3/10
Heatseeker 2020 ápr. 08. - 13:47:14 3/10 Előzmény janderka
(13430/18030)
Az általad említett logikátlanságokra pedig elég gyorsan, már a sorozat elején felkészítették a nézőket, kezdve azzal, hogy Kálmán ugyan fel tud menni Pestre az ügyvédnőhöz, majd magázódva elköszön a feleségétől(?), ezután viszont elfelejti, merről jött és az út közepén kérdezősködik, hogy merre van a buszpályaudvar. Úgy látszik ez ökörapáti szokás, mert Stefi ugyanezt csinálta, hogy eltévedt a ,,rengetegben", jönni tudott, menni nem... A minden hájjal megkent Kálmán, Európa legnagyobb pravoszlávkincs-gyűjtője, nem emlékszik, merről jött. Ami ezután következett immár 3 évadon keresztül, már csak ennek a hű folytatása.
3/10
Heatseeker 2020 ápr. 08. - 13:24:35 3/10 Előzmény grizlee13
(13429/18030)
Olvastam valahol, hogy a sorozat nézői 70%-ban nők, többnyire 40-től fölfelé, úgyhogy mindenképp ,,romantikus" lesz a vége szerintem. Elég a FB-on körülnézni és olvasni a hozzászólásokat: ,,Kálmán él és az egészet csak azért csinálta, hogy összehozza a családot..." Őket nem érdekli, hogy melyik jelenetet hol vették fel, meg hogy tele van a történet abszurditásokkal, sőt, még azt sem vették észre, hogy pont az ellenkezője történik, mint amit (szerintük) Kálmán akart, ugyanis talán jobban utálják egymást a családtagok, mint valaha (kivéve talán Valit). Emlékezzünk Mónikára, aki az elején Tamással szövetkezve azon törte a fejét, miként ejthetné ki a többieket, csak azóta már ezt (is) elfelejtette.
1/10
janderka 2020 ápr. 08. - 12:40:18 1/10
(13428/18030)
Elég nehéz lenne a dolga annak, aki a legutóbbi részekben elhangzottak lés megtörténtek alapján akarná visszafejteni az indítórészekben felvázolt alapszituáció értelmességét. Ugyanis lassan minden ellent kezd mondani annak, amiben eddig hihetett a néző. És nem csak az olyan hámori féle balfaszkodásokra gondolok, mint hogy nyáron miért készülne már egy kislány iskolai farsangra, vagy hogy miért lehet egy félnapi járóföldnyire lévő erdő közepi faházikóhoz másodjára 5 perces kocsikázással eljutni, vagy hogy miért egy rom.kat temploban rejtegetnek pravoszlávnak mondott katolikus ereklyéket... Hanem a mélyebb és logikátlan abszurditásokra.
grizlee13 2020 ápr. 08. - 12:15:36 Előzmény Heatseeker
(13427/18030)
Nem nagyon lehet megtippelni hogy mi lesz ennek a sorozatnak a vége. Ami nekem biztos, hogy Marosi és Benedek alezredesnek nem az a céljuk, hogy a Szappanosék gazdagabbak legyenek 600 millával. Eleve, ha a Kálmán mégis él, akkor mi van az örökséggel? Mert akkor nincs is örökség. :D Szóval én valószínűnek tartom hogy Szappanosék egy kanyit sem fognak kapni a végén ha egyáltalán végig élik ott az 1 évet és nem lesz valami fordulat a 4. évadban. Happy end lesz egyáltalán a vége? Összejön mindenki, Kálmán és Zsuzsanna is, Szappanosék, Marosi és Benedek, Bogdánék és a 600 millából elmennek egy luxusnyaralásra? :D
3/10
Heatseeker 2020 ápr. 08. - 12:07:17 3/10 Előzmény guess.who
(13426/18030)
Igen, és ezen a tegnapi Gitta-Mónika párbeszéd csak rontott. Mert egy ügyvédnek kutya kötelessége lenne a halál bizonyítékát az elhunyt gyermekeinek rendelkezésére bocsátania, akármilyen is legyen a végrendelet. Gitta személyije nyilván hamis (,,Kálmáné"... vagy csak a szokásos ,,direkt" figyelmetlenség), bár a Benedek barátjával a múltkor arról diskuráltak, hogy jó ügyet szolgálnak és érdekházasság volt... Ha Kálmán halálának eltitkolása a cél a maffiózók elől, és ezért tüntették el a halotti bizonyítványt, akkor az megint nem túl sikeres, mert még a szobornyelő is úgy tudja, hogy Kálmán meghalt. Ráadásul egy ügyvédnek tudnia kell, hogy a DNS-vizsgálat max. a család kíváncsiságát volt hivatott kielégíteni, és hiába ismételteti meg százszor, jogilag nem befolyásol semmit, főleg nem az örökséget. Ha már a Móni-Nándi párosnak ez sosem fog eszébe jutni... Mondjuk a Szappanos gyerekeknek az se tűnt fel, hogy édesanyjuk után is meghívót kellett volna kapniuk egy hagyatéki tárgyalásra, pedig az már 18 (17? 19?) éve volt, de ez sem történt meg. Viszonylag ,,gyorsan" kapcsolnak, hogy most kezdenek nyomozni...
guess.who 2020 ápr. 08. - 11:15:37 Előzmény Heatseeker
(13425/18030)
A maffiózók mindent tudnak amúgy a műkincsgyűjtő Kálmánról - csak éppen azt nem, hogy hazafelé menet Kárászi után eltűnik a semmiben. :) Igen, ez is teljesen hihető, ahogy például az is, hogy meg akarták buktatni Suvickot, de fogalmuk sincs, hogy hol polgármester. :D
Be kellene ismerni a készítőknek, hogy annyira összezagyváltak már mindent, hogy ép ésszel ebből nem tudnak kikeveredni - úgyhogy megfogni és valami egyszerű húzással lezárni a fenébe az egész sorozatot. Mert estéről-estére csak rosszabb lesz a dolog.
3/10
Heatseeker 2020 ápr. 08. - 11:11:33 3/10 Előzmény janderka
(13424/18030)
Teljesen igazad van, annyira ,,biztonságban" vannak, hogy senki még csak be sem zárja az ajtaját, ha elmegy otthonról. Meg ha otthon van, akkor se. Szerintem oda akarják kifuttatni a történetet, hogy a végén mindenki hálás legyen Marosinak, amiért megmentette a család életét. Mert a maffiózók nyilván Kálmán gyerekein és unokáin keresték volna a kincseket Pesten, akiknek halvány lila gőzük sem volt az egész műgyűjteményről (amit persze keres a rendőrség, tehát eleve nem lehet legálisan megszerzett).
1/10
janderka 2020 ápr. 08. - 09:42:55 1/10 Előzmény guess.who
(13423/18030)
Az meg az évszázad vicce hogy épp Ökörfoson lenne bitonságban bármelyik Szappanos - ahogy azt Marosi hangoztatja. Épp itt, ahova hetente jönnek maffiózók, bűnözők, kémek...
guess.who 2020 ápr. 08. - 09:02:32 Előzmény janderka
(13422/18030)
Pont ez jutott nekem is eszembe a tegnapi epizódot nézve, hogy nagyon elkezdtek évad végét jelző "megoldásokat" mutogatni a korábbi szálakra. Csak annyira blődségek, hogy az már fájdalmas.

Például:
- Danifőnököt fikarcnyit sem zavarja, hogy bizonyítékot tüntet el és ha egy börtönből sumákban kihoz valamit, akkor bűnsegéd lesz?
- Bogdánéknak kicsit sem tűnik fel, hogy Attilához állandóan jár Alga?

Ami meg csak úgy:
- Algácska már nem egy szobában alszik Renikével? De azért a hülye ülőbútoron kínlódik továbbra is, kitekeredve. :D
- Diácska kiröhögi Sándort, hogy hogy találhattak ki egy ennyire hihetetlen dolgot Krisztóról - majd elmondja Cicukának, mert olyan vicces. De ha nem hiszi el és tudja, hogy kamu, miért meséli tovább?
- A kesehajú gyerek meg kaját szállít Kristófnak, de egy fél órával előtte még csomaggal futárkodik - pár napja meg még teherszállító volt. Á, egyáltalán nem néz ki hülyén.

Szegény Cicuka viszont már nagyon megérdemelte a főnökösdit egy kicsit. És az első, legfontosabb dolga volt, hogy a PIHENŐIDEJÉT kivegye főnökként. :) Az véletlenül egy aranyos húzás volt az íróktól - bár ez is olyan évadzáró húzásnak tűnik...
guess.who 2020 ápr. 08. - 08:57:16 Előzmény napraforgó
(13421/18030)
"Ha Marosi el tudta intézni, hogy feleségül mehessen Kálmánhoz,"
Vagy van egy sokkal egyszerűbb megoldás: hamisított egy személyit. Más ugyanis NEM bizonyította, hogy ő Kálmán özvegye lenne, csak bemondásra hitte el mindenki neki.
Márpedig ha a kamuházasság nem létezik, akkor nem kellett sem Kálmánnét elintézni, sem Kálmánkát lepapírozni...

Arról nem is szólva, hogy ha ez a házasság hivatalosan megköttetett, azt a házhoz ráncigált anyakönyvvezető szintén meg tudta volna mondani. Mert az elég fura, hogy a zseni TTibi éppen az általa annyira utált Marosit kifelejtette az egyenletből.
1/10
janderka 2020 ápr. 08. - 07:55:54 1/10
(13420/18030)
Megint az van, hogy az évadvégre ráfordulnak a mindentmegmagyarázó nagy lezáráscunamira, csak hát addig meg fullba tolták a felesleges zagyvaságfolyót... Nem érzik vajon, hogy ez mennyire blőd?! Ráadásul alapjogszabályokat és eljárásrendeket semmibevevő módon, még az utolsó utáni percekben is erőltetik a hajuknál fogva előrángatott logikátlanságokat.
4/10
napraforgó 2020 ápr. 08. - 05:05:14 4/10
(13419/18030)
Ha Marosi el tudta intézni, hogy feleségül mehesen Kálmánhoz, akkor biztos el tudták intézni már korábban, hogy Zsuzsát valóban halottá nyilvánitsák valamilyen módon.
Bár 20 évvel ezelőtt régen volt, de akkoriban is voltak törvények, szabályok, még jobban, mint most, tuti nem lehetett egy eltűnt nőt csak úgy holttá nyilvánittatni.
Itt valahogy azt hiszik, hogy amiatt, hogy ez régen történt, hát minden elhihető.

Tibi alakitása, hogy odamegy keménykedni Jolikához, aztán meg egy bögrényi teától meghülyül és idétlen vigyorral a pofáján mindent benyal és a világon semmit sem tud meg Jolitól - hát ez.....na....

És Marosi is hogy megszeliditette seperc alatt a tajtékzó Mónikát. Tud a DNS tesztről és meg is fenyegeti Mónikát, ha sokat ugrál, ő is előveszi a DNS kártyát.

Most már nem tudom, mire akarják kifuttatni ezt a sorozatot, hogy él Kálmán, hogy él Zsuzsa, de mi van a műkincsekkel, a gyűjtéssel, a szerb maffiózókkal és úgy általban minden bolond szállal.
7/10
Huszár 19 2020 ápr. 07. - 21:57:38 7/10 Előzmény napraforgó
(13418/18030)
Sándor karaktere nekem a kezdetektől nem szimpatikus, de ez lehet Steve miatt van. Misi tehet a dolgokról hiszen a felesége mindig úgy irányította, ahogyan éppen kedve tartotta, de azért Anikó is nagy játékos lásd amikor kiderült, hogy Stefi Tibi lánya.
7/10
Huszár 19 2020 ápr. 07. - 21:53:24 7/10
(13417/18030)
Kálmán nagy valószínűséggel èl, de ha Zsuzsa is akkor Marosit hogyan vehette feleségül idő közben elváltak? Ez az egész egyre érdekesebb, de ha Zsuzsa Gorannal él tegyük fel az USA-ban akkor Marosi eddig miért nem beszélt róla, mert valamilyen szinten ő is veszélyt jelenthet vagy lehet ő a megbízója?
4/10
napraforgó 2020 ápr. 07. - 21:51:01 4/10
(13416/18030)
Sándor és Dia nagy szája miatt szegény Misit megbizhatatlannak bélyegzik.
4/10
napraforgó 2020 ápr. 07. - 21:45:33 4/10
(13415/18030)
69.rész
Sanyi vihorászva elmeséli Diának azt a pletykát, amit Anikó mesélt a kocsmában a Misinek Krisztiánról.
Renátó felébreszti Olgát, Dani várja odakinn, vele akar beszélni. Olga fölöltözik, és kimegy, Dani átadja neki a fényképet a Mária szoborról azzal, hogy Attila küldi. Olga kérdi, Bogdán üzent-e valamit, de Dani szerint csak annyit, hogy ő tudni fogja.
A smasszer vizsgálatot tart a cellában, a kihallgatáson lenyúltak egy fotót a nyomozati anyagból, azt keresik.
Tibi is fölébreszti Valit és közli vele, megfejtette a rejtélyt, az anyja nem is halt meg (!!!), a sok betegséget csak azért terjesztette el, hogy ha eltűnik, akkor legyen magyarázat. Közben meg már rég vidáman éldegél valahol a Goránnal.
Icuka fodrászolás közben elmeséli Diának, hogy a két fakezű öreglány nem tud rendesen takaritani. Meg munka helyett egymást fotózgatták, a Vili rájuk is szólt. Icuka sejti, hogy a Vili ledolgoztatja velük a kárt, amit okoztak a bugyogós káddal. Dia halálra röhögi magát a két öreglány kalandjain. Cserébe Dia is elmeséli neki a Krisztiánt érintő pletykát, bár ez csak kitaláció, mondja. De Icuka szivesen megnézné a vetkőző, táncoló Krisztiánt.
A Sztojka fiúk elmesélik Daninak, hogy tegnap itt volt a Kovács úr és mérgelődött, hogy nem találta ott Danit. Dani Renátót félrehivja, hogy elmesélje neki, hogy Attila a börtönből egy szűz Máriás képet küldött Olgának, csak vigyázzon a menyasszonyára, nehogy legyen valami. Reni megmagyarázza, a menyasszonya nagyon vaallásos, nagyon szeret templomba járni, azért gyűjtiaz ilyyen képeket.
Kristóf a bolt előtt áll és csodálkozik, hogy az arra járó Margit és Lujzi napok óta felé sem néz. Lujzi elfecsegi, hogy a Margit szerelmes lett, ezért dolgoznak a panzióban.
Olga bemegy Attilához és rákérdez, mi van a szoborral. Attila elmondja, hogy a rendőrök megtalálták aa kis szobrot Bogdán széfjében, de megállaapitották, hogy az egy hamisitvány. Ezen Olga meglepődik. Attila szerint a Milán nem olyan erős, őt kéne megdolgozni. attila még gyorsaan odasúgja Olgának, hogy keresse meg Mahicsot a kárászi kocsmában, mielőtt visszavinnék a beszélőről.
Mónika és Suvick közlik Vilivel, hogy nem elégedettek a munkájával, mert csak a személyzet létszámát duzzasztotta fel, pedig nekik több vendég kellene. Vili szerint a wellness szolgáltatás majd felduzzasztja a vendégek létszámát és ezzel majd a bevétel is nőni fog.
Icuka megkezdi a főnökösködést a két nyanyával, Lujzi pletykál a Terikéről, aki a horkoló Zeusz mellől átköltözött a most üres tisztaszobába. Jön a szállitófiú, csomagot hozott a Vilmosnak. Nem foglalkoznak vele, igy a fickó végighallgatja Icuka meséjét a Krisztián éjszakai pucérkodásáról. Jön Vili, félbeszakitja a vihorászást és indignálódva elviszi a csomagját.
Mónika tovább puffog Suvicknak, alig van bevételük. János szerint Mónikának szüksége lenne egy kis ellazulásra, csusszanyjanaak bele kettesben a jacuzziba. Mónika nem vevő az ötletére.
Móni felhivja Marosit, beszélni szeretne vele, felmegy Pestre.
Tibi fölkeresi Jolikát és nyájaskodik, de Joli leinti, bökje ki, mit akar. Tibi az anyjáról kérdezősködik. Jolika belédiktál egy bögre gyógyteát. Tibi meghülyül a teától, azt kérdi, mivel fűt, hogy olyan meleg van. Majd csak rákérdez, hogy mi történt az anyjával. Az asszony tovább itatja. Jolika igen furmányosan beszél, Zsuzsa jó asszony volt, de eltávozott közülük, ami megtörtént az megtörtént és ezen nem lehet változtatni. Majd hazaküldi Tibit, aki pont annyit tud, mint amikor jött. de úgy vigyyorog, olyana nyájasan, ahogy sose szokott.
A szállitósrác Kristófnak meséli, mit hallott a panzióban. Erzsike is beállit, neki is elmondják a pletykát.
Vili Dzsenikével is beszél, aki elmeséli, hogy a 3 öregasszony min vihorászik egész nap. Vili kimegy Krisztiánhoz, és Chipnek szólitja. Vagy jobb szereti a Dale-t? Aztán célozgatni kezd Krisztián titkos életére, a művészi táncra, meg a szépaasszonyok ágyára. És jelzi, hogy ezt a tevékenységet náluk is végezhetné. Krisztián nem érti, de ráhagyja.
Mónika megérkezik Marosihoz és közli vele, hogy nem lehet az apjuk özvegye, mert élő embernek nem lehet özvegye. Marosi hárit, de Móni csak erősködik, biztos benne, hogy az apjuk él, mert nincs halotti bizonyitványa. Kéri, hogy Marosi vegye elő a halotti bizonyitványt, biztos nála van, mutassa meg, akkor leszállnak a témáról. Marosi visszatámad, Kálmán lányának kiadja. De ugye Mónika nem véletlenül mozgósitotta a különleges ügyosztályt a DNS labor ellen, ha minden rendben van? Aztán megfenyegeti Mónikát, hogy kétsségei támadtak, és ha akarja, hivatalból elrendelheti a testvérség bizonyitására a DNS vizsgálatot. Mónika visszakozik, mire Marosi alkut ajánl, ő nem firtatja a származást, ha Mónikáék nem firtatják Kálmán halálát. Majd közli, hogy üljenek szépen még 4 hónapig Ökörapátiban, amig megkapják az örökségüket. És higyje el, hogy Kálmán nem véletlenül akarta, hogy ők ÖA-ban tölsék ezt az évet. Javasolja, hogy Tibit is beszélje le a kutakodásról, de Mónika szerint az nem fog menni, mert a bátyja mániákus.
Olga beállit a kárászi bisztóba és Mahics Igort keresi. A pultosnő letagadja, de Olga rámenős és bemehet a hátsó szobába.Elmondja Attila üzenetét, várja a fogdában. Közli, hogy Attilának bizonyitékai vannak a sárkányok ellen, az illegális fegyvertartás ellen és ha akar,akkor beszámolhat ezekről a rendőröknek is. Mahics elgondolkodik, Olga meg biztatja, keresse fel Attilát a fogdábaan
Zeusz sört kér a faluban és elmeséli, hogy Krisztián a kárászi lokálban bőrtangában vetkőzik táncolva.a pasik röhögnek. Anikó ezt hallva felhivja Sanyit és közli vele, a Misiben nem lehet megbizni. Bejön Krisztián a kocsmába egy üditőért, a pasik meg faggatják a zsinórgatyáról, meg hogy letépős-e.
ummogo 2020 ápr. 07. - 21:38:02
(13414/18030)
Tényleg lesz ennek a bugyuta sorozatnak még egy évadja? Sajnos egyre rosszabb, mindenki hülyét csinál magából.
offtopic
guess.who 2020 ápr. 07. - 20:20:29 Előzmény napraforgó
(13413/18030)
Két évad óta megy ez a "tök felesleges" vonal: jórészt ilyenekkel vannak teli az epizódok...
4/10
napraforgó 2020 ápr. 07. - 20:13:05 4/10 Előzmény guess.who
(13412/18030)
Igen, ez egy vicces családsorozatnak indult. Azt hittem, hogy majd arról fog szólni, hogy a családtagok egymással huzakodnak, kitolnak egymással, vagy épp segiteni fogják a másikat.
Engem a szerb műkincses szál nem zavar, de kevéssé érdekel. Túl nagy jelentőséget kapott ez a vonal, a harmadik évad gyakorlatilag erről szól. Az Olga-Szláven - Marlenka események túltengtek.
Nekem tetszenek az olyan vicces epizódok, amelyek a panzió körül forognak, Icuka, Suvick és Vili hármasa földobja, aztán az egylet ügyei is érdekesebbek. Zsóka vezényletével megpróbálják az egylet pénzét is elszórni. Most végre az eddig teljesen passziv Dani is aktivizálóott kicsit.
Szó volt róla, hogy Anikó visszahozza Valit a cukrászdába, de ezt megint ejtették és most is majd a Krisztiánt érintő pletykahadjáratttal foglalkoznak.
Az is tök fölösleges, amit most Tibivel csináltatnak, hogy kinyomozza miben is halt meg az amúgy életben lévő édesanyja.
guess.who 2020 ápr. 07. - 20:04:08 Előzmény Heatseeker
(13411/18030)
Túl sokat tételezel fel róluk. :) Minek járnának ide az állandó szidást olvasni, mikor a FB-oldalukon mindenki dicséri őket? A dicsérő-buborékban azért sokkal kényelmesebb az élet, hiszen ott van a tudat, hogy mindig mindent jól csinálnak, változtatni, gondolkodni, odafigyelni nem szükséges... :)