1/10
janderka 2020 nov. 13. - 21:12:36 1/10
(16170/18030)
Tudom, hogy sztoriilag "csak" 10 hónapja történt a múzeumi eset, de ez az epizódista olyan rég szerepelt itt utoljára, hogy szinte már múltszázad. Ennél Csaba doki sokkal életszerűbb volna.
guess.who 2020 nov. 13. - 19:13:12
(16169/18030)
Gondold végig:
- Danit nem érdekli a pénz (Kata "öröksége" sem), hiszen amit a házért és a lovardáért kapott, annak egyik részéből Stefán kölcsönét adta vissza, a másikból meg Katát segítette ki. Állítólag maradt még neki valamennyi, de azért jól elvan az anyjáéknál, nem akar fényűző házat venni vagy albérletbe költözni.
- Katát nem érdekli a pénz, önszántából mondott le az örökségről is, pedig a kötbér miatt igen fontos lett volna, hogy hozzájusson.
- Daninak elege van az exéből (Stefánból), aki enyhén szólva is beteges módon akarja ráerőltetni magát. A házában egyetlen emberrel volt boldog: Katával.
- Katának elege van az exéből (Lóbeltből), aki enyhén szólva is beteges módon akarja ráerőltetni magát. Dani házában egyetlen emberrel volt boldog: Danival.

És kettejük között megvolt a kémia is. :) Szóval szerintem logikus lenne egy Kata-Dani házasság, amivel ráadásul visszatérhetnének az eredeti horvát széria egyik alaptételéhez.
guess.who 2020 nov. 13. - 19:05:56
(16168/18030)
Nem tudom, kicsit nevetséges, hogy egy egész életét ilyen jellegű munkákkal töltő (biztosan kellett egércsapdákat, mérget kihelyeznie azokon a helyeken, ahol takarított évtizedek óta) ennyire retteg az egerektől, pláne hogy ha vannak állatai otthon, akkor azok körül is fordul elő egér és patkány is. Ez NEM Icuka, irtó ostobaság volt ilyen jelenetet beleírni.
De ezt már Diussal kapcsolatban is írtam korábban: az Algát visszacsődítő, agybeteg bosszúvideot készítő illető NEM Dia, neki egészen más a személyisége, ökörség volt ilyen kreténséget csináltatni vele.
guess.who 2020 nov. 13. - 19:02:28
(16167/18030)
Nem színlelte, mert vágták a jelenetet, egyáltalán nem látszott, hogy bármelyikük törölte volna... Volt Diusnak egy mozdulata, mintha oda akarta volna adni a telefon Szlávennek, aztán vágás, aztán meg már csak "utána" tértünk vissza hozzájuk, tehát nem tudjuk, mi történt.
És ilyen eset volt már korábban, Tomikával talán, amikor a Suvickos videot akarta törölni a kameráról, csak "elfelejtette" megnyomni a törlés gombot: ott is vágás volt a gomb lenyomása előtt.
offtopic
guess.who 2020 nov. 13. - 18:59:44 Előzmény napraforgó
(16166/18030)
Nem értem, miért hozzátok fel kéthetente Katával kapcsolatban azt a muzeológust, mikor talán egy részben és két jelenetben szerepelt valamikor a második évad táján, és Katával szerintem nem is beszéltek semmit. Egy súlytalan, lényegtelen mellékszereplő volt, nyilván nem fogják most Katát odaadni neki. :)
kék szem 2020 nov. 13. - 18:55:31 Előzmény napraforgó
(16165/18030)
Az első évadban azt hallottuk Józsi faipari mérnök, Dani erdészmérnök.
4/10
luci87 2020 nov. 13. - 17:23:56 4/10
(16164/18030)
Csak érdekességképp!Most néztem a Pilátus c.uj magyar filmet,Martin Márta is szerepel benne(Jolika),teljesen más karakter és külső!!!A másik ,Toth Judit 80 evesen 70 éveset alakit a D.Ö.ben,elhisszuk,mert az arca ránctalan,szép!Viszont Ebben az emlitett filmben a 73 éved Hámori Ildikot alig ismertem meg szegény nagyon megöregedett!
9/10
amira_daaa 2020 nov. 13. - 15:54:06 9/10 Előzmény napraforgó
(16163/18030)
majd Monika megszépiti vagy Diácska.:D
4/10
napraforgó 2020 nov. 13. - 13:00:47 4/10
(16162/18030)
Nem értem, miért mutogatják annyit Xantus Barbarát, rettentően csúnya, elhanyagolt, csövi külseje van. Szedjék már rendbe kicsit.
4/10
napraforgó 2020 nov. 13. - 12:55:43 4/10
(16161/18030)
Hogy néz már ki ez a katonai biróság? Valami lepusztult raktár dexion-salgó polcokkal, meg különböző dobozokkal. Aztán az itélethozatal után Kovács köszönetet mond Bálintnak, a fővezérnek. Ez ám a pártatlan itélkezés!
9/10
offtopic
amira_daaa 2020 nov. 13. - 11:20:42 9/10
(16160/18030)
ha valaki nem vette még meg a karácsonyi ajándékot és személyeset szeretné akkor siessen mert hát szoval ST Pölten országában jönnek a szigoritások ( ezt most politikátol függetlenül irtam )
https://kurier.at/politik/inland/lockdown-am-samstag-verkuendet-kanzler-kurz-weitere-massnahmen/401096508
9/10
amira_daaa 2020 nov. 13. - 10:53:47 9/10
(16159/18030)
ráadásul már DR balatont forgat a kárászi korház HR-es nénije : D
4/10
napraforgó 2020 nov. 13. - 10:36:49 4/10
(16158/18030)
Könyörgöm, az unokatestvérek közötti házasság már több, mint 100 éve nem tilos. Sőt a jegyző (!!) engedélyével a nagybácsi - unokahúg esküvője is engedélyezhető, vagyis akkor már hivatalosan nem vérfertőzés. Mondjuk ez utóbbi esetet én nem támogatnám, vagy legalábbis genetikai vizsgálathoz kötném.
És persze nem tudjuk, hogy hány olyan eset van, amikor házasságról szó sincs, csak szexről a közeli rokonok közt.
4/10
napraforgó 2020 nov. 13. - 10:24:35 4/10
(16157/18030)
Nekem van egy ötletem, Vali és Kata menjenek fel a múzeumba az ikonnal és ott az a muzeológus régész pasi hivatalosan megszakértené az ikont. Közben Kata és a jóképű muzeológus egymásba habarodna és akkor Kata akár férjhez is mehet hozzá és nem kéne 2 percnél többet Ökörfoson töltenie.
9/10
amira_daaa 2020 nov. 13. - 10:18:57 9/10 Előzmény napraforgó
(16156/18030)
elképzelhető hogy szegény HB elhagyta a saját fonalát és igy nem tudta hogy mit csináljon a Gorános odaadja a szobrot hamarabb volt ezek szerint mint a Giotto és a kettő másik átadása ( pedig időjárásilag hüvibbnek tünt a Marosi a kabátban.

Ha azt vesszük egy szál nincsen normálisan kidolgozva a történetbe, Tomi is most akarja Francit elvenni hogy kikosarazta? Kata hozzámenne Danihoz aki megcsalta Franciskával ( akiről nem tud Kata hogy még Tomi is el akarta venni. !!! Milyen lenne amugy Dani elvenné Katat Tomi Francit és ülnének egy asztalnál ( gáz az egész )

Szoval vali is elment Goránozni de értelmeset nem beszéltek. Gorán meg odamegy és ad egy 70 millios ereklyét csak ugy , napersze. Hogy Gorán két néven él oké, hogy Dorothy az is oké mert lehet hogy Dorothy Szilvia a neve. :D TT meg nem tanul belőle, hogy ezek a sztorik lehetnek kamuk is pl ST Pölteni cim is

TT is néha ezt nyomozza néha azt az első husz részben az anyját kajtatják ( most csend) a másodikban az apját. De tényleg Vali megkérdezhette volna hogy él-e az anyosa.

amugy a HÉT KÉRDÉSE: HA ÉL A KÁLMÁN AKKOR MOST A VAGYONA AZ ÖVÉ ÉS A MAROSIÉ NEM HISZEN MÉG HÁZASOK DE HA KIDERÜLNE HOGY ÉL PL ZSUZSA AKI BEFOLYÁSOLHATO AKKOR MEG KB GORÁN IS MEGSZEREZHETNÉ A VAGYONT. NEM LEHET HOGY ZSUZSA IS LE VAN ÁLLITVA,MINT A SZAPPANOS CSALÁD?
9/10
amira_daaa 2020 nov. 13. - 10:00:11 9/10 Előzmény napraforgó
(16155/18030)
Dani egy centimétert nem fog menni Ökörfosrol Katát minden Pesthez köti egy Pesthez köthetőbb párt kéne választani nevetnék ha végül Csaba doki lenne a befuto. :D
9/10
amira_daaa 2020 nov. 13. - 09:59:21 9/10 Előzmény luci87
(16154/18030)
de mert Tibi és Attila elvileg féltesok és igy azért ez teso unokateso is :D
4/10
napraforgó 2020 nov. 13. - 09:38:05 4/10 Előzmény luci87
(16153/18030)
Ha két ember egyik nagyszülője azonos, akkor ők bizony unokatestvérek.
Már maga a szó is utal rá (unoka).
-----------------------------
Amúgy nem tudom, hogy mihez kezdene Kata, ha férjhez menne Danihoz, mert a környéken csak a kárászi kórház van, ahová visszamehetne dolgozni (Robi mellé), vagy 2 hónapig nem csinálna semmit, csak a sültgalambot várná, vagyis az esetleges örökséget.
Utána már bárhol, bármit csinálhatna Danival, akár Pesten, bár ott elég csekély az igény Dani végzettségére, nem is tudom, hogy faipari mérnök, vagy erdész, vagy mi is a fiú végzettsége, de valamiféle mezőgazdász szak.
4/10
luci87 2020 nov. 13. - 09:20:54 4/10 Előzmény amira_daaa
(16152/18030)
Tulajdonképpen nem, mert Józsi nak csak a nagyapja szappanos..a nagyanyja más..mint Katának... hú bonyolult..
4/10
napraforgó 2020 nov. 13. - 09:19:02 4/10
(16151/18030)
Már én is akartam jelezni, hogy az az ikont Szerbiában megvizsgálta egy szakértő és azt mondta, hogy nem eredeti. Azért akkorát csak nem tévedhetett, hogy nem ismerte fel, hogy értékes.

Azt is furcsállom, hogy Jenő és Vali között nem került szóba a szobor, mert akkor Vali elmondhatta volna, hogy az esküvő óta nem látták és a kezükben sem volt soha, hát ne rajtuk keressék.

Amit nem értek, hogy Goránék számára hogy nem derült még ki, hogy a 3 műkincs visszakerült Szerbiába, az egyházhoz?