Téma: Elrabolva 3

8/10
King Diamond 2015 jún. 27. - 20:57:34 8/10
(71/91)
SPOILER IS LEHET BENNE!!!
Egyáltalán nem sokkal marad el az elsõ két résztõl. Kicsit kevesebb benne az akció, de így sem éreztem unalmasnak. Mondjuk annyira talán nem is izgalmas, mint azok. Jó, hogy a történet most kicsit más, mint korábban. A szereplõk jók, Liam Neeson, Famke Janssen, Maggie Grace hármasát nagyon jól válogatták össze. Lecserélték Stuartot az elsõ részhez viszonyítva, de ez a színész jobban játszotta a karaktert. Nyilván most is voltak eltúlzott dolgok benne, de az akciójelenetek most is pazarul meg vannak csinálva. A verekedések hitelesnek tûnnek, bár nem tudom, hogy mennyi jelenetet vettek fel ténylegesen Neesonnal és mennyiben volt dublõr, de olvastam, hogy Neeson tanulta a karatét és további harci sportokat. Rengetegen lehúzzák, közben meg a már 62-63 éves Neeson 'papa' úgy lecsapná az itt lévõk nagy részét, hogy csak na. Sajnáltam Lenny karakterét, az viszont jó volt, hogy kicsit több szerepet kaptak Bryan régi barátai/kollégái. Forest Whitaker behozatala is jó volt, jól áll neki ez a felügyelõ karakter. A rosszfiúk most nem albánok voltak, hanem oroszok, elmentek, de tényleg nem a fõgonosz volt a legjobb, hanem a jobb keze.
A magyar szinkron jó volt, remekül illik mind Csernák János, mind Fehér Annak hangja Neesonhoz és Janssenhez. És legalább nem is változtattak egyik részben sem a fõbb karakterek magyar szinkronján.
Nem tudom, hogy lesz(nek)-e még további része(i) a filmnek, de még akár folytatni is lehetne, és szívesen néznék is még folytatást, akár folytatásokat is.
8/10
3/10
sawyerx 2015 jún. 15. - 23:45:55 3/10
(70/91)
Ótvar fos, az elsõ sem akkora szám, ahogyan visszamenõleg annak titulálják, a második nyögvenyelõs, ez meg irritálóan F-O-S.
8/10
offtopic
Nora_2468 2015 máj. 28. - 22:27:02 8/10
(69/91)
Én nem igazán tartom jónak, ha összehasonlítás alapján van értékelés. Mind a három rész külön filmként is nézhetõ, ha van is minimális utalás az elõzõ részekre, de egyáltalán nem épülnek egymásra. Szerintem kimondottan jól sikerült mindegyik rész, ez a harmadik is izgalmas, látványos és fordulatos, érdemes megnézni! Nekem minimum 8 pont.
5/10
Hellas 1903 2015 máj. 22. - 11:10:08 5/10
(68/91)
Szerintem ez a 3.rész az elõzõ 2 részhez képest halovány, inkább hagyták volna abba 2 rész után , összecsapott és néha unalmas volt az akció jelenetek is gyengék voltak , kár érte !
8/10
Man2 2015 máj. 22. - 08:55:34 8/10
(67/91)
Az tény,hogy másabb mint az elsõ kettö,de így is tökéletes akció film lett!És szerintem ez sikerült a legjobb részre!Tökéletes lezárása a szériának!
1/10
nbzsster@gmail.com 2015 máj. 21. - 14:02:55 1/10
(66/91)
Attól félek, hogy ez után a szmötyi után nem leszek képes a frenetikus elsõ rész újranézésére. Ha ez a rész eszembe jut közben, egészen biztosan ki fogom kapcsolni. Ezen Liam Neeson sem segített. Egyszerûen sz*r.
4/10
Findzs 2015 máj. 20. - 10:31:26 4/10
(65/91)
sajnos gyenge lett 10/4
az elsõ nagyon jó volt a második elment de ez harmatos
a sztori is sok sebbõl vérzik de az akció jelentek is gyengék, annyi a vágás közben, hogy elég követni

spoiler
pl. a rendõröknek nem tûnt fel, hogy a nõt nem a házban ölték meg? (késõbb van róla szó)
nem nagyon kell hozzá szakértõnek lenni de egy torok vágásból rengeteg vér fojt volna ki a helyszínen alig lehetett valami, és akkor a férj miért vitte volna haza a saját ágyába miután máshol megölte? stb...
spoiler

jobb lenne ha a non-stop -ot neveznénk ki 3. résznek
csak annyit kell hozzáképzelnünk a sztorihoz, hogy a gépet elrabolják és rajta vannak mind a hárman
máris jobb lett ez a képzelt 3. rész mint ez a valódi :)
puding140 2015 máj. 16. - 10:28:13
(64/91)
Miert tamad ra a rendorokre a no holtteste mellett? :DDDD
6/10
kinguci18k 2015 máj. 16. - 07:33:40 6/10
(63/91)
Szerintem egyszer meg lehet nézni.Bár többször nem fogom én sem.
Sok negatívuma van a filmnek.Mint pl. az akciójelenetek ugráló kamera mozgása.De manapság annyi nézhetetlen mozifilmet hoztak ki.Hogy azokhoz képest azért ez sokkal jobb volt.A történet nekem nem igazán passzolt,a film címéhez.És az elsõ két részhez.Nem ezt vártam.De azért a film értékelése szerintem: 6/10
7/10
corleone90 2015 máj. 15. - 13:14:01 7/10 Előzmény pihes
(62/91)
átlagos,közepes b akció thriller,gyenge(kiszámítható) "csavarral" a végén.Az akciók jók voltak,az 1.rész után nem kellett volna folytatni.Remélem több részt nem csinálnak.
pihes 2015 máj. 14. - 15:13:20
(61/91)
Szerintem, a fõszereplõ, kimerítette már a szerepét rendesen.
Ezzel a résszel, zárhat is (bár, lehetett volna több is ettõl).
k11zoltan 2015 máj. 04. - 22:14:20
(60/91)
Egynek elmegy. De több már nem kell belõle.
proklima 2015 ápr. 06. - 10:46:26
(59/91)
Mind a három részt láttam.
-Elsõ rész : 10 pont
-Második rész: 9 pont
-Harmadik rész: 8 pont
7/10
Debreczeni Attila 2015 febr. 25. - 18:39:40 7/10
(58/91)
Nem volt rossz,de ez a harmadik gyengébb lett az elõzõ 2-nél.Látványos akciójelenetek erõs túlzásokkal. 7/10
proklima 2015 febr. 08. - 20:17:13 Előzmény timisske
(57/91)
Hát...Az a véleményem, hogy ha valaki valamit nem tud követni, az még nem jelenti azt, hogy az a valami követhetetlen...Nekem mind a 3 rész tetszett. Remélem, ezt lehetett követni..
Mike088 2015 febr. 08. - 13:01:32
(56/91)
Az elrabolva trilógia nálam a folyamatos szintesés mintapéldája. Az elsõ rész izgalmas, végig pörgõs film volt, remek sztorival, jó vágásokkal. A második már kissé elfáradt, de ez annál is gyengébb lett fõleg a villámgyors vágások miatt. Azért meg lehet nézni mint akciófilm nem rossz.
8
7
ez pedig:6
1/10
maxhell 2015 febr. 08. - 09:51:52 1/10
(55/91)
Csalódtam. Az elõttem szólók minden negatívumot elmondtak a filmrõl, és ez sajnos igaz is. Sajnos egy sorozatnál nem lehet nem az elõzõekhez viszonyítani az újat, és ebben az összevetésben ez egy nagy semmi. 10/1.
6/10
beo71 2015 febr. 07. - 12:12:12 6/10
(54/91)
Nem vagyok Elrabolva fan, bár az elsõ valóban jó film volt, nem értem ezt a felpörgetett hype-ot körülötte. Egy egyszerû akciófilm, de nem is kell nekem értenem a kasszasikerek és az el - el tûnõ nagyszerû filmek közötti különbségeket, filmrajongóként úgyis mindent megnézek. Csak még annyit, hogy az azóta készült Non - Stop például mindegyiket kenterbe veri szerintem.
A harmadik részrõl csupa rosszat hallottam és Mega( l )ton mániás rendezõ valóban megérdemelne egy kokit.A vágás ( vagdalkozás ) már követhetetlen, belefájdult a szemem. Viszont a sztori nem olyan elvetemülten rossz, Forest Whitaker mindig jó. Szóval, ebbõl egy éppkézláb rendezõ akár egy nézhetõ filmet is kihozhatott volna belõle. A vágás miatt 3/10, ha kiveszem az akcióféleségeket, akkor 6/10.
4/10
NN153 2015 febr. 01. - 22:47:05 4/10
(53/91)
Ha egy akciófilmben pont az akciók nem jók, az probléma. Idegesen elrángatott kameramozgással dolgoznak, amitõl semmi sem látszik. Ezt indokolhatná a fõhõs idõs kora, már hogy azért ködösítik az akciót, mert nincs is mit látni, de közben meg ott volt az elsõ rész, ami hibátlanul volt megcsinálva csak egy pár évvel ezelõtt. A forgatókönyv nem rossz, de ide akkor is akciók kellettek volna. Nincs mit nézni ezen a filmen. A második filmet azért verte, de minek?
7/10
jozsi86 2015 jan. 27. - 08:03:51 7/10
(52/91)
Nem olyan rossz film, mint amilyennek sokan mondják... Az elsõ rész színvonalát ugyan nem üti meg, de azért szórakoztató film. Látványos.