OFF/nemsokára ON:

"Régen nem volt net, nem volt wiki, youtube, az emberek képbe voltak, most pedig ott van minden elõttük mégis vakok."

Hát igen, ez egy nagy mondat, alkalomadtán fel is fogom használni! Ez most beindította a meditatív énemet, ezt most rátok is borítom :)

Tudjátok, valahol tényleg olyan dolog ez az információval, mint amikor az ember minden szívfájdalom nélkül leengedi a lakásában a kád friss ivóvizet egy gyors fürdés után, miközben a sivatagban adott esetben az egész lakását odaadná egy liter poshadt vízért. Ami ingyen van, vagy olcsó, annak nincs értéke. Régen drága volt az aktuális hírhez hozzájutni, minden formájában pénzbe került. Vagy azért, mert fizetni kellett érte és olvasni a sorok között. Vagy azért, mert meg kellett találni a barátokat, ismerősöket, és velük kapcsolatot tartani a való világban, és nem a tahó világban, ami manapság a "közösségi lét" fekáliája és egyben a sokak által vágyott esszenciája. Az emberek éppen azért vakok, mert az ingyen és tömegesen rájuk zúduló információban képtelenek bármit is észrevenni. Olyan ez, mint [és akkor innentől ON a hozzászólás] amikor pár csepp eső senkit sem zavar, sőt, igényled is, mert különben túl nagy lenne a szárazság, ellentétben azzal, amikor ahhoz a japán nagydíjhoz hasonlóan nem látsz, mert szinte megfulladsz a víztől. Akkor ugyanis szó szerint nem látsz semmit sem a világból, mert eltakarja az eső. És van, aki rájön, hogy csak akkor lát át az ilyen vízfüggönyön, ha nem megy bele ebbe a gyalázatos játékba az életének a kockáztatásával, hanem megáll. És akkor látni fogja, hogy semmit sem veszít, hiszen ő már világbajnok és tudja, hogy lesz is még világbajnok. Nem lesz kevesebb azzal, hogy abban az évben nem nyer bajnokságot. Ő már akkor is legenda volt, hiszen azzal, hogy visszatért, azzal abban az évben mindent megnyert. Rá "örökké" emlékezni fognak, egy darabig talán még az F1 megszűnése után is.

Ezek után viszont tényleg mit számít az, hogy első lesz vagy a második? Mit számít, hogy kétszeres világbajnok lesz, vagy marad "csak" egyszeres? És tényleg gondoljatok bele: Semmit sem számít! Se pénzben, se szponzorokban. Éppen csak az életében. Mert Hunttal ellentétben Laudának többet ért az élete mint egy múló, pillanatnyi siker. Ráadásul egy olyan siker, amiben már volt része.

És amúgy ne feledjétek el, hogy manapság nem Hunt miatt emlékszünk Laudára. Hanem Lauda miatt emlékszünk Huntra. Sőt mi több, ha Laudának nincs balesete, akkor Hunt soha a közelébe se került volna a bajnoki címnek, mint ahogy tényszerűen soha többé a közelébe se került. Ebből következik, hogy ez a film nem Hunt ekézésről és Lauda fényezéséről szólt, hanem arról, hogy:

Ez a film LAUDA VISSZAEMLÉKEZÉSE és az érzései. Ez Lauda története arról, hogy:

Ne feledjétek Huntot!

Azt az embert, aki motiválta, sőt, akinek az életét köszönheti. Bezony, valahogy ezt a részét senki sem emelte ki a filmnek, pedig ott volt előtte, el is mondta Lauda. Azt, hogy neki köszönheti az életét, mert miatta jött vissza. Nem a feleségét említette, Huntot. Ezért is fejezi be ezzel a filmet:

"He remains to be the only person I envied." - Ő marad az egyetlen ember, akit irigyeltem.

A film pedig EZT AZ ÉRZÉST adja vissza. Azt, ahogy Lauda emlékszik vissza...

... a gyermekkorától fogva az egyetlen igazi barátjára. És akit nagyon hiányolt még akkoriban is amikor a film készült. És ha innen nézzük a filmet, akkor el lehet feledni a sok marhaságot, amit beleszőttek a filmbe. A soha nem létezett baleseteket, a nem pont úgy történt eseményeket. Mert azoknak nem volt jelentősége. És ha jobban belegondolunk, SZÁMUKRA SEM VOLT JELENTŐSÉGE. Ez mind jelentéktelen az ő számukra is, hiszen mindketten csak az érzelmeiknek éltek. Csak éppen az egyik inkább hedonista, a másik pedig racionalista alapon. Ezért volt annak jelentősége, amit a film végén mondott Lauda. Mert azzal akarta felnyitni a szemeteket, hogy ne a kliséknek higgyetek, hanem AZT érezzétek amikor felálltok a moziban vagy a kijelző elől a film végén, hogy mennyire ugyanazt ÉREZTE ez a két ember.

Azt érezték, amikor a film az utolsó másodperceiben a két versenyautóval kerék a kerék mellett ez a két ember bemotorozik Hans Zimmer zenéjére az örök F1 versenyvalhallába. Együtt. Barátokként.

Ennek rendelt alá mindent a film, azért, hogy ezt az érzést Lauda átadhassa nektek.

Mert ez az, amit az, aki soha nem ült F1-es autóban, aki nem látta, nem élte ezt az életet, aki adott esetben nem is élt akkor, amikor még az "ártatlanság" korát élte az F1, a hideg, számító és teljesen unalmas (kivéve 2021) évekkel ellentétben. Amikor még volt benne élet és nem csak a pénz számított. Hiszen akkoriban a 20%(!!!) halál eshetősége simán belefért a gondolatvilágba. Amikor valóban szórakoztak és jól tudják magukat érezni mert élvezték a kockázatot. Amikor nem minden a pénz körül forgott, lásd Hunt esetét, aki soha nem lett gazdag - és mégis... elvégre akkoriban még VALÓBAN versenyeztek, kockáztattak, előzgettek, és nem csak gyors és tipizált autókkal köröznek majdnem ugyanolyan gyorsan, de valójában teljesen érdektelenül és unalmasan. Ha most őszinték szeretnénk lenni egymáshoz, akkor nyugodtan kimondható az, hogy már az idei sprintfutam is hosszú egy ekkora dög unalomba fulladó vonatkozásban. Arra ott a terepasztal, minden másra jó a Mastercard, hogy a klasszikus reklámot idézzem. Ez az F1 totálisan érdektelen és semmi köze az akkori csúcsversenysporthoz és főleg az akkori sportolókhoz. Na ez a mai jéghidegség az, amihez képest Lauda volt a megtestesült Playboy. Mert neki legalább volt stílusa és önkritikája. No de manapság? Hol van már az az idő...

Ezzel szemben akkor még volt stílus, volt verseny, voltak benne élet és halál küzdelmek, fejlesztés és kísérletezés, vagyis amikor még létezett a férfiasság kora. Egy brutálisan nagy élet igénylés, az, amit ez a film be is mutatott. Ahogy bemutatta a férfi két klasszikus archetípusát, a hideg, számító, célratörő (un. managggger), és a "szépfiú" (un. rosszfiú, akibe minden nő beleszeret) karakterét. Csakhogy ebben az a vicc poénja, hogy ezt a sztorit az élet tényleg megírta. Azóta meg hol vannak a férfiak az autókból a lányok meg a rajtrácsról... hát ekkorát változott a világ. Szuper trendi steril és érdektelen lett.

És látjátok, pontosan ezért teljesen mindegy, hogy mit láttak mások ezzel a két SPORTEMBERREL kapcsolatban, hiszen úgysem értettek ebből semmit sem akkor, sem manapság.

Képzeljük el azt, hogy reggel úgy mennétek munkába, hogy 20% eséllyel meghaltok útközben. És ezt teljesen racionálisan vállalnotok kellene. Csak a miheztartás végett, még a háborúkban is nagyságrendekkel több esélye van nagy átlagban egy katonának a túlélésre! Hát akkor hogyan akarjátok őket, meg az ő kapcsolatukat megérteni, ha nem dramatizálják túl, ha nem karikírozzák ki saját magukat? Ha bemutatják azt, hogy a "gyerekkoruktól" barátok voltak, akkor hol lenne a dráma és a katarzis? EZÉRT volt tökéletes az, ahogy Lauda azt mutatta meg, hogy milyennek ÉREZTE Huntot, amivel EBBEN a filmben éppen azt akarta érzékeltetni, hogy mindez fikarcnyit sem számított. Csak az az érzés, amit a film utolsó filmkockáiba komponáltak bele.

Mert ne feledje senki azt sem, hogy Lauda saját magát ennek az érdekében pontosan ennyire fikázta le, hiszen egy végtelen kockafejű, hideg, számító bunkónak állította be saját magát. És ezt ő tette, ő akarta így bemutatni magát! Ezt nem róla írták, ezt ő írta, íratta magáról. Ő ellenőrizte és hagyta jóvá. Mindebből következően a sztori ívét érdemes megfigyelni, amiben tényleg azt a lehetetlen érzést mutatják be, hogy miként lehetséges az, hogy két ennyire eltérő személyiség mégis barátokká válik, majd később mindketten világbajnokok lesznek, és végül - amint azt valaki korábban megjegyezte - egyikük sem a versenypályán veszíti el az életét. Ámbár teszem én hozzá: viszont mindketten annak a következtében, hiszen Hunt esetében masszívan belejátszott a sikere abba, hogy tovább folytassa a hedonista életmódját. Úgyhogy, ha innen nézem, akkor Lauda végső mondatai teszik helyre az egész filmet: "az emberek azt hiszik, hogy riválisok voltunk...", pedig hát nem is - fejti ki. Vagyis, valójában azt mondja bele a képünkbe, hogy "na látjátok, ez az, amit sokan hittek róluk". Pedig teszi hozzá; "EBBŐL SEMMI SEM VOLT IGAZ."

Ne is így emlékezzenek tehát rájuk. Hanem úgy, hogy jó barátok voltak.

Elvégre, érdemes abba is belegondolni, hogy bár Huntot irigyelte Lauda azért az életigenlésért, azért a fajta életstílusért, amire ő képtelen lett volna, de valójában Lauda volt az, aki megélte azt az érzést a kórházban és élete végig, hogy az lehet az utolsó napja - vagyis valójában ő volt az, aki élni akart, és aki tett is azért, hogy tovább éljen. Nem feltétlenül "szeretett" élni, de élni akart. Hunt viszont nem feltétlenül "akart" élni, viszont szeretett élni. Furcsa, de igaz. Valójában Hunt nem szerette annyira az életet, hogy tegyen azért, hogy sokáig élhessen. Mert nem érdekelte, nem értékelte annyira az életet mint Lauda. Ezzel szemben bár Lauda soha nem szeretett úgy élni mint Hunt, de mindent megtett azért, hogy sokáig éljen. Ezért is zavarta, hogy Hunt nem hallgatott rá. Viszont Lauda azt is tudta, hogy miért nem hallgatott rá. És pontosan ezért irigyelte, mert ezt a fajta élet szeretetet ő soha nem érezhette meg. Ő nem értette a mezítlábas, de mindig életörömmel élő Huntot. Csak csodálni tudta. Nem értette, de érezte, hogy van benne valami, ami neki soha nem lesz meg. Viszont volt elég esze, hogy ne próbálja lemásolni Hunt életét.

És pontosan ez az, amit meg kell nekünk tanulni:

Azt, hogy nem majmolni kell másokat. Nem azt kell nézni, hogy mások hogyan élnek, még akkor sem, ha adott esetben irigyelnénk is őket, mert mi nem ők vagyunk, és mi nem tudnánk úgy élni. Lehet, hogy azt hisszük, de nem így történne, lásd a Lottó főnyeremények nyerteseinek a drámáját. Ezzel a fals vágyakozással és negatív irigységgel szemben tehát azt érdemes felismerni, hogy mi hogyan szerethetjük az életünket? Azt, hogy mi a fontos benne, kik valójában a barátaink, vannak-e egyáltalán barátaink, vagy csak netes azonosítókkal chat-botolunk?

Mert aki kilép a való világba, és ott látja a családját és barátait, na azok lesznek boldogok.

Mert pontosan ezek a dolgok azok az egészségen kívül, amiket sikeren és pénzen nem lehet megvenni.