5/10
ShelbyGT0303 2011 febr. 13. - 20:35:24 5/10
(83/123)
Nem tetszett ez a film, nagyot csalódtam benne. Egyszerûen hiányérzetem volt, miután megnéztem, valahogy semmirõl nem szólt.
Spoiler:
Mikor az építészt belekeverik a robbantásba, kezdett izgalmas lenni - addig elég unalmas volt -, de annak a szálnak is hamar és jellegtelenül lett vége.
És persze nem is amerikai film lenne, ha nem úgy végzõdne, hogy az utolsó pillanatban kimenti a CIA ügynököt Hani, aki makulátlan öltönyben és frissen vasalt ingben, kackiás nyakkendõben jelenik meg, mintha egy divatlapból lépett volna ki. A "szerelmi szál" meg simán snassz.
DiCaprio kihozta a szerepbõl, amit lehetett, de ennél százszor jobb filmjei vannak. Russell Crowe pedig totál jelentéktelen, sõt ellenszenves, ahogy a családját tutujgatja, közben persze komplett terrorista-ellenes akciókat szervez nap mint nap egy másik földrészen.
Komolytalan és semmitmondó film.
Cordelia 2011 jan. 19. - 18:33:51 Előzmény isogabi
(82/123)
voltak olyan bevillanások, amikor kételkedtem, de nem, nem Andy Garcia volt az:D

Az aki volt (Mark Strong. Hol láthattam eddig?) remekül játszott. Talán miatta megnézem még egyszer a filmet.
Cordelia 2011 jan. 19. - 18:31:31
(81/123)
valóban, csak így tudták lépre csalni, igazad van:)

A Syriana-t moziban láttam és miután megnéztem, elmondhatom, hogy jó film, tetszett, de másodszor tényleg nem nézném meg. Nem úgy, mint a Hazugságok hálóját. Szerintem jó feszültre csinálták a filmet, mindennek jelentõsége van.
9/10
szisz9 2011 jan. 19. - 14:00:13 9/10 Előzmény Cordelia
(80/123)
Szerintem nagyon fontos volt a szerelmi szál, mert a lányon keresztül tudták a végén lépre csalni Capriót, ezzel vezetett el mindenkit a terrorista vezérhez. Egyébként nagyon tetszett a film, sokkal érthetõbb,és izgalmasabb, mint a szintén közel-keletes Syriana. Azt a felénél feladtam. DiCaprio szokás szerint zseniális.
isogabi 2011 jan. 02. - 22:45:24
(79/123)
Én is azért jöttem fel a portra, hogy megnézzem, tuti nem Andy Garcia játszik-e a filmben. :)
7/10
IIIdOMINOIII 2010 dec. 18. - 23:02:10 7/10
(78/123)
Ez volt az elsõ film amit egy port.hu-s fórumozó ajánlott be nekem.
A Tégla kapcsán került szóba a Hazugságok hálója...Én talán inkább a Véres gyémánthoz hasonlítanám.Valószínûleg a hasonló környezet miatt.

Látom itt már többen is említették ezt a három filmet,nálam a sorrend így néz ki(a legjobbtól kezdem):
Tégla -> Hazugságok hálója -> Véres gyémánt

Nemvolt ez rossz.Talán ha egy kicsit több akció lett volna
belepréselve a két órás játékidõbe, akkor teljesebb filmélményt tudott volna nyújtani(szerintem).
Úgy vélem a film leghálásabb karakterét Mark Strong kapta, nagyon hatásos volt minden jelenetben.
Sosem értettem hogyan futhatott be ez a Russel Crown nekem olyan semmien,no mindegy.

Értékelés: 10/7 Unalom faktor: 7%
Cordelia 2010 nov. 23. - 13:47:37 Előzmény wiliwonka
(77/123)
ez a film a "szerelmi szál" nélkül is jó lett volna. Gondolom, azért írták mégis bele, hogy di Caprio karaktere valahogy megmagyarázza az ebédnél országa agressor szerepét a közel-keleten.
Cordelia 2010 nov. 23. - 08:07:00 Előzmény horas
(76/123)
Remek film. Nem hittem volna, hogy Ridley Scott ezt a mûfajt is szereti.

Amikor Mark Strong figuráját néztem egyre csak az járt az eszemben: ez az Andy Garcia most nagggggyon jót alakít :D Õ volt a legjobb.

Di Caprio-t egyáltalán nem szeretem, de kiváló színész, kétségtelen. A Téglában is nagyon jó volt.

Biztos véletlen, de felröhögtem, amikor olvastam a stáblistát és látom, hogy az executive producert úgy hívják, hogy "Michael Costigan".
10/10
Ford Mustang 2010 okt. 23. - 18:23:54 10/10
(75/123)
Nagyon jó kis akciófilm, DiCaprio jól alakít, a történet és a forgatókönyv is jó, 10/10
10/10
Norbi4 2010 okt. 15. - 00:03:53 10/10 Előzmény horas
(74/123)
9/10
horas 2010 aug. 04. - 21:26:55 9/10
(73/123)
"Egy ismeretlenebb színész alakításában senkit nem hatott volna meg magyaráz az a pali a gyerekzsúrról,de így,hogy Crowe játszotta a figurát magunkban tudta az ember,mhogy õ biztos valaki."


Egy relatíve ismeretlenebb színész alakításában
senkit nem hatott volna meg mit magyaráz a dagadt senkiházi pali a gyerek-zsúrról,de így,hogy Crowe játszotta a figurát magunkban,tudtuk,sejtettük,hogy õ biztos valami fontos emberke vagy valami olyasmi.
9/10
horas 2010 aug. 04. - 21:21:35 9/10 Előzmény wiliwonka
(72/123)
Igen a szerelmi szálon nagyon érzõdött,hogy "muszály" a filmbe mert borzalmasan átlátszó és összecsapott lett,de lényegtelen mert a cselekmény böven elvonta errõl a kis hibáról a figyelmet.

DiCaprio az aki szintre jelenetrõl jelentre hozza azt amit az elözõ X filmjében,ugynaz a karakter mint a Téglában meg a Véres Ggyémánt-ban.

Russel Crowe személye a karakter hitelessége miatt kellett,mivel eléggé se ize se bûze és kevés szerepe van a figurának egy olyan ember kellett akinek van tekintélye renoméja a nézõk körében.Egy ismeretlenebb színész alakításában senkit nem hatott volna meg magyaráz az a pali a gyerekzsúrról,de így,hogy Crowe játszotta a figurát magunkban tudta az ember,mhogy õ biztos valaki.

Mark Strong(Dimitar Berbatov és Andy Garcia keveréke)egyébként télleg kurva jó volt.
9/10
horas 2010 aug. 04. - 21:08:01 9/10
(71/123)
Nagyon jó film.Maga stílusában üt.
Bonyolult de követhetõ.Lényegesen jobb filmje DiCaprio-nak mint a Véres Gyémánt meg a Tégla.
Egyre jobban kezd karakter színésszé válni ennek a három filmnek a fõszerepét akár ugyanaz a fiktív fiugra is lehetett volna a fõszereplõje egy az egyben ugyanazt alakította.
Nekem nagyon tetszett pedig az ilyen tipikus CIA,FBI-ügynék-kém butyuta filmek nem érdekelnek de ez télleg ütött.Nem tudtam kirendezte,de láttam az egész filmen,hogy ez valami angyon komoly szakember mûve stílus alapján Tony Scott-ra tippeltem,de a bátyja Ridley volt az elõ követõ.:)Neki ennél lassab sodrású filmjei vannak,de ezek szerint tud ilyet is.Télleg jó ajánlom mindnekinek aki szereti a kicsit figyelõs akció filmeket.
9/10
8/10
Kuznyecov 2010 aug. 03. - 18:30:46 8/10
(70/123)
Attól, hogy még Caprió nem a legjobb filmje, én szeretem. Mármint Capriót.:)
Russel C. pedig ilyen szerepet kapott. Ezt pedig tökéletesen eljátszotta.
Bountyhunter 2010 aug. 02. - 15:34:22 Előzmény wiliwonka
(69/123)
;)
wiliwonka 2010 aug. 02. - 00:00:28 Előzmény Bountyhunter
(68/123)
Nem vagyok tehetségesebb színész vagy jobb rendezõ, egyszerûen én vagyok a nézõ, akinek, ha nem tetszik a film akkor ideírom a véleményemet. Ki mondta, hogy jobb filmet rendeznék. ehh... Meg amúgy se tudnám kifizetni Crowe meg DiCaprio tiszteletdíját. :)
Bountyhunter 2010 júl. 31. - 19:33:49 Előzmény wiliwonka
(67/123)
Bezzeg ha rád bízták volna a forgatókönyvet meg a rednezést. Pfff...
Bountyhunter 2010 júl. 31. - 19:32:24
(66/123)
Az utóiratomon nem kell megsértõdni ;)Nem akarok én vitát szítani.
Bountyhunter 2010 júl. 31. - 19:31:51
(65/123)
Nagy film. Mondjuk 3 ilyen színésszel, és ilyen rendezõvel, várható volt.Izgalmas története van. Tényleg egy jó film. Nálam 8/10
"-Megszerettem a Közel-Keletet."
"-Senki sem szereti a Közel-Keletet, nincs benne mit szeretni."
:D

ui:Mi baja van itt vele néhány embernek.Russel Crowe ghyenge. Ugyanmár! Ha akarna se tudna gyengén játszani. Csakhát van aki ilyenkor marha nagy filmes szakembernek érzi magát ;)
wiliwonka 2010 júl. 18. - 15:41:02
(64/123)
Egy nagyon komoly akciókrimit akartak szerintem csinálni a készítõk, de rohadtul elrontották. A "szerelmi szál" szinte már komikusan erõltetett volt. DiCaprio-t jó színésznek tartom mégis Hani (Mark Strong)karaktere volt az egyedüli ami jól volt eltalálva. Russel Crowe meg abszolút csalódás.