Ez a film hol vicces? Inkább kínos.

Mi az a munkásellenzék?

SZUPER JÓ retro filmszatíra!!!!!!!
10/10!!!!!!!

" Elhajlásvizsgáló hivatal" - szép, szellemes kétértelmû kifejezés:JJJJ

Kedves Károly!

Örülök, hogy ennyire tetszett, amit írtam. Bevallom, nem hittem volna, hogy bárki valamikor el fogja olvasni... Pláne nem ötven esztendõ alat... :)

Sok ilyen senki-se-ismeri kedvenc filmem van nekem is, s ezek közül számos a magyar alkotás. Az Ereszd el a szakállamat ráadásul nekem maradéktalanul élvezetes volt, de attól még objektíve nagyjából-egészében tartom a megállapításaimat. Csupán azokkal a kiegészítésekkel, amelyeket ennek a kritikának egy, úgymond, "felturbózott" változata tartalmaz, amelyet egy valaha napi rendszerességgel szerkesztett blogomon írtam, késõbb, mint az itteni port.hu-s hsz-t:

http://dailyretrospective.blogspot.com/2011/02/februar-15-bacso-peter-ereszd-el.html

Letisztultabb szerintem, és ha tényleg tetszett ez, akkor lehet, hogy az sok mindent megmagyaráz majd ebbõl a nehezen értelmezhetõ, sûrûbb szövegbõl, ami esetleg nem érthetõ belõle. Egyébként anno ezen a blogon több ilyen senki-se-ismeri filmrõl írtam - hátha találsz köztük olyat is, amelyet már neked is volt alkalmad látni. A jobboldali oldallécben található "címkék" sokat segítenek. :)

Ha lehetne hozzászólásokat pontozni, megkaptad volna (remélem ebben a témában sem az elsõ) 9-est. Pontos, részletes, mély, és még mindig meglepõdök, hogy kedvenc, senki-se-ismeri filmjeim alatt tûnsz föl a kritikáiddal. Egyébként nem csatlakozom, igaz tán annyit se éltem abban a rendszerben mint te, de nekem a hallott történetek, és a maradék állandó látványa miatt is 100%-ig célba talált. Elhajlásvizsgáló hivatal, még mindig odabasz.

Bacsó, a hetvenes évekbeli magyar szatíra, sõt, a magyar szatíra történetének egyik legnagyobb mestere az ún. munkásellenzék elé tart görbe tükröt ebben a filmjében.

A félig meddig utópisztikus, pardon, disztópikus történet egy még a film keletkezési idejénél is "létezõbb" magyar szocializmusban játszódik, ahol már olyannyira megszilárdultak a társadalmi struktúrák, hogy szûkség sincs ideológiai támasztékokra.

Itt alig hangzanak el agitprop hangulatvilágú megjegyzések vagy "szuperszövegek", a fõ korifeusok, a Major Tamás és Kállai Ferenc által mesteren megformált két kiöregedett hivatali fõosztályvezetõ, silány, szánalmas hatalmi harca, igaz, más kulisszák között (már ha lehet ezeket a hivatali helységeket a kulisszák megtisztelõ névvel illetni) és talán kevésbé a kelet-európai államszocializmusokra jellemzõ módon, ugyanúgy mûködõképes történetet eredményezhetne.

És mégsem egészen, mert Bacsó remeke valójában egy olyan Kádár-korszakról szól, amely soha nem létezett.

Egy olyan fejlõdési fokról, a gradációs ciklus egy olyan teraszáról, amely valójában soha nem volt eleme sem a magyar, sem a kelet-európai államszocializmusok történetének.

Ha létezett volna hazánk 1945 és 1990 közötti históriájában ilyen periódus, ez minden bizonnyal az 1978 és 1982 közötti idõszak határainak kitolódásával valósult volna meg. Egy olyan kádári posványt láthatunk itt ugyanis, amelyben az ancien régime, azaz a munkásellenzék még szilárdan tartja harcállásait, sõt, talán minden eddiginél szilárdabban, az 1972-es alkotmánymódosítás alapelemei abszolút létjogosultságot nyertek, a hivatalokban és a vállalatok minden igazgatási szintjén pedig a kiöregedett munkásellenzéki vezetõk penészvirágai tenyésznek, s ha utóbbiak közül valaki még sem tagja a csapatnak, ha vannak még kivételek, õk olyanok, mint a Sinkó László által egy jelenet erejéig megformált karakter: valaha hívei voltak a reformnak és reformkoncepcióknak, a tudományos marxista gazdaságpolitikai okoskodásoknak, ám megkérdõjelezhetetlenül szilárd racionalizmusuk és az alapstruktúrákon túllátni képes közepes (nem középszerû!) intelligenciájuk ellenére saját korlátolt gazdasági szemléletük rabjai (Berend T. Ivánok õk csupán, nem Liska Tiborok).

Az "Ereszd el a szakállamat!" világának keretei annyira megkövesedettek, amilyenek a Kádár-korszakéi soha nem lehettek, mert egész egyszerûen erre nem nyílt lehetõség. Olyan, mintha a film teszem azt 1985-ben játszódna egy olyan képzeletbeli Magyarországon, ahol az államszocializmus lebontására csak kb. 2000 körül került sor.

Az abszolúte kiüresedett hagyomány keretei, a keletiesen mereven õrzött, ám már rég meg nem értett tradíció korlátai között vergõdõ egyes ember, Pócsik (Picsók :) története egy kereteibe beszorult, nagyméretûre dagadt tekintélyuralmi, a szó legrosszabb értelmében vett konzervativizmus elnyomása alatt recsegõ-ropogó egzisztencia története.

Egy abszolúte megvalósult kispolgári állapotában leledzõ társadalom világában zajlanak hõsünk mindinkább groteszk kalandjai (korántsem pikareszk kulisszák között), amelynek már elveiben is kevés köze van a szocializmushoz, amely már csak a korábbi status quo konverválásában tudja kiélni magát, mert még kellõképp öntudatos ahhoz, hogy ezekhez, mint megszokott dolgokhoz (a szokás hatalma óriási) körömszakadtáig ragaszkodjon, de még nem eléggé az ahhoz, hogy merjen változni (már ha képes lenne rá).

A valódi Kádár-korszak világa nem így mûködött.

Egyrészrõl: a magyar társadalom képtelen lett volna eljutni az öntudatlanság ezen abszolút állapotába még e meglehetõsen öntudatlan idõszakában is, másfelõl a Kádár-korszak elsõ pillanattól fogva deklarálta, hogy minden igazán progresszív társadalmi változás voltaképp az entrópia irányába mutasson az õ általa megalkotott mesterséges mozgástérben, hiszen mást sem hangoztatott, mind kétségbeesettebben, mint a demokratikus centralizmus elvi alapjainak szem elõtt tartását, holott a "szocialista világban" a decentralizációs tendenciák egyértelmûen egyik legjelentõsebb melegágyává vált.

Bacsó tehát, bár ezt nyilvánvaló okokból nem róhatjuk fel neki, vízióját úgy alkotta meg, hogy némiképp túlértékelte az apparátus nyomásának jelentõségét, és másfelõl kicsit alul értékelte a magyar társadalom mobilitását és az egyes rétegek mobilitás utáni vágyát, ami végeredményben a hangsúlyjelek a késõbbi, valóságos folyamatokhoz képest való eltolódásához vezetett.

Persze ne felejtsük el azt sem, hogy a film szatíra, s hogy a szatíra mûfajának szinte lételeme a túlzás. Túlozz itt és túloz ott, túloz mindenütt, és ezáltal végül mégis igaza lesz.

E paradoxon mutatja, hogy miért nehéz jó szatírát készíteni, s hogy miért mûködik mégis a jó szatíra. Olyan lehetõségeken alapszik, amelyek valójában nem teremthetnének életképes környezetet, de mégis ez történik meg voltaképpen a mûfaj legjobbjainak világában...

Ezért jó film Bacsó Tanúja, és ezért nem mûködik 100 %-osan a Pócsik nevû, egyébként meglehetõsen szimpatikus fiatalember története.

A film legnagyobb erénye, hogy egy öntudatra ébredést mutat be, igaz, egyrészt ez semmilyen komolyabb következményekkel nem jár az Elhajlásvizsgáló Hivatal szervezetére nézve (ahol illetõnk dolgozik), s másrészt a film végén egy kissé kispolgárias idillbe torkollik, ahonnan fejvesztve menekül mobilitás és változás egyaránt.


Bacsó filmje tele van mesteri jelenetekkel: a "Keksz nevû lány keresése" (ez akár egy Cseh Tamás dal címe is lehetne :) szóösszetétellel jellemezhetõ jelenetsor az alkotó panelfilmjeinek világát idézi, s azokhoz hasonlóan a lehetõ leggroteszkebb szituációkat emeli és használja ki, a munkásellenzéket reprezentáló két egymással csatázó középvezetõ harca elképesztõ éleslátással megírt dialógusok során bontakozik ki, a mellékszereplõk pedig hasonló "szakértelemmel" jellemzett figurák, mint a fõszereplõk (ld. az Õze által megformált Vida Ferenci, Major Ákosi szigorral fellépõ bírót vagy a Garas által alakított rendõrfelügyelõt), s az egész mégsem áll össze egységgé.

Részeredmények, részértékek imponáló halmaza, amelybõl, különösen Bacsó, sokkal többet és sokkal hitelesebben is kihozhatott volna.

Ám ne ócsároljuk ezt a filmet. A jelképpé átlényegülõ szakáll (ahogy szimbólum a Forró vizet a kopaszra! c. alkotásában a kopaszság is) históriája, elsõrendû, kiváló, Magyar szatíra a szó legjobb értelmében, s egyebekben is egy rendkívüli kikapcsolódást ígérõ másfél órás intellektuális kalandfilm - jellemzése a Kádár-korszakról ugyan nem száz százalékosan helytálló, végeredményben minden másban maximalizmusra törekedett, s így, valamint annak ismeretében, hogy a jövõt nyilvánvalóan Bacsó sem láthatta elõre, abszolút rendben van.

Nagyon szeretjük ezt a filmet.

8.75/10