7/10
Rojita 2020 jan. 20. - 13:01:42 7/10
(9708/18028)
Igen, furcsa, h Kristóf ráért reggel kirándulni. Biztos, vasárnap volt.
4/10
napraforgó 2020 jan. 20. - 12:03:32 4/10
(9707/18028)
Én már elvesztettem a fonalat.
Az biztos, hgy a Szappanos házban és a Palágyi házban is amerikai konyha van. Sőt, Gáléknál is, azért is lepődött meg annyira Zsóka, mikor kiment a konyhába, mert a helyiség másik végében Krisztián aludt egy szál gatyában és kalapban.

Talán ha nem mutogatnak annyi légifelvételt, akkor föl sem merül, hogy melyik jelenetet hol veszik föl. Igazából nem is olyan fontos, inkább a történet lenne normálisabb.
Bár én úgy látom, hogy a harmadik évadra kicsit összeszedték magukat, a második évad csak Tibi óbégatásáról és baromkodásáról szólt. Tibi ugyan most is baromkodik, de nem olyan hangosan és mások is szóhoz jutnak tőle.
Icuka és Suvick nagyon jók!
4/10
napraforgó 2020 jan. 20. - 06:23:47 4/10
(9706/18028)
Itt úgy rajzolod, mintha Kata szobájából két ajtó is nyilna Tomiék szobájába. Ennek mi értelme lenne? Közben fürdő meg nincs.

Minden szoba a folyosóről nyilik. A konyha-ebédlő nappali a végén, az utca felőli oldalon. A napplail mellett Tibiék szobája, mellette Katicáé. Folyosóról nyilva. Amellett a füdő a ház végében és vele szemben, szintén a folyosóról nyilva Tomi és Kristóf szobája, ami derékszögben kanyarodik is, vagyis a ház kanyarodik L alakban és ők a kertre és utcára nyikó ablakkal is rendelkeznek.
4/10
napraforgó 2020 jan. 20. - 04:22:29 4/10
(9705/18028)
A Palágyi házban melyik helyiség mi lenne? Van a nappali-konyha, ami egyben Sándor hálója is. Elvileg van Diának és Lalinak is egy hálószobája, na és kell lenni egy fürdőnek is. Más itt nincs.
Dia és Lali hálója elvileg egymás mellett van, mindkettőnek egy ablaka van és azok az utca felé néznek. A tornácról egy kis előtérbe jutni, onnan jobbkézre az ebédlő, balra sosem látott fürdő.
Elvileg ennyi a Palágyi ház. Mert ha itt van a" nagy ebédlő a panzióban", az más.
4/10
napraforgó 2020 jan. 20. - 04:13:10 4/10
(9704/18028)
Az arányok nem stimmelnek. Elől az amerikai konyhás nappali meglehetősen nagy. Vaan két asztal, egy kanapé, cserékályha a sarokban. Nagy.
Mögötte Tibiék hálószobája. Ez is nagy. Utána Kata duplaaágyas szobája, kicsit kisebb. Kata szobája mellett hátul még ott a fürdőszoba a fekete-fehér csempével, az még a folyosóról nyłlik! És a fürdővel szemközt van Tomi és Kristóf szobája.
4/10
napraforgó 2020 jan. 20. - 04:06:52 4/10
(9703/18028)
Annak a raktárnak szélesebbnek kell lenni. És hol is jártak ki a zumbázó asszonyok a kisbolt elé? Át a bolton, vagy volt a raktárnak is egy hátsó ajtaja?
A normál boltokban a raktárnak mindig van külön ajtaja, soha nem a bolton keresztül hurcibálják be az árut!.
4/10
napraforgó 2020 jan. 20. - 04:03:58 4/10
(9702/18028)
Iccuka takaritószeres raktárából lenne bejárat Maunika szobájába???
4/10
napraforgó 2020 jan. 20. - 04:02:41 4/10
(9701/18028)
Tibi már 1/2 7-kor ébresztette Tomot és Kristófot, akik talán 7-kor - reggeli nélkül el is indultak az erdőbe. Tomika még morgott is, hogy megvárhattuk volna Vali néni szendvicseit.
Mindig viccesnek találom, hogy a huszonéves Tomi a mackójával alszik. Ezt már többszörmutatták. Sőt egyszer még játszogatott is vele.
4/10
napraforgó 2020 jan. 20. - 03:59:28 4/10
(9700/18028)
Mikor focizni tanultak, a kocsma oldalán még csak egy ajtó volt. Ezen hozta ki Krisztó a frissítőket.
9/10
amira_daaa 2020 jan. 19. - 22:43:04 9/10
(9699/18028)
majd visszaolvaslak titeket és én is alkotok de elég sok munka van igy januárban igy hébe hoba vagyok csak itt.
9/10
amira_daaa 2020 jan. 19. - 22:29:32 9/10
(9698/18028)
bizony bizony a Budakeszi bozontosban azért eltévedni :d
1/10
janderka 2020 jan. 19. - 21:42:43 1/10
(9697/18028)
Szerintem akkor rakhatták be.
1/10
offtopic
janderka 2020 jan. 19. - 21:40:32 1/10 Előzmény amira_daaa
(9696/18028)
Na, pont ott adja elő először ezt a mamladék lassúbeszédű blóáááá figurát. Számomra legalább annyira idegesítő, mint az üvöltöző TT. (Mondjuk a Moszkvatérben Karalyos viszi a negatív prímet. Ütöttem volna le egy bikacsökkel - annyira nyálas és buzis volt. Pedig szerepe szerint nem kellett volna annak lennie. A miskolci Boni és Klájdban ezt meg még tetézte is - mondjuk annak a rendezése is egy kalap szar volt. Ehhez képest vénségére egész belejött a színészetbe.)
9/10
amira_daaa 2020 jan. 19. - 21:25:57 9/10 Előzmény janderka
(9695/18028)
a Tanárban egy rész erejéig jofej meleg fiut játszott az kifejezetten vicces volt :D Simonnak
9/10
amira_daaa 2020 jan. 19. - 21:25:11 9/10
(9694/18028)
igen elég fura volt az erdő kb 10 perc és elég hamar Kriszto is utánuk meg tehátmegint baki van gratula hogy észrevetted ( én is akartam irni csak nem jutottam idáig)
9/10
amira_daaa 2020 jan. 19. - 21:24:32 9/10 Előzmény Rojita
(9693/18028)
én mondtam hogy Simon nem rossz forma, de a Moszkva térben nézd meg ott is jo a figurája
1/10
janderka 2020 jan. 19. - 20:59:59 1/10
(9692/18028)
Egyébként érdekes, hogy a kocsma hátuljában balra, a lépcső mellett kezdetben még nem volt ajtó és ablak. Csak a másik végén. Ma meg már onnan nyílik Diácska fodrászata :)))
7/10
Rojita 2020 jan. 19. - 20:50:35 7/10 Előzmény janderka
(9691/18028)
Szabó Simonról nekem is hasonló volt a véleményem, de éppen ma néztem meg a Kölcsönlakást és kellemesen csalódtam benne. Teljesen más karaktert mutatott.
1/10
janderka 2020 jan. 19. - 20:43:47 1/10 Előzmény napraforgó
(9690/18028)
Óh, köszi!
1/10
janderka 2020 jan. 19. - 20:31:54 1/10 Előzmény guess.who
(9689/18028)
Szerintem lakkozott felületre kent valami pácot, vagy max xiladecort. De cefetül nézett ki - bármit is csinált. Szerencsétlen is csak rajtamaradt a sorozaton, mint szamáron a fül. Ráadásul Szabó Simon tipikusan egykategóriás színész (vagy inkább szereplő). Minden filmjében ugyanazzal a mormogó lassú debilitással beszél. De még élőben is. Pedig jó arc. Csak szerepelnie nem lenne szabad ennyit. Még ha a Megdönteni Hajnal Timi-ben jó is volt.