10/10
sanjust 2011 ápr. 09. - 11:30:42 10/10 Előzmény géGyula
(1287/1867)
Éppen ezt akartam mondani ,hogy Gyõzikének megvan a magához való esze.
1/10
pneklara 2011 ápr. 09. - 11:07:15 1/10
(1286/1867)
Nem vettem izélgetésnek, Gyula, tehát mondhatod. Drága jó szüleimtõl egyetlen örökséget kaptam: légy jó mindhalálig! Ennek értelmében igyekeztem tanulni, jól dolgozni, szeretni, s szeretettel nevelni. Nem érdekelt a politika, akartam egy tisztes jólétet. Nem néztem a szomszéd rétjét, ha nekem meg volt az, amire vágytam. S addig, míg az újságok, csatornák nem írták meg az igazságot, aminek a fele hazugság, uszítás, addig nem is foglalkoztam ilyen nagy horderejû dolgokkal Most sem magam miatt aggódom, hanem a gyerekeim, meg az unokáim jövõje miatt.
Mi a véleményem lehet Horváth Aladárról? Ha egyik szemét és fülét befogja, s féligazságok hagyják el a száját, akkor mi lehet róla a véleményem?Voltak itt polgármesterek, akik próbáltak kézzelfogható intézkedéseket bevezetni. Egy emberként sorakozott fel ellenük pártállástól függetlenül mindenki a jogok és a szabadság nevében.Akkor mi annyit tehetünk: várunk. Hogy hova jutunk 10-20 év múlva. Mai politikusaink hol lesznek már akkor? Csak az unokáink fognak élni, s áldják nagyszüleik józanságát, bölcsességét, okosságát.
géGyula 2011 ápr. 09. - 10:04:50 Előzmény pneklara
(1285/1867)
Kedves Klára!
Jó!
Most akkor egy darabig nem izégetlek, mer már nekem ciki.
HorváthAladárra ugyan nem mondtál konkrétumot, azon kívül, hogy milyen autóval jár. Én ugyan azt se tudom, van-e autója, a gyanúm, hogy nincs, s nagyon lehet, nekem van igazam.
Egyébiránt egy hatalmas adag naív jóindulatot vélek érzékelhetni nálad(benned?), olyan hatalmas adagot jókívánságból, hogy akár képviselõjelöltnek is elmehetnél(sajnos, nem a jobbik oldalon, sztem, természetesen).
géGyula 2011 ápr. 09. - 09:54:31 Előzmény meszag
(1284/1867)
Ah!
So!
1/10
pneklara 2011 ápr. 09. - 08:55:26 1/10 Előzmény meszag
(1283/1867)
Ez igaz, hisz a tablón nem cserélõdtek a fényképek.
9/10
offtopic
meszag 2011 ápr. 09. - 08:33:15 9/10 Előzmény meszag
(1282/1867)
évnem= évben
9/10
offtopic
meszag 2011 ápr. 09. - 08:32:33 9/10
(1281/1867)
Csak az a baj, hogy a "mostaniak" sem kezdõk, tehát a trutyi állapoton rég túl kellene lenniük. Sõt épp úgy részesei a mai helyzetnek, állapotnak - erkölcsiségére gondolva fõként - mint az elõzõ 8 évnem kormányzók.
1/10
pneklara 2011 ápr. 09. - 08:23:25 1/10
(1280/1867)
Kedves Gyula!
A probléma nem oldódott meg, és valószínû, nem is fog. Egzisztenciális,nem is kormány/politika függõ, sokkal inkább magánjellegû, egyéni rossz döntés következménye, s csak egy remény lehet, hogy nem romlik a helyzet.De a tanulópénzt meg kell fizetni.
Miért gondolod, hogy jobboldali vagyok? A baloldalban hosszabb idõm volt, hogy csalódjak. A kezdeti rendszerváltó idõben gyorsan váltották egymást a kormányok, tehát hittem, hogy nem maradt idejük maradandó jóra. Aztán jött 8 év, ami elegendõ kellett volna legyen, hogy valami elinduljon. De csak lefele mozdult.Tehát csalódásom hosszabb tapasztalatra vonatkozhatott. Most szívem szerint hinnék, vagy inkább hitelt adnék a mostaniaknak,hogy van erejük, idejük,lehetõségük, hogy megfordítsák a süllyedést. Még hinnék, mert a bor is trutymó állapoton megy keresztül, hogy letisztuljon. Elfogadom azt is, hogy áldozatot hozni kell: az adócsalónak, a táppénzcsalónak, a számláit nem fizetõnek,az eszetlenül kölcsönt felvevõknek.Elfogadom, hogy a demokrácia fegyelmezéssel is jár, mert a szabadság nem szabadosság, s sokan visszaélnek ezzel, tehát korlátok kellenek. Most még tart nálam a remény idõszaka.De ha csalódok, nem biztos, hogy az elõzõeknek adok újra hitelt.
Én a romavezetõktõl azt várnám, hogy odaköltöznek a telepekre, nem a SAAB kocsikból integetnek kifele. És lámpások lennének az orvosok, a pedagógusok, a bírók... mellett. Csak értelmes, morálisan gondolkodó generációval lehet csatát nyerni.Ez min. 40 év, ha holnap elkezdenék.Hogy addig mit kellene tenni? Ezt nem tudom, ill. tudnám, de az radikális lépés lenne.Nem kegyetlenségre gondolok, hanem józan szigorra, és fegyelemre.
Meg az álszent porhintés felfüggesztésére. Meg az összemosás, maszatolás megszüntetésére. De ez már politika, azt meg hagyjuk!
9/10
offtopic
meszag 2011 ápr. 09. - 07:47:35 9/10
(1279/1867)
Ma már szerintem nem. Másrészt õk nem fogadják el még ma sem kívülálló iránymutatását, tanácsait. Sõt, a saját választott képviselõiket sem követték (OCÖ) ....
9/10
offtopic
meszag 2011 ápr. 09. - 07:43:03 9/10
(1278/1867)
Hát nekem teljesen más a véleményem róla, nem beszélve róla, hogy a családjában is milyen dolgok fordultak elõ. Számomra borzalom az is, ahogy a gyerekeit "nevelte".
9/10
offtopic
meszag 2011 ápr. 09. - 07:38:32 9/10
(1277/1867)
Miket fõzöl ma? Jobb, ha azzal foglalatoskodsz, mint itt kötözködsz. :)

Dekorálhatjuk a dolgokat:cigány bírók + vajdák
9/10
offtopic
meszag 2011 ápr. 09. - 07:24:38 9/10
(1276/1867)
wittnert nevezte ki az echo egy szintén sértõdött, beteg lelkû mûsorvezetõje
géGyula 2011 ápr. 08. - 23:49:09
(1275/1867)
JAV:

úgy értem,hogy a vajdákkal az a baj...
offtopic
géGyula 2011 ápr. 08. - 23:38:07 Előzmény meszag
(1274/1867)
Szerintem a vajdákkal azon kívül, amit zampano volt kedves lebilincselõ stílusában megemlíteni, hogy õk a cigányságban a visszahúzó erõ(régebben úgy mondták: "retrográd"), a vajdáknak ugyanis az az objektív érdekük, hogy a cigányság alávetettségben, elmaraottságban maradjon, így tudják fönntartani elõnyös hatalmi helyzetüket
géGyula 2011 ápr. 08. - 23:29:37 Előzmény meszag
(1273/1867)
Ami azt illeti, én láttam Gyõzikével riportot(tán Kepes?) egyáltalán nem olyan hülye, mint amilyennek a kereskedelmi tévézés elkívánja tõle, hogy a sok bunkó cigány és nem cigány nagyokat röhöghessen rajta. Pénzért persze vállalja, azt hiszem, e fórum látogatói közül sokan nem lennének nála finnyásabbak.
Más részt elég hiú és buzog benne föltünési viszketegség és tettvágy, nem is lenne akkora marhaság, ha kinõné magát cigány vetzetõvé, sztem a cigányok hallgatnának rá.
offtopic
géGyula 2011 ápr. 08. - 23:21:55
(1272/1867)
Te meg miért nem mérsékeled magad, te nem vagy cigány! Vagy igen? Milyen stílus ez?
offtopic
géGyula 2011 ápr. 08. - 23:18:51 Előzmény pneklara
(1271/1867)
KedvesKlára,

tegnap írtad, hogy rossz passzba kerültél, úgy véltem, családi problémád van.Remélem, mára valóban kialudhattad a rosszkedved, meg hogy klönben is minden szépen meg fog oldódni. Ezt õszintén kívánom.
Azért említem meg, mert van egy kis rossz érzésem, hogy téged, akit tán még az ág is húz, mint ha kipécéztelek volna a kérdéseimmel, ráadásul van egy újabb téma is, amit te dobtál be, és szintén nem értek egyet veled.
Mentségemre egyedül az szolgál talán, hogy közel s távol téged tartalak az egyetlen tárgyalóképes jobboldalinak.

Mindenesetre ne félj!
Persze könnyû azt mondani. Én is félek, csak én kevésbé a cigányoktól, sokkal inkább pártunktól s kormányunktól, valamint együttmûködõ szövettségeseiktõl.

HorváthAladárt én is láttam,amikor KO megkérdezte, nem érez-e felelõsséget. Valóban annyiban érezte felelõsnek magát, ahogy te is írod: „hitt a mindenkori vezetés igéreteinek”. Én teljes mértékben megértem, hogy ezt válaszolta, sõt én magam is ezt mondanám, igaz én se cigány, se politikus nem vagyok. Ahogy te tálaltad az esetet, azt éreztetted, te viszont nem voltál megelégedve a válaszával.
Azt kérdem, milyen választ vártál volna tõle, mikor lettél volna megelégedve? Szeretném ha konkrét választ adnál, nem csak annyit, hogy te rühelled a liberálisokat s az SzDSzt(Horváth ui. egy idõben ott volt képviselõ), tehát ha kérhetlek akkor konkrétan cigány ügyben és konkrétan HorváthA miben sáros(felelõs) szerinted?
offtopic
géGyula 2011 ápr. 08. - 22:56:48 Előzmény Tyrannosaurus(velo)Rex
(1270/1867)
Én ugyan nem látom az összefüggést a két gondolat között: 1.csak az áldozat származását szalonképes számon tartani; 2. Nem kizárni annak lehetõségét, hogy az elkövetõk cigányok is lehettek.
De természetesen a magam részérõl teljes mértékben rád bízom, hogy milyen lehetõséget zársz ki avagy nem zársz ki.
géGyula 2011 ápr. 08. - 22:50:36 Előzmény meszag
(1269/1867)
Irigyellek az élményért.
De kire gondolsz?
zampano 2011 ápr. 08. - 22:07:53 Előzmény meszag
(1268/1867)
Csak az oláhcigányoknak vannak vajdáik, a kétszer akkora létszámú magyarcigányoknak (= csak magyar nyelvû, magyar kultúrájú cigányok) nincsenek. De látom, roppant tájékozott vagy ebben is, nénike.