Téma: Karadayi

malvinkicska 2015 nov. 19. - 12:51:55
(590/1350)
Szia ma kisütött a napocska, más az ember közérzete, A sorozatot ami illeti végig izgi volt, levelet írt Feride, megírta az õszinte érzéseit, mennyire szereti Mahirt. A másik azok a fehér galléros bûnözõk ki tudták az igazat, Salih nem az akinek mondja magát, meg vannak õrülve, hogy túl járt az eszükön, azt õk is belátták okosabb, mint õk lehet az igazi életben is mivel, Kenan egyetemet végzett matek szakos tanár. Amikor Turgut vitte magával Feridét görcsben volt a gyomrom, megmondja neki, akkor még rosszabb lesz ha mástól tudja meg az igazat. Bahar most jó helyen volt jókor igaz az is talált egy kulcs csomót, megbeszélték hallgatnak róla, gondoltam beindul még jobban, sztori de nem tévedtem igazán van miért várni a holnapot.
10/10
Érsekvári 2015 nov. 18. - 17:58:11 10/10
(589/1350)
Nálunk ez nem hiszem , hogy bemutatásra kerül . Olvastam Chile is megvette a sorozatot a héten kezdték el az elsõ részét .

Orhán mikre képes , hogy tud ezzel a Necdettel együtt "dolgozni" , bár mégsem bírja a gyomra a jelek szerint . Az is lehet így akar a közelükbe férkõzni megtudni mit terveznek .
Salih titokzatos életét már egyikõjük sem viseli könnyen , tényleg jobb lenne , ha elmondaná akkor jobban megértené Mahir eddigi dolgait Feride . Az biztos nem fog könnyen menni , mert nagy sokk lesz a bírónõnek , de a szerelmük mindent kibír .
Turgut most aztán elcsodálkozhat , ezt még õ sem tudta eddig ki Salih valójában . Nehogy Mahir elõtt elmondja Feridének , nem lenne jó .
Megint izgulhatunk mi fog történni .
malvinkicska 2015 nov. 18. - 13:33:43
(588/1350)
Utána néztem egy évad hány bölüm lesz aztán látom ami a neten fent van 25 ország vette meg a magyaroknak, nincs rá pénz, a celebek elviszik, meg az a sok Mexikói egy kaptafára íródott semmik.
malvinkicska 2015 nov. 18. - 11:47:25
(587/1350)
Az emberek itt úgy hullanak, mint õsszel a legyek. Orhan még a rablók oldalán áll annak sem sok esze van, még embert földelt el. Feride Mahir a szerelemtõl nagyon szenvednek, mivel most már sejti Feride , hogy nem Sali. Turgut most koppant egyet mikor Necdet közölte vele, hogy Sali nem is az hanem Mahir Kara. Eztán lesz még csak a fekete leves, mit fog Orhan is csinálni, ezzel a Necdettel, mert az hazudik neki az meg hiszi.
10/10
Érsekvári 2015 nov. 17. - 15:46:38 10/10
(586/1350)
Nekem se szimpi ez a Kader asszony semmi értelmes mondatot még nem nyögött ki , csak a savanyú képeket vágja állandóan . A lányának is mástól kell megtudnia az igazságot .
Amennyiben Turgut felakarja bontani az eljegyzést , akkor szerintem Serra zsarolni fogja elmondja õ gyilkolta meg a fõügyészt . mit kezd vele a nagy Turgut .
Nevetséges , hogy Feridét ostromolja nincs ennek a pasasnak önkritikája minek képzeli magát , nem komplett az már kiderült .
Ezek a bandaháborúk meg a sok gengszter kimaradhatna .
malvinkicska 2015 nov. 17. - 09:19:35 Előzmény Érsekvári
(585/1350)
Mahir és Yasin ketten vannak egy harimia ellen, azok annyian vannak, mint a csillag, most látták a fegyver szállítmányt, mocskos rablók, úgy lövik egymást, mint a kutyát. Az a patkány Turgut megakarta szédíteni Feridét, de nem sikerült, az már olyan mocsok, nincs rá jelzõ, mindent össze hadovál céljai elérése érdekében. A Mahir anyja sem egy szimpatikus egyenes nõ azt is egy féregnek látom, még azt feltételezi Nazif ölte meg aszeretõt. A lánya jól elkapta a levegõt a szájától mikor megkérdezte, miért nem beszélt a bátyáról. A kisfiú egy tündér ebben a sorozatban üdítõleg hat.
10/10
Érsekvári 2015 nov. 16. - 12:02:23 10/10
(584/1350)
Mahir küldetése nem könnyû , hogy az anyjával találkozzon .
Kemény szavak hangzanak el és nagy szakadék van közöttük , ami várható volt .
Most a nõ felkeresi Nazifot.....mit mondhat neki , érdekes fordulat ennyi év után .
Orhán mindenbe beleavatkozik ami nem rá tartozik és úgy tûnik Bahar is magánnyomozásba kezd .
Necdet ledermett a meglepetéstõl , õ már tudja ki Salih .
malvinkicska 2015 nov. 16. - 10:07:49
(583/1350)
Mahir szinte se nem lány se, nem fiú úgy õrlõdik, most sajnos az anyját, hogy látta, felötlenek benne az emlákek. A beszélgetésük fura volt, aztán Orhan is a nõ után kutat, és meg is találta, az nem olyan higgadt, mint Mahir de talán neki van igaza, nem ér a sok finomkodás itt ezekkel az állat emberekkel, semmit. Nekem annyira aprólékos, a sztori, azt várom , mikor lesz benne olyan , hogy valakinek levették a körmét, nem mindig lényegre törõ, vagy csak én látom így. Aza mocsok Necdet nagyot nézett kivel áll szemben, az a döbbenet az arcán, a másik mocsok Turgut azt sosem figyeli senki, azt nem lehet leleplezni, ezt valahogy nem értem, mert nincs olyan hosszú út, hogy vége ne volna, de ennek minden terve sikerült eddig, ez is olyan hiteltelen nekem, mert néha neki is belehetne tartani.
10/10
Érsekvári 2015 nov. 15. - 15:14:26 10/10
(582/1350)
Mahir rémálma felért egy horrorral , szörnyû volt . Feride közel jár az igazsághoz Mahir szenved a lelki terhektõl . Ez a kis kettesben töltött idõ szép volt aranyosak együtt .
A pletyis szomszéd nõt a végén már szerencsére nem hallotta Feride , amit Mahirról kérdezett .
Ez a Nihan - Kader asszony nagyon kiszámíthatatlan , a bíróságon majd milyen vallomást tesz .
Yasin is jó ügyért harcol és ebben Mahir megfelelõ társa lesz .
malvinkicska 2015 nov. 15. - 10:21:51 Előzmény Érsekvári
(581/1350)
Mahir õrlõdik most mivel nagyon szereti Feridét és zavarja, hogy hazudik neki, gyönyörûek együtt a jeleneteik. Turgut csak hajtja, hogy megöleti, biztos nem fog bejönni neki. A levél olvasása, nagyon felkavarta, rém álmok gyötrik miatta. Annyira keverednek a szállak nagyon kell figyelni, mi lesz ebbõl.
10/10
Érsekvári 2015 nov. 14. - 17:36:58 10/10
(580/1350)
Sok minden történt a mai részben . Turgut ideges hajsimogatása arról árulkodik legszívesebben megfojtaná a nõt . Serra jól manipulálható , de bosszúállónak tûnik és nehezen lerázhatónak . Biztosan meggyûlik még a baja vele az okos Turgutnak .
Songül egész biztosan Osmanra gondolt amikor a cipészinasról volt szó .
Érdekes , hogy Nihan asszony a levelében Mahir apját okolja , hogy elvette tõle a fiát . Még mindig nem világos mi történt a múltban .
Feride nem is sejti mi játszódott le Mahirban a felolvasás alatt . Az kis kulcs fontos dolgot rejthet .
Az jutott eszembe amit el kellett volna olvasnia Salihnak , egy 4 éve történt ügyet , mert kíváncsi lenne a véleményére Feride . Baleset vagy gyilkosság történt , nagyon az van bennem az öccse feleségének ügye lehet . Remélem megtudjuk .
Várom már a tárgyalást , biztosan izgalmas lesz .
malvinkicska 2015 nov. 14. - 09:30:28
(579/1350)
A levelek olvasása valami csodás volt Mahir arca ahogy átélte az elmúlt dolgokat, igazán érdekes. azok a mocskok szervezkednek Mahir ellen, Turgut megsértette a kis vörös csajt nem akarja a patkány, hogy ki tudódjon a dolog a kapcsolatukról. Az a kérdés mit fog vallani az anya , ha elmegy a tárgyalásra.
10/10
Érsekvári 2015 nov. 13. - 20:35:52 10/10
(578/1350)
Csak ideértem . Bizony vannak furcsaságok pl Nazifnak pont a cipész oktatás hiányzik , ráadásul õ felel mindenért , majd visszaélnek ezzel , lesz zûr ebbõl gondolom .
A leveleket Safiye gondosan megõrizte , reméljük hasznukra válik .
Ez a szutyok Necdet mindenre kapható, de meg is kéri az árát . Turguttal a sorozat legalja emberei és van még belõlük bõven .
Mahiron csodálkozom a sok hazugságba csoda, hogy nem zavarodik bele . Feride nagyon nehézkes tud lenni õt csak hivatalosan lehet meggyõzni .
Turgut újabb tervet eszel ki soha nem áll le .
malvinkicska 2015 nov. 13. - 09:11:23
(577/1350)
Megnéztem a mai részt, hála az égnek a levelek elõkerültek, aztán az öreg, hogy oktatni akar a börtönbe az sem tetszik, elképesztõ, mennyi mindenen, kell nekik keresztül menniük ez borzalom. a másik Turgut,most Necdet rabló társát kérte meg, hogy ölje, meg Salit, azért ez egy kicsit fura, ezekre a dolgokra senki nem jön rá, mi a fenét keres az a mocsok mikor már lemondott, ezt a részét nem értem, minek van még ekkora hatalma. Aztán egy bírónõ nem így gondolkodik elég gyenge az észjárása Feridének, akik jogot tanulnak azoknak kellene egy kis másabb ész járás, de ezt teljesen, lebutították, még eddig, annyira fura a gondolatai dolgokról, teljesen a rablók befolyása alatt van. Aztán olyan sok minden van benne, ami nem kellene úgy is menne a történet.
malvinkicska 2015 nov. 12. - 18:33:32
(576/1350)
Turgutot illetõen annyi a vigaszom amiket olvasok mindenki utálja, elég galád szerepet kapott, de nekem meggyõzõdésem, ez a minden napi életben sem egy szerethetõ valaki, a tekintete, csak a rosszat sugalja, tudom színész de másokkal ellentétben ezt másképp látom, lehet még akkor is ha fenékig tejföl lenne.
10/10
Érsekvári 2015 nov. 12. - 17:23:58 10/10
(575/1350)
Salih jó nagy falat a három fõgengszternek , be vannak ijedve ki lehet és mi célból aki közéjük beépült .
Vannak dolgok amiben nem értenek egyet , de abban mindhárman Salihnak halálát akarják a mocskok .
Melih feleségét is eltudom képzelni , mivel újságíró volt MS intézte balesetnek ami halállal végzõdött .
Attól minden kitelik már jól ismerjük ezt a férget .
Félek Safiye lehet elégette vagy ilyesmi a leveleket , nagyon úgy látszott az arcán nincsenek meg .
Van izgalom bõven .
malvinkicska 2015 nov. 12. - 08:39:12
(574/1350)
A helyzet most már melegszik , mert a mocskok rájöttek meg vannak vezetve Mahir által, és most szeretnék halottnak tudni, de ez nem megy olyan könnyen, az a mocsok patkány Turgutnak nem fül a foga a piszkos munkához, de a Feride apja okos, mert tudja ha az kiderül a lánya elõtt kikkel van, össze köttetésbe abból nagy baj lenne. A társaság egy alvilági rablókból áll. Aztán ott a levél dolog remélem meg lesz, mivel ugye ott nem volt ahol keresték, nagyon fél Safye elveszti Mahirt, ha megismeri az igazi anyját. A kislány nagyon aranyos volt, mikor virággal kereste meg a nénjét, mert hiányzik neki, de már a fiú is elakar költözni, jól szemlélteti a szülõk alkalmatlanságát, mennyire nem tudják kezelni a felnõtt gyerekeik sorsát, mert csak az önös érdeküket nézik. A sorozat aztán most indult be igazán.
10/10
Érsekvári 2015 nov. 11. - 19:49:14 10/10
(573/1350)
Malvinka tényleg ideje már, hogy megcsinálják rendesen , ez nem állapot hol van , hol nincs net .

Turgut megint lépéselõnyben van . Abban nagyon egy nyelvet beszélnek a miniszterrel , hogy el kell Salihot távolítani Feride mellõl. Ayten se tudja mire vállalkozott , mert Necdet mellett rossz útra lép .
MS jól begurult kár, hogy nem üti meg a guta ilyenkor , amikor a férfi elmondta nem ismeri nem tudja ki ez a Salih Ipek .
Valami mégiscsak eltört Mahirban apja irányába biztos, hogy csalódott benne csak nem mondja ki .
Nincsenek meg a levelek , most ezek után mihez kezdenek .
malvinkicska 2015 nov. 11. - 10:04:04 Előzmény Érsekvári
(572/1350)
Szinte csak én írok gyorsan megnéztem, amíg van net, érdekesen alakulnak a dolgok, Ayten is Necdethez pártol énekelni, mi lesz ebbõl. Feride és Mahir csodálatosak voltak ahogy beszélgettek. Az nagyon tetszett az apja a saját levében forog, nem tudja ki az a Salih , most fel van adva a rablóknak a lecke. Azt sajnálom nem találták meg a leveleket. Az internet nálunk javítás alatt, majd mikor tudok jelentkezem.
Üdv neked.
malvinkicska 2015 nov. 10. - 21:58:20
(571/1350)
A mai rész is szép volt, ahogy együtt voltak Mahir és Feride, nagyon szépeket mondtak egymásnak. Turgut folytogatós jelenete, nekem olyan mondva csinált volt egy kórházban azért ez nem így megy fõleg ha fegyveresek õrzik, ott orvosnak minimum egy nõvérnek lenni kellet volna, ez nekem olyan mese volt, néha ezta csodás történetet elbakizzák ilyen jelenettel.