4/10
napraforgó 2020 ápr. 02. - 21:43:36 4/10
(13270/18030)
66. rész
Stefi a bőröndjével a buszmegálló felé tart, közben bedob egy levelet a Szappanos ház postaládájába. A kocsma bejárati ajtajára is tűz egy levelet.
Vili kétségbeesve ébreszti Mónikát. Valaki engedély nélkül használta a bekötetlen jacuzzit az éjszaka, majd leengedte a vizet, ami szétfolyt a szobában és lefolyt a földszintre is.
Babika és Henike a repülőtéren a thaiföldi gépre várnak. Megegyeznek, hogy nem beszélnek a csalfa férjeikről, izgatottan várják az utazást.
Anikó megtalálja a levelet, amiben Stefi elbúcsúzik tőle. Közli, hogy kiköltözik Dániába és férjhez megy Lalihoz.
Tibi Valival beszélget arról, hogy szegény Stefike ki sem mozdul Sándorék házából, már napok óta dolgozni sem jár. Ezért Tibi föl akar menni Pestre, hogy rábizza a bizniszt az egyik sofőrcsajra, amig Stefi összeszedi magát. Vali észreveszi, hogy egy levél van a postaládában, amit Stefi irt az apjának.
Mónika elszörnyedve látja, hogy a polgármesteri irodája teljesen szétázott. Icukáért ordit, hogy takaritsa fel. Icuka szövegel, ahogy szokott, neki elege volt mindenből, mára beteget jelent. Dzsenike is benéz, Mónika erre őt akarja befogni, de a lány ellenáll. Erre Vilmos kérdi, nem ismer-e valakit, aki hajlandó lenne jönni takaritani. A lány a kocsmai népeket nem ajánljaa, se benedek, se Zsoca nem alkalmas erre. Erre Vilinek eszébe juta a két asszony, akik annyira érdeklődtek a jaacuzzi, meg a wellness szolgáltatások iránt. El is küldi Dzsenit Margithoz és lujzához, hozza őket a panzióba.
Kristóf Tomit faggatja a randevújáról, mire a fiú elmeséli, hogy bebújt az asztal alá, ahelyett, hogy bemutatta volna a nőt az anyjának.
Kovács fölhivja Józsit Thaiföldön, jó kis videótelefonon. Józsi mé nem jutott be az anyjához. Gazsi jelzi, hogy a nagyanyja utánament Thaiföldre, hát ne lepődjön meg, ha felbukkan. Mondja azt is, hogy siessen haza mielőbb, itthon meglepetés várja. (Micsoda? hogy már el is adta a neki vett lovardát?)
Sándor és Dia állandóan összeakad konyhában, szűk a hely 3 embernek. Hivják a 4.-et, Stefit is reggelizni, de nincs válasz, ezért benéznek a szobájába. De csak egy Diának szóló levelet találnak, amelyben Stefi elbúcsúzik Diától, őt itt nem szeretik már. Majd hazajönnek Lalival esküvőt tartani.
Valiék tipródnak, mi lehet a levélben. Vali elmondja, hogy látta Zsókát és Krisztiánt a bokrok közt bújkálni, ő biztos benne, hogy az ijesztgetés Zsóka műve.
Margit a szőnyegét porolja, Lujzi mondja, de megfickósodtál tegnap abba a jakuzában. Pszt, erről ne fecsegj, Lujzi, mondja Margitka. Jön Dzsenike, közli, hogy a Vili hivatja őket, nagyon sürgős.
Olga meglátogatja Attilát és kérdi, sikerült-e megtudni valamit Goránról. Attila nem tud meg sokat, csak annyit, hogy Gorán elvett tőlük valamit, amit vissza akarnak szerezni. Majd Olga egy levélkét csúsztat át Attilának azzal, hogy adja át Bogdánnak.
Marosi fölhivja Szlávent és kérdi tud-e valamit az őstelefonról. Szláven elárulja, hogy azt ő egy baltával szétverte. Megtalálta Olga táskájában és megsemmisitette. Marosi megnyugszik.
Vili a megérkező Margitnak és Lujzinak 2 ingyenes wellness kupont ajánl fel, ha feltakaritják a lucskot.
Tompika beállit Diához a fodrászatba, kis fazonigazitást kér, a lány elfecsegi, hogy Stefi lelépett és ráadásul a bátyjához, Lalihoz ment Dániába. Tomi is fecseg, elárulja, hogy a Zsóka bérelte föl Krisztiánt, akit a lányok elkaptak. Tomi most már tudja, hogy a Tibinek szóló levél is valószinűleg búcsúlevél.
Robi és Evelin egy közeli pizzériában kajálnak, Robi elkezdene beszélni Katáról, de Evelin átlát rajta, tudja, hogy nem a két szép szeméért akar vale ebédelgetni. Robi ere felajánlást tesz, hajlendó még egy évet aláirni, ha a kórház elengedi Kata tartozását. Vagyis a munkájával törlesztene a lány helyett.
Bogdán kiváncsi, kivel volt Attila beszélőn. Attila átadja Olga üzenetét,mielőtt még Bogdán megruházná.
Anikó és Sanyi Stefi távozásáról beszél, egyikük sem tudta, hogy ők leveleznek,meg, hogy ilyen komolyra fordult a kapcsolatuk.
Zsóka örömmel közli Danival, hogy mindjárt visszakaphatja a lovardáját, az egylet majd kipótolja a Daninál maradt pénzt. Dani közli, neki más tervei vannak, előbb inkább mást akar visszaszerezni. De Zsóka kategorikusan közli, márpedig az egylet megveszi azt a lovardát.
Szláven csatlakozik Anikóhoz és Sándorhoz a kocsmában és jelzi, hogy Misiék rendkivüli egyleti gyűlést akarnak összehivni. Gálék meg is érkeznek, Zsóka előadja a tervét: mivel Daninak a Stefi miatt kellett eladnia lovardát, ezért az egylet vegye meg a lovardát. Ekkor Dia belép a fodrászatból és kihivja az apját. Mikor Sándor visszajön, határozottan ellenzi a lovarda megvásárlását, és új javaslatot terjeszt elő, Gálné Zsókát zárják ki az egyletből. Misi nem érti, rákérdez, hogy miért, erre Sanyi elárulja, hogy a tudomására jutott, hogy Zsóka állt az alattomos fenyegetés és ijesztgetés mögött. Zsóka megsértődik és elhúz, a többiek döbbenten néznek.
Benedek felhivja Nándit és közli, megvan az ügyészi engedély, de rákérdez, hogy miért olyan fontos neki az az apasági teszt. Az öröklést nem befolyásolná, ha más a fiú apja.
Nándi felhivja Mónikát, megvan az engedély, hozzáférhet a DNS adatokhoz, csak sajnos lehet, hogy Marosi is megtudja, mert Benedek segitségét kellett kérnie. Mónika dühös, ezt nem kellett volna.
Dani felvja Evetkét a kárászi kórodában és bejelenti, hogy szeretné Szappanos Kata kötbértartozását kiegyenliteni. Kérdi a számlaszámot, hogy mire utalhat.
3/10
Heatseeker 2020 ápr. 02. - 21:39:37 3/10
(13269/18030)
Ahányszor szóba kerül a DNS-eredmény miatti kizárás gondolata, annyiszor megy fel a vérnyomásom. És most Nándi ahhoz kapott engedélyt, hogy belebabráljon a labor adataiba? És ,,véletlenül" letörölje, amit akar? A mintát meg hazavigye? Vagy mégis mire?
1/10
janderka 2020 ápr. 02. - 21:38:58 1/10
(13268/18030)
Mutathatták volna, de jobb hogy nem mutatták. :) Mondjuk hogy honnét tudták meg, hogy már beszerelték, pláne víz alá is tették valamelyest a cuccost a pár napja még csupasz szobában... Az rejtély.
4/10
napraforgó 2020 ápr. 02. - 21:05:16 4/10
(13267/18030)
Hát kiderült a titok, Margit beosont és kipróbálta a jacuzzit.
Mondjuk az nem értem, hogy miért tötötték fel, amig nem volt bekötve alul-felül? És honnan értett Margit a viz felfűtéséhez, meg a bugyogtatáshoz?
adelheid 2020 ápr. 02. - 20:28:45
(13266/18030)
Stefike tuti wizair géppelt ment Dániába poggyászkiegészítő jegy nélkül.
Mi fért abba a rózsaszín bòröndbe? A szemceruzája?
4/10
napraforgó 2020 ápr. 02. - 20:14:44 4/10 Előzmény guess.who
(13265/18030)
Oké. Vili eközben felettük áll a kék öltönyében és a jacuzzi jótékony, ellazitó hatásáról szónokol a nyanyáknak.
guess.who 2020 ápr. 02. - 19:44:53 Előzmény napraforgó
(13264/18030)
Vilit ebből a jelenetből vétek lenne kihagyni! :D
4/10
napraforgó 2020 ápr. 02. - 19:35:50 4/10 Előzmény guess.who
(13263/18030)
Úgy néz ki, mint egy hajléktalan a kinyúlt szürke pulóverben és a műszakadt farmerjában, meg a ronda kis csutakkal a fején.
8/10
Pünkösdi Kató 2020 ápr. 02. - 19:34:10 8/10
(13262/18030)
Már úgy értem, magyarországi támogatást...
4/10
napraforgó 2020 ápr. 02. - 19:33:25 4/10 Előzmény guess.who
(13261/18030)
Én betervezném, hogy Suvick bugyog a jacuzziban és csábitja befelé Dzsenifert, helyette jön Margit néni és utánfutója Lujzika. és közrefogják Suvickot, akinek erre lehervad az arcáról az állandó vigyor.
Icuka meg közben motyog valamit a fertőről, meg a szégyentelen népekről.
guess.who 2020 ápr. 02. - 19:28:21 Előzmény Pünkösdi Kató
(13260/18030)
Nekem mintha az rémlene, hogyTomikára mostanában, a Franckarikás kavarás óta adnak egyre hülyébb cuccokat, korábban viszonylag konzervatívan öltözködött (a saját korosztályához képest).
guess.who 2020 ápr. 02. - 19:26:38 Előzmény napraforgó
(13259/18030)
Annak a jelenetnek éppen az volt a lényege, hogy Suvicknak csak a szája nagy - de amúgy mindig ez van. Pont azon gondolkodtam, hogy ő az egyedüli, aki amúgy örökké gyúrni szokott, szóval nagyjából fél kézzel fel kellett volna húznia az egész cuccot az emeletre. :)
De ha megfigyeltétek: az erkélyre való beemelést, vagy onnan a továbbszállítást már nem mutatták - mivel az erkélyajtón SEM fért volna be az a böhöm jacuzzi, arról nem is szólva, hogy a nyeregtető alatt nem is férne el sehová, és az az erkélyen levő dobozon is jól látszott volna.
Mindenesetre valóban egyre biztosabbnak tűnik, hogy kiépítik ezt a wellnesshülyeséget, de valami stúdióban. Aztán -gondolom- úgysem lesz benne sok jelenet, úgyhogy félre lehet tenni. Bár ha Suvick átszállítja oda a gyúrópadját és ott fog polgármesteri döntéseket hozni és "edzeni" Dzsennnnikével, akkor lehet, hogy mégis szerepeltetik majd párszor.

Apropó: mivel most Attila és a szerbek kikapcsolásával megszűnt a Suvickot ért fenyegetés, miért NEM költözött még vissza az irodájába és dobta ki onnan MauniCát a csicsás lomjaival együtt?
guess.who 2020 ápr. 02. - 19:20:11 Előzmény napraforgó
(13258/18030)
Igen, pont ezek a "kettős" személyiségek az idegesítőek már az elejétől:
Szláven a titokzatos és a Vöröst többször is egy ütéssel földre viviő ex-kommandós ex-katona - és Szláven az iszonyú bamba hülyegyerek, aki Algát fél éve nem bírja hazazavarni.
Kata, a nagyon szerelmes, nagyon Danira ugrálós, nyalós-falós orvosnő, aki okosan elkerüli a Stefánnal való konfliktusokat - és Kata, az utált Stefánnal nyugodtan vásárolni induló, majd ostobaságon veszekedni és verekedni kezdő bamba nő.
Stefán, a vagány, harmincmilliós kocsival hazáig fuvarozó, fodrászatot és cukrászdát építtető csaj - és Stefán, az iszonyú bamba, névtelen papírrepülőtől, szellemektől és gumipókoktól halálosan rettegő ostoba liba.
Suvick, a dörzsölt, nagypofájú zugügyvéd - és Suvick, a névtelen levéltől, dróntól szintén halálosan rettegő ostoba polgi.
Dani, a bamba, tutyimutyi lovardatulajdonos - és Dani... ööö... a bamba, tutyimutyi lovardatulajdonos. Jó, Daninak legalább csak egyféle személyisége van. :D
4/10
napraforgó 2020 ápr. 02. - 18:16:49 4/10 Előzmény Pünkösdi Kató
(13257/18030)
Igazad van, sok vicces marhaság van benne. Azon én is meglepődtem, hogy a nagydarab, kisportolt Subicz csak orditozik, dirigál és a többiek dolgoznak, és még Icuka nőies kacsóira is szükség van, hogy felhúzzák a jacuzzi (üres) dobozát az emeletre.

Kiváncsi vagyok, milyen lesz az "infra szalonna".

Tényleg, a stáb valóban kiépit egy wellness részleget? Jacuzzival, infra szaunával, meg a bánat tudja mivel még? Elképzelem, ahogy Subicz bugyog a jacuzziban és csorgó nyállal búgja Dzsennikének, hogy jöjjön be maga is Dzsennnnike, nem fogja megbánni, garantálom.....
4/10
napraforgó 2020 ápr. 02. - 18:07:01 4/10 Előzmény Pünkösdi Kató
(13256/18030)
Tomika ...... tegnapi térdig érő kinőtt pulóverére nem is akarok emlékezni,
Kinyúlt és nem kinőtt pulóver
4/10
napraforgó 2020 ápr. 02. - 18:04:18 4/10 Előzmény amira_daaa
(13255/18030)
Most nem jut eszembe egy logikus dolog sem.
8/10
Pünkösdi Kató 2020 ápr. 02. - 17:51:20 8/10 Előzmény napraforgó
(13254/18030)
Nekem ez a jacuzzis jelenet nagyon tetszett, én is velük együtt húztam a jacuzzit. :) De komolyan, tiszta izgalmas jelenet volt, tényleg aggódtam, hogy nehogy leejtsék, esetleg kitörjön a terasz korlátja. Ezeket a jeleneteket kedvelem, aminek semmi köze a történethezk, de mégis van benne humor. Kiküldik Icukát? Suviczk meg ott dirigál, ahelyett, hogy segítene? Tomikáról ne is beszéljünk, azon csodálkoztam, hogy nem ugrik fel, hogy "hőlégballon"... Marlenkáért is aggódtam, azt gondoltam, Algával eltűnnek. De Renátóékhoz nem vihette volna, itt megakadt a gondolatom.
8/10
Pünkösdi Kató 2020 ápr. 02. - 17:47:12 8/10 Előzmény janderka
(13253/18030)
Én azért szeretem, várom a DÖ-t, mert izgalmas a fő történetszál és sokszor a mellékszálak. Többször viszont borzasztóan unalmasak, olyankor szoktam "kibámulni" a fejemből... A lényeg, mostanában nagyon ráálltak arra, hogy egy jelenetet több szemszögből is megismerhetünk. Stefii ijesztgetését láttuk, de elmondták Tibinek, Sanyinak, meg még nem tudom, hogy kinek, szinte szóról szóra. Még jó, hogy nem kapott támogatást a sorozat... Illetve, nem tudok róla... A lényeg, az ilyen ismétlések nagyon unalmasak, ezeket és a többi életképtelenségeket már elengedtem. Így csak a szépre, jóra emlékezem, ezeket jegyzem meg. :)) A vicces jelenetet, a csattanós mondatokat, jeleneteket. Szörnyűlködök Tomikán, a ruháján, a megjelenésén, a stílusán, de nem baj, ilyenek is kellenek... Hogy minek, azt nem tudom. A tegnapi térdig érő kinőtt pulóverére nem is akarok emlékezni, a sáljával együtt. Vili elmondta a wellnesst Suviczkéknak és aztán ismerette Margitkáéknak. Esetleg az első vendégnek is fogja?
9/10
amira_daaa 2020 ápr. 02. - 17:18:59 9/10 Előzmény napraforgó
(13252/18030)
te Napraforgo irjál már egy dolgot ami érthető volt a sorozatban mert nem sok van :D
4/10
napraforgó 2020 ápr. 02. - 14:24:12 4/10
(13251/18030)
Forditsa meg a fejét az ajtó felé.