Téma: Hazatalálsz

9/10
janderka 2023 márc. 02. - 22:14:01 9/10
(300/680)
Gondolom, csak nem hal meg ez a Márkó gyerek. Hanem Mesi és Raja után immáron harmadik delikvensként ő is befekszik pár napra kómázni a kórházba :)

Egyébként frankó kis krimi lett a soriból - még ha nem is annak indult. Tetszik. Kár hogy erre a mostano balesetre nem áldoztak látványtechnikát és a bevezető epizódra öntötték a teljes karambolköltségvetést. Ide jobban illett volna egy látványos borulás.
Bonitó 2023 márc. 02. - 21:09:40
(299/680)
Vártam ezt a sorozatot. De ezt már írtam az elején is, sőt, már a DÖ-ben is téma volt, hogy többen inkább ezt a sorozatot fogjuk néni. :)
Már az első pár rész után írtam azt is, hogy nekem tetszik! Azóta sem változott a véleményem!
Jó a történet, de az is igaz, hogy lehetne pörgősebb is! Jók a karakterek, a mai valóságot jól ábrázolják velük. Igaz, vannak hibák is. Nem sorolnám, megteszik azt mások helyettem.
Én most úgy nézem ezt a sorozatot, hogy próbálom nem észrevenni a hibákat! Nincs rajtam a "kritikus szemüvegem!" Én úgy gondolom, hogy ha örökké a hibákat, a bakikat keressük, sosem fogunk igazán jól szórakozni, kikapcsolódni. Szerintem. De az is lehet, hogy ez már a korral jár?! :) Igen, valószínű, hogy az én készülékemben van a hiba?! :)

Csupán azért írom ezt, mert úgy érzem, hogy most ennek a sorozatnak - ami szerintem jobb, mint az eddig látott két-három sorozat  -, de valahogy mégis sokkal több kritikát kap, mindezek ellenére?!
Olyan érzésem van - különösen az Index fórumon - , mintha azzal licitálnának a fórum szekció tagjai, hogy ki tud a legtöbb, ki tudja a legnagyobb bakit hozni a fórumra?! De akkor hol marad a szórakozás?! De az is lehet, hogy "féltékeny" vagyok, hogy én nem veszem észre a közzétett hibákat?! Igen, bizisten én nem figyelem, nem veszem észre! Lehet, hogy azért mert én tényleg jól szórakozom?! :)

Különösen tetszik Tóth Andi játéka! Kellemesen csalódtam Andiban. Nemcsak remek énekesnő és kitűnő táncos, de remekül játssza Orsi karakterét is. Szerintem. Mondom ezt úgy, hogy tudom, hogy milyen megosztó személyiség. De nekem akkor is szimpatikus! ( Egyébként is, már a "táncával megvett!"
(Engem, az őskövületet!:))
Nagyon szimpatikus Tamás barátja Dénes r.hdgy is. Bányai Miklósnak remek kiállása, tartása van. Már a megjelenése is  tükrözi, hogy még nagy szerepet fog játszani a nyomozásban.  (Nekem is nagyon tetszett az a laza gesztus, hogy rátette és otthagyta a kávéspoharát a kapitány r.autójának a motorháztetőn.:)

Tetszett nagyon Janka és Trixi jelenete is. Ahogy adta a fricskát, a "szőnyeg vállalkozással" és az "egy pár vagytok?!" kérdésével, és láthatóan megállt Trixiben és Jack-ben az ütő! Remélem ebből az elszólásból nem lesz baja Jankának?!
Remélem azt is, hogy nem a végére hagyják az összes kártyalap kiteregetését, hanem a hátralévő (három hét) alatt fokozatosan teregetik ki a lapokat?!
Azt hiszem, mi sem bizonyítja jobban, hogy tényleg tetszik a sorozat, hogy bizisten várom a mai részt! :)
10/10
Çukurova 2023 márc. 02. - 17:45:50 10/10 Előzmény mila1619
(298/680)
Eltévedtél drága. Ez a Hazatalálsz című sorozat.
10/10
Çukurova 2023 márc. 02. - 17:41:40 10/10 Előzmény janderka
(297/680)
Érdekes történet.
Szép dolog, hogy a forgatókönyvíró-rendező elárulta, hogy a képi látványosság csak a véletlen műve.
"A legjobb dolgok váratlanul történnek. "
9/10
offtopic
janderka 2023 márc. 02. - 16:36:14 9/10 Előzmény Çukurova
(296/680)
Egyszer rég egy fimbemutatón odamentem Böszörményi Zsuzsa fimrendezőhöz gratulálni a Mélyen őrzött titkok vetítése után, hogy milyen szépen kapcsolta össze az anyját felkutatni szándékozó intézetis lány budapesti indulását a torontói megérkezéssel azzal ahogy mindkét jelenet hátterében egy-egy villamos halad el a főhös mögött. Pestten egy elinduló sárga (kíváncsiság, nyitottság, önállóság), Torontóban pedig egy érkező piros (vér: élet, energia, családi kötelék).
Kikerekedett szemmel hallgatta a gratulációmat, majd mély szünet után pironkodva megvallotta, hogy ő ezt észre sem vette. Csupán lefurták a kamerákat oda, ahova épp tudták és gerillában megcsinálták a két adott jelenetet, mert ott nem kellett értük területfoglalási díjat fiezni.
Én meg kb azóta tudom, hogy néha a legnagyobb nézői összefüggések mögött sem áll más, mint puszta technikai véletlen, vagy egyszerű logisztikai kényszer. :)))
10/10
Çukurova 2023 márc. 02. - 14:30:21 10/10
(295/680)
Vajon a színekkel mit akart a rendező üzenni?

Jelenet: Raja, Jack és Balogh Krisztián rendőrhadnagy titkos találkozója ez erdőben.
A zöld tájból egyből kitűnik, a szem ráfókuszál, hogy
Raja világoskék farmerban van.
Jacknek ugyanolyan világoskék a farmeringje, és direkt a dzsekiből kilógva viseli, hogy látható legyen.
Balogh rendőrhadnagy pedig ugyanolyan világoskék színű esernyőt tart a kezében.

Raja és Jack esernyője szürke , mint a rendőr farmernadrágja.

Mi lehet az üzenete a színeknek?
Talán a bűnben való összejátszás, az összetartozás, a cinkosság.
Érdekelne a megfejtés!
10/10
Çukurova 2023 márc. 02. - 13:53:34 10/10
(294/680)
Most, hogy Janka néni emlékezetébe mélyen bevésődött a szőnyeg cipelős jelenet, Trixi védekező mechanizmusa beindult.
Vajon Trixi milyen sorsot szánt Janka néninek? Raja szabad kezet ad Trixinek?

Tóth Andi, Orsi szerepében nagyon jó. Nem erőltetett, nagyon természetesen formálja meg a karaktert.
Jó képességű, tehetséges nő. 👍👏👏

Ernő, a rendőrfőnök egyre idegesítőbb karakter.
A rendőrfőnöknek morgósnak, szigorúnak, de az állampolgárok védelmezőjének, az igazság bajnokának, a kapitányságon a legértelmesebbnek kellene lennie.
Alapvetően pozitív, szimpatikus karaktert várnék el.
Ez sajnos nem sikerült. Sőt, egyre rosszabb.

Bányai Miklós karizmatikus, szimpatikus színész. Kántor Dénes rendőrhadnagy érdekes, vagány karakter.
Tetszett, ahogy letette, és otthagyta a kávéspoharat a rendőrautó motorháztetőjén.
Apró, mondhatnánk jelentéktelen, de mégis emlékezetes, hatásos jelenet a laza rendőrhadnagytól.
Nagyon tetszett. 👍👏👏
Jó a szimata, mint a hajdan élt Kántor rendőrkutyának. Biztosan hasznos lesz a jelenléte az ügy megoldásában.

A Hazatalálsz sorozat logójának tervezője dicséretet érdemel.
A terebélyes fa a madarakkal és a hintával nagyon találó, jól sikerült.
A madarak elrepülnek, de visszatérnek. Vissza a fához, a gyökerekhez, a hintához, vagyis, ahol a gyermekkorodat töltötted, oda Hazatalálsz.
Szuper logó! 👍👏👏

A sorozat zenéje is nagyon jó. Fülbemászó zene, a sorozathoz passzoló szöveggel.
Rúzsa Magdi nem tartozik a kedvenc énekeseim közé, de ha valami jó, azt el kell ismerni, értékelni kell.
Gratulálok neki! 👍👏👏
9/10
janderka 2023 márc. 02. - 12:02:58 9/10 Előzmény luci87
(293/680)
De ha túléli és magához tér, akkor ellenük vall - több okból is. Ezt nem akarták kockáztatni.
Max azt csinálhatták volna, hogy megvárják míg magától elvérzik szerencsétlen Nina és utána jelentik csak be a megkent zsaruknak a "balesetet".
8/10
luci87 2023 márc. 02. - 11:18:17 8/10 Előzmény napraforgó
(292/680)
Hat igen,szegeny lany.Ha nem esik Trixi panikba,es a mentoknek szol,sima baleset lett volna..Ha eletben marad lehet hogy komaba esik,vagy sulyos agykarosodasa lett volna..
De ilyen gyorsan tullepni a dolgon,es gyorsan eltuntetni a talan még eletben levo lanyt..erre nincs mentseguk...
8/10
napraforgó 2023 márc. 02. - 05:02:00 8/10
(291/680)
Tamás és Dénes beszélgetnek az aktáról, és azt mondják a halál okáról, hogy "erős ütés a fejre, majd fulladás" volt. No, akkor, ha fulladás volt, akkor Nina még élt, amikor a folyóba dobták. mert egy halott tüdejébe nem kerül viz. Vagyis a lány megmenthető lett volna, ha hivnak hozzá mentőt.
4/10
Mangetsu 2023 márc. 01. - 18:42:24 4/10
(290/680)
Kellemesen csalódtam Tóth Andi színészi játékában. Ezek szerint nemcsak énekelni és táncolni tud.
Tehetséges nő.
8/10
napraforgó 2023 márc. 01. - 09:09:28 8/10 Előzmény janderka
(289/680)
Igen, az fura volt, hogy a rendőrök már eleve úgy szálltak ki, mint akik cseppet sem akarnak nyomozni.

Raja csak később adta át a pénzes boritékot a hadnagynak azzal, hogy a menyasszonya és a családja essen le a kihallgatandók listájáról.
Ehhez képest nem láttuk, hogy akárkit is kihallgattak volna..... Ahogy Tamás mondta a nyomozás lezárásánál, hogy hiszen el sem kezdtétek.

Tamás és Virág valóban együtt voltak, amikor Virág meglátta a holttestet, de ezt nem reklámozták, hiszen Raja erre háklis. Talán hihette azt, hogy Tamás hamarabb odaért a sikoltozó Virághoz.
9/10
janderka 2023 márc. 01. - 08:48:50 9/10 Előzmény napraforgó
(288/680)
A gyözködés és az "eligazítás" késöbb volt mint hogy a zsaruk már az ő kottájuk szerint játszottak volna. Hibás volt a dramaturgia.

A hullát nem együtt találta meg T & V? Akkor ott még senki se volt rajtuk kívül. Lett volna mód lecsekkolni.
10/10
Bay Yanlış 2023 márc. 01. - 08:46:16 10/10
(287/680)
Remélem, hogy egyhamar még nem bukik le Raja, mert addig van feszültség, addig izgalmas a történet.
Ernőn nagyon csodálkozom. Neki miért nem tünt fel, hogy a boncolás eredménye túlzottan hamar elkészült.
Az utolsó két epizód nem igazán sikerült.
8/10
napraforgó 2023 márc. 01. - 03:28:46 8/10
(286/680)
Gondolom, hogy most majd azt fogja firtatni Orsi, hogy kihez jött Nina Farkasligetre és mit is akart tőle. Na és hová lett a 10 millió, ami szerepelt Tibor noteszében. Talán meg kéne keresni a noteszben szereplő többi lányt is. Orsinak nem sikerült, de egy rendőrnek sikerülne.... Ahogy olvasom az előzetest, jön majd egy rendőr, Tamás korábbi barátja. Talán ő tehet valamit.
Kezd izgalmas lenni a történet. Nagyon remélem, hogy Raja egyszer hibázik és lebukik.
8/10
napraforgó 2023 márc. 01. - 03:22:58 8/10 Előzmény janderka
(285/680)
Hát egy vizihulláról úgy első látásra szakmai szemmel" sem lehet felismerni, miben is halt meg. A vért a fejéről rég lemosta a viz. Én úgy láttam, hogy Tamás próbált volna közelebb menni és adta a tanácsokat, mit csináljanak, hallgassák ki a tanúkat, akik megtalálták, de a hadnagy nagyon durván elutasitotta és ha tovább pattog, még tán le is csukatja a nyomozás" akadályozása" miatt. Nem hiszem, hogy Tamás tehetett volna mást is.

Nem hiszem, hogy Raja irt volna "tudnivalókat" a boritékban, egy ilyen irás akár bizonyiték is lehet később. Vagy zsarolási alap.... Ha valamit, akkor azt szóban kellett közölni. A rendőrhadnagytól azt kérte, hogy Virágot és a családját hagyja ki a nyomozásból, Jack pedig a boncmestert dolgozta meg. Lefizette és megmondta, hogy a lány öngyilkosságát kell alátámasztania. Tamás csodálkozott is, hogy olyan hamar elkészült a szakvélemény és olyan hamar lezárták a nyomozást is. Ez nyilván nem volt olyan megszokott a rendőri munkában.
9/10
janderka 2023 febr. 28. - 20:22:02 9/10 Előzmény napraforgó
(284/680)
Kissé elnagyolták ezt a bűnügyi szálat. Bár ha belegondolunk, hogy Zámbó Jimmy fejbelövéséről sem tudjuk máig sem a teljes igazságot, és ott is jelen volt a helyi vezetés krémje, meg még a helyi rendőrkapitánynő is...
De ettől függetlenül dramaturgiailag azért illett volna láttatniuk legalább, hogy amikor Raja félrevonja Száraz Dénest akkor céloz rá, hogy a kenőpénzen túl a többi "tudnivaló" is ott van ám a borítékban. Vagy mondjuk Jacket mutathatták volna, ahogy a bokrok mögött eligazítja a hadnagyot a "hogyról és a mintről".
Mindazonáltal ha az ex zsaru Tamáska talál egy vizihullát, akkor minimum alaposan megnézi szakmai szemmel is, mielőtt hívja a 07-et, és nem csak mint egy egyszeri hóvirágszedő leányka toporog a fonóból... Még ha fel nem is ismerte volna (rögtön) az áldozatot, mondván nem volt vele közös metszéspontja korábbban.
1/10
mjoee 2023 febr. 28. - 18:37:03 1/10
(283/680)
Hogy mekkora faszság ez a sztori...
8/10
napraforgó 2023 febr. 28. - 17:43:35 8/10 Előzmény luci87
(282/680)
Igen, jól játszik a kislány csak az az orrpiercing ne lenne.... És a szemét is rosszul festi. Akinek ilyen közelálló szemei vannak, annak nem lenne szabad a belső szemzugot ennyire hangsúlyozni.
8/10
offtopic
luci87 2023 febr. 28. - 17:22:56 8/10 Előzmény napraforgó
(281/680)
Na,megneztem,Szaraz Denes volt.Neki szerintem jol all a szakall,ferfiasabb tole az arca.
Sajnos igaz,kiadjak hozzatartozonak a boncolasi jegyzokonyvet,anno en is elkertem az apuet..:(

Meglepodtem,hogy Orsi milyen jol jatszotta a szerepet,nem volt eroltetett,mesterkelt,se tuljatszott.Aki még nem elte at a testvere halalat,( en sajnos azt is),kicsit belegondol,es bele tudja magat az is elni,neki sikerult szerintem ..