4/10
napraforgó 2020 jan. 03. - 09:44:34 4/10 Előzmény guess.who
(9110/18030)
Nem tudom, ki hogy van vele, de én biztos nem használtam volna más borotváját.
Pláne, hogy manapság már biztos nem is olyan tipusokat gyyártanak, használnak. Hogy kidobták volna az öreg holmiját? Hisz Tibi az öreg ünneplőjében parádézott a faluban az özvegyet keresve. Vagyis ők nem olyan kidobálósak.
Tompika csak kb. 3 éves koráig volt lenn ÖA-ban és arról nem volt szó, hogy Kálmán ne látogatta volna őt Jolikánál. Szerintem csak a nő segitségét kérte, mert nagyon nem tudta, hogy kell egy koraszülött csecsemőt ellátni. Akik nem látogatták, azok a szülei, Nándi és Mónika. Illetve Nándi azt mondta a fiának, hogy féléves korában látta először. Tehát azért csak látta, látogatta, csak ritkán és nagy titokban. Mónika is azt mondta a legelső részben, hogy 21 éve nem volt Ökörapátiban. Tehát előtte csak előfordult ő is ott. 21 éve fölkapta a fiát és elvitte Jolikától és Kálmántól.
Kicsit sem hiszem, hogy Tomi az öreg borotvájával nyirná a szakállát. Sőt Kristófról sem feltételezem.
Na de mindegy, a DNS labor azt mondta, pár hét múlva választ ad, majd akkor okosabbak leszünk.
guess.who 2020 jan. 03. - 09:21:06 Előzmény napraforgó
(9109/18030)
Nem úgy értem, hogy 1990-ben, hanem hogy AZÓTA nem használta senki? És ha nem használta, akkor mi az esélye annak, hogy amikor odaköltöztek Tibiék, nem dobáltak ki minden vacak kacatot a házból (főleg egy használt borotvát)? A fogkeféjét is őrizgetik? Mert az azért kicsit egyértelműbb DNS-minta lett volna. :)
Vagy ha nem dobták ki, hanem felvitték a padlásra, akkor miért volt továbbra is a kicsi fürdőszoba kevés fiókjainak egyikében? Nagyon nem életszerű az egész, és ez a DNS-minta még annyira sem az, szerintem elenyésző az esélye, hogy a valóságban találnak benne valamit és az még ráadásnak biztosan Kálmáné is lesz (mivel nem lehet összehasonlítani másik, biztosan hozzá tartozó mintájával, így hogyan állapítják meg, hogy valóban az övé a szőrszál?).

Különben Tomika az első éveiből nem is keveset töltött Ökörapátiban, hiszen Maunika otthagyta elfelejtett csomagként Jolikánál. Az meg azért hihetetlen, hogy évekig ott volt az onoka 50 méterre és Kálmán bácsiék meg sem látogatták egyszer sem, sőt: Kálmánka Jolikával is úgy találkozgatott azokban az években, hogy Tomikát elkerülte. :)
4/10
napraforgó 2020 jan. 03. - 09:09:36 4/10 Előzmény guess.who
(9108/18030)
Hát egy 30 éves villanyborotvát csak nem használnak manapság. Ha igaz, Kristóf 30 éve 5, esetleg 8 éves volt (na mert az ő koráról mindig mást mondtak) és biztos nem borotválkozott . Tibi már nyilván, lévén most 54 (?) éves, de talán nem az apja borotváját használta.
Még jó, ha nem egy fogkeféje volt a családnak...
Tompikáról eredetileg azt mondták, hogy nem is ismerte a nagyapját - az anyja 21 éve elvitte ÖA-ból, úgyhogy most hülyén jött ki, hogy azt mondta, hogy sűrűbben látogathatta volna a nagyapját, ha tudja, milyen gazdag, hisz sohasem látta.
De valahogy nem hiszem, hogy előkeresték az öregember borotváját, hogy használják. Szerintem felnőttkorára mindenkinek meg van a sajátja. Én hajlandó vagyok elhinni, hogy a DNS labor megtalálja Kálmán szakálldarabkáját....
guess.who 2020 jan. 03. - 08:49:42 Előzmény napraforgó
(9107/18030)
De mi a biztosíték arra, hogy KIZÁRÓLAG Kálmán bácsi használta a borotvát, de a tükörfényes golyófejjel és nyírott szakállal rendelkező Tibi, vagy éppen Kristóf sosem? 1990 óta azért eltelt 30 év, amiből valamennyit ők is otthon éltek – ráadásul legalább fél éve ott laknak kizárólagosan (Tomikával kiegészülve), szóval szerinted tényleg van esély, hogy senki más nem használta ÉS senkinek eszébe sem jutott kitakarítani és/vagy kidobni a fenébe? :D

Ezt az egész műkincses vonalat jobb lett volna nagyon messzire hajítaniuk a harmadik évadban, ehelyett úgy látszik, még mélyebbre merülnek a mocsarába. És hát eddig sajnos mindig az itt leírott legrosszabb forgatókönyvek és a legkevésbé várt lehetőségek történtek meg a sorozatban, úgyhogy az első epizód alapján semmi javulást nem várok - talán csak annyit, hogy Tibi nem üvölt állandóan.
Az egyébként feltűnő, hogy MEGINT nem volt képernyőn a szereplők fele sem, pedig szerintem ha máskor nem is, egy évadindítónál azért illene sorra venni őket legalább egy beköszönés erejéig. Katókánknak és Daninak, Józsinak, Lóbeltnek, Sándornak és Anikónak nyoma sem volt például. Mondjuk Olgának sem, de ő legalább nem is hiányzott. :)
4/10
napraforgó 2020 jan. 03. - 08:26:36 4/10 Előzmény guess.who
(9106/18030)
Igaz, igaz Ványadt Ványadtovics, mintha csak magam mondtam volna...

Az egyetlen a borotva - ha azt nem nagyon pucolták ki, még találhattak benne olyan szakálldarabokat, amit tudnának vizsgálnina DNS laborban és akkor mindegy, hogyy kivülről ki fogdosta a burkolatát. Üveges Bélát én még nem vetettem volna el, na de ezt majd meglátjuk.

A műholdas georadar a Szappanos porta mellett egy oltári nagy baromságnak tűnik, nyilván ők is a műkincseket keresik a föld alatt.

Lhet, hogy Szappanos Kálmán csak egy néger volt és nem is ő a műkincsgyyűjtő? Talán még a felesége is többet tudott a dologról, mint ő?
Szörnyű gyanúm támadt, lehet, hogy Molnár Piroska az el nem húnyt Szappanos néni, aki most hirtelen felbukkan????? És az öreglány jobban benne van a műkincskereskedelemben, mint Kálmán valaha????
guess.who 2020 jan. 03. - 07:17:13 Előzmény napraforgó
(9105/18030)
"Egyáltalán meghalt Szapppanos anyu? Mert ha egyik gyereke sem tudott a haláláról, nem volt temetés, csak hamvak szétszórása a mamutfenyőknél... "
Írtad is, hogy Kálmán bácsi Maunikának mondta, hogy az anyja örökké az "erdőbe" jár, Tibinek meg azt mondta, hogy elment az erdőbe és nem jött haza hetek óta, úgyhogy meghalt. Aztán meg szétszórta a hamvait a fenyők alatt. Oké, de MILYEN hamvait? A rendőrséget senki nem értesítette, hogy eltűnt egy ember hetek óta? Ha hamvak voltak, akkor megtalálták? Vagy ugyanúgy kamuhamvakat szórtak szét, mint Kálmán bácsinál? És egyáltalán: mi szükség van erre az egészre, hogy most még anyucit is belekavarják az így is túl zavaros hülyeségbe? Neki meg lesz majd egy fakanala a fiókban, amiről DNS-t tud adni Maunikának, hogy vizsgáltassa be?

És egyáltalán: eddig a DNS-labor recepciósa a recepción üldögélt, kapkodta a telefonokat. Most egy laborban volt (egy portás?! minek?), és Maunika első szavára minden további nélkül személyes adatokat adott ki és fogadott be telefonon keresztül (korábban beszélgetni is CSAK személyesen és zárt keretek között lehetett az igazgatóval a témában, a recepciós semmit nem mondott!). Egyáltalán: MINEK hívta fel Maunika őket és miért nem vitte be a "mintákat" egyenesen?
És most már egy tollvonással félredobták Üveges Bélát, akiről pedig a második évad utolsó harmada szólt és akinek a mutogatásával hülyítették a nézőket... Szánalmas. :D
guess.who 2020 jan. 03. - 07:09:22 Előzmény napraforgó
(9104/18030)
Ja igen, és azt sem bírják abbahagyni, hogy "pravoszláv Mária szobor", sőt: most már legalább három ilyen is van (négy, mert a Szláven által kiásott óriás is ugyanez volt), amit ráadásul egy reneszánsz festő-szobrász, Giotto készített...
Tényleg tiszta hülyének néznek mindenkit. :)
guess.who 2020 jan. 03. - 07:05:44 Előzmény napraforgó
(9103/18030)
Azt figyelted, hogy Icukáék többször is elmondták a jelenetben, hogy SUVICKOLNI kell a padlót? :) No, az az egy volt, amin nevettem. :)
guess.who 2020 jan. 03. - 07:04:51
(9102/18030)
Huh, örülök a lelkendezéseteknek, de szerintem ez az évadindító(!) rész még debilebb volt, mint a korábbiak.
Kezdődött az első jelenettel, amikor fényes nappal az egész ház még alszik, és a szuper titkosügynök Maunika akkora zajjal tör be, hogy az utca túlfelén is hallják. És persze kopogós magassarkúban, nagymintás selyemnadrágban és neszeszerrel megy betörni. Aztán miután végigzörögte a házat és felébresztett mindenkit (még a fiókokat is úgy húzgálta, hogy hallható legyen!), a fürdőszobában kimászik az ablakon, és eszébe sem jut, hogy behúzza maga után, hogy ne legyen annyira feltűnő. Persze a debil családnak eszébe sem jut, hogy ha mind a négyen aludtak, a fürdőszobában meg zajongott valaki, majd nyitva találják az ablakot, akkor ott egy ötödik illető járt: Tibi odáig jut, hogy melyikük hagyta nyitva éjjelre az ablakot?!
Oké, ezt a debilséget még le is nyelném, DE! a villanyborotva! Könyörgöm: 1990-ben a punk kinézetű Maunika metált hallgat a Szokol rádión?!?!?! Egyrészt egy punk punkzenét hallgat, szutyok metált biztos nem. Másrészt: 1990-ben hol voltak még a Szokollal is vehető olyan rádióadók, amik punkot (vagy metált) játszottak volna naphosszat?! Harmadrészt (és ez a legszörnyűbb): ugyan honnan veszi bárki is, hogy 30 éve borotválkozott az öreg azzal a villanyborotvával, DE AZÓTA senki nem használta, nem fogdosta, nem takarította ki, csak ott pihent a fürdőszobai fiókban a papa tökéletes DNS-mintájával? Ráadásul még Maunika is csupasz kézzel fogdosta, tehát már az ő DNS-mintája is rákerült, mielőtt betette volna a zacskóba. Áááááááááhhhh!
Tibi is szánalmas volt később a "fürtjeivel", de ez a nyitó jelenetsor szerintem mindent alulmúlt.

Mondjuk végleg ott akadtam ki, amikor nem sokkal később Zukai előadta a kocsmában, hogy amit a Szappanosék melletti telekre vittek, az egy "georadaros detektor, ami műholdakkal kommunikál". Könyörgöm! Ha már ennyire nincs technikai érzéke az íróknak, akkor inkább ne írjanak bele olyasmit, amit nem ismernek és nem értenek! A georadar jellemzően LEFELÉ használható, azaz a közvetlenül alattunk levő tárgyakat, sziklákat, vizet, érceket lehet felderíteni, oldalirányban nem. Ráadásul a használatához mozgatni kell, hiszen jellemzően egy adott terület (és nem a szomszéd telek!) felderítéséhez nem egy pontot kell felmérni, hanem sok-sok vékony szelvényt. Arról nem is beszélve, hogy a georadarok jellemzően táska- vagy fűnyíróméretű készülékek, nem kell a szállításukhoz egy egész teherautó. Az meg a blődli csúcsa, hogy "műholdakkal kommunikál". MINEK? Értelmetlen és felesleges is, még akkor is, ha ez a titkos szerb a megbízó. Ennél még az is logikusabb lett volna, ha van benne egy filléres GSM-kártya egy SIM-mel és az eszköz titkosított vonalon hazatelefonál.
Nagyjából innen már csak azt vártam, hogy mikor kezdődik a Bátrak földje - holott azt már láttam, de fényévekkel jobb ennél.
4/10
napraforgó 2020 jan. 03. - 06:45:06 4/10
(9101/18030)
Egyáltalán meghalt Szapppanos anyu? Mert ha egyik gyereke sem tudott a haláláról, nem volt temetés, csak hamvak szétszórása a mamutfenyőknél... hát ott akármi is lehet.
Kálmán is rohangál a faluban, miután szétszórták az ő hamvait is.
Na, akármi is van ebben a faliban, de most már georadarral figyelik a területet????
4/10
offtopic
napraforgó 2020 jan. 03. - 06:08:29 4/10
(9100/18030)
Kösz amira a bizalmat és a megszólitást, de bevallom elszundikáltam a reklám alatt. Eleve alig aludtam az előző nap, a kutyáim féltek a szilveszteri tüzijáték miatt, őket kellett pátyolgatni. Erre ma is fölébresztettek éjjel 2-kor, ki kellett engednem őket pisilni. Na innentől már nem ment az alvás nekem sem.
Úgy döntöttem, hogy este a Mintaapákat nézem, csak a végén kapcsoltam át a DÖ-re, ami akkor már ment. És a második reklám alatt lehunytam a szemem egy pillanatra pihentetni.
Aztán már csak a Bátrak földje első harmadánál nyyitottam ki... Igy aztán most hajnalban néztem vissza az egészet.

Ami furcsaság, Kálmán és Mónika az 1990-es hireket hallgatja. Mónika elvileg most 42 éves, igy 30 éve 12 évesen nem lehetett rokker lázadó tini. Hacsak nem csalt 5-6-7-8 évet a koránál.
Tibi a fura parókában még hülyébben nézett ki, méghogy göndör szőke fürtök.... Hahh, ronda barna, fésületlen lobonc.
Szappanos anyu meg állandóan az erdőben kóborolt, amig egyszer csak eltűnt hirtelen. Kálmán meg nem is értesitette a gyerekeit az anyjuk haláláról, na ez kissé meglepő. Úgy szórta szét a hamvait -állitólag - a mamutfenyőknél, hogy arról senki családtag nem tudott.
Na és Marosi, ahogy irányitja a bűnbandát, Benedek is a samesza. ...Szláven, meg az iszákos pap szintén.
Jujujj, nagyon elrugaszkodtak a valóságtól!!!
Még a végén kitalálják, hogy az egész Szappanos család egy fiktiv család volt csak és csak a műkincsrablások fedezésére állitották fel nehány örökbefogadott gyerekkel. Jajj, jahajj!
4/10
napraforgó 2020 jan. 03. - 05:03:35 4/10
(9099/18030)
Végül csak megtalálja a fiágbizza Icukát, hogy figyelje a telefont és vegye át az üzenetet, amit annyirár.t és szemrehány, mert nem jelent meg a felügyelőtisztjénél és ezért most vegzálják. ----->

Na ezt jól összekeverte a gép. Anyuka megtalálja Krisztót és szemrehány. Aztán Subics bizza meg Icukát, hogy figyelje a telefont. De ez a hülye gép néha ugri egyet és beleir egy korábbi sor közepébe. Nem értem miért.
4/10
napraforgó 2020 jan. 03. - 04:58:31 4/10
(9098/18030)
3/1, 2. rész
Mónika elpakolja a szerzett DNS mintákat -Kristóftól a rágó, az apjától a borotva és felhiva a DNS labort a vizsgálat kitresztése céljból.
Icuka végre fogadja a hivást, de nem érti miről beszél neki a géphang. Subicz két grafológiai mintát adott le elemzésre, összehasonlitásra, ebből Icuka annyit ért, hogy a gramafon elromlott és valami nem egyezik. Szerencsére még ebből is megérti Subicz, hogy a két minta negativ egyezőséget mutat.
Az erdészek megegyeznek attilával, annyit elmondanak neki, hogy valami georadart helyeztek el a Szappanos ház melletti telken, ami egy műholddal van kapcsolatban és bár nem tudják mire való, de sokat fizetnek érte a szerb megbizók.
Mihály az ágyneműtartóban rejtegetett kolbászt akarja megmezgelni, amkor rátör Zsóka egy spenőtfasirt recepttel. Próbál lelkesedést mutatni, de amikor Zsóka elmegy spenőtot venni, ráveti magát a kolbászra.
A reggelinél Tibi azon morfondirozik, hogyan értett volna az apjuka műkincsekhez, soha ki sem tette a lábát a faluból. Kristóf figyelmezteti, hogy az öreg járt a Tsz-szel Jugóban és később Rómában is, hisz onnan volt az ominózus váza.
Tibinek beugri egy régi eset (második flashback), amikor hsszúhajú fiatalként (ronda kócos barna paróka) felkereste az apját, aki közölte, hogy az anyjuk egy hónapja meghalt, elcsavargott az erdőben és nem jött vissza (???!) Kiderül, hogy Mónika és Kristóf még nem is tud az esetről. És idézi apjuk szavait: a kicseikrőlől nemis tudnak, csaak amikor már elvesztették őket. Kristóf rátromfol, az apjuk szerint a család a legnagyobb kincs.
Tibi szeme felvillan, hol lehet a kincs? Vali meg a fejét fogja, ez lesz Tibi legújabb mániája.
Benedek hivja Marosit, aggódni kezdenek, hogy a szerb beteg Kártászi környékén járkált. marosi közli, innentől átveszi az ügyet, Benedektől (csak per Marci) meg irásos engedélyt kér, hogy a szerb beteget meglátogathassa.
Szláven és Dia az ágyban enyelegnek, amikor Szlávent felhivja Marosi. A lány nem akarja, hogy felvegye, de Szláven erősködik az ügyvédnő biztos a válás miatt hivja. Marosi persze a fejleményekről tájékoztatja, nem a válásról. Goránról beszél, meg arról, hogy Szláven tartsa szemmel Olgát.
Kristóf és Tomi játszogatnak és beszélgetnek, hogy Kristóf nem tud-e valamita kincsekről. Kris szerint csak az volt a furcs, hogy az apja a koleszbe mindig iugyanazt a szöveget irta a szülinapi üdvözlő kártyájára.
Sztojkáék vacsoráznak, Renike a Jóistenkéről értekezik. majd Reni elővesz egy ugyanolyan kicsi Máriaszobrot, amit az Olga párnája alatt talált. Ez majd közelebb viszi őket Istenhez, mondja.
------------
Az előzetes is érdekes, marosi szerbül faggatja a beteget, ki bizta meg. Vali prosztata vizsgálatra viszi Tibit. Krisztofert a nevelőtsiztje vegzálja és ő eláruljaa, hogy tud egy mariihuána termesztőről. A papot gyóntatás cimén Szláven nyaggatja a műkincsekről-
4/10
napraforgó 2020 jan. 03. - 04:18:10 4/10
(9097/18030)
3/1.
A helyzet fokozódik!
Mónika hajnalban betör a Szappanos házba. Kutat valami után, amiből DNS mintát szerezhet az apjától. Vali fölriad a zajra, de hiába ébresztgeti Tibit, azt nem érdekli a dolog. Mónika a fürdőszobában megtalálja az apja régi villanyborotváját és elteszi azt.
Eszébe jut egy régi eset, 1990 november 3-ról. Az apja az asztalnál borotválkozott és közben hallgatta a Szokol rádiót Gorbacsovról meg a varsói szerződésről. Mónika jön kamasznak maszkirozva, aki únja a hireket és valami zúzóst akar hallani. Az apja tesz valami megjegyzést, hogy az anyjuk állandóan az erdőben kirándul.
Mikor a fiúk is felneszelnek és kinéznek a fürdőszobába, Mónika kimenekül az ablakon át.
Benedek ales a St. Klárába megy nyomozni Mária-szobor ügyében. Kis vita után a portás felengedi Csabadoktorhoz, aki elmondja neki, hog a szerb betegből nem ők műtötték ki a Mária szobrot, hanem Kárásziban Szappanos Kata kolléganő, ők csak a vérző beteget vették fel, akit az orszáúton találtak. cserébe Benedek elmondja, hogy egy eredeti pravoszláv szoboról annak idején Giotto készitett 3 kicsinyitett másolatot. Szerinte ez a szobor csak egy értéktelen másolat, nem eredeti Giotto.
A Ökörapáti kocsmába beállit Krisztó anyja és balhézni kezd, a fiát keresi, aki a raktárban bújkál előle. Ilyen anya mellett nem csoda, hogy rászokott a szerekre. Végül csak megtalálja a fiágbizza Icukát, hogy figyelje a telefont és vegye át az üzenetet, amit annyirár.t és szemrehány, mert nem jelent meg a felügyelőtisztjénél és ezért most vegzálják.
Icuka felmosna a portánál, de Suvick összemászkálja a helyszint, idegesen vár egy telefonra, amit nagyon vár. Icuka a recepció előtt áll vigyázban, amikor jön Mónika és kérdezősködik. Icuka elmondja, hogy az üzenetre vár, amivel a polgi megbizta.
Zukai egy kárászi kocsmában iszogat, amikor beállit Attila őt keresve.
Attila megszsarolja, vegyék be ő is a bulib
1/10
janderka 2020 jan. 03. - 00:13:25 1/10
(9096/18030)
No, ha nem kukkantottam volna fel ide, nem is vettem volna észre, hpgy elkezdték megint. Gyorsban áttekeretem. Hát medveanyám, ezek a flashbackek... Mintha csak a Szeszélyes évszakokat láttam volna. Az a paróka Lengyel fején? Ezt komolyan gondolták? Vicccc.
Na mindegy. Nézze akinek kötelező!
9/10
amira_daaa 2020 jan. 02. - 23:46:19 9/10
(9095/18030)
majd jönnek Napraforgoék de ha jol látom most a történelmi sorit nézte vagy alszik és ő leirja hogy jutott Olgihoz a szoborka de Olgié van Renátonál de ugye a korházban is van egy amit nézegetett Marci alezredes :D
9/10
amira_daaa 2020 jan. 02. - 23:37:59 9/10
(9094/18030)
Olga szerintem nem téved az az igazi ami Olginál van.
9/10
offtopic
amira_daaa 2020 jan. 02. - 23:33:41 9/10
(9093/18030)
Amugy az megvan mindenkinek hogy aki a Valit játsza az életben Gesztesi Károly első felesége volt? ( igen Klaudia előtt )
9/10
amira_daaa 2020 jan. 02. - 23:29:55 9/10
(9092/18030)
a szőke hajfürtöket is hiányoltam és a babos kendőt nem az volt hogy vagány csávo volt vagy öltöztetőt is cseréltek de Monika is ezzel a keresztes fülbevaloval kezd Aniko nyomdokaiba lépni. :D De a borotvát nagyon összefogdosták szerintem azt butaság volt ahelyett egyik régi Kálmán ruhán lévő hajszál okosabb lett volna.

Ja van egy-néhány szűz mária forgalomban de lassan rá kéne jönni hogy ki Marosi mert lassan az az érzése hogy jol gondoltam, hogy lehet hogy nem is ő marosi csak beugrott a helyére, vagy ki tudja,

Viszont holnap folyékony szerb nyelvtanfolyam is lesz. Marosi akcentus nélkül dumált az ajánloban:d
9/10
amira_daaa 2020 jan. 02. - 23:08:33 9/10
(9091/18030)
Ja igen elolvastam viszont a sorozat fejlődőtt megujult teljesen stilusban mindenben szerintem jot tesz neki a vérfrissités, A Tomi feletti pucér női képek korábban is voltak? vagy csak én nem figyeltem?