4/10
napraforgó 2019 szept. 19. - 13:19:08 4/10
(6190/18030)
Vali nagyon megváltozott. A kezdetekben ő volt az odaadó áldozatos feleség és anya, aki mindig , mindenben kitartott a hülye férje mellett, olyan igazi jó asszony, szinte szent asszony.
Aztán megismertük a sötét oldalát. Összeszövetkezett Zsókával, ráuszitották az ellenőrt Anikóra. Az egyik nő azért fújt a kocsmárosnőre, mert anno elcsábitotta a barom férje a fiatal kamaszlányt. A másik meg csak azért, mert nem árulta el neki, hogy szerelmi viszonyt folytat Sanyival.
Aztán Valika ráuszult az ügyvédnőre, arra, aki addig csak jóindulattal viseltetett irántuk, arra a nőre, aki kihozta a barom férjét a rendőrségről, holott akár nézhette volna karbatett kézzel, hogy Tibi kiesik.
Egyszerűen nem értem, hogy miért csinálta, semmi haszna belőle, de kára majd annál inkább lesz.

És igen, Tibi megigérte neki a cukrászdát, de vajon betartaná az igéretét? hamarabb elhiszem, hogy ő is vesz egy luxusverdát, mint Stefi, mint azt, hogy a felesége kedvében járjon.
amira_daa 2019 szept. 19. - 13:05:26
(6189/18030)
TE Nocito az egylet = ez az idiota Misi-Szláven(!!!!) Sanyi-Aniko négyes és Zsokával meg ötösfogat lesz
az egylet nem egyenlő a faluval.
és akkor 2/5 zsé üti a markukat azaz Zsoka és Misi kapnak 240 millát és a többiek ha kiüldözik a szappanosékat akkor kapnak 120 millát fejenként! tehát azért ők egylet tagok nem a falu kapja a z EGYELET kapja a zsét. azért nem értettem én eddig hogy miért is nem küzdenek a zséért.

én mondtam hogy nézz át Pajkaszegre is megéri :D ott most vizuálisabb jelenetek vannak. :D Dórin ennyi textil sincsen :D
4/10
napraforgó 2019 szept. 19. - 13:02:55 4/10
(6188/18030)
Polli - Ildikó álnéven - Erika unokatestvére és Bodri Gyuri nem kedveli, hiába pucérkodik álló nap.
4/10
napraforgó 2019 szept. 19. - 12:58:55 4/10
(6187/18030)
Anikó, amikor Pestre ment a DNS mintával. És Sándor jajongott, hogy látta a buszmegállóban - a monitoron át, a pesti buszra várt. Neki meg hazudott, hogy a kocsmában van.
4/10
napraforgó 2019 szept. 19. - 12:46:05 4/10 Előzmény janderka
(6186/18030)
Plussz masszázs a polgármesterei irodában, persze, csak a polgármester úrnak....
4/10
luci87 2019 szept. 19. - 11:43:35 4/10 Előzmény napraforgó
(6185/18030)
Jaja,en is igy gondolom..
Moni meg adjon Taminak,megerdemli....nem azert,mert Moni se a szivem csucske...fe megerdemelne.
amira_daa 2019 szept. 19. - 11:43:04 Előzmény svejci
(6184/18030)
mert Volga a Keleti pályaudvaron akart jegyet venni és vonat lehe ghogy csak Kárásziig van és onnan van busz vagy közvetlen busz van ugye.
4/10
luci87 2019 szept. 19. - 11:37:51 4/10
(6183/18030)
Azert 2019 ben meg falun is van internet,google,facebook,ra lehet talalni konnyen akarkire ...tudom,mert en is 30-40 eve nem.latott szomszedaimat,gyerekkori barataimat talaltam meg igy....
4/10
luci87 2019 szept. 19. - 11:35:48 4/10
(6182/18030)
Szerintem.is azert tűr csak neki...azert az a megbocsatas se olyan konnyu...
svejci 2019 szept. 19. - 11:29:09
(6181/18030)
A minap meg volt közvetlen járat, bár nem tudom, ki vette igénybe.

Aha, nem akkor, amikor Attila ment Pestre? (és a buszsofőrrel még össze is szólalkoztak....)
amira_daa 2019 szept. 19. - 11:19:35 Előzmény napraforgó
(6180/18030)
valljuk be Daninál sokkal jobbat tudna találni aki szereti is mert Dani háááát még minidg nem volt egy olyan érzésem hogy jaj de boldog pedig már egy hete tudja hogy apuka lesz

ez a Pollen szál is eléggé gáz
svejci 2019 szept. 19. - 11:11:19
(6179/18030)
(Vö. "Ökörapáti nincs rajta a katonai elhárítás térképén.")

:) Az érdekes volt, amikor Brünhilda kért egy buszjegyet Pesten Ökörfosra, akkor a jegyárus mondta, nincs közvetlen járat oda....., akkor kért a legközelebbi városba, akkor kapott Kárásziba....
NA MOST, ebből, hogy a p.csába jutott arra a következtetésre Brünkildánk, hogy Ökörfos nincs rajt a katonai elhárítás térképén.....
1/10
janderka 2019 szept. 19. - 10:58:04 1/10 Előzmény amira_daa
(6178/18030)
(kitörlődött baszki, de visszamásoltam)
Furmányos! De ezzel még mindig nem teszi Tibiék alá a meleg téglát... Pedig már a kezdetek óta harcban kéne állniuk az "egyletieknek" a "jöttmentekkel", hiszen a cél a 600 milla... Ezzel szemben, ha most Tibi nem égette volna be Zsókáékat az Afrikaparkkal, akkor a postásnőnek eszébe se jutott volna szívózni a taxissal. Pedig ha a lóvé volna a cél, ennek fényében pedig, hogy a Szappanos örökösök ne bírhassák ki Ökörfoson a rájuk mért 1 évet, akkor már rég azon kéne ott mindekinek dolgoznia, hogy minél jobban megkeserítsék az életüket. Ezzel szemben Mónika vígan vezetgeti a falu panzióját, a népek örömmel járogatnak Kristóf kisboltjába, a bajukat (és egyes falubeliek más testrészüket is) pedig mind Katával kezeltetik. Hol itt az ellentét? A harc? Hol itt bármiféle cselekmény az alapsztorinak megfelelve?????
amira_daa 2019 szept. 19. - 10:56:18
(6177/18030)
hát na ez az hogy nincsen itt taktikázás és semmi se igazábol ezért nem megy a sori mert ha Zsoka nem Anikot szivatná az ellenőrrel tudna gonoszkodni pl Anikorol és tibirol "mintha kavarnának képeket mutatni" és igy tovább de hát nem akkor nem. amugy majd azt irja az ajánlo hogy megkaparják picit lentebb is a felszint és ki fog valami derülni majd a testvérekről de ezt már vártuk.
amira_daa 2019 szept. 19. - 10:54:16 Előzmény svejci
(6176/18030)
tuti kapunk egy uj viskot vagy pedig megveszi a nagypapi házát az milyen fordulat lenne. :D igaz akkor hol laknának az örökösök :D erre nem godnoltatok.


Valiék házassága már romokban de ezt irtuk többször is és fogom is többször irni is. nyilván a fattyú Steffi is erre játszik, és arra hogy több pénze lehet ha az apjával joban van hiszen az apja is örökös. :D ne felejdjétek és van az a pénz amiét ezt csinálja. Vali hülye ha kiköltözik viszont én sem értem hogy miért dekkolő is lent, ugye a horvát verziot irtam többször ott ugye eldöl és különmennek.

a levélben tényleg irhatna többet randira hivhatná vagy bármit Anikot ez a Krisstof de majd elválik mi lesz belőle.
amira_daa 2019 szept. 19. - 10:41:33 Előzmény janderka
(6175/18030)
az a lényeg hogy Zsoka abba gondolkodik hogyha kiütik a szappanosokat akkor ha ők ketten tagok a Misivel akkor több pénzt kapnak ezért akar belépni ugy nem 1/4-et kap hanem mondjuk többet vaygis ketten többet kapnaka a többiek meg kevesebbet.
1/10
janderka 2019 szept. 19. - 10:36:23 1/10 Előzmény napraforgó
(6174/18030)
Ezért lett volna jobb inkább sakk-körnek megírni ezt a 3+1 figurát. Különben is, hogy lehet egy faluszépítő egyletben bármiféle tag az adott település polgármestere (no mert amíg le ne csukták, Attila is tag volt), meg az (akkor még) papírok nélküli Szláven?
Minél jobban belemegy az ember józan paraszti ésszel, annál nagyobb baromság itt minden.
4/10
napraforgó 2019 szept. 19. - 10:07:32 4/10
(6173/18030)
Vajon ez az egylet valami bejegyzett jogi személy? Mert a polgármester választásnál külön állithatott jelöltet. De kifelé igazából nem látszik, hogy bármiféle jogkörük, hatalmuk lenne, a világon semmit sem csinálnak. Most meg jön Zsóka és ezután nemcsak Misit ugráltatja, hanem a többieket is.
1/10
janderka 2019 szept. 19. - 09:58:59 1/10 Előzmény napraforgó
(6172/18030)
Egyleti beltag. Meg egyleti kültag. Meg egyleti újtag, basszus. Hát mi a jó büdös franckarikát csinál ez forgatókönyvírók fejébből egykoron kipattan ócska brigád, hogy ennyire fontosnak gondolják??? Semmit! (Fú de milyen hülyeség már ez is...)
4/10
napraforgó 2019 szept. 19. - 09:57:49 4/10 Előzmény svejci
(6171/18030)
Nem tudom, hogy abba a másfél négyzetméterbe ültetett-e már Tamás valamit, mert ahogy én láttam, még csak ki sem gyomlálta rendesen azt a területet.
Röhögném, hogy a guatemalai, vagy milyen magokból valami paradicsom, vagy sóska nőne ki és nem marihuána. :D:D