valószínûleg ki is fogunk halni (és kitudja hányadszorra...)..... csodálkozom, hogy eddig kihúztuk. aki kicsit is foglalkozik a csillagászattal az tudja, hogy kozmikus mázlisták vagyunk!

ja, és egyébként, ha engem anyám balamiért "basztatott", leraktam a telefont. le is szokott róla hamar.

"társadalmi nyomás"

biztos volt ilyen is száz éve, talán ötven éve is. manapság a társadalmi nyomás nulla.
sõt, sokkal magasabb életszínvonalat tudsz megteremteni, ha nincs gyereked. "Menõ" lehetsz.

"saját boldogságod önzõ ilyetén kiteljesülése"

bizonyos értelemben ez az, amit alább leírtam. Csányi Vilmos mondta egyszer, hogy az ember egy nagyon szociális állatfaj, és ebben egyet kell értsek vele.

"valami hiányzik az életedbõl és azt hiszed, na majd a gyerek, aztán rájössz, hogy Ó-Ó mégsem ez volt az"

Na ez tényleg gáz: ha valaki azért akar gyereket, mert valami hiányzik, annak a gyereknek nehéz sorsa lesz, mert olyan teher kerül a nyakába, amit egy felnõtt ember sem bír el, nemhogy egy babóca.

"aztán jön a félrekufirc"

A félrekufirc nem a gyerekben való csalódásból jön. Ha max 2-3 év után szembesülök azzal, hogy a párom bizony nem az a tündérkirálynõ, akinek nagyon akartam látni, és elkezdek nézelõdni alkalmasabb jelölt után. Vagy a párom ráébred, hogy én nem vagyok álmai szõke hercege, akinek nagyon akart látni, és emiatti haragját rajtam tölti ki, ezzel akkor is eltaszít, ha én egyébként elfogadom õt olyannak, amilyen.

"elfelejtette azt a felelõsséget, amit gyermekei születésekor (nyilván) némán megfogadott, hogy mindig vigyázni fog rájuk."

Errõl már alább beszéltünk: mit jelent az a bizonyos "vigyázás"? a pillanatnyi igények kielégítését, vagy azt, hogy pillanatnyi szenvedést is felvállalok azért, hogy esélyt adjak neki a jövõre? az idõperspektívák különbözõsége... persze (kezdetben) nem vagyunk tudatában, hogy milyen, mélyen eltemetett késztetések nyomán vagyunk épp olyanok, amilyenek. azért érdekel a piszológia, mert segít megértenem, miért vagyok olyan, amilyen, és segít abban, hogy téged is elfogadjalak olyannak, amilyen vagy :-) Pukkancs, sértõdõs, szeleburdi, szenvedélyes, okos, érzékeny.

Long time no see :)

"Én manapság is felelõtlenségnek látom, ha valaki gyermeket nemz"

Ez olyasmi, mint a szerelem. Mármint nem a "dugás" része, hanem egy belsõ késztetés, valamilyen érzés: igen, érett vagyok arra, hogy gyermekem legyen (nemzzek/szüljek), felelõsséget vállalok érte, gondoskodom róla, nevelem és tanítom. Személyiségem részévé válik az, hogy nem csak ÉN vagyok, hanem tõrõdöm valakivel, kötõdöm hozzá és rengeteg egyéni élvezetrõl lemondok a róla való gondoskodásért. Aztán megint, és megint :-)

Persze eközben szembesülök saját magam hiányosságaival és gyengeségeivel - és lehetõséget kapok, hogy tudatosan korrigáljam ezeket. Például némiképp nárcisztikus személyiség vagyok, vagyis szeretem, ha rám figyelnek és én vagyok a középpontban [talán azért, mert a szüleim, örültek, hogy ha letesznek valahová, ottmaradok, csak adtak valamit a kezembe, amivel babrálhatok vagy lapozgathatom]

A gyerekeimmel kapcsolatban NEKEM kell teljes mértékben rájuk figyelnem. Csak rájuk, nem önmagamra.

"hiszen látjuk az életkörülmények romlását a létbizonytalanságot"
- A lé mindig bizonytalan. Meddõ erõfeszítés iskolában megtanítani a gyerekeknek azt, hogy a szüleik hogy boldogulnak, és mit kell tudniuk ahhoz, hogy MA sikeresek legyenek, hiszen nekik 20-30-40 év múlva kell majd sikeresnek lenni. Szóval inkább a rugalmasságot kellene megtanulniuk. Ezért örülök, hogy a gyerekeim Waldorfba járhattak.

"Szerintem nem érdemes a kormányt hibáztatni a sz*r életért"
- Ebben teljesen egyetértünk - a kormányt mi választjuk, magunk közül, magunknak. De errõl itt nem szabad írni.

"látható volt, hogy a Föld romokban és csak kukoricát lehet zabálni én olyan világra nem szaporodok"
- Ezt az elvet követve ugye, dõljünk a kardunkba iziben, sõt, az egész filmet (és az összes filmet) el lehetne intézni ezzel, a fõszereplõ a kardjába dõl, vége, stáblista :)))))))

"az ember nem állat, azaz nem az ösztöneinek él"
- de néha egy kicsit azért jólesik :)

Nem értek egyet veled, szerintem nem lehet ennyire reálisan gondolkodni, ilyen helyzetben. Még ha tudod is, hogy jön a világvége, vannak olyan örömök, amit önzõ módon, ilyen helyzetbe be lehet vállalni, fõleg, ahogy a filmben is látjuk, nem volt 100% esély a föld pusztulására. Ez olyan, hogy egy haldokló embernek mond meg, hogy ne vállaljon gyereket, mindenki csak egyszer él, és ha már tudod, hogy ez az utolsó örömöd, akkor hogyan tudnál reálisan gondolkodni. Ha a maradék kis részben az életednek jól érzed magad emiatt, akkor szerintem ezt mindenki meglépheti. Bár tényleg nem egyszerû ez a kérdés.

"Csalánra tetszett pipilni?"
Szerinterm azzal verni szokták.
A máséval.
Ha saját vélemény, akkor hogy jön a csizma-alias A-S-B az asztalra?
"A-S-B összehasonlította a fórumon a negatív töltetû hozzászólási jelenségeket.."
"A-S-B nem érti..."
"Szerintem nyilvánvaló volt, hogy mire utalt A-S-B."
Help me!

S az fontos, hogy kinek van igaza?
Tõlem bárkinek lehet.

"Az enyim, a tied mennyi lármát szûle,
Miolta a miénk nevezet elûle.
Hajdan a termõ fõld, míg birtokká nem vált,
Per és lárma nélkûl annyi embert táplált,
S többet: mert még akkor a had és veszettség
Mérgétõl nem veszett annyi sok nemzetség."

Ennyi.

Viszont a kommentelõ rád hivatkozva, kvázi helyetted írt, azért tettem oda.
"csak beszélgetünk, beszélgetünk,...kiderül, hogy senkinek sincs sose igaza."
Akkor ez olyan, mint a kerengõ dervis mantrája:
Csak mondja, csak mondja, a hangját hallják, a szöveget meg már nem is figyelik.

Tudod mit?
Legyen Neked igazad.

"az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytõl világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk."

Ajánlom figyelmedbe a 2487. hsz-t.

Mivel ilyen rendes vagy, viszonzásképpen én is segítek neked, Roah.

Próbálj röviden, tömören, lényegretörõen fogalmazni.
Gyakorlás kérdése.
Egy idõ után menni fog.

Amit leírtál, azt kb. 5-6 jól átgondolt mondatban meg lehetett volna fogalmazni.
Az, hogy valaki Mahábhárata, Rámájana, de min. Kalevala terjedelmû eposzt írjon?
Persze lehet, de nem sok értelmét látom.
Én spec. el sem olvasom azokat, esetleg skippingelem.

Itt egy példa (ha ha már olyan szépen leírtad, hogy A-S-B mit akart nekem mondani-gondolom lektorálta):
A-S-B
2383. hsz.:
"SPOILER:
Pont ezért lehet rajta annyit vitázni, mert a döntések nem egyértelmûek (megítéléstõl függ). De önmagukban pont, hogy egyértelmûek a döntések, ám dilemma elé kellene, hogy állítson mindenkit (ahogy Coopert és Murphöt is), nem pedig csak egyik vagy másik mellé állni. Cooper dilemmáját mutatja, hogy mérlegelve a helyzetet, az út mellett döntött, majd az út során, de leginkább a kockában elsõként visszakozott volna. Murph dilemmája pedig fordítottan teljesedik ki, hisz mosolyogni látjuk, ahogy rájön örömében, hogy mindig is az apja volt a "szekrény mögött" eljutva a történések, nehéz döntések jelentõségének megértéséhez (így innen visszagondolva már Murph is helyesli szerintem az apja cselekedetét.

A szülõ-gyermek kapcsolat annyira összetett, hogy nem lehet jó-rossz végletekben beszélni róla. Meg hogy ki miért felelõs stb. Egy szülõnek pl vak gyermekét hogyan kellene nevelnie? Bármilyen önállóságra nevelés a felelõsségérzet hiánya? Minden szülõ egyszer magára hagyja gyermekét akár egészséges, akár egészségtelen értelemben. A távozásig el kell érniük a gyermekeik önállóságát. Bár ezek is csak szavak, gondolatok, nem értek hozzá :) meg persze jóval összetettebb még ennél is.

Most néztem meg a Valami kis szerelem c. filmet, amiben van egy nagyon jó kis elemezhetõ apa-fia párbeszéd.
A fiú elköltötte a saját megtakarítását, amit az apa úgy képzelt el, hogy majd fõsulira fog felhasználni (a fiú szövegétõl kezdem)
- Te nem érted, amit mondok, nincs meg a pénz, nem tehetem vissza.
- De nem volt jogod hozzányúlni!
- Miért ne lett volna? Az én pénzem. Nem?
- Mire költötted azt a pénzt?!
- Ne kiabálj, hallgass meg! Az a pénz most nem fontos!
- Te nekem ne mondd meg, hogy mi fontos. Te nem tudod, hogy mit beszélsz!
- Én tudom, mit beszélek, csak te nem hallgatsz meg soha. Csak azt hallod, amit akarsz. Most az egyszer hallgass végig!
- Hallgatlak.
- Nem megyek fõiskolára. A pénz elment, és nem teszem vissza. Ennyi! Nincs fõiskola! Én nem akartam, te akartad. Én sose akartam, csak nem tudtam neked megmondani.
- Te csak 18 éves vagy. A fenébe!
- És ha 20, és ha mégtöbb, az az én életem. Az enyém! ... Apa, figyelj! Nekem ma este randim van. Az a lány gyönyörû, mindenki belé szerelmes, és õ engem választott... Érted? Sok ember szemében én egy senki vagyok, de szerintem ez nem igaz, és ezért megyek ma randira. Én most megmutatom Amandának, hogy vagyok olyan jó, mint más.
- Azzal, hogy ráköltesz egy vagyont? Ez el fogja kápráztatni?
- Apa, te ismertél olyan srácokat, akik úgy kilógtak?
- Ismertem.
- Hát... én... ilyen vagyok.
- Én azt hittem, nincs veled baj.
- Nézd, én szeretek festeni, dolgozom egy kútnál, és egy lány a barátom. Ezek nem hoznak nekem népszerûséget.
- Én ezt nem is tudtam.
- Honnan tudhattad volna? Hát az apám vagy.
- Jézusom, Keith! Hogy költhetted el azt a pénzt?!
- Hidd el nekem, jó helyre költöttem. Próbálj meg bízni bennem.
- Bízom, de csak egy határig.
- Hogy lehet a bizalomnak határa?
- Te! Ismersz te olyan szülõt, aki ezt megengedné a fiának?
- Nem.
- Akkor én miért nyugodjak bele?
- Mert te bízol bennem.

Amiken elgondolkodtam:
Amit szabad Jupiternek... Felelõsségre kell tanítani a gyermeket is, s ezt olyan szülõ tudja megtenni, aki a kora, bölcsessége okán maga is az. Tehát itt a mintaapa, aki a gyermeke minden lépését vigyázza, félti. Viszont ott a gyermek, aki kijelenti, tökmindegy hány éves (bár 18 évesen mondja, nem 10-12), de az õ élete a sajátja, abba ne szóljon bele a szülõ se, hanem csak hallgassa meg. Ez a mondat vicces de kulcsmondat egyben: "Honnan tudhattad volna? Hát az apám vagy." Azaz vannak dolgok, amiket a gyermek nem mesél a szüleinek, mert vagy azt gondolja, hogy nem kell mesélnie, vagy azt, hogy anélkül is jó lenne tudnia, hisz szülõ. És még a végére a bizalom is szóba kerül. A családtagoknak meg kell hallgatniuk egymást, bízni egymásban, de nem a maguk szája íze szerint formálni a rokonságot.
De száz szónak is egy a vége. Egy szülõ-gyermek kapcsolatban nemcsak az a fontos, hogy a szülõ mit lép, gondol stb., hanem, hogy a gyermek miként viselkedik, hisz végsõ soron mindenki önálló ember attól függetlenül, hogy az önállóságnak vannak fokozatai.

A Harmadik típusú találkozásokban az apa milyen apa? Jó, vagy rossz? :) Mert abban aztán tényleg faképnél hagyja a családot. Vagy ott megvan az anya, és akkor az úgy már jó?"

További szép napot!
Üdv
Proklima

Remélem...