guess.who 2020 dec. 23. - 21:21:08 Előzmény Heatseeker
(17250/18030)
Lehet, de igazából az csak egy szertartás, jogkövetkezménye nincs.
Itt meg pláne: ha nem váltak el és nem halt meg az asszony, akkor a házasságuk még mindig érvényes a bigámista Kálmánnal, ergo nem kell újraházasodniuk. És mivel sem Dzsitta, sem Kálmán nem említett olyasmit, hogy akkor ők most elválnak, továbbra is szörnyű bigámiában fog élni az öreg. Korábban egy asszonyt sem bírt megtartani, vénségére meg kettővel is el akar bírni?

És Jolánt milyen bunkó módon rázták le a templomban! Pedig igen sokat köszönhettek ebben az egy év alatt neki.

Stefán is függőben maradt (meg sem jelent a buliban), ahogy Laller sem.
Illetve nekem irtó fura volt, hogy a hűdenagyszerelem Laura, Tami és Dani sem volt sehol, egyik jelenetben sem - pedig a faházban is ott lehettek volna mindhárman, a szilveszteri buliban meg pláne!

Anikónak meg az utóbbi két hétben vagy fél métert nőtt a haja. Biztosan a terhesség volt rá ilyen hatással. :)
És MauniCát végre először sikerült csinosan felöltöztetni, szerintem vagy tíz évet fiatalítottak is rajta.

TTibi viszont szörnyen hiteltelen volt a szövegével, meg a felajánlásával. Főleg azért, mert nemhogy egy évvel ezelőtt, de még pár napja is úgy beszélt Valival, ahogy...
1/10
janderka 2020 dec. 23. - 20:21:08 1/10
(17249/18030)
Kedves topiktársak! Mindannyiotoknak boldog karácsonyi ünnepeket kívánok és bár ez a rémmese hála isten egyszer s mindenkorra véget ért, remélem a beharangozott jövőbeni szériák alatt folytatjuk majd a témázgatást!

Sok bejglit és jóegészséget nektek addig is!
Magdi 2020 dec. 23. - 20:05:39 Előzmény napraforgó
(17248/18030)
Én is köszönöm!
9/10
amira_daaa 2020 dec. 23. - 19:48:16 9/10 Előzmény napraforgó
(17247/18030)
kedves Napraforgo köszi a mindennapos összefoglalokat sokat segitettél nekünk ezzel ( igen volt hogy én is ellogtam egy-két részt de jo volt )
4/10
napraforgó 2020 dec. 23. - 18:47:54 4/10 Előzmény kék szem
(17246/18030)
Szivesen.
kék szem 2020 dec. 23. - 18:07:26 Előzmény napraforgó
(17245/18030)
Köszönöm a sok "SPOILERt" . Minden reggel szívesen olvastam.
4/10
napraforgó 2020 dec. 23. - 17:49:37 4/10 Előzmény Heatseeker
(17244/18030)
Jogos
3/10
Heatseeker 2020 dec. 23. - 16:58:36 3/10 Előzmény napraforgó
(17243/18030)
Az tényleg gáz, ha Józsinak Horváth Attila úr megszólítással írt.
4/10
napraforgó 2020 dec. 23. - 14:48:16 4/10
(17242/18030)
Majd nézzétek meg azt a levelet, amelyet Marosi Gitta irt Józsinak. Hát igy néz ki egy ügyvédi levél?
Sem fejléc : Dr. Marosi Gitta - Dr. Kékesi Laura Ügyvédi Iroda
Cim, irányitószám Teréz krt. ennyi,meg ennyi, esetleges egyéb adatok Cégjegyzéksz, számlaszám, stb.
Semmi szabályos cimzés : Horváth Attila Úrnak
Ökörapáti, X utca y szám.
Tisztelt Horváth Attila úr!
Stb, stb.
Annyira nevetségesen egyszerű, gyerekes irás és fogalmazás volt, kb. egy 6. általásnosba járó tanuló szintjén.
A szöveg is olyan pongyolán volt elhelyezve a papirlapon, ügyvéd igy biztos nem ir.
4/10
napraforgó 2020 dec. 23. - 13:07:56 4/10 Előzmény Heatseeker
(17241/18030)
Egy érvényes házassági fogadalmat akárhányszor meg lehet újitani. Egy időben Győzike minden évben újra elvette a nejét, volt vagy 5-6 esküvőjük új menyasszonyi ruhával, meg hatalmas lagzival.
4/10
napraforgó 2020 dec. 23. - 12:47:14 4/10
(17240/18030)
Igen elcsodálkoztam Lali és Stefi sorsán is, valahogy nem hiszem el, hogy

világkörüli útra idulnának, egy évig haza sem jönnek. Mibül? Stefinek tán maradt pár milliója - 3-5 - a vagyonából és tán Lali is összehozott 1-2-őt félév alatt a fúrótornyon. abból velemennyit utazgathatnak, ez igaz, de mi lesz, ha hazajönnek? Hol fognak lakni? mit fognak csinálni, miből élnek majd?


3/10
Heatseeker 2020 dec. 23. - 12:13:10 3/10
(17239/18030)
Azt hiszem, válás nélkül is lehet újabb esküvő a jogszabály szerint, 40-50-60 év után szoktak ilyet csinálni, de azért nem fogadnék erre nagy tételben.
4/10
napraforgó 2020 dec. 23. - 12:13:03 4/10
(17238/18030)
És ne felejtsük el, hogy Olga mellett Tomas is megszökött, mert a faháznál csak két banditát, a Milánt és a Dragant verték bilincsbe, Bogdánt meg a Mahics garázsában vették őrizetbe. Az biztos, hogy Igort is vihették volna és megemlithették volna, hogy keresik Olgát, Tomast és Dorothyt.

Na és még mindig nem tudom, hogy Gorán háborús bűnös-e avagy háborús hős , mint ahogy nemes egyszerűséggel elsiklottak Szláven és Kálmán által elkövetett bűncselekmények fölött is.

Á, akárhol megkapirgáljuk, mindenhol csak hihetetlen dolgokba ütközünk.
4/10
napraforgó 2020 dec. 23. - 08:35:51 4/10 Előzmény amira_daaa
(17237/18030)
Igazad van, tényleg kiakadtam.

A két éven át folyó marháskodással egyáltalán nem koherens a végkifejlet, valahogy semmi nem passzol semmivel. Abszolút nincs benne semmi logika.

Mónika terveit már ismertük és én nagyon meglepődtem rajta. Mert ez a terv egyáltalán nem passzol az egy év alatt megismert Mónika jelleméhez.

Mint ahogy Tibié sem

Tibi is hirtelen ott akar maradni. A vén zsugori minden pénzt Vali kezébe tesz és preferálja a cukrászdát a taxizással szemben. Mi van?

Kristófon kevésbé lepődtem meg, ő már száz dologba belekapott és mindenbe belebukott. Ez a bolt legalább jól ment, jól csinálta.
Annál meglepőbb viszont, hogy Laura a jól menő ügyvédi prakszisát odahagyja egy vidéki közértes kedvéért? Ha legalább szó lett volna, hogy ezentúl Kárásziban fog tevékenykedni, de semmi . Még az is lehet, hogy ő lesz Kristóf váltótársa a boltban. Röhejes

Kata terve is vicces, a terápiás lovaglás. Jó, mondjuk visszaveszik a lovardát. A 3 nyamvadt ló mellé vesznek még tizet. Ármándó és Renátó ottmaradnak lovásznak, meg még felvesznek másik kettőt, nehogy beleszakadjanak a semmi kaparászásába. Katának gyakorlatilag semmi dolga nem lenne, legfeljebb aa beteg gyerek által hozott diagnózishoz igazitja a lovas terápiát. Nem hiszem, hogy ez egész napos elfoglaltság. Ettől még a Kárász Kóroda is jobb, ott legalább valódi orvosi tevékenységet végezne.

És hogy a link, semmirekellő, bűnöző hajlamú Tomika és a hasonló mentalitású Tamara aukciós házat nyit? Egyik se ért semmihez, mert az nem szakértelem,hogy Tomika kiolvasott egy képeskönyvet. Ráadásul nagy értékű műkincsek adás-vételéhez nem elég a 112 millió. Tomit bárki át tudná verni.

És a legnagyobb bűnözőre, a csaló, tolvaj Attilára bizza Kálmán a gyorsétterem hálózaatát, na az mindennek a teteje. Ellopta az önkormányzat pénzét, ellopná Kálmánét is. Ekkora baromságot!
Én neki is kiadtam volna a részét és sohase lássam többé. Agyő Attila!.


Nagyon nem vagyok kibékülve a végével. Kb.250 részből állta a sorozat, a szereplőknek ezalatt kellett volna változniuk, szép fokozatosan, nem az utolsó két részben.
4/10
napraforgó 2020 dec. 23. - 07:57:31 4/10
(17236/18030)
67., Utolsó rész
SPOILER, SPOILER, SPOILER!!!

67. rész
Mahics gyerekei játszanak, Igor alszik, amikor Benedek és az osztaga betörnek. Hol van? kérdik. Bogdán a garázsban bújkál, elkapják. Letartóztatják.Sőt, közlik vele,hogy csak egy hamisitványt rabolt el. Bogdán mérgében földhöz vágja a Mária szobrot. Benedek felhivja Subiczot és közli vele, hogy sikerült elkapniuk a bűnözőt a kitűnő hamisitvánnyal. Ezért kitüntetést érdemel. Suvick örüül, mint majom a farkának.
Kálmán a templomban ül, jön Gorán, beszélgetni kezdenek. Pont 50 éve fogadtak először a Zsuzsikára, ki viszi el először randevúzni. Akkor Kálmán nyert. Kálmán szerint Gorán sosem tudott vesziteni. De most vesziteni fogsz, mondja Gorán. Gondolod? igy Kálmán. Gorán szerint Kálmán cspnivaló férj és apa volt. És mindig másokat hibáztatott a maga hibáiért. Zsuzsika a szabad akaratából hagyta el. A gyerekei meg rá se néztek. De az elrejtett kincsekből szépen meggazdagodott, modja Gorán. Igy van, nem gondoltam, hogy a krumplizók ilyen jól bejönnek, mondja Kálmán. Gorán szerint Kálmán soha nem volt képes arra, hogy összetartsa, összehozza a családját. Kálmán szerint összehozta őket. Pénzzel, mondja Gorán, csak pénzzel. Kálmán szerint sikerült összekovácsolni a családját, Gorán szerint meg ha megkapják a pénzt, már mennek is el. És ha mégsem? Ha ittmaradnak? Akkor elismerem, hogy te nyertél.
Gorán azt akarja, hogy akkor Kálmán intézkedjen, hogy ő elhozhassa a Szent Száva templomból a műkincseit (mi van? az nem a szerb egyházé?). Kálmán arra kéri, előbb nézzen meg vele valamit. És bekapcsolódnak a Szappanos család életébe.
Subicz szépen kiöltözve, teritett asztallal várja Mónikát. A férfi eldicsekszik neki, hogy hamarosan kitüntetik. Mónika kérdésére elmondja, hogy a Margitka háza elől hozták el azt a kitűnő hamisitványt, amivellebuktaatták Bogdánt Mónika meg elmondja, hogy ő meg indul Lenkeházán a polgármesteri székért, mivel Attila lemondott (vicces, kb. 2 hétig volt polgármester). Akkor ketten, ha összedolgoznak, legyőzhetik még Kárászit is. Erre isznak, majd Subicz kezdeményezésére pertut isznak. Aztán Mónika elbúcsúzk,még dolga van.
Tibi szerint Marosi mindjárt lejön Pestről, hogy megint átverje őket. Aztán számbaveszi a történteket. Az anyjuk nem halt meg, ahogy hitték, sőt az apjuk sem, Marosi álözvegy, és nincs is örökség! megérkezik Katica. Vali arra kéri Tibit, hogy most az egyszer hallgassa végig Marosit balhé nélkül.
Sándor és Zsocáék a kárászi művházat diszitik Szilveszterre. Anikó olyan rövid miniruhában van,hogy az már szinte csak felsőrész. Jön Szláven Diával, mire Sanyi nagy körülményesen előadja, hogy átadja nekik és Marlenkának a "nagy házat" és ő Anikóhoz költözik. Hová teszik Stefit és Lalit? Ők világ körüli útra mennek egy évre.
Megérkezik Marosi és Mónika is. Gitta Kálmán utolsó videóüzenetét hozza. lejátsza a felvételt, amin Kálmán elmondja, hogy sikeresen teljesitették a feltételeit, teljesitették a végrendeletében kikötötteket, ezért mind a 7 törvényes örökösének jár a pénz. Mivel ő él és virul, ezért a pénzt ajándékként kapják.
Az elkülönitett 612 millióból kiosztásra került Stefinek 102 millió, az egylet számára is 102 millió. Időközben tudomására jutott, hogy van még egy balkézről született fia, Attila és az ő fia is Józsi. Úgy döntött, hogy minden örökösének kifizeti az eredetileg megállapitott 112 millió forintot, Józsinak is, Attilát meg azzal elégiti ki, hogy rábizza a Krumpli and more hálózat vezetését. Nagy zsivajgás, mindenki örül. De van egy feltétel, mondja Gitta, mindenki mondja el, mit terveznek a jövőre az "örökségükkel". Ezt már Kálmán és Gorán is hallja a templomban valami videó összeköttetésen keresztül.
Tibi kezdi, megszidja az apját, a halálosdi miatt. Aztán közli ez az év a legboldogabb év volt életében (akkor miért orditota végig???). Egy évig kutatta az apját, anyját, közben megtalálta a családját. Rájött, hogy neki van a legjobb felesége, aki még jobb üzletember is, mint ő. Ezért ő átadja neki az összes pénzt. Gitta átadja Tibinek a csekket, aki azt Vali kezébe teszi. Szerinte megcsinálhatják a pénzből Magyarország legmenőbb cukrászdáját. Tibi közli, hogy ittmaradnak, itt lesz a legjobb cukrászda. Csók és ölelés. (minő fordulat!)
Józsi felkeresi a nagyszüleit, aik átadják neki Marosi levelét. A levélben az ügyvédnő közli, hogy 112 millió forintot átutal neki ügyfele Szappanos Kálmán, mivel a genetikai vizsgálat kideritette, hogy az unokája.
Mónika vallomására kerül sor, elmondja, hogy kezdetben gyűlölte a falut és azt, hogy kénytelen itt maradni. De időközben megszokta és megszerette, sokat tanult az itteniektől. Úgy döntött ittmarad, a pénzt is itt fekteti be. Majd elmegy, mert fontos találkozója van.
Margit és Lujzi a szilveszteri bulin vitatkoznak. Jön Vili, Margit rögtön rárepül, táncolni hivja. Vili kényszeredetten néz, majd megy táncolni.
Kristóf is visszaemlékszik, amikor idekerült épp elveszitette a családját, a feleségét, a lányát. De most úgy döntött, hogy Laurával és Szofival új életet kezdenek, itt Ökörapátiban. Megveszi Mónikától a kisboltot és szuper üzletet csinál belőle.
Kálmán számolgat, az 5 örököséből 3 úgy döntött, ittmaradnak.
Kata azt mondja, hogy ő és Dani terápiás központtá fejleszti a lovardát, ő foglalkozik majd a beteg gyerekekkel, vagyis ő is ittmarad.
Subicz alig várja, hogy táncolhasson, viszket a lába, mondja, mire Icuka különböző lábápolási módszerekkel fárasztja. Suvick nem hagyja, hogy hazamenjen, felkéri, megforgatja. És megköszöni az egész éves munkáját. majd italt hozat vele.
Szappanosék koccintgatnak, de hátra van még Tomika. Tomi és Tami azt tervezi, hogy nyitnak Budán egy aukciós házat egyházi műkicsek adás-vételére. Elsőként az ikont szeretnék eladni, ami a nagyfater tulajdona (???) hol van most az ikon? Gorán szerint Bogdán házában (És hogy került oda és mikor????)
Kálmán kijelenti, hogy az 5 örököséből 4 Ökörapátiban marad, az ötödik meg az ő munkáját fogja folytatni. vagyis megnyerte a fogadást. Gorán meg van lepődve. Majd Zsuzsikát hozzák szóba. Gorán szerint a nő vissza fog menni hozzá. Erre Kálmán megmutatja neki Zsuzsi levelét, őhozzá jön vissza. Gorán szomorúan konstatálja, hogy mindent elvesztett. Kálmán figyelmezteti, hamarosan vendége érkezik.
Zsuzsanna eközben a templomban imádkozik, de jön hozzá Jolika. Ő tudta, hogy nem halt meg, hogy midenkit átvert. Zsuzsanna bocsánatot kér, ő sokszor önző és hálátlan volt. Kálmán mindkettejüket szerette, egyiküket szerelemmel, a másikukat testvéri szeretettel, mondja.
Mónika találkozik Kálmánnal és Goránnal, Kálmán nagyon örül, hogy ő is itt marad ÖA-ban. Kálmán eztán magukra hagyja őket beszélgessenek. Mónika szerint ez alatt az év alatt sok mindent megtudtak. Mónika elárulja, hogy 1976 júniusa nem múlt el következmény nélkül, 1977 március 8-án megszületett ő, a lánya.
Szappanosék ünnepelnek, majd nem hagyják, hogy Gitta elmenjen, meghivják a művházban zajló szilveszteri buliba. Zsóka tangózni akar Krisztiánnal, de Misi féltékenyen lekéri.
Kálmán végre előbújik. Előbb Jolánt üdvözli, majd Zsuzsikát. Zsuzsa szeretné, ha a gyerekei és ő is megbocsátanának neki.
Sztojkáék is buliznak a mulatságban, Renit is biztatják, aki nem akar táncolni, egészen addig, amig meg nem érkezik a húga egy szép kiskánnyal. Renátó egyből beleszeret és közli az apjával, hogy ő ezt a lányt feleségül veszi.
Mindjárt éjfél és betoppan a Szappanos házaspár, közlik, hogy újra összeházasodnak. Nagy ölelkezés Tibi meghivja az apját egy pofa sörre.

9/10
amira_daaa 2020 dec. 22. - 23:16:08 9/10 Előzmény Pünkösdi Kató
(17235/18030)
hát nem is :D de hogy lheet ujévkor vörösborral koccintani :D többet nem spojlerezek :D
9/10
amira_daaa 2020 dec. 22. - 23:11:45 9/10
(17234/18030)
annyit lehet spojlerezni hogy lesz Szintis Árpi ( és zene is lesz :D )
9/10
amira_daaa 2020 dec. 22. - 23:10:07 9/10 Előzmény Pünkösdi Kató
(17233/18030)
én megnéztem az utolso részt de nem spojlerezek de Napraforgo ki fog akadni elég nyálas lett. a vége. :D tul nyálas :D
8/10
Pünkösdi Kató 2020 dec. 22. - 22:04:13 8/10 Előzmény guess.who
(17232/18030)
"Diusék gyerekét mégsem lehet a fűtetlen sufniban vagy a postástáskában felnevelni." - köszönöm, vinnyogok a nevetéstől
8/10
Pünkösdi Kató 2020 dec. 22. - 21:57:38 8/10 Előzmény Kat75
(17231/18030)
Szerintem felhívta Krisztiánt, ő megadta Villi számát és ő pedig Maunika számát. Nem kell ilyen aprósággal foglalni. :)) De nagy ász volt Marika néni, kár, hogy keveset szerepelt a sorozatban. Icuka jutott róla az eszembe.