Illiona 2019 jún. 04. - 12:29:06
(236905/239045)
Az előző beirásomat elsősorban Sumomonak cimeztem, de mindenki másnak is, remélem egy pici időt mindannyian szántok arra, hogy végiggondoljátok a leirtakat.

Egyébként nem ez a fórum az egyetlen hely, ahol vita van ez ügyben. A facén is a legnagyobb koreai csoportban is kikérték a kritikusabb megjegyzéseket, és felhivták arra a figyelmet egyes tagok, hogy az a csoport a koreai értékek megosztására jött létre, és hagyják csak a politikát másra (kire – kérdezem)
Éppen tegnap beszélgettem személyesen erről a kérdésről annak a csoportnak az adminjával.
Ebben a kérdésben egyébként semmi sincs letisztázódva, mert vannak akik kimondanák amit gondolnak, és vannak akik lehurrogják őket.
Most itt tartunk.
Az lesz egyébként a döntő, hogy mit is fog hozni a jövő, és nem az itteni mi kis vitánk fog ebben dönteni. (bár egy csillagos 5-ös még nem vita)
Másról:
Emlékeztetnélek titeket arra a beirásomra, - biztosan emlékeztek erre - amikor a Sewol komp áldozatainak emlékhelyén jártam Szöulban 2015-ben. Akkor azt mondtam, illetve irtam itt, hogy hagyják már a gyerekeket békében nyugodni, a hozzátartozók pedig menjenek haza, és béküljenek ki azzal, amit a Sors rájuk mért.
Mert szinte már kegyeletsértőnek találtam, ahogy ezek a szülők viselkedtek, szinte arrogánsan mindenkinek a képébe tolták a gyászukat.
Nos be kell látnom utólag, hogy ebben a kérdésben nem volt igazam.
mert a szülők nem hagyták magukat, kivizsgálást követeltek, ami végül 2 és fél évvel később !!! 8 gigatüntetésbe torkollott, és az elnökasszony kénytelen lett lemondani.

(A barátnőjével kapcsolatos dolgok, és hogy azoknak mi közük volt a tüntetésekhez az utolsó találkozáskor személyesen hallhattátok koreai barátaimtól, nem ismétlem el, el kell jönni a találkozókra, ott azért nem női locsogás van, hanem komoly érdemi beszélgetések, olyanoktól is, akik nem irogatnak itt a fórumon, de olvasnak minket és van véleményük.)
Illiona 2019 jún. 04. - 12:00:22
(236904/239045)
Sziasztok mindenkinek!
Azzal kezdeném, hogy miért is fogalmaztam meg első dühömben, amit megfogalmaztam.
Ez a fórum valószinüleg nem erre a célra alakult anno.
DE! ha nem mondhatom el ami bennem van ezzel a balesettel kapcsolatosan, akkor nincs is értelme annak, hogy itt beszélgessünk. Nagyon üres az a beszélgetés, ami egy ilyen nagy ügyet figyelmen kívül hagy.
Mert azért én ilyenkor NEM irok mindenféle lagymatag, vagy semmilyen sorozatokról, de akár mozifilmekről se.
Mert gyász van.
Amig a halottak a Dunában vannak addig szerintem nem is illik !
Én igy látom, bár – nem kell senkinek megsértődnie, hiszen mindenki másképp látja, másképp érzi, más mércével mér.
Az hogy „békeidőben” megosztunk itt hireket, hirecskéket, kibeszélünk sorozatokat, elvitatkozunk sorozatbeli vagy filmbeli karaktereken, szinészeken, rendezőkön szinésznőkön, koreai szokásokon stb… az oké, jól is van, én szeretek fórumozni és élvezem is.
De hogy ugyanezt a stilust folytassuk akkor, amikor baj van, ezt már nem tudom elfogadni.
Lehetne persze a fejünket a homokba dugni, vagy nyiltan felvállalni, hogy nem érdekel, de az már nem én lennék.
Hogy itt a fórumon kinek is a szava legyen a döntő?
azoké, akik mint én, elmondják, mit is éreznek a maga valójában?
Vagy azoké, akik azt mondják, ne keverjünk bele semmi mást, pl politikát, csak a gyász van, meg az együttérzés?
Erre nincs jó válasz! Vagy talán mégis van, csak én nem ismerem?
És ha nem kevernénk bele semmit, akkor azért lehetne kis sorozatocskákról és virágfiúkról beszélgetni? Mintha mi sem történt volna? (a kérdésem szarkasztikus persze, gondoljátok oda a hangsúlyt )
Hol van az a morális határ ami még belefér, vagy már nem fér bele?
Csak kérdezem!
És mi az ami ilyenkor elvárható?
Belerugni abba, akinek a fájdalomtól zakatol a szive? Ugy hogy közben nem is mondja el, hogy ő maga mit is gondol a dologról? Nincs is véleménye, vagy éppen csak nem hajlandó arra, hogy megossza?
folyt köv

Kép: tegnap esti saját felvétel
A szállodahajó csak ugy uszkált el ott a hid alatt az Arirang éneklés közepette, mintha mi sem történt volna.
Végül is szabad volt neki....


Riamara 2019 jún. 04. - 08:06:48 Előzmény Sumomo
(236903/239045)
Te elolvastad, hogy mit írt Edimir?
Nem azt kifogásolta, hogy másnak más véleménye van, hanem azt, hogy az illető a fórumtársat ekézi, ahelyett hogy érveket ütköztetne, ahogy ezt vitában szokás.
Az nem vita, hogy megbélyegzem, lealázom a másikat, mert az történetesen másképp látja a dolgokat.
8/10
Sumomo 2019 jún. 04. - 07:46:02 8/10 Előzmény edimir
(236902/239045)

Aha, az egyik hozzászóló ítélkezhet, sértegethet . Az rendben van. Tragédiára ráhúzni a politikát, az rendben van.
Akinek ez nem tetszik, és erről véleménye van, az nem jogos.

Ez nem kettős mérce?
10/10
micike_MSc 2019 jún. 04. - 02:19:48 10/10
(236901/239045)
Köszönöm, hogy helyettünk is ott voltál Édesanyáddal, mint ahogy mindenkinek nagyon hálás vagyok, aki ezekben a napokban kiment a Margit-hídhoz, a rakpartra, a nagykövetség elé..., hogy egy-egy szál virággal, mécsessel emlékezzen. <3 :(
8/10
edimir 2019 jún. 04. - 00:52:57 8/10 Előzmény Illiona
(236900/239045)
Köszönöm a 3. rózsát.....
Illiona 2019 jún. 04. - 00:35:03
(236898/239045)
itt van egy kis összefoglaló Heesan-tól (aki velünk volt az utolsó találkozón)
ő is ott volt ma este, a videó cime: " Hiddá válni"
a szöveg pedig (aki nem akar odakattintani)

"Híddá válni
Hihetetlen de ma teljesen új alapokra helyeztük Magyarország és Korea viszonyát. Sokak legmélyebb fájdalmában veszteségében találtunk ma igazán egymásra. Olyan méltó és emelkedetten szólt az Arirang ma Budapest közepén a Margit Hídon, ami koreait és magyart egyaránt megkönyezetett! Egymás mellett, egymással a közös fájdalomban, közös halottaink felett, együtt énekeltünk. Felejthetetlen! Köszönöm, hogy együtt voltunk!"

koreai férfi kiteszi a koreai zászlót a hidon, pont a mélyben lévő hajó felett.

Illiona 2019 jún. 04. - 00:25:08
(236897/239045)
Dél-Koreai ujságirók fotózzák a hidnál elhelyezett üzeneteket.

Dél-Koreában minden hirügynökség mindegyik hiradójában beszámolnak a fejleményekről, többek között a magyar egyszerű emberek együttérzéséről.
Illiona 2019 jún. 04. - 00:00:03
(236895/239045)
Sziasztok!
most értem haza a dunai hajóbaleset helyszinén megtartott közös Arirang éneklésről

csodálatos és felemelő érzés volt. A sajtó több száz jelenlévőt irt, de szerintem voltunk vagy 2 ezren.
Nagyon szervezetten zajlott az egész, több szervező terelte a népet, és a rendőrség is besegitett.
Az Arirangot először ugy 5-6 alkalommal énekeltük el, utána pedig mindenki arccal a viz felé fordult és akkor egyszerre, mindannyian, hangosan, és az olyan szivszoritóan gyönyörű volt. Legalább 6 alkalommal énekeltük el egymás után(igazából nem számoltam, de sokszor) , később a tömeg másik fele nem hallotta egymást, igy kánonban énekeltünk, pedig nem is tervezték.
Többen könnyeztek a tömegben.
Nagyon sok tv társaság volt jelen, és rengeteg riporter is.
kép: az én rózsám.
(a kertészetből hoztam ma délután, aki kertészzel kint voltam Dél-Koreában tanulmányozni a kertészeti technológiát. Elkértem tőle a 3 legszebb rózsaszálját, mégpedig fehéret. (egyet a magam nevében, egyet az engem elkisérő (vagy forditva) anyám nevében, egyet pedig csak ugy mindenki nevében.
vödörben vittem föl Pestre, amiben lődörgött egy 10 cm-nyi viz .
Vagyis friss, üde volt, és csudaszép!)

8/10
edimir 2019 jún. 03. - 21:36:08 8/10 Előzmény Sumomo
(236894/239045)
?
Egy vélemény megfogalmazójának jogában áll, hogy vmi kapcsán gondolatait közölhesse úgy és olyan formában, ahogy azt jónak látja. Épp ezért véleményt sohasem minősítünk, sem annak megfogalmazóját. A véleményben szereplő tényeket, állításokat viszont lehet megkérdőjelezni, vitatni, netán cáfolni. Hmm, de vajon ez történt?

Illiona élt a véleményének szabad közlési jogával. Ha másnak más gondolatai támadtak a sajnálatos tragédia kapcsán, azt is közzé tehette volna Illiona minősítése nélkül.

Nem olyannak ismertelek meg, aki a durva személyeskedést díjazná.... Sajnálom...

Mint ahogy azt is sajnálom, hogy egy ilyen tragédia kapcsán a gyász és együttérzés szavai mellett méltatlan dolgok is idekerültek....
8/10
Sumomo 2019 jún. 03. - 08:08:01 8/10 Előzmény hanguktaekwondoo
(236893/239045)
5*
10/10
offtopic
Ljerk 2019 jún. 02. - 21:30:58 10/10
(236892/239045)
Igaza van Illionának - az, hogy nagy szállodahajók városnéző sétákat tehessenek, eleve valakinek az érdeke volt, hogy engedélyezzék. Rossz idő, éjszakai látási viszonyok és áradás nélkül is veszélyes, amiatt, hogy a kis hajóknak köztük kell állandóan manőverezni. Egyébként azelőtt, ide jöttek Bécs irányából, kikötöttek egy időre, aztán mentek tovább (vagy fordítva).

A lámpás keresés mutogatása a tévében volt a másik. Nemcsak, hogy megrendezett jelenet volt (a képek alapján nemigen lehet másra gyanakodni), de úgy adták elő, hogy én szégyelltem magam. Valószínűleg tényleg keresték őket lámpával is, de az a jelenet amit a tévé leadott, elég otrombára sikeredett.
hanguktaekwondoo 2019 jún. 01. - 00:15:35 Előzmény Illiona
(236891/239045)

Meglehetősen tanulságos ömlesztés. Anamnézis mélységű, összefüggéstelensége miatt ugyan kevéssé szórakoztató kórkép arról, hová viszi az emberi elmét a megátalkodott csökönyösség, a szeretetlen acsarkodás, a szellemi kompromisszumra való hajlandóság és a humorérzék teljes hiánya, a hatalomvágy és az egysíkú, szemellenzős élet- és világszemlélet.
Az információhiányról és a ködös, gondosan kendőzött témakezelést most még nagy vonalakban sem érinteném, mert ahhoz a delikvens már túl sok történelem- és valósághamisított sorozatot tömött magába.
tehát nincs értelme.

Aki saját fészkébe szarik, annak többek között magányos, monomán düh jut osztályrészül, mint ahogyan jelen esetben is megmutatkozik. alant.

Nagyon is közeli az a jövő, amikor -chacun à sa place- egy ország állampolgára csak akkor lehet valaki, amennyiben SZÍVből érzi a kapcsolódást az adott nemzethez.
és nem lesz elég csak az, hogy ott lakik/született
valamint az adott nemzet nyelvét anyanyelvi szinten
-meglehetősen sok helyesírási hibával, fogalomzavarral és alapvető fogalmazási -strukturális baklövésekkel-
írja.

és, horribile dictu, beszéli is.
dühödt kietlenségben.
Min-Rin 2019 máj. 31. - 22:31:50 Előzmény Illiona
(236890/239045)
Ki nem állhatom Woody Allent, de most kénytelen vagyok az ő egyik aranyköpését használni. "Érdekes arca van. Érdekes hogy ez egy arc."

Amit leírtál, érdekes vélemény. Érdekes, hogy ez egy vélemény. Elég szégyenletes, az egyszer biztos.

Jaj, majdnem elfelejtettem! Ki az a Zseblámpa?
Illiona 2019 máj. 31. - 14:30:38
(236889/239045)
Én semmiképp nem hasonlitanám össze a két balesetet.
Mint ahogy az óceánt sem a Duna folyóval, de azért vannak hasonló pontok.

Bár ha jobban belegondolunk: arányaiban megegyezik: ahogy a 49 millió aránylik a 8 millióhoz kb a 300 is ugy aránylik a 21 hez.Ott az óceánban 30 m-es mélység volt, itt meg csak 3 méter.
a parttól való távolság is ott 30 km volt, itt csak 30 méter (vagy még annyi sem).
de a segitség megérkezésének aránya is ugyanennyi, sőt az elsüllyedés is.

Amiben mégis más, és sajnos ez az a pont, ahol NAGYON FÁJ, az az, hogy mig Koreában koreaiakat ért baleset, akár belügyüknek is tekinthető, addig itt nálunk, a mi országunkban (majdnem hazánkat irtam én balga!) pedig koreaiakat. És ettől kezdve nem belügy!
Nem is más országbeli állampolgárokat, hanem pont koraiakat, akik hozzánk, ahogy irtad is , a mi szivünkhöz, de az enyémhez mindenképpen a leges-legközelebb állnak.
És ez már nem tekinthető belügynek.
...............................................................................................................................................................................................
Mert megy a "én nem vagyok hibás" (.........................) , kopasz fejű kigyurt alakok Zseblámpával keresik a halottakat (ezt a koreai tv-ben mutatták!), mert mindenki el van foglalva, azzal, de meg is van elégedve , legalábbis a munkáját tekintve hogy a hatalmon lévőknek tetszen, illetve tetszelegjen ( majdnem azt irtam: .............) , de senki nem teszi a dolgát. Legalábbis azok közül, akiknek országos szinten tenni kellene. Látványos beruházásokat adnak át, közben pedig a hétköznapi élet egyre kaotikusabb, és nem csak a Dunán, hanem mindenhol: a kórházakban, az egészségügyben, a közigazgatásban, az iskolákban, az utakon, stb...

És amig Koreában a Sewol katasztrófája után elindult egy tisztulási folyamat, ami 2 és fél évvel később az elnökasszony bebörtönzéséhez vezetett, és egész egy politikai korszak zárult le, és lett lehetőségük egy uj, tisztább, demokratikusabb politikai berendezkedés kialakitására, addig itt azt sem gondolom rólunk, magyarokról, hogy ez a baleset majd elindit valamit.

Emiatt vagyok nagyon nagyon szomorú!

(A kipontozott részeket én magam moderáltam ki, de mindenki odagondolhat valamit)
10/10
micike_MSc 2019 máj. 31. - 00:19:41 10/10 Előzmény Illiona
(236888/239045)
Az első reakcióm az volt (lett volna), hogy ennyire talán nem rossz a helyzet, hiszen a magyar hatóságok időben és a rossz idő ellenére egész éjszaka a helyszínen voltak, hogy végezzék a mentést. (Kontrasztnak rögtön ott van a Szevol komp 5 évvel ezelőtti tragédiája, ahol tudjuk, hogy hosszú idő telt el a segítségkérés és a mentő beavatkozások között...)

De az több mint elgondolkodtató, hogy a dunai hajózás kaotikus, a sétahajók állapota kritikus lehet, emellett hatalmas és erős luxus-szállodahajók is furikáznak az utóbbi években a Dunán, egyre növekvő számban.
A mentés és a keresés látványosnak tűnt, de mégsem volt hatékony, nem hiába küld Korea (és Ausztria) különleges búvárcsapatot az eltűntek keresésére. Hogy ezt mennyiben a magas vízállás és az erős sodrás okozza avagy a magyar pénztelenség, majd elválik.
Viszont jó volt látni a sok együttérzést, ami a helyszínen és pl. a fb-on megnyilvánult, és remélem ezt látják, érzik a koreaiak is. (A negatív kommentekről, mert olyanok is voltak, remélem kevésbé értesülnek.)
10/10
micike_MSc 2019 máj. 30. - 23:53:48 10/10
(236887/239045)
Sziasztok! Szép estét Mindenkinek!

Tegnap éjjel én is döbbenettel néztem, olvastam a híreket a dél-koreai turisták végzetes balesetéről.
Reggelre aztán még feszültebb lettem, amikor eszembe jutott, hogy 2017 nyarán bizony másodfokú viharjelzés mellett, dörgés-villámlás közepette, szakadó esőben sétahajókáztunk a gyerekekkel a Balatonon és akkor eszembe sem jutott, hogy talán ilyen időben nem kéne... mert mondjuk a hajótársaság biztos tudja a dolgát.
Vagyis egy ilyen tragédia akár velünk is történhetett volna... :(((

De persze itt most más a helyzet, egész nap olvastam a híreket, amikor volt egy kis időm.
A hírekből tudjuk, hogy az utóbbi időben elképesztően megnőtt a forgalom a Duna budapesti szakaszán, a rossz időjárás erre csak rátett, ma estére pedig már az is kiderült, hogy a nagy szállodahajó kapitánya lehetett a hibás, le is tartóztatták a hatóságok.

Vélemények sokasága szólt arról, hogy ez a baleset már régóta kódolva volt, csak idő kérdése volt, mikor-kivel történik meg a tragédia. Egy dél-koreai turistacsoport voltak ők, 6 éves kislánytól 71 éves nagypapáig, családtagok, testvérek: a 7 túlélőn túl 7 halott, további 21 személyt eltűntként keresnek, köztük a hajó kétfős személyzetét.

Ez a tragédia mindenképpen értelmetlen veszteség, de talán épp attól érezzük sokkolóbbnak, hogy nekünk a koreiak ott vannak a szívünkben. Legalábbis ha magamból indulok ki: soha azelőtt egyetlen népet, sem európait sem mást nem éreztem ilyen közel magamhoz, mint őket a kultúrájukkal, a történelmükkel, a lelkületükkel együtt, amióta úgy 8-10 éve elkezdtem felfedezni és megismerni őket.

Szóljon ez a dal az ő emlékükre: Dimashtól az SOS. Nyugodjanak békében!
https://youtu.be/JEz1qGS0T1Q

[A dal szövege magyar fordításban:
https://lyricstranslate.com/hu/sos-egy-földlakó-veszélyben-lyrics.html
A dal eredetileg egy 1979-es francia rock-musical, a Starmania egyik betétdala volt.
https://translate.google.com/translate?hl=hu&sl=en&u=https://en.wikipedia.org/wiki/Starmania_(musical)&prev=search ]

A kép egy Koreás fb-csoportból származik. <3
10/10
kimbin01 2019 máj. 30. - 12:22:30 10/10
(236886/239045)
Sziasztok!
Olvasó üzemmódban vagyok, mert nem tudom követni ezt a filmnézést. Alighogy elmentek a lányok, megint készülök ki hozzájuk. Gondoltam, hogy hír lesz itt is, ezért előkapartam az előzményekből a szakértő véleményét (ez valamikor 4-5 óra magasságában volt), aki szerint várható volt egy ilyen targédia. A többi a cikkben:
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/hajobhajaleset-duna-roncs.685157.html
(az áldozatok emlékére)