szklarissz 2009 nov. 26. - 19:02:12
(1544/8584)
Sziasztok! Rég nem jártam itt.

Azt, hogy Iboly tehet Lenke haláláról, meg hogy késõbb õ iktatta ki csóró Nikit, kb. azóta tudtam, hogy akkor, ott Niki megjegyezte, hogy Iboly tulajdonképpen egy idõre eltûnt a fogadásról, és hogy megy elmondani a rendõröknek. Pontosabban Niki halálakor összekapcsoltam ezzel a mozzanattal, és egyértelmû volt. Meg az is sejthetõ volt, hogy Lenke esete baleset volt, amit nagy valószínûséggel a veszekedésük váltott ki. Ez még ezután fog kiderülni.

Engem már önmagában az idegesít, hogy ebbõl az ártatlan, kedves karakterbõl egy sorozatgyilkost csináltak. De az meg, hogy Réka lazán hagyta magát agyonverni... Hát röhejes! Legalább védekezett volna, vagy valami!

De a legszebb az lesz, hogy AZÉRT FOG ELHÚZÓDNI A NYOMOZÁS (és ezt a tegnapi adás után borítékolom), MERT HÜLYE SZLÁVIK BELEPISTULT IBOLYBA. Aztán amilyen korlátolt, nagy ívben el fogja vetni még a lehetõségét is, hogy õ legyen a hunyó. A másik szerecsen meg majd hiába gyõzködi.

A forgatókönyvírót, rendezõt, meg a producert együtt kéne agybarúgni, hogy egy korábban kedélyes és jó kis sorozatot nézhetetlenné tesznek. Annyi az "ölöm-gyilkolom" minden csatornán. Miért kell még itt is ezt néznünk?!
Illetve NEM KELL!
De korábban legalább LEHETETT!!!
offtopic
juju97 2009 nov. 26. - 16:11:58 Előzmény natie
(1543/8584)
Köszi a segítséget!
6/10
r.emoke 2009 nov. 26. - 10:18:16 6/10
(1542/8584)
:D:D:D Ennek pont ez volt a lényege!!
Undercover 2009 nov. 26. - 09:46:52
(1541/8584)
Arra gondolsz, hogy mennyit fizetett, amikor eladta a kisboltot? Hát azt nem tudom, nem emlékszem hogy ezt mondták volna, meg azt se tudom pontosan, hogy most teljes egészében visszafizették-e neki amit kölcsönadott, és amit a Böbe szépen eltapsolt. De ha már Bodolaiék, hát amit tegnap mûvelt az az ember... Normális szülõ csinálna ilyet?! Bár mondtuk már itt többen is, hogy ez az egész már rég nem az életszerûségrõl szól sajnos, na de akkor is. Úgy látszik mindig van még lejjebb... Az volt a hab a tortán, amikor Svédnek a kezébe nyomta a gumit. Ezt már csak azzal lehetett volna még überelni, ha még fel is ajánlja, hogy megmutatja hogy kell használni. :))))))))))
1/10
DarkGirl 2009 nov. 26. - 09:23:47 1/10 Előzmény bupcsek
(1540/8584)
ja,hogy néznek már ki azok is.kifestett szemek,meg piálás ezerrel... pff...
1/10
DarkGirl 2009 nov. 26. - 09:20:03 1/10
(1539/8584)
Itt szép lassan mindenki meghal,és csak a gonosz karakterek élik túl...
6/10
r.emoke 2009 nov. 26. - 08:49:35 6/10
(1538/8584)
Pongrácz doki, meg öngyilok lesz?
Nah, ami engem idegesít, baromi nagy baki. :
Ibike, a kis ribike...odaadta a Kardos gyûrûjét Rékának, mielõtt kinyírta volna. Réka ezt a gyûrût eltette a táskájába. Viszont mikor Ibike, a kis ribike...visszament az alvó dokihoz, visszarakta a komódra, aki ébredés után fel is vette. Ami szerintem bibi...: a nagy noteszát(bizonyíték) nem vette ki Réka táskájából. Szóval... tök vicc. (szerintem)
mészimarcsi 2009 nov. 25. - 22:21:02 Előzmény Undercover
(1537/8584)
Arról sem szólt a fáma, hogy Károly bácsi mennyi pénzt adott nekik, mielõtt elköszönt tõlük?!
Vagy igen, csak én nem láttam volna?
Biztosan tudja valaki.
De engem ez a két béna rendõr halálra idegesít, szerintem még Iboly elrak egy-két emberkét láb alól, míg kiderítik a rémtetteit, de az is lehet, hogy még jövõ évben is nyomozgatni fognak. Ennyire elhúzni ezt a hülyeséget...!
bupcsek 2009 nov. 25. - 21:54:47
(1536/8584)
lehet magának akarja beadni... bírnám.
10/10
offtopic
Kendy 2009 nov. 25. - 21:30:16 10/10 Előzmény natie
(1535/8584)
köszi köszi

:)

Akkor meg nem tudom mit machinál a tûvel ez az Iboly?
Majd kiderûl ugyis.
:)
:D
Undercover 2009 nov. 25. - 21:26:49 Előzmény ukrainer
(1534/8584)
Bocs, hogy így kijavítalak, de szerintem Füredi és Lenke nem voltak együtt tizenvalahány éve. Legalábbis az tuti, hogy Füredi nem is a legelejétõl szerepel benne, már csak ezért sem lehet annyi ideje. És bár nem emlékszem rá pontosan, de úgy hiszem miután összejöttek, nemsokára rá össze is házasodtak, amit mutattak is. Én max 5 évet adnék nekik, de lehet még annyi sincs. :)
8/10
natie 2009 nov. 25. - 20:57:38 8/10
(1533/8584)
!!!! ***SPOILER*** !!!!

a heti és jövõ heti epizódismertetõben ott van Kardos, élõként

!!!! ***SPOILER VÉGE***!!!!
10/10
Kendy 2009 nov. 25. - 20:44:37 10/10
(1532/8584)
Kardost is kinyírja Iboly?

A 2 nyomozót nyírhatná ki szerintem azok valami hihetetlen balfasz brigád!
bupcsek 2009 nov. 25. - 20:41:59
(1531/8584)
már várom hogy jövõ héten a magdika meg a bodolaigyerek felvágja az ereit :D
bupcsek 2009 nov. 25. - 20:40:31
(1530/8584)
most már leesett :D
már azon is sírtam mikor a bea arra célzott az orsinál hogy könnyûvérû pedig már 8 hónapja együtt vannak xD

jézusom ezek meg emósok :D
6/10
r.emoke 2009 nov. 25. - 20:39:00 6/10
(1529/8584)
Pont erre megy ki a játék :D:D:D:D:D !!
bupcsek 2009 nov. 25. - 20:36:37
(1528/8584)
ha apám a bodolai szövegével állt volna elém anno, tuti hogy elvette volna minden kedvem... kettesben a szobában anyu-apu meg kint lesi mikor végzünk... lol
málnácska16 2009 nov. 25. - 20:36:06
(1527/8584)
Most komolyan ebben a sorozatban hetente halnak az emberek???:D:D Ez annyira röhejesXD Hamár annyira leakarják cserélni az egész szinész gárdát,miért kell mindenkinek véres halált rendezni??:D Naggyon életszerû...Szánalmas sorozat vált belõle...a túszejtõs rész ota.Már csak néha nézek bele,de mindig arról van szó h vki meghalt,most komolyan ez miért jo?? Azt hiszik csak igy lehet érdekes egy sorozat?! pfff...
8/10
natie 2009 nov. 25. - 20:33:46 8/10
(1526/8584)
összeesett a parkban amikor kocogott, bevitték a kórházba ahol stabilizálták az állapotát, de végül meghalt mert Iboly elállított vmit (szerintem a gyógyszer adagolását) az egyik mûszeren ami Nikihez volt kötve (bocsi, jobban nem tudom leírni), talán az infúzió résznél.
8/10
natie 2009 nov. 25. - 20:31:32 8/10
(1525/8584)
egérfejû recepciós XD Elõd egyik legjobb beszólása :D