5/10
napraforgó 2020 ápr. 09. - 03:51:10 5/10
(1448/2088)
Hildegard milyen könnyedén elcsábitotta a férjét. Csak egy kis féltékennyé tétel, ráadásul pont azzal az idősecske dékánnal, aki Annát elkaszálta a geróf mószerolása után. Még a végén lesz Rokoczay örökös...
5/10
napraforgó 2020 ápr. 09. - 03:47:09 5/10
(1447/2088)
Katica viszont Zalán titka kapcsán közelebb került a fiúhoz és ez nagyon nem tetszik a bárónénak. Mert Katica korban inkább illik Zalánhoz.

Viszont mit szólna a báró, ha a balkézről született fia végül egy félcigánylány mellett kötne ki?
5/10
napraforgó 2020 ápr. 09. - 03:44:21 5/10
(1446/2088)
Akkor még elviekben sem lehetne folytatni. Ezt majd olyaan ambivalens módon fogják lezárni, hogy bárki bármit gondolhat, hogy ténylegesen hogyan is érhetne véget a sztori, amit igazából nem is mutatnak meg. Csak majd odavetnek valami irányt, aztán vagy úgy lesz, vagy nem, mindenki folytathatja, kedve, hajlama szerint.
5/10
napraforgó 2020 ápr. 09. - 03:34:27 5/10
(1445/2088)
Engem Imre megdöbbentett. Ahhoz képest, hogy a sorozat elején milyen lelkesen üldözte a bűnt és a bűnöst is, most milyen lelkesen nyalta a főispán talpát. Szépen beidomitotta a báró. Még szerencse, hogy Anna korrigálta a hülyeségét.
Sándor ámokfutásához nemigen tudok semmit mondani. Ő olyan hülye, olyan öntelt, hogy a báli társaságnak nekiáll dicsekedni a robbantással, aztán meg megpróbálja rábirni Annát, hogy ne menjen hozzá Imréhez. De semmilyen alternativát nem kinál. Hát persze, mit is kinálhatna? Hogy mindennap megetetheti a kakast, meg a tyúkjait is?
Itt már látszik az intelligencia és a műveltség hiánya is. Csodálom, hogy Anna hogy nem borzadt el tőle azonnal?
3/10
dickiemccalf 2020 ápr. 08. - 22:22:39 3/10
(1444/2088)
 Imreöcsém ha ügyes és gyorsan beilleszkedik a Rokoczayak közé, beletanulva az új "szerepébe", elveszi Annácskát , Katicából meg szeretőt csinál.
Sanyika meg akkora bugris paraszt, hogy a TV-n keresztül érezni a sz@rszagát.
5/10
napraforgó 2020 ápr. 08. - 19:58:36 5/10 Előzmény guess.who
(1443/2088)
Ez az, négyen mennek négyfelé. És akkor majd felhajtanak megint egy rakás pénzt, hogy forgathassanak második évadot is. És ott már feltűnhetnek újabb gavallérok, meg újabb hölgyikék.
guess.who 2020 ápr. 08. - 18:29:57 Előzmény napraforgó
(1442/2088)
Márpedig a hátralevő 10 részben túl sok új kapcsolatot nem lehet felvezetni szerintem, úgyhogy vagy valamelyik páros lesz a vége, vagy mind a négyen mennek négyfelé...
5/10
napraforgó 2020 ápr. 08. - 18:00:43 5/10 Előzmény sunflower325
(1441/2088)
Szeretem a boldog befejezést, de csak akkor, ha nem kell hozzá megerőszakolni a történetet, ha a befejezés szervesen következik az előzményekből.
Én itt sem az Imre - Anna, sem a Sándor - Anna páros boldog egymásraborulására nem látok esélyt.
Na de majd meglátjuk.
sunflower325 2020 ápr. 08. - 14:43:36 Előzmény napraforgó
(1440/2088)
Ha sem együtt, sem egymás nélkül nem lehetnek boldogok, akkor mégis hogy lesz ebből boldog befejezés?
Nagyon kíváncsi vagyok hogy zárják le, ha lezárják egyáltalán, vagy jön majd a második évad... A holdpont.hu-n a 80. részhez nem azt írták, hogy befejező rész, hanem azt, hogy évadzáró. Lehet, hogy ez nem jelent semmit, de lehet hogy mégis.
5/10
napraforgó 2020 ápr. 08. - 14:34:30 5/10 Előzmény sunflower325
(1439/2088)
"Minden racionális érv az ellen szól, hogy Anna és Sándor együtt boldogok lehessenek, de ők egymás nélkül mégsem lehetnek boldogok, mert szerelmesek egymásba. Közhely ugyan, de a szív nem hallgat az észre..."
Lehet, lehet,de lehet, hogy nem. Mert mind Sándor, mind Anna álhatatlan, labilis. Ők együtt sem lennének boldogok soha. Lehetnek akármilyen "bátrak" ez a szerelem kezdettől pusztulásra van itélve.
teljességgel elképzelhetetlen a boldog vég.
Sumomo_ 2020 ápr. 08. - 12:52:57 Előzmény sunflower325
(1438/2088)
nem csak a keze, a lába is
Sumomo_ 2020 ápr. 08. - 12:51:50 Előzmény Kotarbinski
(1437/2088)
"Nekem úgy tűnik, hogy a rendvédelmi szervek iránti gyűlöleted sugárzik át ide, aminek pedig nem szabadna megtörténnie."
Rosszul tűnik.
Kotarbinski 2020 ápr. 08. - 12:15:28 Előzmény sunflower325
(1436/2088)
Igen, egyszer valóban volt az, hogy Söndört megütötte. Ez hiba volt, óriási hiba volt. Azt hiszem, ő is megbánta utána százszor is. De egy eset még nem involválja okságilag azt, hogy később is ezt fogja tenni. Még inkább kisebb a valószínűsége annak, hogy "Imre a férj" személyiségében éppen a nejét verné meg. Tehát általános állító mondatként nem lehet tételként kimondani azt, hogy " sosem lehet tudni, hogy mikor és kivel szemben veszíti el a kontrollt." Elvileg persze nem zárható ki, de ugyanígy vagyunk azzal az általános állító kijelentéssel is, mint a "Nap holnap reggel is felkél".
sunflower325 2020 ápr. 08. - 12:06:33 Előzmény Kotarbinski
(1435/2088)
Hű, ez azért nem teljesen helytálló, abban az esetben lenne az, ha Imre hadnagy skizofrén lenne.
Egyébként nem csak a közrendőrök ütlegelték a foglyokat, hanem bizony Imrének is eljárt már a keze néhány esetben. Annál az embernél pedig, aki hajlamos arra, hogy indulatból üssön, sosem lehet tudni, hogy mikor és kivel szemben veszíti el a kontrollt.
Kotarbinski 2020 ápr. 08. - 11:52:52 Előzmény Sumomo_
(1434/2088)
"a sima képű, fantáziátlan, megalkuvó látszat ember Imre, aki ha nem látják gondolkodás nélkül agyba-főbe veri az embereket. " Azt hiszem, hogy Te el vagy tévedve. Külön kell választani az "Imre a rendőrtiszt" és az "Imre a férj" személyiségeket. Az elsőnél hogy úgy mondjam napi szükséglet lehet az, hogy akkor még veréssel is kiszedjenek adatokat az elfogott bűnözőből. A rendőröknek pedig éppen ez a feladata, tehát MINDEN rendőr csak a társadalmi munkamegosztásból reája háruló feladatot végzi. Nélkülük nem működne stabilisan egyetlen politikai rendszer sem. Egyébként nem Imre vert, hanem a közrendőrök vertek! Imre csak kihallgatta a foglyokat. Tehát csak a kötelességét teljesítette! --- Ettől teljesen különbözik "Imre a férj" személyisége, amiben Imre nekem kifejezetten tetszik és egyáltalán nem megalkuvó. Miből láttad ezt? Azt ugye, Te sem gondolod komolyan, hogy otthon a családjában átvedlik majd "Imre a rendőrtiszt" személyiségébe és kihallgatja mondjuk a feleségét, esetleg ő maga fogja megverni őt, ha nem akar vallani. Nekem úgy tűnik, hogy a rendvédelmi szervek iránti gyűlöleted sugárzik át ide, aminek pedig nem szabadna megtörténnie.
guess.who 2020 ápr. 08. - 11:40:58 Előzmény sunflower325
(1433/2088)
"Vagy öngyilkos lesz, vagy a sárga föld alá issza magát bánatában és részegen legurul a lépcső, kiesik az ablakon, elesik és beveri a fejét az asztal sarkába... "
Vagy mindezt így együtt, egymás után. :)

Egyébként osztozom a sajnálatodban, tényleg ő az a szereplő, aki nem érdemelné meg mindazt, amit kap. Csinált ugyan hülyeségeket, de egy Mórichoz vagy egy Sándorhoz képest semmiségeket - és mégis rajta csapódik le minden, őt utálják a faluban...
guess.who 2020 ápr. 08. - 11:39:00 Előzmény napraforgó
(1432/2088)
Jó. Egy gyerek. De Sándorka elvileg felnőtt, aki képes felmérni a tettei súlyát és következményét. Vagy csak a csókdosáshoz és fogdosáshoz elég felnőtt, robbantáskor még csak gyerekként kezelendő? :)
guess.who 2020 ápr. 08. - 11:37:51 Előzmény napraforgó
(1431/2088)
Na, erre kíváncsi leszek, mert én sem láttam, hogy ott lenne - de ezesetben a jelenléte nyilvánvalóan nem véletlen. A mocskospárbajos módszereit meg már láttuk, szóval lehet, hogy pár részen belül kilövi Sándorunkat, és így élete első jócselekedetét hajtja végre azzal, hogy megszünteti a válsággóc központját? :)
guess.who 2020 ápr. 08. - 11:36:27 Előzmény napraforgó
(1430/2088)
Nem, a tegnapi részben az nem Katica volt, hanem egy Katicának maszkírozott debil. És legalábbis fél órát kellene térdepeltetni a sarokban kukoricán azt az írót, aki ezt képes volt így kitalálni és megírni.
guess.who 2020 ápr. 08. - 11:34:54 Előzmény sunflower325
(1429/2088)
"Egyébként ha romantikus szempontból nézzük, akkor mondhatjuk, hogy Sándor közéjük akart tartozni,"
Ezesetben akkor szőlőkapálgatás helyett elmehetne a nádasba hozzájuk bujdosni.
Vagy az a kitűnő terve, hogy elviszi egy nádkunyhóba Annaszívszerelmét, aki ott majd fejedelmi körülmények között érezheti magát a szabad levegőn? ;)