendkívül személyes: mindig az a jó és gonosz közti különbség alapja, amit az Isten annak tart. Ezt pedig csak úgy tudhatod meg, ha kapcsolatban vagy vele. Jézus pont az isteni törvények be nem tartása miatt lett üldözve és kivégezve, és a tanítványainak is megmondta: õket is isteni parancsokra hivatkozva fogják üldözni és elítélni, épp azok, akik meg vannak gyõzõdve arról, hogy betartják az isteni rendet (ld. az inkvizíciót stb).
Van egy zseniális magyar film, ami a gonosz és jó közti különbségtétel alapjáról próbál beszélni, ez az Ötödik pecsét, ami címében is az utolsó ítéletre utal. A történetben az a szereplõ döntött erkölcsösen, akit a többiek, sõt még önmaga is "méltán" ítélhetett el. De ez mégsem azt jelenti, hogy mindenki önmagának szabhat törvényt, csupán azt, hogy aki jól döntött, az mélyebb és alapvetõbb parancsoknak engedelmeskedett, nem a felszínes látszatnak.
Még egy megjegyzés: "Én azt mondom ha valaki éber tudatosságban él, akkor automatikusan különbséget tud tenni jó és rossz között. Egyébként mi a jó és mi a rossz?"
Nos: ez ellentmondás, ha jól látom: tehát szerinted
a.) automatikusan lehetséges az ítélet vagy
b.) még csak megnevezni sem tudjuk, mi a jó és a rossz?
Egyébiránt mi fán terem az "éber tudatosság"?

"Szerinted a jó és rossz közötti különbségtétel emelte ki az embert az állatvilágból."
Nos, nem azt írtam, hogy kiemelte, csak hogy ez az, ami lényegileg megkülönbözteti tõlük.

"Nem tudom jó-e ember által gyártott fogalmi struktúrákkal összehasonlítani magunkat állatokkal. Vajon a tyúk buta állat? Értelmetlen a kérdés. A csimpánz nem tud különbséget tenni jó és rossz között? Megint mi a jó és rossz?"
Szerintem ennek az okoskodásnak nincs értelme. Egyrészt miért mondod, hogy a jó és gonosz ember által gyártott kategória? Már a múltkor is azt írtam: a vallások szerint ez az ember "istenképûségének" bizonyítéka. Most is ezt fejtegettem: a jó és gonosz NEM EMBERI kategóriák,
- mert abszolútok, ami az emberi természettõl idegen,
- és mert nagyon sokszor ellentétben állnak az ember természetes, kielégülésre való törekvésével.
Azt már írtam, hogy az ember (vagy ha úgy tetszik, az élõlények) legerõsebb, legalapvetõbb motivációja a hiányérzettõl való megszabadulás, mindenki minden egyes pillanatban erre törekszik. És csak azért és csak akkor hajlandó hiányt elviselni, ha
- nincs lehetõsége a hiány betöltésére; de ekkor megpróbálkozik valamilyen pótcselekvéssel (pl., ha nem tudott aludni, kávéval próbál éberré válni).
- vagy ha valami mélyebb, fontosabb igénye miatt van rá szüksége, de ez is inkább csak helyzeti, esetfüggõ dolog, kellõ motiváció nélkül nem mûködik (pl. a gyöngyhalász visszatartja a lélegzetét a sikerért).
Éppen ezért nem emberi (vagy ahogyan Freud mondaná: nem az egohoz, hanem a szuperegohoz tartozó kategória), mert az etikai-erkölcsi törvények, a jó és gonosz megkülönböztetése során ÚGY KELL TENNED, MINTHA NEM VOLNA HIÁNYOD. Ezért aztán az érvénye is csak addig tart, amíg valakinek tényleg nincs hiánya; mihelyt a hiányérzet kínzóan belehasít, az erkölcsi törvények érvénytelenné válnak (ld. http://galeria.index.hu/kulfold/2010/01/20/fosztogatas_a_tulelesert_haitin/?current_image_num=0&image_size=m ), és marad egyetlen törvényként a hiányérzet betöltésének szüksége, bármi áron.
A jó és gonosz megkülönböztetése tehát SZÜKSÉGSZERÛEN egy olyan létállapotból származik, ami a betöltöttség állapotában van. Vagyis nyilvánvaló, hogy nem az ember sajátja, mert az ember a hiány állapotában létezik; és csak addig képes egyetérteni a 'jó'-val, amíg az számára nem okoz különösebb nehézséget.
Másrészt pedig: szerinted tehát mégis mi alapján szabad, helyes, 'jó', 'erkölcsös' az embert az állatokkal összehasonlítani? Noha nem vetted észre, de máris erkölcsi ítéletet tettél: hiszen ugyan mi más alapon kritizálod az összehasonlítást? Nem tudományos alapon, hisz akkor nem kifogásoltad volna az "ember által gyártott fogalmi struktúrát". Lámlám: csak nem egy ember feletti létállapot, kategória nevében kifogásolod az emberi fogalmi struktúrákat?
Tehát erkölcsi alapon kritizálsz, emberfeletti fogalmi struktúrákat kérsz számon rajtam – és épp azt nem érted, amit gyakorolsz, azaz az erkölcsi ítéletet, a jó és rossz megkülönböztetését.
Harmadrészt az állatok csak erkölcsileg nem érthetik a 'jó' és 'rossz' fogalmát; de nagyon is tudnak különbséget tenni ehetõ és ehetetlen, biztonságos és veszélyes stb. között, tehát ily módon számukra is van értelme a jó és rossz fogalmának. Csak a jó és gonosz megkülönböztetésének nincs. Mert a természetet nem lehet gonoszsággal vádolni a földrengésért, villámcsapásért, aszályért vagy ragadozó állatokért. De, ha az állatok vagy általában a természet nem is ismeri a jó és gonosz különbségét, ez nem jelenti azt, hogy az ember ne ismerhetné, sõt még azt sem, hogy nem vehetné észre, ez a képessége megkülönbözteti õt az állatoktól; azaz nem alkothatna magának fogalmi struktúrákat. :) Amit kifogásolsz, azaz a struktúraalkotás, absztrakció, éppenséggel pont az emberre jellemzõ tudati tevékenység, tehát épp a sajátosan emberi absztrakt struktúraalkotó gondolkodás következménye az is, hogy megkülönbözteti magát az állatoktól; ez egyébként jelentõsen le is lassítja és korlátozza az emberi észlelést. Például erre a teljesítményre egy ember sem volna képes: http://videa.hu/videok/allatok/memoriajatek-allat-elkepeszto-hihetetlen-KVOV2Aal9i1jA6Ta
A csimpánz nem rendszerez, nem alkot struktúrát, egyben érzékeli a képernyõt, azért képes megoldani a feladatot.

"Ahhoz egyébként tényleg nem kell tudatosság, hogy másokat megbántsak, sõt ez csak akkor lehetséges ha valaki teljesen tudatlan."
:) Na ne. Nyilván hallottál Machiavellirõl, de nem is kell ilyen messzire menni: mindenki mûveli a tudatos rosszat.

"Én nem állítottam, hogy az elme mindenkor rossz lenne, hiszen csak ezen keresztül lehet megismerni, ideértve az érzékelést, idegrendszert. Ahhoz elme kell, hogy analizálj, szintetizálj, kalkulálj, fogalmi rendszereket alkoss, következtess. "De ezt nem lehet kikapcsolni"- írod."
Azt írtam, az ember meghatározásából nem lehet kikapcsolni (kizárni) az idegrendszert. A mûködését nyilván lehetséges korlátozni (pl. kóma).

"Ki lehet, csak nagyon nehéz. Aki meditál, valóban nem lesz halhatatlan, hiszen a meditáló ember is halandó testben él. Az, hogy korlátozott lenne a cselekvési lehetõség ilyen állapotban, egyszerûen nem tudom értelmezni. Valójában minden ember meditált már életében, csak nem volt ennek tudatában. Hiszen a szex is meditáció, hogy a legprofánabb példánál maradjak."
Aha, látom, ezt Oshotól tanultad, egy kis részlet a wikipédiából róla:
"Indiában gyakran hívták "szex gurunak", miután több felkavaró beszédet tartott ortodox közösségekben, a szabad szerelemrõl és a szabados szexualitásról. Tanításai szerint "a tantrában minden szent, és semmi sem szentségtelen". [megjegyzem, a tantra a hindu vallásban eretnekségnek minõsül].
Alaposan tanulmányozta és ismerte a keleti tanok szinte mindegyikét, bár beszédeiben gyakran következetlenül keverte a tanításokat...az összeollózott tanok eredményeképpen súlyos ellentmondásokba keveredett önmagával.
Osho a meditációról is másoktól eltérõ véleményt hangoztatott. Szerinte a meditáció egy elmén kívüli állapot, nem pedig koncentráció. Elme nélküli, az elméhez való "nem ragaszkodás" állapota. Ez egy olyan dolog, ami valakivel "megtörténhet", egy olyan állapot, amiben létezhet, de nem olyasmi, "amit csinálhat". Szerinte a modern ember számára egyáltalán nem egyszerû csak ülni és meditációban lenni, ezért létrehozott olyan aktív meditációs technikákat, amelyek az embert természetes úton viszik a meditáció állapotába. Ezek a technikák – állítása szerint – lehetõvé teszik, hogy egy személy felszínre hozza a mélyen elnyomott vágyait, gondolatait. Több technikájában használja fel a táncot, a szexualitást. De mint sokszor felhívta a tanítványok figyelmét, a meditációs technika még nem maga a meditáció, ez csak egy módszer a meditációs állapot elérésére."
Ez pedig maga Osho tanítása: "És ha már képesek lesztek tudatosságot teremteni, semmi sem korlátoz benneteket abban, hogy szeretkezzetek, de a puszta szex roppant unalmassá és szürkévé válik majd számotokra. Többé nem az öröm forrását jelenti: egyszerû energiapazarlásnak látjátok majd. Ezért inkább arra használjátok az energiáitokat, hogy a tudatosság egyre magasabb piramisait teremtsétek meg, építsétek fel magatokban egészen addig, amíg végül eléritek a legvégsõ pontot, a megvilágosodást.
Kérdés: Tulajdonképpen azt mondod, hogy tudatosság nélkül minden dolog bûnösnek minõsül?
Valójában a bûn szó eredetileg annyit tesz, feledékenység - emlékezni pedig a leggyönyörûbb dolog a világon."
Az eredeti hindu valláshoz tehát mindennek semmi köze, ez egyértelmûen "nyugati importra" van szánva. És így valósul meg San Franciscoban: http://hvg.hu/panorama/20090325_szex_szekta_orgazmus_meditacio.aspx
""A Biblia konkrét isteni létezést ígér, igaz csak a halál után." Nekem ez úgy tûnik, hogy nesze semmi fogd meg jól."
Pedig csak egyszerûen logikus, akár a Bolyai-féle geometria; ámbár sokkal könnyebben érthetõ annál. De nem írom le, mert ez mégsem egy teológiai fakultás, és ha nem ismered legalább az újszövetség szövegét, akkor nem fogok belõle eszkatologikus összefüggéseket magyarázni, meg ne haragudj rám emiatt. Tolle, lege, amúgy meg egyelõre semmi közöd a túlvilághoz. :)

A lelkiismeret a jó és rossz megkülönböztetése. Én azt mondom ha valaki éber tudatosságban él, akkor automatikusan különbséget tud tenni jó és rossz között. Egyébként mi a jó és mi a rossz? Ez helyzetenként változik. Szerinted a jó és rossz közötti különbségtétel emelte ki az embert az állatvilágból. Nem tudom jó-e ember által gyártott fogalmi struktúrákkal összehasonlítani magunkat állatokkal. Vajon a tyúk buta állat? Értelmetlen a kérdés. A csimpánz nem tud különbséget tenni jó és rossz között? Megint mi a jó és rossz?
Ahhoz egyébként tényleg nem kell tudatosság, hogy másokat megbántsak, sõt ez csak akkor lehetséges ha valaki teljesen tudatlan.
Én nem állítottam, hogy az elme mindenkor rossz lenne, hiszen csak ezen keresztül lehet megismerni, ideértve az érzékelést, idegrendszert. Ahhoz elme kell, hogy analizálj, szintetizálj, kalkulálj, fogalmi rendszereket alkoss, következtess. "De ezt nem lehet kikapcsolni"- írod. Ki lehet, csak nagyon nehéz. Aki meditál, valóban nem lesz halhatatlan, hiszen a meditáló ember is halandó testben él. Az, hogy korlátozott lenne a cselekvési lehetõség ilyen állapotban, egyszerûen nem tudom értelmezni. Valójában minden ember meditált már életében, csak nem volt ennek tudatában. Hiszen a szex is meditáció, hogy a legprofánabb példánál maradjak.
" A Biblia konkrét isteni létezést ígér, igaz csak a halál után." Nekem ez úgy tûnik, hogy nesze semmi fogd meg jól. Talán legközelebb a meditációt más oldalról fogom megközelíteni, hogy érthetõbb legyen.

"A hiányérzet tényleges tapasztalat, nem más mint a boldogság, elfeledett egység, teljesség megtalálásának igénye."
Szerintem fontos a logikai sorrend betartása: nem az igény az oka a hiánynak, hanem a hiány az oka az igénynek. Mindegy, van-e igény vagy sem – a hiány az, ami bizonyos.
"Kedves linga: egy tudatos ember nem lehet lelkiismeretes, mint ahogy lelkiismeretlen sem, egyszerûen túllép ezeken a kategóriákon."
Kedves kocamama: ezen nem lehet túllépni. Mint ahogy nem lehet túllépni azon sem, hogy ember vagyok-e vagy állat, férfi-e vagy nõ; a lelkiismeret is kihagyhatatlan dolog. Ez csak az állatok számára mindegy, illetve értelmetlen. Csakhogy õk nem túllépnek rajta, hanem soha nem juthatnak el hozzá. Az állatok számára értelmetlen az a fogalom, hogy jó vagy rossz (csimpánzkísérletek alapján mondom ezt, ahol a csimpánz még összetett szavakat is tudott képezni – pl. hajkefe – de a jó és rossz fogalma semmit sem jelentett számára.) A hinduizmus, akár az evolúció, nem lát éles cezúrát az ember és az állat között, de ebbõl a szempontból van.
A lelkiismeret a 'jó' és a 'gonosz' megkülönböztetése. A Biblia szerint, amikor Isten megteremtette a világot, azt mondta: ímé, minden igen 'jó'. Vagyis nem tökéletes, de 'jó'. Azaz Isten lelkiismerete szerint való. Amikor Jézust valaki így szólította: "Jó Mester", azt felelte: "Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten." Platón az Állam c. könyvében azt fejtegeti, hogy a legfõbb és legfontosabb idea a 'Jó' ideája, minden ebbõl árad ki; nagyon hasonlóan fogalmazott, mint ahogy a keresztény teológia beszél Istenrõl. A Biblia elbeszélése szerint az ember a paradicsomban a 'jó' és 'gonosz' tudásának fájáról evett; a kígyó azt mondta, ha errõl esznek, olyanok lesznek, mint az Isten. Kisgyerekek nem is nagyon használják a 'jó' és 'rossz' fogalmát, helyette azt mondják: valaki ’szépen’ vagy ’csúnyán’ viselkedik. A 'jó' és a 'gonosz' ('rossz') tehát nem valami avas, ósdi, meghaladható kategória, hanem olyan cél, amit nem is biztos, hogy valaki képes elérni, megérteni és belátni. Egy csimpánz biztosan nem. Ha a 'jó' és a 'gonosz' közti különbséget elmosom, azzal nem emelkedek felül semmin, inkább belesüppedek az emberalatti masszába. Még a hinduizmus is azt tanítja, hogy az atman, azaz az örökkévaló lélek csakis emberi alakjában valósíthatja meg az istenképûséget, ha nem sikerül neki, visszasüllyed a létezõk láncolatában. Az embernek tehát van egy olyan képessége, még a hinduizmus szerint is, ami miatt képes "istenképû" lenni, míg az állatoknak nincs ilyen képességük. A Biblia ebbõl a szempontból még élesebben fogalmaz, abban az ember eleve "istenképû"-nek lett teremtve. És az istenképûség, a képesség, ami felül emeli az állatvilágon, a Biblia szerint nem a beszéd vagy a munka vagy a két lábon járás, hanem a 'jó' és a 'gonosz' közti különbségtétel.
Amúgy meg éppenséggel a lelkiismeretlenséghez nem kell tudatosság. Semmiféle tudatosság nem kell ahhoz, hogy másokat megbántsak; épp elég, ha nem gondolkozom.
"A lelkiismeret valójában az elme játéka. Mindenki az elméjének áldozata, kivéve a buddhákat."
Itt lejjebb volt egy hosszas beszélgetés arról, hogy az ember mindent csakis a tudatán keresztül képes érzékelni és megismerni. Egyébként nem csak az ember, az állatok is. Ebbe persze sok minden beletartozik, az idegrendszer és az érzékelés tágabb fogalom, mint amit hétköznapi szinten elmeként határozunk meg; de ezt nem lehet kikapcsolni, illetve értelmetlen volna idegrendszer nélküli emberrõl beszélni. Még állatokról sem lehetséges. Elme nélküli emberrõl sem beszélhetünk, mint ahogyan szív, vér, tüdõ, máj stb. nélküli ember sem létezhet. (Maximum sérült elméjû, szívû, vérû, tüdejû vagy májú ember). Lejjebb a pillangót hoztam fel példának: nem ismerhetem meg a teljes pillangót, csupán benyomásokat, ismereteket tudok befogadni róla – éppenséggel pont a tudatomon, az elmémen keresztül. Bármit csak ott tudok megismerni, ezért mindenrõl csak absztrakt, elvonatkoztatott ismeretem lehetséges (még önmagamról is). A teljes megismerés lehetetlen, mert ahhoz teljesen azonosulni kellene a más létezõkkel, sõt még az is kevés volna, de nem is lehetséges.
"A meditáció lényege az ego, illetve elmenélküliség állapotának megtapasztalása. Valójában ez az igazi gyógyszer, nincs más."
Nem tudom, nem próbáltam; úgy gondolom, a meditáció valamiféle kitûnõ, kiváló relaxációs technika – és ennyi, az emberi lét korlátoltságát nem szünteti meg, tehát aki meditál, az ettõl nem lesz halhatatlan stb, azaz nem kerül át a teljességbe.
"Sorsfeladatról annyit, hogy azt kell csinálni amit az ember szeret-lehetõleg meditatív állapotban- így lehet feloldani a lélek görcseit."
:) Meditatív állapotban szerintem meglehetõsen korlátozott a cselekvési lehetõség. És ha a végén erre futsz ki, akkor az a helyzet, hogy a hatalmas ígéretbõl, miszerint lehetséges a korlátozott emberi léten felülemelkedni, csak morzsácska marad: csináld, amit szeretsz, lehetõleg meditálva. Vagy ahogy a mondás tartja: vajúdtak a hegyek és egeret szültek. Ehhez képest a Biblia konkrét isteni létezést ígér, igaz, csak a halál után; de még némi "elõleget" is ad belõle, hogy biztos ígéretnek tûnjön. Meglehetõsen határozott és magabiztos a meditációs megoldáshoz képest.

Sajnos, fáradt voltam, kimaradt egy-két szó, így egy-egy mondat jelentése módosult akaratom ellenére. A hiányérzet tényleges tapasztalat, nem más mint a boldogság, elfeledett egység, teljesség megtalálásának igénye. Az eredeti mondat hülyeség, de javítottam. Kedves linga: egy tudatos ember nem lehet lelkiismeretes, mint ahogy lelkiismeretlen sem, egyszerûen túllép ezeken a kategóriákon. A lelkiismeret valójában az elme játéka. Mindenki az elméjének áldozata, kivéve a buddhákat. A meditáció lényege az ego, illetve elmenélküliség állapotának megtapasztalása. Valójában ez az igazi gyógyszer, nincs más. Sorsfeladatról annyit, hogy azt kell csinálni amit az ember szeret-lehetõleg meditatív állapotban- így lehet feloldani a lélek görcseit.

olvastam egy interjút Dobó Katával, ahol megkérdezték tõle, ki volt számára a legszimpatikusabb Holywoodban. At felelte, Mel Gibson, de itt van szó szerint a részlet:

"- A hollywoodi sztárok közül ki a legjobb arc az életben?

- Maximum partikon találkoztam velük, közeli kapcsolatban nem kerültünk, de nekem Mel Gibson jó élmény volt. Vele többször is találkoztunk, és az, hogy öt év távlatából emlékezett rám, és visszakérdezett a régi párbeszédünkbõl valamire, elég nagy dolog. De az is, ahogy kezet fog veled. Igazi, erõs kézszorítás, és belenéz a szemedbe. Ritka.

- Furcsa, hogy pont Mel Gibsont mondtad, mert vele kapcsolatban mostanában az a kép el az emberekben, hogy egy zsidófaló csapodár õrült.

- Mostanában õ gyûjtögeti a rovátkákat."
http://www.origo.hu/filmklub/blog/interju/exkluziv/20100111-dobo-kata-a-luxustol-nem-voltam-sem-jobb-sem-boldogabb.html?pIdx=2

Az újságírónak lett volna lehetõsége intimpistáskodva, röhögcsélve elütni a választ. Pl: áááá, ki gondolná, hogy ennyi pia mellett még iyen jó memóriája van az öregnek...
Vagy: áhhá, tudjuk jól, Gibson nagy hódolója a kelet-európai szépségeknek...
De nem. Újságírónk egy sokkal ötletesebb megoldást választott: Gibson ZSIDÓFALÓ ÕRÜLT. És miért? Mert leforgatta a Passió c. filmet.
Az újságíró utolsó kérdése ez volt: "- Ha büntetlenül eltüntethetnél egy embert a Földrõl, kit tüntetnél el?"
De végig elég nyeglén tolta: "ki a legjobb arc" "iszonyat jó fej" "tök szükségesek" stb.
Egyszerûen elképesztõ, hogy ilyen aberrált szellemi roncsot "értelmiséginek" vagyok kénytelen nevezni, mivel állítólag diplomás.

A felelõsség azt jelenti: vállalod önmagad. A bûnbánat azt jelenti: vállalod önmagad.

"Ahogy nõ a tudatosság szintje, úgy csökken a lelkiismereté."
Veszélyesen amorális, ha valaki pozitívnak állítja be a lelkiismeret csökkenését. Beteges és gonosz, ez Hannibal Lecter okoskodása.

""Az ember lényege a hiány". Így van, ezért született meg, hogy sorsfeladata megoldásával ezt a hiányt megszüntesse."
Kedves kocamama – nem vetted észre, hogy ez újfent logikátlan? Miért helyeselsz, ha ellentmondasz? Vagy így van, ahogy írtam, vagy nincs így, és akkor az igaz, amit te írsz. Valaminek a _lényegét_ nem tudod megváltoztatni, csak ha megszünteted. Az ember lényegi tulajdonsága csak akkor változhat meg, ha megszûnik embernek lenni. Sõt: mivel az egész világ lényegi tulajdonsága a hiány, a korlátoltság, a végesség, töredékesség – a világ lényege csak akkor változtatható, ha megszûnik. Egy véges világban ugyanis az ember is véges, korlátolt és hiányos marad.

"Így van, ezért született meg, hogy sorsfeladata megoldásával ezt a hiányt megszüntesse."
Sorsfeladat – ez megint egy jól hangzó szó, de vajon mit jelent? Ugyan melyik feladat az, aminek megoldásával bárki is kiléphet a hiányokkal terhelt létbõl? Van ember, akinek ez valaha is sikerült?

"Ahhoz, hogy az ember megismerje a tudást bûnössé kellett válnia."
A Genezis könyve szerint a tudás megszerzése nem bûn. Az a fa nem a tudás fája volt, hanem a _jó és gonosz tudásának_ fája. A jót az ember már ismerte, és a paradicsomban továbbra is lett volna lehetõsége megismerni – vagyis a gyümölccsel csak és egyedül a gonoszságot ismerhette meg. És, mivel ki lett ûzve az Istennel való közösségbõl, a jó további megismerésének ezzel be is fellegzett.

"A megismerés méreggé vált számára, ezért csakis a megismerés lehet a gyógyszer számára."
Minek a megismerésére gondolsz? Ugyanis Jézus ezt mondta: "Az az örök élet, hogy megismerjenek téged és akit te elküldtél, a Jézus Krisztust." Talán egyetértesz Krisztus szavaival? Mert ha azt gondolod, egyetértesz, akkor nem tudod, mire is bólintottál…

"Az ember szenved a megismerés polaritásától, s gyógyulásban reménykedik. Az emberi lét ezért beteg. (copyright Dethlefsen)"
Nos, én nem kopizok, csak magamtól mondom: az ember baja az, hogy ember. És nem isten. Vagyis az a baj, az a szenvedés, hogy limitált az idõ, a lehetõség, a képesség és egyáltalán minden. Sajnos. Ez a tudat általában csak tompán sajog, néha szinte eltûnik, de idõnként borzalmas. Viszont állandó, az ember nem bír önmagából, ebbõl a létbõl kilépni, soha-soha-soha. Hiába hitegeti magát bármivel, akkor is csak korlátolt lény marad, és kész. Meghaladhatja önnön korlátoltságát, tanulhat, fejlõdhet, boldogulhat, épülhet és építhet, nem kell passzívan belesüllyedni a tehetetlenségbe – de tudnia kell, hogy ember, és a léte fájdalommal _IS_ jár. Nem a fájdalom eltûnése a gyógyulás, mert a fájdalom nem tûnik el. (Maximum csak nem érezzük).

"Valójában az a hiányérzet-ami tényleges tapasztalat- nem más mint a boldogság, vagyis az elfeledett egység,teljesség megtalálása."
Ezek csak szavak. Ugyan mitõl boldogítana a hiányérzet? Ne mondd már. És hogy pont a hiány a teljesség…jaj, ne már…ezt te magad sem hiszed. Nem hiszem, hogy ne tudnál különbséget tenni aközött, amikor valami beteljesül, és az között, amikor valami hiányzik.
Csak annyi igaz ebbõl, hogy van olyan hiányérzet, ami tanulságosabb és hasznosabb, mint a beteljesülés. De attól függetlenül nem jó érzés, kellemetlen. Bármit hozhatnék példának, de maradjunk az alapkésztetéseknél: Freud azt mondja, az ösztönkésztetéseket az ember pont azáltal tudja kielégíteni, hogy képes õket visszatartani. Valamit azért halasztunk el, hogy egyáltalán megszerezhessük; mert amit azonnal megkapunk, az valójában nem is kielégítõ. De azért a hiány nem kielégülés. Nehogymár.

"Ha az ember semmitõl sem, bármivel is próbálkozzon,akkor az emberi lét reménytelen."
Kedves jó kocamama, kérlek, vess egy pillantást a topic címére. Már hogyne volna megoldás. EZ a megoldás, EZ a kimenekedés a korlátok közül. Azért az Isten nem hülye, hogy ne tudna jobbat annál, ami van. Csak épp nem azonnal elérhetõ a jobb; kellenek hozzá lépcsõfokok, elõkészület, miegyéb. Kell hozzá elõször ez a világ. És kell hozzá a passió. Jézus vére. A többit majd meglátjuk…

Semmitõl sem változik, kihagytam egy szót.

"Az istenhez való megtérés egyetlen bizonyossága éppen ezért pont a felelõsségvállalás, azaz a bûnbánat."
Én a bûnbánatot nem azonosítom a felelõsséggel. Ennek a szónak a felel, vagyis válaszol a szótöve. Egyszerûen egy adott helyzetre való spontán válaszolásról van szó. Nincs köze múlt idõhöz. A bûnbánat múltbeli dologhoz kapcsolódik, kötõdik a lelkiismerethez. Ahogy nõ a tudatosság szintje, úgy csökken a lelkiismereté. "Az ember lényege a hiány". Így van, ezért született meg, hogy sorsfeladata megoldásával ezt a hiányt megszüntesse. A bibliai történetben valóban a tudást szimbolizálja a kígyó, a megismerést. Ahhoz, hogy az ember megismerje a tudást bûnössé kellett válnia. A megismerés méreggé vált számára, ezért csakis a megismerés lehet a gyógyszer számára. Az ember szenved a megismerés polaritásától, s gyógyulásban reménykedik. Az emberi lét ezért beteg. (copyright Dethlefsen) A betegség uyanakkor az ember esélye a gyógyulásra. Ezt a látszólagos paradoxont kell megérteni. Azt, hogy a Biblia szerint hazugság az a tanítás, hogy bármiféle tudástól megváltozna az ember lényege, és elérné a teljesség állapotát én nem tudom értelmezni. Ez a te konklúziód. Valójában az a hiányérzet-ami tényleges tapasztalat- nem más mint a boldogság, vagyis az elfeledett egység,teljesség megtalálása. Ha az ember semmitõl sem, bármivel is próbálkozzon,akkor az emberi lét reménytelen.

Nagyon röviden úgy lehetne megfogalmazni, hogy a hinduizmus és a kereszténység eltérõ, sõt ellentétes választ ad a lényegre.
A hinduizmus azt mondja, a világ lényegében teljes,
az ember lényegében teljes,
ezért az ember lényegében azonos istennel,
mindaz a tapasztalás, ami ezzel ellenkezik, csupán illúzió.

A kereszténység azt mondja, a világ lényegében hiányos,
az ember lényegében hiányos,
az ember lényegében nem azonos istennel,
viszont szüksége van rá.

Azt írtad, a bûn a teljességrõl való leválás,
én azt, hogy a bûn a teljesség elérésére való kísérlet.
A Biblia a bûn lényegét egy történetben meséli el. Eszerint az ember evett a tiltott gyümölcsbõl, mert azt remélte, olyanná válhat tõle, mint az isten(vagyis megszûnik a hiányérzete). A történet szerint az ember ekkor a paradicsomban élt, tehát úgy tûnhet, nem volt hiánya semmiben. A történet szerint mégis – vagyis az ember lényegéhez tartozik a hiányérzet, ezt még a paradicsomi elégedettség sem képes elfeledtetni vele. A bûn ebben a történetben az ebbõl való kilépés kísérlete volt; vagyis szembeszegülés azzal a ténnyel, hogy az ember lényege a hiány, és megpróbálni átlépni abba az állapotba, ahol az ember lényege a teljesség. Valójában az ember minden tette a hiányérzet betöltésére irányul. Ez természetes addig, amíg tisztában van a határaival; a baj az, amikor a lényeget akarja megváltoztatni, tehát elfelejti, hogy korlátolt lény.
A hinduizmus tanítása ezzel a történettel nagyon is jól leírható, hiszen a bibliai történetben a hindu tanítás volna a kígyó, amelyik azt állítja: szükségetek van a tudás gyümölcsére, hogy felismerjétek: olyanok vagytok, mint az isten. A tudástól válhattok olyanná, mint az isten, a problémátok a tudatlanság, hogy nem látjátok a lényeget, mert a jelenségek (mája) fátyla eltakarja szemetek elõl azt.
A történet szerint az ember, amikor megette a tudás gyümölcsét, csöppet sem vált istenné, csak még nagyobb lett a hiányérzete, és úgy érezte, el kell takarnia magát. Vagyis: az ember lényege (a hiányállapot, a hiányérzet) nem változott ettõl a kísérlettõl, sõt, csak még nyilvánvalóbbá vált.
Vagyis a Biblia szerint átverés, hazugság az a tanítás, hogy bármiféle tudástól, ismerettõl megváltozna az ember lényege, és elérné a teljesség állapotát, vagyis hogy bármilyen tudástól az ember lényegévé a teljesség válna. Sõt egyáltalán semmi egyébtõl sem változik meg, bármivel is próbálkozzon. A hiány a Biblia szerint nem mája fátyla és nem illúzió, hanem valóság és igazi tapasztalat.

oppá, véletlenül nem offtopicot nyomtam...

Ne gratulálj, ezeket nem én írtam, csak bemásoltam (ugyan két kül. helyrõl, ezért voltak benne redundanciák). A hindu filozófia és világkép erõsen hatott a görög filozófiára, azon keresztül pedig a kereszténységre is. Ezért aztán a keresztények is sokszor csak szavakkal fogalmaznak másképp, de nem értik, mi is a kettõ közti különbség. Egyébként meg valamit más szavakkal megfogalmazni egyáltalán nem baj, sõt: azt jelenti, igazán megértetted azt a dolgot. Én inkább azokat a szélhámosokat utálom, akik eszetlenül mantrázzák a transzcendens szakzsargont, mintha attól megigazulnának.
Szóval: ha azt mondom - felelõsségvállalás, azt a kifejezést egy keresztény nem fogja a bûnbánattal azonosítani, noha ugyanazt jelenti; a bûnbánat ugyanis nem krokodilkönny, hanem annak az elfogadása, hogy semmilyen racionális indok sem menthet fel, nem háríthatok. És ha azt mondom: Jézus felelõsséget vállalt a világért, akkor is elszörnyülködnek: ugyan miért kellett volna felelõsséget vállalnia, õ nem felelõs semmiért. Õ nem felelõs? De hát akkor mégis kicsoda felelõs a világért, ha nem az Isten? Hiszen pontosan ez, a felelõsségvállalás a bizonyítéka Jézus Isten-voltának, és mi is kizárólag azért lehetünk képesek felelõsséget vállalni, mert Õ felelõsséget vállalt. Az Istenhez való megtérés egyetlen bizonyossága éppen ezért pont a felelõsségvállalás, azaz a bûnbánat.
Na látod – ezek a gondolatok pl. teljesen idegenek a hinduizmustól. Pedig nagyon fontosak, sokkal inkább, mint a teljességen való meditálás. Ha felelõsséget vállalsz, akkor tudod mondani: én voltam, én vagyok. Addig nem, mert addig tagadod önmagad, és azt mondod: én nem voltam, én nem vagyok.
A hinduizmus épp ezért egyáltalán nem is akarja megtalálni az ént, sõt elveszteni óhajtja. Az én nem számít, nincs személyesség. De a felelõsségvállalás hiánya, elkenése miatt nincs is szabadulás a szamszárából.

A két világkép különbsége csapódik le pl. a párkapcsolatokban is. Mivel a hinduizmusban nem fontos az én, a személyes felelõsségvállalás, ezért a hagyományos hindu házasság is személytelen, gyakorlatilag bárki bárkire felcserélhetõ volna. (Ugyan az orgiasztikus tantra szektának, eretnekségnek minõsül, de mégsem véletlen, hogy pont a hinduizmusból gyökerezett ki...). Ezzel szemben a Bibliában olyannyira személyes dolog a párkapcsolat, hogy csupán egyetlen története szól a "kiházasításról", annak szereplõje egy enyhén értelmi fogyatékos személy. Mindenki más ezt saját maga, egyedül és önállóan intézi. Sõt mi több: a Biblia még bombabiztos ismerkedési tippet is ad. :)
Ez egy apró, bár mégsem mellékes példa volt a két világ közti különbség érzékeltetésére.
A Biblia tehát nem törekszik a hiányérzet eltüntetésére; azt egyszerûen tudomásul kell venni. De ez nem jelent passzivitást – amit meg lehet változtatni, amit jobbá lehet tenni, azt miért is ne tennénk? Vagy miért ne kérhetnénk Isten segítségét, ha szükségünk van rá? Csak épp akármit is teszünk - az élet még ugyanúgy bajokkal terhelt marad.
Teremtmények vagyunk, akiknek léte korlátozott. Sajnos, hogy ez a helyzet, éppenséggel egyáltalán nem túl jó állapot, de tagadni egyszerûen ostobaság és önbecsapás. Buddha legalább ennyit felismert, és nem gondolta, hogy azonos volna az istennel, vagy hogy az élet nehézsége csupán illúzió, ami meditációval vagy aszkézissel megszüntethetõ. Kijózanító dolgokat tanított, a szélsõségesen szubjektív idealista alapállást némileg raionalizálta.
Más. A Biblia holiszta, a lelket és a testet nem veszi két különbözõ szubsztanciának, hiszen Jézus a testét adta a lélek üdvösségéért. A lélek és a test nem ellenségei egymásnak, az emberi személyiségnek, az énnek elidegeníthetetlen része a teste; a Biblia világképében értelmetlen a lélekvándorlás.
Most röviden ennyi.

Ez igen. Gratulálok, egészen jól bírod. Nem tudtam, hogy ez a hindu vallás tanítása. A forrásaim: Dethlefsen, Dahlke, Osho, Krishnamurti, Müller Péter, Eckhart mester, még Feldmár András is belefér a képbe.

1. A bûn nem a teljességrõl való leválás, sokkal inkább a teljesség létrehozására való helytelen kísérlet. Az ember legfõbb motivációja a hiányérzetétõl való megszabadulás, és ehhez a célhoz nem válogatunk az eszközökben. Van, amikor jó eszközöket választunk és van, amikor rosszakat; de ez nem jelenti azt, hogy képesek volnánk valaha is igazán átélni a teljességet. Tehát sem bûn elkövetése nélkül, sem azzal együtt. A hiányérzet az egyik legáltalánosabb emberi tapasztalás, enélkül nem is volna ember az ember. Freud szerint csak a magzat az, amelyik átéli az "óceánélményt", de a születéssel rögvest belekerül a hiányérzet világába, és kész. Nincs visszaút és nem is lenne értelme.
2. Amit leírtál, az a színtiszta hindu világkép, csak "egzakt" fogalmakkal, "tudományos" köntösbe öltöztetve, amivel Európában el lehet adni, mert számunkra a tudományos világkép a legitim; tehát, hogy valami legitim lehessen, egzakt szóruhát kell ráadni. (Mint a Kisherceg török csillagászára öltönyt, vagy a rózsaszín ház, mely csak akkor szép, ha százezer frankot ér. A szóhasználat számunkra egész világot közvetít. Néha fontosabbak a szavak, mint amit jelentenek... Szóval amit leírtál, az gyakorlatilag a hindu vallás tanítása. Kicsit hosszasan kimásoltam a Wikipédiából, hogy lásd a hasonlóságokat:

A világillúzió (májá) mögött rejtõzik a végsõ valóság, amelynek megragadásához meditációval juthatunk közelebb. A személytelen „Minden-Egy” létezik, akinek hatása csak a „máján” belül érvényesül. A kultuszok és rituálék csak lépcsõfokok az abszolút megértéséhez, amely maga túl van minden szón és gondolaton. Legfõbb cél a megszabadulás (moksa) és a szellemi megvilágosodás elérése. A cél a tökéletesség elérése az anyagi világ fokozatos elhagyásával. A szánkhja tanítása szerint, az anyagi létezéstõl függetlenül jelen van az univerzumban a tiszta tudat (purusa), melynek legfõbb feladata a felismerés. Mivel nem képes hatni, feladata a megfigyelésre korlátozódik, mintegy tanúként vesz részt a további eseményekben. Többféle purusa is létezik, ezek örökkévalók és változatlanok. A tudatnak egy illúziója, káprázata (májá) az, hogy õ irányítja a testet, vagy õ maga a test. Ez a tévképzet a tényleges oka a tudat szenvedésének. Az ember problémája tehát alapvetõen a tudatlanság: az ember tudatát az anyagvilág (materializmus) és a kettõsségek (dualizmus) illúziói uralják, önmagát a testével azonosítja, így az anyagvilághoz kötõdik. A karma törvénye a tetteit megtorolja vagy megjutalmazza, azonnal vagy egy következõ életben. A lélek 8 400 000 létformán át vándorol (transzmigráció), amíg emberi létformát ölt, amelyben az Isten-tudatot megvalósíthatja. Ha ez nem sikerül, visszaesik korábbi létformákba.
A valódi megváltás akkor jön létre, amikor a tudat megszabadul ettõl az illúziótól, és ráébred valódi természetére. Néhány darsana, így a jóga filozófusai úgy gondolják, hogy a valódi megszabadulást az ember csak isten (Isvára) segítségével érheti el. Isten itt egy felsõbb tudatként, felsõbb purusaként jelenik meg.
A nem dualista iskolák nem tesznek különbséget anyag és szellem között, sõt azt vallják, hogy a káprázat forrása éppen az, hogy különbséget teszünk e két minõség között. Szerintük a megváltás az a felismerés, hogy a mindenség a világlélek, az egyetemes tudat (Brahman) kivetülése. Az egyes purusák tehát lényegében azonosak Istennel.
A hindu vallásosság célja tehát hosszú távon a szabadulás (móksa) az anyagi lét korlátai alól, a karma törvényének hatálya alól és a szenvedésteli újraszületések létforgatagától, a visszaolvadás a személytelennek vagy személyesnek elképzelt Istenségbe. Az ember vallási önmegvalósítása (felszabadulása, valóságra ébredése stb.) így lényegében az Istenség önmegvalósítása, felébredése stb.
A hindu világkép elválaszthatatlan a hindu istenképtõl. Két nagy irányzat van. A panteista ("minden isten") irányzat szerint az Istenség és a világ azonos, tehát a világ lényei együtt alkotják az Istenséget. A másik alapvetõ, panenteista ("minden istenben van") irányzat szerint az Istenségben benne van a világ, de maga az Istenség több, mint a világ. A hindu emberkép is elválaszthatatlan a hindu istenképtõl. A panteista irányzat szerint az ember lélek (átman), akinek teste van. Az ember az Istenség (Brahman) része, amint egy csepp a tengeré. Ugyanaz a lélek (értsd: egy személytelen, változatlan, örök istenrészecske) van benne a démonokban, az állatokban vagy a növényekben, tehát az emberben levõ lélek azonos az Istenséggel. A panenteista irányzat szerint is az ember lélek (dzsiva), amelynek teste van. Parányi személyisége az Istenség személyiségének a része, de azzal nem azonos; az emberben egyszerre létezik az egyéni lélek és egy ún. "Felsõlélek", amely tkp. maga az Istenség.
Mivel az Istenség a hindu szemlélet szerint túl van a gondolkodás kettõsségein (pl. igaz vagy hamis?), misztikus megtapasztalása érdekében az értelmet ki kell kapcsolni, meg kell haladni. Ez az antiintelektualizmus ("Ne gondolkozz, csak meditálj!")
A Karma mint tett és cselekvés, a hálóra felfûzött létezõk kölcsönhatása, amely az ok-okozati összefüggések végtelen láncolatát hozza létre. Az „élõ” e létfokozatok egyre magasabb szintjein haladva tapasztalja meg a teljes Létezést, ismeri meg a Mindenséget. Erõfeszítéseket tesz, karmája szerint él, lázad vagy beletörõdik sorsába, de lelke visszavágyódik a karma nélküli világ örökkévalóságába. A karmából tehát cselekvéssel nem lehet kiszabadulni, mert az csak újabb karmát teremt; a szabadulás útja a nem-cselekvés.