1/10
janderka 2020 nov. 10. - 09:09:42 1/10 Előzmény janderka
(16030/18030)
Korrigálom magam. A "lakásra" invitálast Vali említette, nem Jenő.
1/10
janderka 2020 nov. 10. - 08:31:31 1/10
(16029/18030)
Mondta vki korábban hogy Gorán ha a szállodában lakik, akkor miért hajtott el végül, ahelyett hogy bement volna a hotelbe. Jogos. De az is érdekes, hogy meglátva Valit, nem a szobájába invitálta fel őt kávéra, hanem a "lakására" - miközben nem is pesti...
guess.who 2020 nov. 10. - 07:33:34
(16028/18030)

Nem tudom, én azért reméltem, hogy Lóbelt Csabadoktor kérdésére azt mondja, hogy nem autót vett Katának, csak egy slusszkulcsot. De kihagyták még ezt az egyetlen poént is. :(
Egyébként ezen gondolkodtam én is: az egészet úgy adták elő, mintha az autó egy doboz gyufához hasonlóan odaajándékozható lenne bárkinek. Adásvételi, forgalmi, biztosítás, adózás nem is létezik. És ráadásul Lóbelt levelében megírta, hogy ha mégsem akarja elfogadni, akkor sincs baj - ebből inkább az látszik valószínűnek, hogy valamiféle lízingelt vagy céges autó lehet, amit *használatra* adott Katának. Ebben az esetben sem tulajdonjoggal, sem forgalmival, sem biztosítással és adóval nem kell foglalkozniuk, hiszen a lízingelő vagy a tulajdonos cég dolga. Más kérdés, hogy ha így lenne, akkor az eléggé kisstílű "ajándék" lenne Lóbeltünktől. :)

Egyre többször lehet látni a szereplőkön, hogy nem csak a szerep miatt, hanem valóban unják már TTibi vergődését. A második évad vége felé volt ennyire gyomorgörcsösen idegesítő már a képernyőn való megjelenése is - és most újra az lett.

Jolán meg "csak úgy" levelet ír a titokzatos ikonról Athinának. Miért nem hívja fel inkább, akkor azonnal választ kapna a kérdésére? Ja, hogy az túl logikus lenne?
Meg mert akkor nem lehetne megint behúzni Algát a történetbe, aki így újra megjelenhet Ökörfalván, mindannyiunk hatalmas örömére.


grizlee13 2020 nov. 09. - 22:29:06 Előzmény Zolikarolika
(16027/18030)
Már korábban is volt ilyen jelenet. Fogalmam sincs, Mónika elképzelhető hogy valami beépített ember. Nem tudom mire megy ki ez a dolog.
Zolikarolika 2020 nov. 09. - 20:48:15
(16026/18030)
Minek adta le a drótot Mónika ???
1/10
janderka 2020 nov. 09. - 20:18:11 1/10
(16025/18030)
Hihi, Sándornak lett hivatalos katvédelmi terepjárója?
offtopic
guess.who 2020 nov. 09. - 19:14:43 Előzmény napraforgó
(16024/18030)
Akkor most már nem lesz az egy részes csúszás a netes adáshoz képest? Vagy az marad?
4/10
napraforgó 2020 nov. 09. - 12:35:41 4/10
(16023/18030)
Nem elfelejteni, mától a DÖ 19.30-kor kezdődik! Az ismétléseket is előrébb hozták, minden nap kicsit hamarabb lesz.
9/10
offtopic
amira_daaa 2020 nov. 08. - 21:51:10 9/10 Előzmény grizlee13
(16022/18030)
a Bödört ne az tényleg valami legalja volt a pedigrés kutyás résznél meg látszik hogy állatkinzok
9/10
amira_daaa 2020 nov. 08. - 21:50:25 9/10 Előzmény Kat75
(16021/18030)
81-82-ig még , most a 38 végiek vannak tehát közel még 40 részt.elvileg január elejéig megy a sorozat.
9/10
amira_daaa 2020 nov. 08. - 21:48:54 9/10 Előzmény napraforgó
(16020/18030)
más az ingerküszöbünk a dolgokra szerintem
9/10
amira_daaa 2020 nov. 08. - 21:48:14 9/10
(16019/18030)
KERESZTANYUROL IS SZO VOLT A MOLNÁR PIROSKA INTERJUBAN ( FORRÁS AZ INDEX CIKKE )
MP: Reggelente elvisznek forgatni, esténként tíz után megyek haza a színházból.

----Hány előadásban játszik most?

MP: Tizenkettőben. Ezenkívül forgatjuk az RTL-nek a Keresztanyu című sorozatot.

-----Címszerepben Molnár Piroska, többek közt Gálvölgyi János és Szacsvay László társaságában. Nem tűnik kis munkának. Hogy bírja ezt a tempót hetvenöt évesen?

MP: Keményebb ügy, mint kellene, de ha már elvállaltam, megcsinálom.

-----Miért vállalta el?

MP: Mert érdekesnek találtam.
Kat75 2020 nov. 08. - 21:45:19
(16018/18030)
Van tudomása valakinek arról, hogy hány részt kell még végigszenvedni?
grizlee13 2020 nov. 08. - 10:33:57
(16017/18030)
Egyébként persze hogy el van túlozva ez a sorozat, ugyanúgy mint a borzalmas Bödör Gáspár volt, nem ilyen szinten vannak a falusi emberek. Nyilván sokkal jobban rácsodálkozik a nagyvilágra, meg a mai technológiával/trendekkel kapcsolatosan jóval elmaradottabbak de nem ennyire mint egy értelmi fogyatékos, mert sokszor tényleg úgy tüntetik fel őket ezekben a sorozatokban.
grizlee13 2020 nov. 08. - 10:31:26 Előzmény guess.who
(16016/18030)
Viszont az szerintem általánosságban igaz, hogy egy falusi/tanyasi ember, főleg az idősebb generációban műveletlenebb, primitívebb, butább mint egy hasonló korú városban szocializálódott ember. Nekem ez a tapasztalatom, de lehet ezzel vitatkozni. De ez így is van rendjén egyébként, pl egy falusi ember sokkal jobban ért az állattenyésztéshez, állattartáshoz, földműveléshez, kertgondozáshoz és még lehetne sorolni mint egy városi. A városinak pedig a szellemi munkákhoz van több affinitása. Még egyszer nyilván lehetnek kivételek, de szerintem ez az általános tendencia.
guess.who 2020 nov. 08. - 07:05:10 Előzmény Rojita
(16015/18030)
Amúgy tévképzet, hogy a "falvak fele ilyen". :) Városokban is vannak öregek, buták, alkoholisták - és pletykások is. :)

Mindenesetre tény, hogy ha egy, maximum két évad alatt lezavarják ezt az "egy évet" (mondjuk a két középsőt kidobják a fenébe), akkor jobban jártunk volna. És igen, pont így van, ahogy írod: az alapszál elsikkadt a rengeteg értelmetlen hülyeség között, a fő karakterek nem lettek jobbak (márpedig ez lenne valahol a cél), csak most kezdenek el hirtelen és hihetetlen módon megváltozni. A szerb maffiózós-kábszeres-kommandós baromságot meg annak a fejéhez kellene vagdosni, aki kitalálta, hogy ilyen irányba vigyék el a sztorit.
4/10
napraforgó 2020 nov. 08. - 04:18:22 4/10 Előzmény Rojita
(16014/18030)
Igen, figyelem, meg ha nem is akarom, akkor is látom, hallom. Csak annyira zavar, hogy ennyire gátlástalanul, nyiltan csinálják. Azért harmincvalahány, majd' negyven éve ez még nem igy volt. Vagy legalábbis nem látszott ennyire. De ebben a mai világban már föl se akadnak az ilyesmin. Sajnos.
9/10
amira_daaa 2020 nov. 07. - 21:52:22 9/10 Előzmény napraforgó
(16013/18030)
köszi az összefoglalot Napraforgo mint mindig :D
9/10
amira_daaa 2020 nov. 07. - 21:41:16 9/10 Előzmény Heatseeker
(16012/18030)
össze vissza vágják az epizodokat és szerintem amit tudnak előre utolag toldják bele és innen az össze visszaság :D már csak két honap van azt mondta TT
9/10
amira_daaa 2020 nov. 07. - 21:24:56 9/10 Előzmény napraforgó
(16011/18030)
akartam kérdezni hogy Zukaiék nem a böriben voltak még a multkor? hogy szabadultak ki vagy ezt kivágták mert mondjuk elfelejtették leforgatni a jelenetet. amugy meg a nap sütésből látszik hogy erősen tavaszodik