amira_daa 2019 szept. 05. - 15:51:50 Előzmény napraforgó
(5430/18030)
CSaba felelősséget nem akar vállalni megint Katát akarja ugráltatni hogy segitsen valakinek,aki egyrészt
1. átverte Katát és kiütötte és nem lehetett normális meloja mint orvos pedig azért Kata sem buta ha elvégezte a sulit
2. Megcsalta minden nőre ami kétlábon mozgott és dughato volt hát rámászott
3. szövetkezett kata ellen
4. pollennel is összeállt erre mg CSaba akarja megint KAtát ugráltatni gratulálok,
4/10
napraforgó 2019 szept. 05. - 14:34:03 4/10
(5429/18030)
Úgy veszem észre, hogy Tibi már nem ordit annyira, ANNYIRA, mint korábban. Eladta a Gitta bútorait alig felemelt hanggal.
Mivel Vali büntibe tette, nem adott vacsorát, meg kávét sem főzött, reggelit sem csinált, ezt is kibirta ordibálás és tombolás nélkül.
Lehet, hogy az irók látták, hogy sokalljuk (én legalábbis) az orditást, meg hogy Tibi túl sok és ezért takarékra tették?
4/10
napraforgó 2019 szept. 05. - 14:27:17 4/10 Előzmény janderka
(5428/18030)
Úgy gondolom, hogy Csaba nem akar magának gondot. Nem akarja, hogy rajta keresztül derüljön ki, hogy Robi nem beteg. Ha a főorvosnő őt gyanitaná mögötte, akkor ő is előjön a korábbi morfiumlopással.
Talán, ha értesiti Katát, az meg felbújtja Robit, hogy csináltasson ellenőrző vizsgálatokat, kiderül, hogy "tévedés" volt. Mondjuk azt nem értem, hogy azon frissiben miért nem ismételték meg a vizsgálatokat, én úgy tudtam, hogy ilyen katasztrofális leletnél ez a protokol.
1/10
janderka 2019 szept. 05. - 13:38:41 1/10 Előzmény napraforgó
(5427/18030)
Egyedül ezt tudom elképzelni ebből az egysoros kinyomtatásból. De mondom, ennek sincs semmi értelme, mert ha ő maga nem sáros a kavarásban és annyira aggódik az igazságért, akkor mé' nem mondja meg egyszerűen Robinak és/vagy Katának, hogy átbaszták őket a korábbi lelettel?

De ez is olyan baromi régen volt már, hogy néző nincs aki emlékszik bármire is és érdekelné egyáltalán még ez a lelet mizéria... Legalábbis én már rég kicsekkoltam ebből a sztoriszálból.
4/10
napraforgó 2019 szept. 05. - 12:32:26 4/10 Előzmény janderka
(5426/18030)
Arra gondolsz, hogy Csaba névtelenül megirja Katának, rábizva a lányra, hogy járjon utána? Elvégre ő obligón kivül van, ő kezdeményezhet vizsgálatot a leletek elcserélése miatt.
Már ha komolyan vennék a bejelentését, meg hogy vizsgálatot kér az ügyben.
Igy talán elképzelhető.
1/10
janderka 2019 szept. 05. - 11:12:38 1/10 Előzmény svejci
(5425/18030)
Ez nem email, ez egy névtelenlevél kezdeményezés. Amit majd valahogy le akar juttatni Katának. Persze úgy felesleges ez az egész kavarás, ahogy van.
4/10
napraforgó 2019 szept. 05. - 10:51:05 4/10
(5424/18030)
Polli meg honnan tudná? Ő nem orvos. azt sem tudjuk, hogy kibékült-e Robival. Ha Robitól tudná, az érdekes lenne, mert akkor Robi mégis benne volt a sz@rkavarásban. Katát hülyitette, és most Pollinak elárulta, hogy kamu az egész?
4/10
napraforgó 2019 szept. 05. - 10:47:55 4/10 Előzmény svejci
(5423/18030)
Miért nem küldte el Csaba e-mailben? Vagy sms-ben. Vagy egyszerűen csak hivta volna fel Katát. Csabának fölveszi a telefonját. Nem sok értelme van ennek a papirozásnak.
svejci 2019 szept. 05. - 10:01:08 Előzmény amira_daa
(5422/18030)

Amugy én Volgit megértem hogy szarba hagyták

Háát, igen, én is kezdtem már Brünhildát sajnálni...., míg az a a kaján mosoly meg nem jelent az ajkán, amikor mondta, hogy a szajré felét akarja......
svejci 2019 szept. 05. - 09:57:45
(5421/18030)
Nekem az jött ebből le, hogy ezt Csaba doktor akarja elküldeni levélben Katának.....
4/10
napraforgó 2019 szept. 05. - 09:03:25 4/10 Előzmény svejci
(5420/18030)
Igen, csak azt nem tudjuk, hogy ezt ki küldi Katának és miért Csaba nyomtatja ki? Az az illető, aki ezt Katának irja, az nem tudja, hogy Kata már hónapok óta nincs a kórházban?
Milyen úton jött egyáltalán ez az üzenet, mert ha mail, akkor az jelzi a küldőt, a cimzettet, az időpontot, stb.
Zűrös ez a papir is és az is fura, hogy Andrea hirtelen ott termett és meg is akarta szerezni a papirt, amit Csaba összegyűrt. Most meg tök simának látszik.
svejci 2019 szept. 05. - 08:55:49 Előzmény napraforgó
(5419/18030)
A papiron az áll, hogy Robi nem beteg!

4/10
napraforgó 2019 szept. 05. - 04:03:23 4/10 Előzmény amira_daa
(5418/18030)
Nagyon remélem, hogy Marosi nem olyan gonosz, hogy kiadja ennek a buta kislánynak a teljes örökségét. Az még belefér, hogy Stefi vásárol pár szamárságot, még akár egy-két millió forint erjéig is, de jobb lenne, ha elgondolkodna, hogy úgy komolyan mihez kezd vele, nyithatna valami vállalkozást, ha van esze, a falujában. Jót tenne a faluval, munkalehetőséget teremtene, stb.
Csinálhatna egy varrodát butikkal, vagy egy szépségcentrumot, ahová fölvesz 2 fodrászt, egy manikűröst, egy pedikűröst, egy kozmetikust, meg egy masszőrt. Csinálhatna kis reklámot a cégének és akkor tán kijárnának hozzá Kárásziból, vagy átjárnának a szomszéd falvakból is. fejleszthetné az anyja kocsmáját is, pl. egy vendéglőrészt hozzáépittethetne. Ezzel konkurenciát teremthetne a Subicz-Mónika panziónak.
Azért 102 millió nagyon sok pénz, nem könnyű elverni mindenféle kis boltokban, remélhetőleg Stefi észhez tér és jl fogja felhasználni a pénzét.
1/10
janderka 2019 szept. 04. - 23:24:17 1/10 Előzmény Rojita
(5417/18030)
Mekkora hülyeség lenne már a részéről! Inkább forgatná be valami faluközeli vállalkozásba.
7/10
Rojita 2019 szept. 04. - 22:16:20 7/10 Előzmény amira_daa
(5416/18030)
Feketítgetik. Ebből még minden lehet, még az ellenkezője is.

Gondolom, az RT figyeli, h MG-nak ma már több, mint 14 ezer követője van a fb-on.
amira_daa 2019 szept. 04. - 21:43:17 Előzmény Rojita
(5415/18030)
viszont Szláven már nem az a cuki fiu akinek mutatta magát,
nem minden állatot láttam mert áttekerem a részeket mert azért 1 órám nincsen igy köszönhetően Napraforgonak, köszi a rész leirást igy gyorsan megpörgetem ami érdekelt.

Amugy én Volgit megértem hogy szarba hagyták és igazságot akar, de szerintem az az eset amikor kéne hagynia a francba Szlávent elválni és élni tovább, mert igy csak nagyobb bajt csinál magának is. és hogy mondta Fazekas Szlávenke elég agressziv lett azért az a faajto majdnem betört.
7/10
Rojita 2019 szept. 04. - 21:35:06 7/10 Előzmény amira_daa
(5414/18030)
Sőt, a tehén is sétált és a teljes lópark képen volt. Még egy kutyát is láttam egy pillanatig. Falusiasodnak.
amira_daa 2019 szept. 04. - 21:31:55 Előzmény Rojita
(5413/18030)
azért 102 millát is könnyű elverni szerintem direkt kapta meg a pénzt, aztán ha elveri akkor ott tart ahol addig. ügyvédnő is elég gonoszul mosolygott szerintem ezzel amit most csinált senkinek nem tesz jot , meg ujabb következetlenség
7/10
Rojita 2019 szept. 04. - 21:31:03 7/10
(5412/18030)
Nagyon késleltetik a legizgalmasabb témák kifejtését. Lehet, h az évad végéig nem tudjuk meg Szláven és Olga titkát. Na, és a Kovács-család rejtélyét, amit Attila már majdnem kibökött, de aztán lenyelte.
amira_daa 2019 szept. 04. - 21:30:50
(5411/18030)
Az örökség kiadása baromság,

Volga Szláven dolognak meg még nincsen vége, mert Szláven azért táncba vihető.
és elég gáz hogy jodinak kell noszogatni Szlávent hogy beszéljen vele.

Voltak csirkék is és még több virág :D