Téma: Bugra Gülsoy

9/10
hanga45 2016 jan. 26. - 22:04:24 9/10
(280/760)
UI: a teszt kedvéért megcsillagoztam én is Güneyt, de nekem sem jelentek meg a csillagok. Pedig a régi nicknevem mellett akkor jelentek meg, amikor értékeltem a sorozatot, és pontosan annyi volt belõlük, ahányat adtam a sztorira (100!) :D (Tényleg, lehet, hogy azt kéne és nem Güneyt?)
9/10
hanga45 2016 jan. 26. - 21:57:52 9/10
(279/760)
Mankos! Nekem most jön az 56-os!!! Figyelni fogom. :)

Elvtársnõk! Ma hatalmas felfedezést tettem: a török családoknál az általam látott sorik statisztikája alapján minden második családban tahók a szülõk. Ott van ugye a sokat ostorozott Tekinoglu anyuka és apuka a Kuzeyben. Aztán a TSZ-ben a gonosz Firdeus asszony, illetve Hilmi papa borzolta a kedélyeket(itt a statisztika még rosszabb a halmozódás miatt), A Meneksében szintén egy mocsadék a lány apja (Hassan), itt pedig Feride apja és anyja az über brutál. De ezek nagyon. Ha Sami és Handan sok szempontból lelketlenek voltak (Sami brutális is!), akkor ez a szülõi kettõs maga a rettenet kategória. Mélységesen fel vagyok rajtuk háborodva (így a sorozat közepe tájához érve). Majd ha odaértek, kitárgyaljuk!

Feride önzõsége mostanra átfordult számomra pont az ellenkezõjévé. Nagyon sokat nõtt a szememben a bírónõ. :) (szintén visszatérünk rá, ha odaértek).
És hát bevallom, én az elején bizony becumiztam Sinant. Én akkor még elhittem, "hogy"... (visszatérõs téma lesz).

Adri! Hogy párhozamot lehet vonni a bõrgyógyászat és a pszichiátria között, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy mi egymás között csak bõrgyogyónak hívjuk nagyra becsült klinikánkat... ;)

Songül-Yasin love: ez tényleg így van. Nagyon sok fiatal lányka bukik az idõsebb pasikra. A tapasztalt, erõs, megbízható(?) férfit látják bennük. Az õ szemükben tényleg a hülyegyerek kategória az ilyen cuki kis Osman típus. (Szegényt hol "üti", hol "simogatja" Mahir. Õ meg úgy reagál, mint egy hálás kis kutya...) Azért a Mahiros dolgot emeltem most csak ki, mert az a rész, ahol Mahir kidobja a cipész mûhelybõl az utcára, nagyon megérintett. Az is, amiért ezt kapta, az is, ahogy eltûrte, és az is, ahogy megbocsátotta. Nagyon-nagyon bírom azt a kissrácot!!!

"újratervezés...újratervezés..." - hatalmasat kacagtam!!! :D :D
Mellesleg itt a csapatban szerintem messze nekem a legmagasabb a korom, mégis nyalogatom a sótartót rendesen. Idõnként már kezdem pedofilnak érezni magam.... :D

Bevallom a zenék meghallgatása még hátravan.

Mankos, ugye, hogy jó kis film volt a Sadece sen? Bár bevallom, nekem ez a színésznõ valami miatt nem nagy szám (hiába õ Yilmaz Erdogan felesége - puff neki, itt is nagy a korkülönbség a pasi javára). Én például nem hittem el neki, hogy nem lát. (Ellentétben Berennek a Benim Dünyam-ban, mert õ ott hatalmasat alakított.
A srác viszont csettintõs! Pedig szépnek nem nevezném, inkább a "van benne valami" kategória nálam. A teste viszont... huhhh!! :D És õ nagyon jól játszott. Szintén nagyon bírom az ilyen érzelmes, ámde kemény pasikat.
Nézzétek meg lányok, akik még nem láttátok. :)
maryriddle 2016 jan. 24. - 23:00:10
(278/760)
Na, hülyeséget írtam, mármint megvalósult hogy Mahir börtönbe került, csak nem közvetlenül Feride miatt (parkos jelenet).
maryriddle 2016 jan. 24. - 22:51:33
(277/760)
Na még pár dolog, amit tegnap akartam leírni csak hát mindig elkalandozom, és csak most lett idõm aztán ígérem befogom egy idõre. A Feride önzõ témán akartam még kicsit lovagolni, hogy miért érzem ezt. Lehet, hogy nem fogtok egyet érteni, én csak az eddig látottak alapján tudok nyilatkozni.
A régi témánk ugyebár az "önzetlen szerelem" elmélete. Ez mit jelent, lesarkítva mondjuk olyasmit, annyira szeretem a másikat, hogy azt akarom, hogy õ boldog legyen, akár a saját káromra lemondok valamirõl, hogy a másiknak jó legyen. Na már most, ezt Feridérõl az eddigiek alapján kicsit sem tudom elmondani. A Salih Ipekkel való kapcsolatában én végig azt éreztem, az jellemezte, neki jó legyen. És most jön a kritikus pont, amivel vitába lehetne szállni, és igen, tudom, Feride helyzete lévén hogy bíró más mint egy átlag nõnek, de az õ karaktere elsõsorban nõ, mint bírónõ. Azt nem tudtuk meg, hogy reagált volna Feride ha ez megvalósul, de tény: börtönbe akarta záratni Mahirt, bosszút akart rajta állni, élete szerelmén. Mint bírónõ érthetõ, de nyilvánvaló hogy elsõsorban a szerelmi csalódása vezérelte nem a jog iránti tisztelete. Ezt írtam is anno, hogy azért is tartom Mahir szerelmét magasztosabbnak, önzetlenebbnek, mert szerintem Mahir ha Feride hasonlót tenne vele, és azt hinné hogy kihasználta, akkor sem tudna ártani neki soha, annyira szereti. Fõleg akkor nem, ha kiderülne azért használta ki, hogy MEGMENTSE AZ APJA ÉLETÉT. Sokat gondolkoztam ezen, hogy hogy reagáltam volna ha én lennék Feride, azért is mert bevallom, vannak Feridés tulajdonságaim, értem ezalatt, az önérzetem néha nagyobb, mint kellene és én is tudok büszkeségi csinálni sok mindenbõl, nem is vagyok rá büszke. Ezt csak azért írom, hogy úgy mondjam ezt ki, mint alapvetõen sajnos egy elég büszke ember, hogy azt hiszem, ha alaposan átgondoltam volna a dolgot, akár kihasznált a szerelmem, akár nem, belegondolva hogy itt egy emberi életrõl, az apja életérõl van szó, én megértettem volna, és félre tudtam volna tenni a büszkeségem, sértettségemet. (Az már a romantikus elképzelésem magamról hogy én elhittem volna Mahir szerelmét, és még meg is hatódtam volna azon hogy valaki képes ezt megtenni az apjáért, ahogy Baharon is láthattuk a csodálatot amikor megtudta.) Persze nem voltam még Feride helyzetében, nem tudhatom, de így érzem.
Azt gondolom Feridénél az jelentette a fordulópontot, amikor elkezdett hinni Mahir szerelmében, ezért mondom hogy a Mahirhoz való viszonya határozza meg a Nazif ügyet is, mert onnantól kezdve kezdte el az igazságot is kutatni, illetve még amikor Salih Ipekkel járt, akirõl ugye elhitte hogy szereti. Tehát ez durva lesz, de szerintem Feride azért akar jót tenni Mahirral, mert Mahir viszont szereti. És itt elválasztva a szerelmet a szerelemtõl. Feride mindig szerelmes Mahirba, mint férfiba, igen, de csak akkor szereti igazán, mint embert, amikor Mahir is viszont szereti. Ha azt gondolja, hogy nem, akkor bosszúszomjassá válik, és a saját büszkesége mindent felül ír nála. És ez talán érthetõ, emberi, de biztos hogy nem nevezném önzetlennek. Na, ennyit akartam mondani. Ha esetleg van kedve, ideje kifejteni még valakinek hogy õ hogy érzett, cselekedett volna Feride helyében, szívesen olvasnám:-)

Ja és még egy, Katának, hát a lényeg lemaradt a tegnapi dogrulukos videóval kapcsolatban, amit kérdezni akartam, ha megnézted, mit érzel ez röhejes, szomorú vagy inkább hátborzongató vagy egyszerre mindhárom? (Ez közvetlenül azután van hogy megerõszakolta az uncsitesót.)
maryriddle 2016 jan. 23. - 23:17:09
(276/760)
Folytatás egy kis dayival (mintha még nem pofáztam volna eleget...)

Feride Hakim hanim. Na igen. Azt én se mondtam, hogy nem szerethetõ karakter, vannak szerethetõ tulajdonságai, jó pillanatai (pl. az elrablásánál a cukrozott mogyis, "sértõdött vagyok nem eszek - de közben suttyomban eszek"-jelenet, azon jót nevettem, uhh, akkor kicsit magamra ismertem benne:-)), de igen, az is igaz, hogy nekem is voltak, ha nem is Boszporuszba ölõs, de olyan Yektás "de Boszporuszba lökném hogy észhez térjen ez a nõszemély" momentumaim. Az önzõség meg valóban nagyon emberi tulajdonság. Szerintem mindenki önzõ valamilyen szinten, még az is, aki önzetlen, mert hiszen nem azért önzetlen hogy a saját lelkiismeretének jó legyen? vagyis mindenki a saját érdekét nézi örökkön örökké. Csak hogy az határozza meg, milyen emberek vagyunk, hogy mi az érdekünk. Pl. itt van Mahir, akinek az az érdeke, hogy mással jót tegyen, mert õ ilyen, ez kell a lelkének. Feridének viszont az az érdeke, hogy saját magának, bírói, nõi mivoltjának, büszkeségének jó legyen. Ez normális, a többség ilyen. Csak amikor ártatlan emberi életekrõl van szó, kicsit hangsúlyosabbá válik ez a jellemhiba(?).
És igen, igen bölümhúzás szükségszerû, de nálam ez akkor is a fõhõsnõ intelligenciájának megítélésnek a rovására ment. Lehet, hogy én túlparanoiás, összeeesküvés-elmélet mániás vagyok, de igen, felhúz, hogy amikor ordít egy ügy a gyanús eseményektõl (Nazif papa kínzása, Safiye megverése...és még sorolhatnám), egy magát elég sokra tartó bírónõnek a barátnõje halála kell hozzá, hogy elkezdjen hinni a nyilvánvalóban.

Sinanos dolog most kezdõdött nálam, a 40. bölümnél tartok, de (egyelõre?) jól vagyok, köszönöm kérdésed, Adri. Még nem tudom, hogyan lesz tovább, de most nincs vele problémám, hiszen közös megegyezés, nem arról van szó, hogy kihasználja Sinant (aki egyébként rémellenszenves!!!), de ha az is lenne, itt egy emberi élet megmentésérõl van szó, szóval teljesen más a helyzet. Kedves papát meg mamát, hogy becsapja az egyáltalán nem tud érdekelni. MS papi minden rosszat megérdemel. Kerime asszony meg... nemrég pont rajta gondolkoztam, és komolyan, szinte elkezdtem sajnálni MS-t, hogy egy ilyen síkagyú nõvel kellett leélni ez életét. És ha már a mamák, Safiye mama mint cipész! Zseniális, nagyon tetszett. Kis momentum, de mégis nagy, kilépett a török férfi segítség nélkül életképtelen háziasszony szerepkörbõl. Na, talán még se olyan hímsoviniszta ez a forgatókönyv.
Akinek viszont tényleg a Boszporuszba ereszteném a vérét mostanában, az Melike! Szóval nem, nem vagyok kibékülve a Sadoglu családdal:-))

És hogy a kis kedvencemrõl is ejtsek pár szót,... Orhan továbbra is egy IDIÓÓÓÓTAAA. Nem értem, hogy lett ilyen elcseszett ez a gyerek a Kara családban, hol rontották el? Ahhoz túl becsületes, hogy ne mondjon igazat a bíróságon, de ahhoz már nem hogy ne szökjön meg maffiózókkal? Áhhh.
Na azért Yasin mint szerelmes hõs igazán magasztos szinte emelkedett ezzel a hazugsággal, ezt ismerjétek el Oszmánisták!:-)))

Erika, az imafüzért már én is akartam említeni. Azt olvastam, annak az a funkciója hogy egész nap morzsolgassák:-) Engem Nazif papánál nem zavar, de amikor az ilyen Necdet meg Ibo félék pörgetik, hát... eléggé ironikus... Lehet hogy tudatos kritika a rendezõ részérõl.

Na még annyi, hogy Karadayi a legzseniálisabb szerintem is, de még se tud engem sem úgy beszippantani ez mint az utált KG, talán mert nincs benne annyi gondolkodni és kritizálni való.
Viszont hozzátenném, hogy számomra az alaptémára a világ összes sorozatát beleszámítva a KG az egyik legzseniálisabb. Ez a testvérért való börtönbemenés, ennek feldolgozása mindkét fél részérõl, a bûntudat... mindig eleresztek egy nagy sóhajt, ha bele gondolok mennyi potenciál lett volna abban a sorozatban, ezért is haragszom nagyon érte amiért langyi szerelmi sztorivá degradálták.
És még annyi hogy leszámítva, mennyire képtelenül leamorizálták Güneyt, török soriban még egy karakter se fogott meg, és mozgatta meg az analitikus énemet ennyire.

Köszi mankos, nagyon jó zenék, ezt a gümüsöset anno szerintem kerestem is.
maryriddle 2016 jan. 23. - 19:14:47
(275/760)
Helló miniszerek!

Adri, én se tudok több statisztikát államalapítóként mint ti, csak hogy hányan tekintették meg, de tényleg gyanús a szám.
Simay - Kvanci forgikönyved nagyon jó, nekem amúgy is kétségeim voltak hogy Simay egyetemre fog járni Svájcban Burak pénzén:-) Kommentáradatot én se kommentelném nem is értem minek olvasom az ilyeneket. De egyébként figyeltétek hogy mostanában a barlangon kívül is divat lett fikázni Kvancit? Most abszolút Burak az aktuális kiskedvenc. De szimpi juhászlegény szemek ide-oda, kezd csömöröm lenni a színmûvész úrtól... tudom az én hibám nem kéne ilyen oldalakat néznem.

Nem azért hogy biztassalak Adri de annyira nem durva a Yeter. Nekem eddig legalábbis nem tudta görcsbe rándítani a gyomrom. Maga a téma kemény, de a kivitelezés nem annyira, jó a kukás jelenet tényleg az volt. Érdekes ez a sorozat, mert a legtöbb török sori az érzelmekre próbál hatni, ebben viszont a téma ellenére, egyelõre nem érzem az ilyen szándékot. Törökökre jellemzõ hatásvadász-érzelgõs jelenet nem is jut eszembe, még siratós muzsika sincs benne, elég racionálisan mutatja be a dolgokat. A nõ se egy ilyen nagyon meggyötört, "megszakadaszívemérte" karakter (eddig) még Cemre viszketését a Hakmen-villa falai között is tragikusabban ábrázolták. Inkább a kíváncsiságomat mozgatja mint a lelkemet.
De megértem hogy miért viszolyogsz tõle, biztos, hogy majd be fog durvulni Yektánk. Fizikai agresszió remélem nem lesz, az nem vonz, de a beteg karakterek sajnos betegesen:-)

És errõl jut eszembe.....
Dogruluk ekseni. Kicsit beljebb mentem benne. Húú.... Hát, van itt minden, tolószékes bácsi szándékos elgázolástól, majd fellökésétõl kezdve, baltás kergetõzésen át, uncsitesó megerõszakolásáig. De hihetetlen, én mégis megsajnáltam ezt a karaktert. Mert nemkicsit beteg, másrészt meg annyira magányos hogy egy FA a legjobb barátja, sõt anyjának, apjának tartja, õt ölelgeti és neki mondja el a titkait. Még nem láttam embert aki ennyire agresszíven könyörögne a szeretértet, egész meghatott egyes jelenetekben.
A fás jelenetek tényleg jók. Katának egy kis ízelítõ, ha van egy perc öt másodperced nézd már meg milyen kis õrültke: https://www.youtube.com/watch?v=Q5btkgVdC3o Annyira vártam hogy változzon át farkasemberré.
Ha - úgy 10 év múlva - talán befejezem szegény Ask Yenidenemet, lehet hogy megnézem ezt a sorit, vagy legalábbis Dogan karakter produkcióit. Mindig is vágytam egy klasszikus török sorira, ahol kendõs nénik és bajszos, kalapos bácsik császkálnak valami faluban, plusz hogy még egy ilyen elmebeteg is van benne, mintha nekem írták volna, csak az a fránya szinkron.
Ez amúgy 2009-es, de tényleg olyan mintha legalább 1998-ban játszódna.
De van benne egy szép müzik: https://www.youtube.com/watch?v=XIXD1GOZXDU
Egy kis érdekesség, a fõszereplõ pár is uncsitesó. Ergo ez egy ilyen vérfertõzött sorika. Utánanéztem, állítólag Törökországban a házasságok 20-30%-a uncsitesó házasság :-O Bár ez iszlámfób oldal írja, nem tudom. Lehet ezért van ennyi dilinyós török. Ez csúnya volt, bocsi.

Kara Sevdával kapcsolatban ne legyen kétséged afelõl Adri, hogy húzni fogják még egy ideig ezt a válást, ezt már a Kuzey-Simay Baris-Cemre házasságokban is eljátszotta Hilal ablánk. Bár lehet hogy már annyira viszket a két fõhõs, és a nézõk is rájuk hogy a közízlésnek megfelelõen átírják a tervezett forgikönyvet. Törökhonban bármi megtörténhet. VÉRKOALA, sírok. (

Gecenin akármibe éppen hogy belepillantottam, én ezt a Murat embert nem ismerem, viszont jól néz ki...viszont úgy néz ki, mintha Rotakapa mûvész úr nem egypetéjû ikertestvére lenne. A sorozat, hát van egy kellemes hangulata. De mik ezek az amcsi zenék? Egy zeneszerzõre már nem tellett Meryem fizuja mellett, vagy mivan? Asszem, Burak Hakki nyilatkozta hogy mostanában kezdenek amcsiskodni, igaza van, ez nekem se tetszik. Természetesen a vérfarkas miatt néztem bele, ezalatt kire gondoltál Adri, a szõkésbarna fickóra vagy netán az öreg bajszosra?

Ami a pasikat illeti... Hát, bevallom, nem lenne bátorságom megharcolni fénykardos hadügyminiszerünkkel Kenanért, meg amúgy is friss võlegénnyel nem kezdek ki:-)
Egyébként azon gondolkodtam hogy itt mindenkinek van egy törökje, én meg olyan magányos vagyok itt a barlangban, jobban mondva mint valami kis kétes erkölcsû, mások pasijai felé kacsingatok, meglátszik hogy romlott nyugati nõ vagyok.... Meg kellene állapodnom... Talán majd a kiránduláson amíg ti az Oszmány gyerekért iszapbírkóztok és nem figyeltek elindulok én is egy saját legényfogó túrára, csak kit válasszak? Kvanci nincs veszélyben, Bugránk, Cagdasunk viszont... hát velük azért szûrögetem a levet, bár ez utóbbi bennfentes forrásaink szerint már nagyon foglalt, ráadásul meg is szaporodott, szóval lehet hogy Bugra úr lesz a befutó, ajjaj Adri.:-)) Egyébként utánanéztem a kedves "liliomtipró" hölgyeknek, 90-ben született Oszmán színész úr. Tehát nyugi, nincs liliomtiprás, csak kissé visszamaradott a fiú.

Kendime iyi bak. Miért szakítottak? Emre nem akart szakítani, csak idegességében megkérdezte, hogy van-e bátorsága elmenni mert a leányzó a betegsége miatt már nagyon premenstruációs szindromásként viselkedett, Ali meg igazából erre várt hogy legyen ürügye elhagyni õt, mert magától nem tudta volna megtenni, asszem ezt írja is a levélben. De arra is utaltak, mintha Asli csalta volna, amikor felveszi a telefont ugye beleszól egy pasi hogy evet, tátlimmm? Tudom, hogy ezzel minket akartak félrevezetni, de ilyet mondhat barát törökhonban? Ja a szilikonos(?) színésznõ még nekem vmivel jobban bejött mint Asli, benne legalább volt egy kis élet. Huppsz, ez morbid volt.

Ja még a civil részhez Kata ez nagyon szép, nagyon tisztellek érte. Én is abszolút tudok azonosulni az ilyesmivel, bár bevallom hogy alapból nagyon passzív személyiség vagyok, viszont nagyon lelkesen tudom kurjantani mindenkinek mindenféle környezetszennyezõ tevékenység láttán hogy: miattad fog elpusztulni a Föld! Van, hogy hatásos. Megnézem a fb oldalakat.

És végül egy kis zeneösszeállítás.
Nálam eddig a KG zenéi voltak a non plus ultra.
https://www.youtube.com/watch?v=xBjTZ3zjDiM
https://www.youtube.com/watch?v=CJVjEJklJ7o
https://www.youtube.com/watch?v=eZsqtkxDEgQ
https://www.youtube.com/watch?v=G9VF8JSbXmk
Ezelt még nem néztem, de hallgattam, nagyon príma.
A Seherezádéban nem voltak ilyen agresszív drámai zenék, viszont abban voltak a legjobb klasszikus muzsikák. Rimszkij Korszakovot már mondtam, illetve ez a Handel, mindig erre lovagolt Onur bey az éjszakákban:
https://www.youtube.com/watch?v=JSAd3NpDi6Q
Ja, és van benne egy elég durván szívbemarkoló zene, egy fiát elvesztõ anyáról szól, van hozzá magyar felirat a descriptionben:
https://www.youtube.com/watch?v=tK0Lvlonjfg
Karában nekem is a mankos által linkeltek, illetve saját müzikok közül ez:
https://www.youtube.com/watch?v=x_NRjzFB-vw
Na ennyi, kicsit elragadtattam magam, bocs.

Karázni is akartam. Fogok is, kicsit késõbb.
9/10
hanga45 2016 jan. 22. - 22:25:15 9/10
(274/760)
Herkese Merhaba!

Itt vagyok ám, csak annyira nem tudok hozászólni semmihez, hogy inkább lapítok, mint a lukinyúl. :)) De szorgalmasan olvasgatlak ám titeket (immár mint befogadott beltag - és egészségügyi miniszter)!

A héten egyfolytában lótottam-futottam, semmi nem ment simán és gördülékenyen. Kezõdött a hétfõ reggellel, mikoris a Karácsonyra kapott vadiúj és életem elsõ(!) okostelefonja olyan buta volt, hogy valami oknál fogva nem ébresztett fel - ergo elaludtam. Szerencsére viszonylag hamar, félórás késéssel sikerült beesnem a recepcióra életeket menteni.
Itt ragadnám meg az alkalmat és válaszolnék Adri minisztertársam kérdésére: nem pszichiátrián dolgozom, de majdnem. Vagy legalábbis igen gyakran ott érzem magam. :)) (Amúgy bõrgyógyászat a szakterületem.)

Örülök és köszönöm, hogy mindannyian (mindannyian, vagy mindnyájan? Ezen mindig elakadok.), szóval, hogy minden kedves csoporttárs reagált a családi vérvonal felvetésemre/kérdésemre. :) Valóban, mindannyian (mindnyájan) egy nagy család vagyunk Ádám és Éva jóvoltából. (Ahogy azt Kata is írta). :)) Úgyhogy akkor nem kérdeztem akkora hülyeséget, ugye?

Karadayi: 53. bölümöt kezdtem el a napokban. Feride egyre szimpibb, sõt, most már egyenesen nagyon az. :)) Hatalmas fejlõdésen ment keresztül és egyre nagyobbat nõtt a szememben ahhoz az énjéhez képest, akit az elsõ évad vége felé bele tudtam volna ölni a Boszporuszba.
Nagyon nem szeretnék belemenni, mivel tudom, hogy mindnyájan (mindannyian) más-más ritmusban nézzük, poént meg nem szeretek lelõni. :)
Viszont van valami, amit észrevettem magamon, hogy idegesít: az imafüzér állandó morzsolgatása, ujj köré tekergetése úgy Nazif papa, mint Daylan részérõl. (Necdet már szerencsére alig csinálja).

Adri, a Sinanos dologgal nem igazán tudok mit kezdeni. Mondhatnám, hogy szülõket így becsapni nagyon csúnya dolog, de itt ismerjük ugye a kedves papát és mamát, az õ tetteikhez (különösen a papáéhoz!) képest már nem is tûnik olyan csúnyának. Mindenesetre nagyon naiv volt a bírónõ, hogy azt hitte, ebbõl olyan könnyen ki fog tudni mászni...

Kicsi Nazif (csúnya) esete: amikor láttam, nem akartam elhinni, hogy tényleg ezt tették vele a forgatókönyv írók. Tekergettem elõre, hátra, hogy biztos ezt csak valaki álmodja majd, de ...
Ennél kevésbé drasztikusabb megoldással is elhittük volna, hogy most aztán már tényleg YETER, és ideje leszámolni a rossz fiúkkal és bosszút állni a sok szenvedésért, amit a Kara család (és a hozzájuk közelállók) elszenvedtek. Szóval nekem ez nagyon nem tetszett. (Gyerekes anyukaként pedig különösen rosszul viselem az ilyesmit.)

Legnagyobb bánatomra kis kedvencem (Oszman) nagyon kevés szerephez jutott mostanság. Pedig arra is nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogyan jut el a dolog addig, ameddig Songüllel. :)

Más téma:
Kata, köszönöm, hogy kicsit beengedtél a civil szférádba. :) Olyan dologokat vetettél fel, amikkel magam is könnyen azonosulni tudok. Meg fogom nézni a FB oldalt, még ha egyelõre csak kíváncsiságból is.

Most hirtelen ennyi.

Ja igen: Nektek bejelentkezés után bejön a személyes fiókotok (levelek, ilyemi)? Merthogy nekem nem, így elõre is elnézést kérek, ha valaki esetleg privátban szólt hozzám és nem olvastam el az üzenetét. Ami még viccesebbé teszi az egész szitut, hogy a múltkor, amikor ugye olvastam, hogy emlegettetek (és legnagyobb örömömre nem negatív értelemben), hirtelen felindulásomból olyan kapkodva regisztráltam egy újonnan létrehozott email fiókkal, hogy azóta sem tudok oda belépni, mert elfelejtettem a jelszavamat. :)) (Jelszó emlékeztetõ meg ugye minek, hisz nem vagyok én hülye, hogy elfelejtsem...) :))

Sorozatzene: túl sokat még nem láttam, de az EZEL például nagyon bejött. Egy részlet belõle rajta maradt a telefonom memóriakártyáján, így most is hûen õrzöm.
Gondolom nem mondok meglepõt, hogy KG zenéje is bejövõs. Itt a Zeynepes téma a leglegleg.(Azon sem lepõdtök meg szerintem, hogy a Hayat Gibi instrumentálja ébreszt (vagy nem) reggelente a telefonomon. De a KG Haydar Haydar-ja rongyosra van hallgatva. Az nagyon-nagyon, bár ugye ez nem sorozatzene.)
A SZH is nagyon tetszett.
Kivanc rajongó lévén egyelõre az õ sorozataiban (és azok zenéiben) vagyok inkább otthon, bár szégyen, de Gümüst még nem láttam. Elkezdtem, de nem tetszett.
maryriddle 2016 jan. 22. - 20:03:48
(273/760)
Na várjunk csak, akkor szerinted Yekta dobta be a gyereket a kukába? Én úgy vettem le hogy a gyerekük volt (kutyuskám akkor elutazni készült, nem?) és anyuka ekkor realizálta, hogy valami nincs rendben a kiskölyöknél, és döntött úgy, hogy a második gyereket nem hagyja így tönkre tenni. Vagy te is így értetted?

Most csak ennyi, majd hétvégén jövök a többivel.
maryriddle 2016 jan. 18. - 23:26:24
(272/760)
:-)
maryriddle 2016 jan. 18. - 23:11:34 Előzmény maryriddle
(271/760)
Bocska, most fejeztem be a 3. bölümöt és izleyici platformu is megerõsített hogy el akar szökni Aylin a két kölyökkel, jobb késõn mint soha. Egyéb fontos momentumok: Turgutcum szõrös kapucnis kabátja, úgy nézett ki benne, mint egy tibeti masztiff, és új zöld(!) szemüvege, very hipszter.
Ja, meg egy jó kis gyilkot(?) is összehozott a végén, szerintem elég ügyes volt.
maryriddle 2016 jan. 18. - 09:38:06
(270/760)
Adri köszi, amiket Feridérõl írtál, megerõsítetted bennem a régóta érlõdõ gondolatot miszerint, FERIDE ÖNZÕ. Igen, az említett dolgok ignorálásán én nagyon felhúztam magam akkoriban, ezt többször is mondtam. De akkor legalább fejlõdik. Kár hogy csak ennyi tragédia árán....

Kara Sevda, bocsi Adri de nem tudok veled sorsközösséget vállalni nem az én világom, adtam neki egy esélyt de nem. Kaan színészurat nem láttam még futni, csak teniszezni de valóban figyelemreméltó, ám ezzel a karakterével - amennyit láttam belõle - egyáltalán nem tudok azonosulni sötét oldalasként sem. Güneyt, Barist azért tudtam valamennyire kedvelni mert õk olyan kis szánalmasak voltak, de ez az Emir túl nagymenõ és arrogáns nekem. Az igaz hogy õ a legszebb gonosz törkismen eddig, de itt olyan kis Drakulás a fekete cuccaiban és hátrafésült hajával, nekem az Askban Canficsúrként jobban bejött külsõre.
Viszont az érdekelne hogy ez a házasság hogy megy? Eleve tudta hogy a nõnek nem kell, nem? Akkor mi haszna van ennek a frigynek? Vagy szimplán élvezi, hogy szadizza a csajt?

Erika, a Sadece Sen nem igazán keltette fel az érdeklõdésemet, mert nem bírom az ilyen bunyós filmeket, de talán majd belekukkantok.
Hát köszi az együttérzést, én igazából, mondjuk lehet, Romeo és Júlia sztori lett volna a dologból amennyiben a török apuka is hasonló véleménnyel van a magyaroktól. :-) Bár állítólag a törökök bírnak minket, testvéreknek tartanak, (szerintem minden turistát:-)), meg a török férfiak is szeretik a magyar nõket, úgy olvastam csak nem feltétlenül tartják õket "asszonynak valónak", ha igen akkor meg nagyon gyorsan akarnak mindent. Persze ezek csak sztereotípiák. De azért óvatossan ezekkel a legényekkel a legényfogó túrán:-)

Turgut - Necdet dolog nem hiszem hogy tudatos, csak Turgut annyira perverz jelenség hogy nála minden másképp jön le:-) A török férfiaknál szerintem ez természeteseb, de legalább nem csapkodják egymás seggét mint a spanyolok. Necdetet én mindig bírtam, mint gonoszkát meg a színészt. Már a kinézetében van valami megmosolyogtató, a Kusturica filmekben vannak ilyen fazonok (alapból a színész is olyan szlávos karakter). Necdet-Ayten kapcsinak még az elején vagyok, de az nekem is tetszik hogy egy ilyen, szemrebbenés nélkül gyilkoló ember szerelmes is tud lenni. Sõt, engem Turgut Feride iránti szerelme(???) is szórakoztat a maga perverz módján:-)

Férfiak... Osmant meghagyom nektek:-) Én is bírom a kölyköt, de annyira nem fogott meg. A szerelmi szála inkább frusztrál(t), bár megértem hogy szeretet akar, csak miért pont Songültõl?, (Nurtennel összehoznám). viszont a testvérével szembeni tartása miatt nõtt a szememben. Yasint bírom, és nekem tetszik a Yasin-Songül kapcsi még mindig, csak hát Riza tényleg olyan manó alkat hogy nem tudok tõle elérzékenyülni, mint férfitõl. Orhantól viszont, amikor elõször láttam a színészt, kicsit elérzékenyültem, Güney féle testvérre számítottam, és nagyon szeretni akartam, de miután megismertem a (Kuzeyre emlékeztetõ:-)) karakterét... ma már szinte utálom. Fõleg a gyilkosság óta amit Necdettel csináltak. Olyan idióta... nincs kiábrándítóbb, mint egy szép, de hülye férfi. Nem tudom hogy meg bocsátok neki valaha, de az tuti hogy soha nem felejtem el. Szóval én most mainstream leszek, és maradok Mahirnál. Igazából belé se szerettem bele, mert õ már annyira magasztos, megfoghatatlan, viszont nagyon szeretem ezt a karaktert, pedig fõhõsöket nem nagyon szoktam. Ja, és Kata, õ tényleg nem épeszû ember, majd látni fogod, ez persze tõlem dícséret:-)

Na befogtam. Köszönöm a figyelmet.
maryriddle 2016 jan. 18. - 09:35:56
(269/760)
KENDIME IYI BAK VE CAGDAS BEY
Kezdjük a lényeggel. A Kuzey Güney megasztárban Kvanci elsõ (-neki is csak ezek a siratós török nóták mennek), Cagdas második helyet ért el, (- pedig neki jó kis fülbirizgálós beszédhangja van és hangszereken játszik) Bugránk pedig bronzérmes lett (- na, vele vallatni lehetne). Nem lesz KG musical velük.
Nekem is sok kérdés felmerült, amiket te is írtál Kata. És még az, hogy a két nõ akkor ismerte-e egymást? (A képek a stáblistánál a végén nem arra utaltak?) Vagy csak egy random nõt kiválasztott? Bár mindkettõ több kérdést is felventne. Viszont aki nagyon felháborított az az anyós! Tudja hogy a fickónak van egy gyereke és meghalt a szerelme és nem szól neki 5 évig??? Utána meg ott vigyorog az ajtóban! Hát, ok... A logikai bukfenceket(?)/valószerûtlenségeket leszámítva, filmûvészeti szempontokból viszont tetszett a film. Bár a vége a romantikus igényeimet nem elégítette ki teljesen, a menyasszonyát nem szerette úgy, mint Aslit... persze tudom, nem errõl szólt.
Cagdas beyünkrõl áradoznék egy kicsit, kompenzálva a Yaz-os bántásokat:-(. Tényleg nagyon másmilyen volt itt, temperamentumos-törökösebb és kevésbé (ejtsd raccsolva)ariszokratikus volt mint az öltönyös úriember szerepeiben. Így több szerepben látva, nagyon tudatos s közben természetesen játszó színész. Lájkolom ezt az embert, csak ne ilyen szarokban játszon mint a Yaz.
Asli nekem kicsit olyan vérszegény, ez az Ask-os karakteréhez jobban állt neki. De szegényrõl mindig a halál, betegség jut eszébe a forgiíróknak?

És még egy kis Cagdas ha már egész vasárnap éjjel vele voltam el. Kicsit rácuppantam a film után, sorry. Végiggörgettem Cagdashángörit, eddig nem is láttam, vannak Yazos feliratos vidik, na Puncsunk mégis csak hülyegyerek volt kicsit ha vezetés közben mondta el az apjának hogy csalja az anyja. Szegény.
Na de, belenéztem abba a soriba amirõl megy a beszélgetés fb-n, Dogruluk ekseni, háhhháháááá. Olvasom valami õrült szerelmes, nemierõszakoló, baltás, tikkelõs õrültet alakít, mondom ezt látnom kell. Elsõ reakcióm, mi a szar ez, mi ez a szinkron (ez mire jó, rosszabb színésszel szinkronizálni egy színészt ugyanazon a nyelven?), amatõr sorozat - ám elég naturálisan ábrázolja a török vidéket -, a cselekményt nem is értettem, Safiye mama is ott volt, össze-vissza néztem ahogy kidobta a tube. De Oh My Allah! Mekkora szociopata állat! Simán kényszerzubbonyos kategória. És az a durva, hogy a környezete szinte természetesnek veszi hogy pisztollyal, baltával, ököllel terrorizálja az embereket.
Vajon a török falvakban tényleg ilyen fazonok szaladgálhatnak szabadlábon, bármit megtehetnek török szokásjog címen? Güney meg rögtön több év börtönt kapott, csak mert õ isztambuli? Amúgy nagyon bírtam ahogy tombol, itt tényleg igazán hiéna tekintete van. Összezárnám Turguttal és Yektával a diliházba, török Száll a kakukk fészkére. De nagyot röhögtem, amikor írja admin hogy ebbõl a soriból is lelépett mert szar volt a forgikönyv:-), oké oké, ez az ember nem hogy nem karrierista, hanem egyenesen antikarrierista ráadásul itt még kezdõcske volt. Nem lennék a menedzsere.
maryriddle 2016 jan. 18. - 09:32:13
(268/760)
Günaydin! Elõre is elnézést, sokat fogok pofikázni, sok mondanivalóm van, és rossz tulajdonságom bõ lére ereszteni a lényegtelen dolgokat is, ezt nem nektek kell mondanom:-)
Inkább több részletben küldöm, ne tûnjön olyan soknak.

YETER
Igazad van, Katam ez a tempó engem is meglehet. De lehet, hogy ez ilyen dramaturgiai fogás lesz és párhuzamosan mutatják majd a múltat, nem tudom. A 2. bölümben már volt ilyen visszamutatott jelenet. Én is ezen gondolkoztam hogy miért marad vele a felesége? Ez minden ilyen házasságnál felmerül, de a 21. században, Isztambulban, egy tanult, értelmes nõ, nem ilyen életképtelen mint Handan, mitõl félhet annyira? És még csak nem is szereti a férjét. A 3. bölümben már megfordult a fejében, hogy megölni. Stockholm-szindróma? Amúgy ebben a filmben talán nem is az a lényeg, hogy hogyan alakult ki ez az állapot, hanem hogy a nõ hogyan veszi fel a kesztyût a férjével szemben.
A kiskölyök lelkivilágát majd biztos kibontják szintén. Bár rajta nem vagyok meglepõdve egyáltalán, a paradicsomos jelenet már finoman árulkodott róla, hogy mennyire korlátozza a mindennapjait az apja. Ha nem is veri, egy érzékenyebb gyereknek szerintem ez elég hogy frusztrálttá váljon. Olvastam egyszer egy Rudolf Höss életét feldolgozó regényt (Mesterségem a halál) avagy hogy neveljünk érzéketlen tömeggyilkost, az õ apja jutott eszembe Yektáról, õ se verte a fiát, csak életének minden pillanatát szabályozta, az mégis rettegett tõle.
Ha tovább néznéd, aki még érdekes lehet az a szõke langaléta nõ. Õ is valami beteg, elõször azt hittem vak, olyasmit olvastam hogy Yekta bezárva tartja. Feltûnt az akcentusa, német. És ha még annál tovább néznéd, a 3. bölümben nagyon kicsit emberibb oldalát is láthattuk Yekta úrnak. És hogy mekkora feszültséget lehet teremteni egy palacsinta hajtogatással, lekvárfolttal az asztalterítõn! annyira jó volt az a jelenet. Nekem az ilyenekben rejlik ennek a sorozatnak a vonzereje, a mellékszereplõkrõl többnyire eltekerem, túl hosszú egy rész. Turgut színészen látszik hogy még nem heverte ki Turgutot, valószínû hogy amiatt a szerep miatt is kérték fel erre, de számomra azért nem teljesen olyan. Turgut jobban karikírozott volt, mintha kicsit poénra vette volna azt a figurát, minden mozdulata annyira mûvi, teátrális, itt azért annyira nem látom ezt rajta. Turgutban mindig van valami megmosolyogtató (számomra), Yektában nem. A merevségét a rendmániákus személyiségével magyarázom, az szerintem passzol.
maryriddle 2016 jan. 16. - 13:08:21
(267/760)
Most csak egy kérdés erejéig, tegnap elfelejtettem, pedig kifurja az oldalam a kiváncsiság, Adri elmondanád hogy mi az a durva dolog az Ask Yenidenben? Ugye nem csalja meg Bugrát a vikingfejûvel? :-O Amúgy a nyissz-nyissz partis zenét sajna én sem tudom.
9/10
hanga45 2016 jan. 15. - 23:23:06 9/10
(266/760)
Itt vagyok megint, most már nem futkosok semerre.
Folytatás következik.

Mary, nagyon rendes tõled, hogy az uniós támogatásból esetlegesen nekem is szándékodban áll juttatni némi apanázst álmaim megvalósításához. :) (Amúgy a Basak kisasszony (alias VETÉLYTÁRS!) állítólagos asszonnyá és anyává avanzsálódásával kapcsolatos híreket egyelõre pletykaszinten kell kezelni. A forrás szokás szerint itt sem biztos, bár némely fórumokon vannak olyan emberkék, akik olyannyira otthon vannak (vagy ott érzik magukat) a Kivanc magánéletével kapcsolatos témákban, hogy már-már azt gondolhatnánk, hogy minimum valamelyik közeli családtagjához van szerencsénk a személyükben. Na mindegy... Nagyon sajnálom Mary, hogy nem jött össze a török sógorság. (Apukád jó fej!) :))

Kedves mankos! Tisztán emlékszem még, hogy mennyire nem kedvelted a sorozatot. :) Van ilyen Boney M, ahogy gyerekkoromban mondogattuk. Nincs ezzel semmi baj, szerencsére nem vagyunk egyformák, van, akinek ez jön be, van, akinek az. Bár be kell valljam, én is eretnekségnek éreztem anno a sorozat fórumán a sárga földig történõ lehordását. Azért ennyire nem rossz sorozat ez, nnna! (Szerintem baromi jó, de nem hergelem tovább a barlanglakótársakat, hiszen még picit azért lábujjhegyen álldogálok ám itt és húzogatom a szoknyám szélét.) :)
Mivel tudom milyen érzés a "betegség", ígérem, én nem foglak hergelni. Annál is inkább, mert a Kara nekem is tetszik (bár közel sem annyira, mint KG). :)

Mary, errõl jut eszembe: nagyon tetszett az utálat kontra szeretet gondolatmeneted!!

Adri! Én is láttam Kurt Seyitet. Ott lettem rabja Kivancnak (emlékeim szerint a 3. bölümnél totálisan, de már a legelsõnél mély nyomokat hagyott bennem, ugyanis a TV adás után másnap a munkahelyemen (szombat volt és munkanap) azon nyomban meg is néztem még egyszer. Aztán amikor hazaértem az ismétlést is a TV-ben. :) Baromira bejött a figura, akit alakított (és neki például a bajusz is tök jól állt szerintem.) A végén kimondottan örültem, hogy nem a hisztériás és igencsak befolyásolható Sura lett Seyitné. Szóval nagyon nagyot alakított ebben a sorozatban (a szülõk temetését többször is megnéztem - amilyen gyöngéden fogta az anyja beburkolt holttestét, az az egész szertartás mély nyomokat hagyott bennem, de az egész sorozatbeli alakítása elõtt megemeltem a kalapomat. Ezután következett nálam a KG és azóta is tart a kábulat.
Kara Sevda engem is érdekel, tervben is van, találtam is hozzá angol feliratokat, úgyhogy elõbb-utóbb sort fogok rá keríteni. (Tudom, hogy fordítják, de én inkább egyénileg szeretem megoldani az engem érdeklõ sorozatok megnézését).

Jut eszembe: láttátok a Török Hírességek oldalon a Sadece Sen címû filmet? Az én javíthatatlanul romantikus lelkemnek nagyon bejött, bár a sztori valósághûségileg erõsen sántítós. De hát melyik sorozat/film nem az, ugye? Én nagyon jókat zokogtam rajta, ami nálam nem olyan nagy ritkaság, ugyanis képes vagyok még egy reklámot is megkönnyezni.

Kata, felkeltetted az érdeklõdésemet a Cadgas film iránt. A pasast még mindig nagyon bírom, érdekelne más szerepben is. Maga a színész is szimpatikus, olvastam én is a riportot vele még anno, és nagyon klassz dolgokat mondott. Tetszik a felfogása, a "sztársághoz" való hozzáállása, az arról alkotott véleménye. Sokoldalú, érdekes személyiség lehet a civil életében, úgyhogy lehet, hogy isztambuli legényfogó túrám során õt is felkeresem majd (persze csak miután Kivancot magamba bolondítottam, hiszen utazásom elsõdleges célja ez lesz.) :))

Végül egy kis Karadayi (mivel máshoz nemigazán tudok hozzászólni). :)
Ez a Turgut egy ÁLLAT, de a színész hihetetlenül jól hozza ezt a figurát. (A picit langyos vonal nekem is feltûnt!!) ;) Vajon mi lehetett ezzel a forgatókönyvíró célja? Egyáltalán tudatában van (volt) annak, hogy így jön le némely jelenetnél a Turgut-Necdet kapcsolat?
Amúgy fura módon én Necdetet sem utálom (bár az elején ki nem állhattam.) Azt hiszem az Ayten iránti õszinte rajongása billentette meg nálam a mérleg nyelvét. (Miyen érdekes, Barist is akkor kezdtem el kedvelni, amikor megmutatta a gyöngéd és sebezhetõ oldalát Cemre iránt.)

Nem vitatkozom azzal sem, hogy IGEN, Songül Alit szereti. Legalábbis momentán. :) Hogy aztán késõbb ez hogy alakul, és mi fog oda vezetni, ahová, azt nem tudom (bár az utolsó bölümöt azért gyorspörgetéssel átnyálaztam (csak hogy érdemesnek találom-e majd végignézni azt a száztizenakárhány részt). Megjegyzem: annak találtam.

Egyébként mindnyájan nagyon jó gondolatokat írtatok a Kara kapcsán. Mindig élvezet olvasni benneteket (más témákban is, kivéve, amikor a török kékszemûmet inzultáltátok, mert az szinte fizikálisan is fájt.) :)))
Nem tudom, melyikõtöknek mi a civil életbeni foglalkozása, de ritka értelmes társaság vagytok és mindnyájatoknak baromi jó stílusa van. :) Nem vagytok ti véletlenül testvérek?

Azt hiszem kiírtam magamból mindent, ami eszembe jutott.

Még egyszer nagyon köszönöm és nagyon jól esett a megtépázott lelkemnek, hogy ilyen örömmel fogadtatok (süni csoport/maci csoport - ejjj, de tetszett!!!). :))
Zandra nekem is hiányzik, a KG végén volt közöttünk pár levélváltás, õ is nagyon klassz csaj. Hátha olvassa õ is ezt a kis szakadár fórumot és egyszer csak hozzám hasonlóan bekopogtat (mert az nyilván nem titok, hogy elég népes olvasótáborral rendelkezik Bugra Gülsoy). :) ;)

Nyugodalmas jó éjszakát kívánok mindenkinek! :)
9/10
hanga45 2016 jan. 15. - 18:08:59 9/10
(265/760)
Sziasztok! Azannya, de sok mindent írtatok!! :))

Most csak gyors befutóban vagyok, úgyhogy rövidke reagálás lesz, de semmiképpen nem akartam szó nélkül hagyni a kedves szavaitokat.
Elõször kezdem a legfontosabbal: köszönöm a szíves befogadást! :)) Az eü. miniszteri kinevezésemnek pedig rettenetesen örülök és elõre is köszönöm a bizalmat. A rendelési idõmet most próbálom összeegyeztetni egyéb bokros teendõimmel, amint meglesz a pontos idõpont, feltétlenül jelezni fogom. Úgy döntöttem, nem lesz elõjegyzés, sem telefonos idõpont egyeztetés. (Zárójelben: jó nagyot kacagtam a miniszteri posztomon, ugyanis a civil pályámon is az eü. zavaros vizein evezgetek.). Nekem úgy látszik ez a karmám, hogy életeket mentsek mindig mindenhol minden körülmények között - (a barlangi életemen kívül egy igen fontos és életmentõ munkakörben - egészségügyi adminisztrátorként.) ;))
A bocsánatkéréseket ezennel tisztelettel elhárítom, senki nem bántott meg semmivel. :)) Inkább félreértett dolgok voltak, azok is jórészt azért, mert hülyén fejeztem ki magam. Felejtsük már el, ha kérhetem! :))

Adrinál akartam egy jó pontot szerezni, mivel nekem van zenefelismerõm. Beolvastattam vele az Ask Yeniden 11-es bölüm elején a gitáros számot, de sajnos nem tudott mit kezdeni vele a program. :((

Katánk és a csillagocskák: én azt hiszem, azok akkor jelennek meg valakinek a neve mellett, amikor csillaggal értékel egy adott filmet/sorozatot, színészt. Ahány csillagra lett értékelve, annyi csillag jelenik meg a user neve mellett. Úgyhogy nem lehet, hogy te értékelted egykoron a mi Güneyünket? Azt nem tudom, hogy ezt vissza lehet-e vonni utólag, ki kellene próbálni. De én is azok táborát erõsítem, akik szerint teljesen jó helyen vannak azok a csillagocskák! :))

Futok tovább, sziasztok! Majd jövök még! :))
maryriddle 2016 jan. 15. - 15:27:02
(264/760)
Sziasztok. Mindenki nagyon jó dolgokat írt, majd reagálok is, de most sajna nincs idõm. Csak Erikának szerettem volna még válaszolni.
Nagyon jól esett amiket írtál és örülök, ha rájöttél hogy talán a mi sötét oldalunk, még sem annyira sötét szívû és agyú, amilyennek esetleg az õsfórumon tûnhetett. Ezt már priviben is írtam,tisztelem, hogy így bevállalod az elfogultságodat a kékszemû alfahím iránt, és nincs vele bajom, van ilyen, annál inkább azzal a fajta leplezett elfogultsággal, amirõl Adri is írt. A régi sérelmekért már nem haragszom, hisz talán ez a közös sérelem is növelte sötét oldalunk összetartó erejét, és így jöhetett létre Barlangállamunk, *elmorzsol egy könnycseppet*, de a bocsánatkérésedet nagyra értékelem. A fordításos dologért már én is bocsánatot kértem, bár már elmondtam milyen félreértés miatt volt, de ha azt is gondoltam, valóban nem volt hozzá jogom,...csak hát akkoriban nagyon háborús állapotok uralkodtak erre, ezért még egyszer bocs.
Az isztambuli Kvanci csábítós projekthez pedig sok sikert kívánok. :-) Még nincs sok bevételünk, de a majd az uniós támogatásokból esetleg áldozhatunk erre is, de psszt!

Kata, sajnos a török sógorság már nem aktuális, kimerítették az angol és német szótárukat a fiatalok, pedig drukkoltam nekik, (magam miatt persze). Jaj meg kari vacsin elkotyogtam a dolgot, "mit akartok már azoktól a bolond törököktõl?" - így apánk. :-)

És még egy, Adri, jajjj az Aslis-Cagdasos filmet nem láttam, de nagyon jó hogy írod, pedig könyvjelzõztem magamnak és az elsõ jelenetet végigvigyorogtam, meg a borítóképén is szemezgettem már szemcsis Pudingunkkal aztán valahogy feledésbe merült, de vasárnap este meg fogom nézni, fel is jegyzem magamnak ide, mert kezdek szenilis lenni, VAS. ESTE CAGDAS-ASLI FILMET MEGNÉZNI!

Na güle güle, jövõhéten jövök.
9/10
hanga45 2016 jan. 14. - 23:50:24 9/10
(263/760)
:)) Köszönöm! :)

Mivel egyre erõteljesebb vágyat érzek magamban, hogy 1. értsek már végre törökül, 2. elutazzak a helyszínre, ezért ma este Allah megszánt és utamba dobott egy oldalt, ahol álmaim megvalósításához ilyen kis helyességet találtam (mint nyelvi segédeszközt). Megosztom a tisztelt parlamenttel, hátha valakinek rajtam kívül kedve szottyanna kicsit okosodni: https://app.box.com/s/cdb758e406779446ac91

A KS-beli Osmant megszemélyesítõ fiúcskán én is szívesen legeltetem a szemeimet. (Úgy látszik a Kuzeyeken kívül az Osmanok is bejönnek nekem.) ;)
maryriddle 2016 jan. 14. - 23:14:16
(262/760)
Erika, csak most látlak! Na, hát akkor szeretettel üdvözöllek szerény kis barlangunkban. Ez kellemes meglepetés. Ma már nem tudok mit írni, de majd. És keresünk neked is valami betöltetlen miniszteri helyet.:-)

Egyéb. Jaj még Turgutról elfelejtettem, a homotémához visszatérve, azt mondta Necdetnek hogy SZERETI!!! És meg is öltelte ;-) Annyira bírtam volna ha tényleg kihoznak ebbõl egy ilyen sztorit, de hát ez nem az USA, ahol meg már kötelezõ.

Ja, végül egy kis MAry-féle töröksorozathíradó, azt az érdekességet olvastam hogy egy Olaszországban élõ török rendezõ Halit Ergivel és a Karaparás színésznõvel Brian élete remake-t csinál. Ez több ponton is érdekes.
maryriddle 2016 jan. 14. - 23:06:21
(261/760)
Ó, hát ez nagyon szép és jó és szívmelengetõ volt, az opera pedig feltette rá a koronát:-)

Egyébként, bár talán én gyûlöltem a legintenzívebben a KG-t, azért nálam se egyértelmûen negatív a mérleg, ha létezik olyan érzés, amikor az utálatot egy hajszál válassza el a szeretettõl, akkor az az érzés jellemzi a leginkább a sorozathoz fûzõdõ viszonyomat. Színészek, és a jó negatív karakterek, sorsok mellett, azért is megérte, mert valóban elgondolkoztató egy mû volt... csak hát nem azért mert az akart lenni, hanem pont a nem tudatos erkölcsi és logikai bukfencei, és ezeknek a nézõi megítélései által. Nekem ez olyan volt, mint egy tanulmány, és tényleg sokat tanultam ebbõl a szappanoperából(?), többet mint bármelyik remekmûbõl. Szokásom a kis dolgokat kivetíteni egyetemes szintre, így pl. a KG-bõl értettem meg többek között a gladiátor játékok pszichológiáját. Félelmetes. Ma is lennének, akik nézik. Az ilyenekért hálás vagyok Hilalnak, komolyan. Meg nektek is, mert együtt hoztuk ezt össze.

A Yetert féltettem, amikor látom hogy leszûri az egyszeri nézõ a sorozat lényegét, hogy rakhattak egy szép nõ mellé egy ilyen csúnya öreget? De van remény, pedig már kezdtem elveszíteni kedvelt népünkkel szemben hogy csak a Berk Atan féle mûvészetre vevõk.
Turgut (itt: Yekta) amúgy nem az a tipikus török férj, mármint ha az Samit jelenti, mert õ, Yekta igazán beteg. És tisztaságmániás. Nem veri a feleségét - "csak" pl. elviszi hajókázni, majd beküldi egy kicsit a Boszporuszba megfürdeni. És pont ettõl olyan ijesztõ. Valahogy még se tudom utálni, inkább érdeklõdéssel figyelem.

Jaj, vasorrú bába színésznõt én a Sereherébõl ismerem, Mehmet Saim mellett õ volt az egyetlen török sorozat gonosz akit gyûlöltem, de ott is jól hozta a gonosz boszit.