4/10
napraforgó 2019 okt. 06. - 03:57:20 4/10 Előzmény amira_daa
(7188/18028)
de itt semmi relácio vagy ésszerűség nincsen sztoriban

A relátiónak (két dolog egmáshoz való viszonya, kapcsolata) semmi értelme, talán rációt (ratio) akartál irni. Ami ugyanaz, mint a következő szó, vagyis ésszerűség.
1/10
janderka 2019 okt. 05. - 23:49:28 1/10 Előzmény Lambada
(7187/18028)
Elvileg nálad a pont! És ezzel tulajdonképpen akár le is lehetne zárniuk a szereplőknek (meg persze nekünk is) az agyalást. De itt jön be a képbe az a kissé talán erőltetett, de végülis elképzelhető ellekoncepció, hogy mi van akkor, ha a pénzének szétosztási gondolatával együtt azt is kifundálta az öreg, hogy elterjesztve a saját halálhrét, úgy juttatja majd pénzhez a családját (vagy az Egyletet), hogy közben azért titokban megfigyelhesse a vielkedésüket. Aztán hogy végül nem a teljes 612 millió jut-e majd az 5 megnevezett rokonra (vagy az Egyletre), hanem kevesebb, az neki végülis mindegy. A pénz így is úgy is rááldozta a családegyesítő ökörapátiskoádra. Addig is mozizik egy jót a háttárből.
Kérdés persze, hogy közben hol és miből él meg??? De ez se akkora gond, ha alapból nem is csak 612 milliója volt, hanem mondjuk 750 és a különsbséget az illegalitásának finanszrozására akarta eleve felélni.
amira_daa 2019 okt. 05. - 23:12:54
(7186/18028)
joéjt itt a forumozoknak :)
amira_daa 2019 okt. 05. - 23:08:00
(7185/18028)
szerintem ugyis bele tudják egy csapdába csalogatni aztán ott megkapja, én nem érzem az ő pozicioját annyira erősnek vagy jonak, ráadásul hogy a szexualitással aki bejön neki azt elcsábitja igy ott is lyukra futhat. meg hát Nándi is még okozhat neki csalodásokat.
5/10
Lambada 2019 okt. 05. - 22:43:03 5/10 Előzmény napraforgó
(7184/18028)
Az első epizódban mi is láttuk a balesetet. Emlékeim szerint elég brutális volt, olyannak tűnt, amit aligha lehet túlélni. Arról nem is beszélve, hogy örökölni csak elhunyt személy után lehet, és Stefi már megkapta az örökséget. Tehát nincs okunk feltételezni, hogy Kálmán mégsem halt meg.
amira_daa 2019 okt. 05. - 22:41:08
(7183/18028)
meg tudod a másik oldal hogy azért a fagyi vissza fog nyalni egy idő után Móninak is. bár elég egy kigyo tipus és genyo de azért emberére találhat.
amira_daa 2019 okt. 05. - 22:00:40 Előzmény Pünkösdi Kató
(7182/18028)
Én továbbra sem értek egyet azzal, hogy Kristóf örökös, ha mégsem Kálmán bácsi az apja.

de itt semmi relácio vagy ésszerűség nincsen sztoriban ezügyben kiváncsi leszek mit kavarnak be és lesz végül a megoldás
amira_daa 2019 okt. 05. - 21:44:41 Előzmény guess.who
(7181/18028)
egy studioban bármikor utána tudnak bármit forgatni zöld háttér mögött. amugy gynus hogy már forgatták a harmadik évadot is hiszen később hideg lesz és elég szar lehet ebben az esőben forgatni bár nagyon esős jelenet még nem volt
offtopic
amira_daa 2019 okt. 05. - 21:42:35 Előzmény guess.who
(7180/18028)

Te idióta, én csak művészi könyveket olvasok:D meg néha forgatokönyveket :D


8/10
Pünkösdi Kató 2019 okt. 05. - 21:40:53 8/10 Előzmény guess.who
(7179/18028)
Én továbbra sem értek egyet azzal, hogy Kristóf örökös, ha mégsem Kálmán bácsi az apja. Stefi nincs nevesítve, tehát ahogy írtam, szépen csengesse vissza az örökséget, azt nem tudom, hogy miből. (Tudom, hogy Kristófnak már nincs meg az öröksége, stb.)
guess.who 2019 okt. 05. - 21:40:18
(7178/18028)
Különben Szláven FB-oldalán október elsején posztolt egy olyat, hogy
"Lassan 150 nap forgatás után rájöttem, hogy Szlávén miért éppen postás lett.
Hát az is zöld, mint a katonai ruha.
Nagyon vigyázzunk a postásokkal! Sose lehet tudni"

Elvileg ha májusban kezdtek forgatni (ahogy korábban mondogatták), akkor lehetséges lenne, hogy ebben nincs benne az első évad, viszont akkor valószínű, hogy már a harmadik évadot is leforgatták (főleg mert az RTL korábban már nyilatkozott, hogy biztosan lesz harmadik évad). Szóval nagyjából mindegy, mit törpölünk itt, már régen dobozban van, hogy mi lesz Kata gyerekével (ha lesz), meg hogy visszatér-e Olga, esetleg leromboltatja-e Subicz Benedekkel a kecskés-Kálmános szobrot is egy csöndes nyári éjjelen, amikor reszket a Hold a tó vizén. :)
guess.who 2019 okt. 05. - 21:33:37 Előzmény amira_daa
(7177/18028)
"Olgát miért nem tudjuk mi történik vele nem ugy volt hogy Nándiéknak fontos Olga meg a Szláven kiléte"

Vedd hozzá, hogy nem csak Olga tűnt el, hanem Nándi is (szerencsére, mindkettő idegesítő karakter), úgyhogy vagy majd húsz rész múlva visszatérnek újult erővel és valami zagyva mellékszállal, vagy kiírták őket hálistennek. :)
guess.who 2019 okt. 05. - 21:30:53 Előzmény napraforgó
(7176/18028)
"Én arra szavazok, hogy ebből a Kristóf nem valódi Szappanos dologból a végén nem hoznak ki semmit, csak egy hétig majd eltökölnek a nyomozgatással"
Plusz egy szavazat!
Alapszereplőket a második évad közepén behozni elég lúzer dolog lenne, márpedig egy örökös eléggé alapszereplőnek számít, szóval kétlem, hogy hirtelen egy elcserélt álKristóf felbukkanna. Ha meg Kristóf nem Kálmán bácsi fia, akkor is a nevén van és nevesítette is az öreg örökösként, tehát nincs miről beszélni.
Szóval újabb időhúzás az egész.
guess.who 2019 okt. 05. - 21:28:16 Előzmény amira_daa
(7175/18028)
"ezt egy elég hires rendező Krzysztof Zanussi könyvében olvastam"

Az biztosan nem a hűtőnek volt a felhasználói kézikönyve? ;) :P :)
Bocsiiiii! :)


offtopic
guess.who 2019 okt. 05. - 21:26:09 Előzmény amira_daa
(7174/18028)
"mert tudod van a titok amit nem mondasz el ( sokszor jobb is mert sokszor nagyobb a fájdalom mint az eredmény)"
Hogyne tudnám: nem szabad elárulni a nőknek, ha róluk álmodunk esténként. :D
guess.who 2019 okt. 05. - 21:24:09 Előzmény napraforgó
(7173/18028)
Szó szerint az hangzott el az első videoban Kálmán bácsi szájából, hogy

"Kedves családom! Isten hozott benneteket Ökörapátiban! Ha ezt a videot látjátok, akkor az azt jelenti, hogy én már halott vagyok.
Jó, tudom, hogy ez egy kicsit drámaian hangzik, de ez is csak egy végrendelet. Ugyanolyan, mint az írottak, csakhogy a modern technika, Marosi ügyvédnő és a kedves asszisztencia lehetővé tették számomra, hogy így, mozgóképes formában végrendelkezzek.
Mónika, tudom, hogy ez óriási megpróbáltatás számotokra, de próbálj meg legalább öt percig csöndben maradni!
Szóval: drága örökösök! Ne szomorkodjatok, szerencsés emberként halok meg: 612 millió Forintom van bankszámlán elkülönítve, és ezt mind rátok hagyom: gyerekeimre és nagykorú unokáimra. Ti öten –Tibor, Mónika, Kristóf, Kata és persze Tamás–, ti öröklitek minden vagyonomat. Marosi ügyvédnő **** nektek egy hitelesített bankszámlakivonatot.
Az örökséghez azonban csak egy év múlva férhettek hozzá, és akkor is egy feltétellel: ettől a pillanattól kezdve egy teljes éven keresztül nem hagyhatjátok el Ökörapátit, a falut, amelyben születtem, és amiben ti is –Tibor, Mónika, Kristóf– születtetek; a házat, amely a családi hagyományt őrzi, és amelyet ti, legnagyobb bánatomra végleg elhagytatok.
Ha nagyon szükséges, akkor 12 órára elmehettek a faluból. De aki 12 óránál tovább marad távol, vagy aki visszaköltözik Budapestre, az kiesett az örökségből.
És ha egyikőtök sem bírja ki itt, akkor az örökség a helyi Szebb Ökörapátiért Egyletre száll, aminek magam is ********.
Nos, kedves örökösök: Isten hozott benneteket új otthonotokban, Ökörapátiban!"

(A csillagos részekben Maunika üvöltött, szóval nem lehet érteni, mit mond Kálmán bácsi. :) )
amira_daa 2019 okt. 05. - 21:09:54 Előzmény janderka
(7172/18028)
igen jot tenne a sztorinak ha lennének keretek: 12 óra, nincsen uj örökös és ez az lehet-hogy dolgok. vagy határok hogy mit lehet és mit nem, igazábol igy a sori néha nagyon szétfolyik.
1/10
janderka 2019 okt. 05. - 20:56:58 1/10 Előzmény amira_daa
(7171/18028)
Csak a képi vonatkozások miatt pörgettem át az első két részt. Illetgve meghallgattam újra Kálmán bá végrendelkezését. Volt pár kiszólása a családtagoknak egymás rovott múltjára célozgatva, de semmi egyéb nem történt. Tibi már akkor sem hitte el a meghalásos sztorit, Marosi pedig akkor még szigorú kívülállóként ábrázolva egy tök egyértelmű(nek tűnő) végrendlkezést adott át Szapiéknak. Amit aztán (mint ma már tudju) részről részre bírált később felül - a logikával és a korábban lefektetett szabályokkal mit sem törödve.
amira_daa 2019 okt. 05. - 20:53:45 Előzmény Pünkösdi Kató
(7170/18028)
hát én is remélem hogy uj örökös ( ha lenne akkor ) békében lennének. Mert aztán egy uj felbukkano mit sem sejtő örökösnek sem lehetne egyszeru.

@napraforgo: költöi kérdés volt
8/10
Pünkösdi Kató 2019 okt. 05. - 20:44:57 8/10 Előzmény amira_daa
(7169/18028)
Dehogy bántani Maunika Kristófot, az új örökösre gondoltam, de őt sem ölné, öletné meg.