Kis promó. Májustól a Bárka Színházban: http://www.szinhaz.hu/index.php?id=1888&cid=32951

"Melyik vagy? Dogville vagy Grace? Akarod-e tudni? Mered-e tudni? Megérdemled, amit kapsz a végén? Akár Grace vagy, akár Dogville? Azt hiszed, hogy te egyik se vagy? Mersz röhögni, amikor kurvára fáj? Hiányzik a Menedék, amit a film nyújtott Neked valaha azzal, hogy Lars von Trier a földgolyó átellenes oldalára helyezte a történetet, nyolcvan évvel ezelõttre? Láttad egyáltalán, vagy Te is mindig mindennel kevered? Mered-e azt mondani a Bûnre, hogy nem, mikor azt mindenki Erénynek nevezi? Mered-e?! Egyáltalán eszedbe jut-e? Vannak-e törvények, amelyek nincsenek leírva? Vajon le kell-e írni egyáltalán? Ettél-e húst éhedben kutya elõl a csontról? Ennél-e? Van-e vágy, melyet le lehet küzdeni? Vajon le kell-e egyáltalán? Ha leküzdöd, mit vársz cserébe? Voltál-e már láncon? Raktál-e láncot valaki nyakára? Milyen kémiai folyamat indul meg a testedben, ha csak leírom ide: egy meztelen nõi láb? Lehet-e élni valakivel? Az Ember mindig magányos marad? Vagy talán bizony társas lény? Akarsz-e ölni? Vagy csak néha…? Csak egy kicsit...? MIT, AKARSZ, TE? Vagy, aki vagy? Vagy olyanok leszünk mind, mint amilyennek majd elmesélnek bennünket? Megéred-e a holnapot? Vagy azt hiszed, hogy minden örökké tart? Látsz te egyáltalán? Vagy inkább titkolod, hogy vak vagy? Miért pont én? Mije fáj annak, aki alatt máglyát gyújtanak? A levágott fejnek futja-e még egy utolsó pillantásra? Mit gondolsz, meddig mehet ez még így tovább? Mikor tanuljuk meg, hogy amit nem látunk, az attól még van? Vagy az sincs, amit látunk, csak nem akarjuk észrevenni? Voltál-e már csak egy izé, aki nem tehet róla, hogy hova született? Vagy arról se tehet, hogy kinek született? Lehet-e születni valakinek? Csak azért mert az apám, azért már mindjárt az apám? A gonosz gyerek csak gonosz szüleit bosszulja? Jobb hely lenne a világ nélküled? Vagy a világ olyan, amilyen? Vagy olyan, amilyenné tesszük? Nincs visszaút? Vagy az is elõre van? Te is az erõszakolós jelenetet várod a legjobban, holott az csak természetes, hogy neked ilyesmi eszedbe sem jutna? Vettek már el tõled olyat, amit nagyon nem akartál adni? Adtál-e már valamit, amit elvenni sem bírtak tõled soha? Tudsz-e függeni? Ér-e annyit az Élet? Függeni, láncon akár, csak élni? Mit adnál oda az életedért? És az Övéért? És Õ a Tiedért? Akarod-e tudni? Vagy elég csak kijelenteni, hogy mi mindent odaadnánk egymásért, mert tudod, hogy úgyse kell majd odaadni? De ha mégis? Akkor megint csak, és elõször is, hogy miért pont én? Ki az az Én? Van-e az egyedül is, vagy csak miattunk, többiek miatt leszel-e Én? Van-e megváltás? Mi dolgunk egyáltalán? Mér' van ennyi kérdés? Kell-e válasz egyáltalán? Van-e? Belevágod-e a hamutálat a monitorba, ha véletlenül lefagy a gép, pedig azelõtt másodpercenként milliószor millió kérdésre válaszol igent vagy nemet? De elvárod a türelmet, ha nincsenek azonnali válaszaid? Fel tudod sorolni a hét fõbûnt? És a tíz parancsolatot? A hétbõl melyiket cserélnéd le súlyosabbra? A bujaságot? Azzal a vállvonással, hogy ma már, ugyebár? És melyiket enyhítenéd a tízbõl? A faragott képet, mert úgyis ott a feszület a szobád falán, meg a visszapillantó tükrödre akasztva, meg aztán ezt sosem értetted?

Volt ez már színház a moziban, most csinálunk egy mozit a színházban:

Anger Zsolt (a rendezõ)"

Végre egy olyan film, ami nagyon tetszett.
Amire 10 pontot adhatok.
Tényleg BertoldBrechtre emlékeztet. az a vicc, hogy egyébként Brechtet nem szeretem különösebben,de ami színházban eröltetett mûvi és csinált, az így filmen egész eredeti.
Komoly, nagyon igaz, nagyon bonyolult, intelligens, precízen megvalósított remek ötlet volt. Õszinte, végletekig realista, könyörtelen. Elõszörre kifogásoltam, hogy hosszadalmas, meg, hogy a vége el lett rontva mintha egy jó ötletbõl az alkotók nem lennének képesek kivágni magukat. Aztán másodszorra, meg utánagondolva a két kifogás egyikében se volt igazam. Remek volt, úgy, ahogy van.

Van abban vmi amit mondasz: jobbítás szándéka, önzetlenség, naivitás, és akár egy jó adag képmutatás is.
Utánanéztem: Trier írta a forgatókönyvet. Ez megerõsít abban h a rendezõ minden megkötés nélkül manipulál(hat)ja valamennyi karakterét.
Egy példa: A 'Kína három lánya' c. könyv, amit mindenképpen el fogok olvasni, egy filmrendezõnek, pl. LVT-nek, megkötné a kezét megfilmesítés esetén. Ha azt alaposan átírnák, akkor a könyv hitelessége elveszne. A hitelesség az egyetlen elfogadható megközelítés a számomra. A 'Dogville' szándékoltan nem erre helyezi a hangsúlyt. Ezért nem is ráz meg engem úgy, ahogy egy jól átgondolt, a valóságból táplálkozó felemelõ történet. Az emberi gonoszság lecsupaszított bemutatása nem valóságos, hanem egy ma oly divatos 'mûvészi' megközelítés.
Minden gonoszság megtörik egyszer, még a leggonoszabb lények sem halhatatlanok.

álmomban nem gondoltam volna...:D

Látom minden második hozzászóló fél/megijed/stb. a filmtõl....pedig ez csak egy szalag. Féltek a filmszalagtól vagy mi?

Maga a film Nicole kdman miatt jó, de van pár ilyen film a világon.

öhm ez mi volt?? belenéztem 1x 2x de nem tudtam mire vélni..:P de azért kíváncsi vok hogy a tartalomban mire céloz ez a mondtat?? "A menedéket keresõ nõ azonban rejteget még meglepetéseket, így a falu lakóinak van mitõl rettegniük, amiért kihasználták a csinos Grace-t."

Akárki akármit mond, ez egy nagyon jó film. Nem kell, hogy egyezzen a véleményem a rendezõével. Fõ, hogy elgondolkodtat.

KICSIT OFFTOPIC :P
Ez igaz... :) Viszont a "nagyon sötét szemüvegen keresztül nézés"-t kifejtõ filmmunkák engem többnyire jobban lekötnek - mivel eredetibbek, többet mutatnak az ember valódi voltáról (gondolj csak bele...az emberekben manapság több a 'rossz', a kegyetlenség, az elfojtott ingerek, mint a 'jó', az irgalom, a megbocsátani tudás - hisz ha fordítva lenne, nem itt tartanánk :P), és nem utolsósorban mûvészibbek is ;-)
Persze, a világ nem egyértelmûen csak fekete-fehér - mondják sokan.
Innentõl kezdve a realitás ott számít igazán, ki mit hisz el, és kivel mit lehet megetetni :)
Ez a film kiválogatja - aki végigüli a 3 órát, és mûvészetet lát a stilizált, puritán, giccsmentes szinte színházi alkotásban: talán nem a 'pink' kategóriába tartozik - és legyen rá büszke! ;-)

Fasza. Azóta nem tudom kikapcsolni az agyam. Egyébként engem letaglózott, és ilyen már elég ritkán fordul elõ, na nem mintha...

Egy valamit felejtesz el: a fõszereplõ, Grace az egyetlen nem hétköznapi ember a faluban. Graceben van egyfajta messiási hajlam (Manderlay), a közösségen való jobbítás szándéka, nem törõdve annak megvalósíthatóságával. Grace olyan szintre fejlesztette magában a jóság(illúziójá)hoz való ragaszkodást, h kezdetben nem is tudatosul benne, h milyen szituációba keverte bele magát azáltal, h ilyen védtelennek mutatkozott a falu elõtt. Amúgy én úgy éreztem anno, h Grace jóságában a naivitáson és az emberismeret teljes hiányán kívül van némi képmutatás, alakoskodás önmaga elõtt és ha így nézed, akkor könnyebben megmagyarázhatóak az utolsó képsorok.
Amúgy Trier-féle rendezõk filmjeivel szívesen megismerkednék, nem ismerek közülük túl sokat...

Nagyon pontos képet festettél a film lélektanáról - a rendezõ szándékai szerint.
Jól érezhetõ a film szándékosan sokkoló ábrázolásmódja. A hétköznapi emberek érzéketlensége, fokozódó vágya a gyengébb megalázására tképpen hiteles.
DE, az áldozat nem mutat semmilyen védekezõ, lázadó reakciót. Ezt manipulálásnak érzem, és nem is óhajtom többet megnézni a filmet. A film sokáig lekötötte a figyelmemet, azonban a végkifejlet mindent elárult von Trier valódi szándékáról. Zokszó nélkül szenvedõ 'áldozat' h a héköznapi 'fasizmus' még jobban kiemelkedjen. Nos, ehhez nem Nicole Kidman lett volna a megfelelõ választás. Mint gyenge, teljesen magatehetetlen nõ Kidman nem meggyõzõ, csupán mint bosszúálló angyal.
Az igazi humánumról egy szava, egy gesztusa sincs a rendezõnek. Ezt manipulálásnak nevezem. Az én reakcióm az volt h a végkifejlet ismeretében már nem éreztem részvétet Grace iránt. A legkevésbé sem.
Ha ez a film sokak szerint remekmû, amin nem gyõzök eléggé csodálkozni, akkor a rendezõ szándékait jól lehet olvasni. Úgy vélem én is tudok a Trier-féle rendezõk gondolataiban olvasni, és nem kérek belõlük. Õ is megtette az állásfoglalását, amihez nyilván mindenáron ragaszkodik, én szintúgy.

Orwell sokkoló látomása sem arra akar tanítani, h naivitás hinni abban, h megváltoztathatjuk az embertelen rendszert és minden erre történõ kísérlet halálra van ítélve, csak érzékletesen és elképesztõ emberismerettel ábrázol egy rémálmot, ami sokkal közelebb áll a valósághoz, mint sokan szeretnénk... A Dogville is értelmezhetõ úgy, mint figyelmeztetés, segélykiáltás. "Dogvillenek" nem szükségszerûen kell lejátszódnia, ahogy az emberiség is elkerülheti a totális diktatúrát. Feltétlenül happy end kell ahhoz, h ebben higgyen valaki? Én úgy érzem, h ha LvT könyörületesebb és megkímél minket a döbbenetes végkifejlettõl, azzal csak saját filmjének a hatását csökkentené. Ahhoz, h célt érjen, h néhányan valóban elgondolkozzanak a filmet láttán így kellett lezárnia.

A maga nemében jó film, minden megvan, a rendezés, a szereplõk, és végülis... a történet is. De nekem a végére túlságosan naturalista lett a történet. Tényleg ilyenek vagyunk, mindannyian? Én hiszek abban (talán túlságosan is), hogy van ember, aki képes az irgalomra. És ezt most nem csak Grace-re, hanem a falu lakóira is értem. Elismerem, hogy jó film; de nem nézném meg még egyszer.

Ha egyedinek nem is, de találónak mindenképpen mondanám a kegyetlenkedés mikéntjét. Ezt az elfordítom a fejem, de közben megteszem, mindig találok valami magyarázatot, valami kapaszkodót, ami igazolja a cselekedetemet. Amúgy, ami az általad felhozott kegyetlenkedõs filmektõl megkülönbözteti Dogville lakóit az a teljes hétköznapiságuk. Különben ez a film hatásának egyik sarkalatos eleme. Nem megbomlott elmék követik el a gazságokat, hanem teljesen átlagos emberek. Csak abból az okból kifolyólag, h megtehetik, felhatalmazva érzik magukat, úgy érzik Grace tartozik nekik.
LarsVonTrier a hatalmaskodás lélektanát és logikáját rémisztõ pontossággal festi fel és a kiszolgáltatott ember tehetetlenségét olyan érzékletesen tolmácsolja, h az ember kínjában legszívesebben elfelejtené az egész filmet és átkapcsolna. Nagyon jól sikerült még a közösségnek, mint a visszaéléseket legitimáló tényezõnek a bemutatása. Nem is maga a gondolat eredetisége az, ami rabul ejti a nézõt, hanem az elemi erõ, amivel a Dogville hat. A film vége pedig olyan frappáns, függetlenül attól, h a nézõ egyet ért-e Grace-szel, megsüvegelendõ lelemény.
A Dogville különlegessége abban áll, h akarva akaratlanul elgondolkoztatja a nézõt. Ameddig más rendezõ megteszik neki azt a szívességet, h a a gonosz szerepét valamilyen szempontból speciális emberekre osztják, addig Trier kegyetlenül kipécézi a szomszédnénit. Elmereng az ember, h vajon hasonló helyzetben õ humánus maradna-e és ha úgy gondolja, h igen, akkor ezt nem-e csak az önbecsapás kényszere mondatja vele? Vajon legitimálja-e az embertelenséget az emberi gyengeség? Egyértelmûnek tûnõ kérdések ezek ameddig az ember a jó elõre kigondolt válaszokat adja rájuk. Ellenkezõ esetekben bele is szédülhet...

'Félelmetesen groteszk' - ezzel teljesen egyetértek.
egy nagyon sötét szemüvegen keresztül való látásmód viszont éppen annyira reális, mint a rózsaszín szemüvegen át való nézés.