Téma: Kenny Lin

Riamara 2020 ápr. 23. - 11:12:42
(2947/4727)
Ráadásul ez a jelenet az eredeti, rendezői változatban, párhuzamosan fut azzal a beszélgetéssel, amit Xiaofeng és a császárlányok folytatnak. Így adva nyomatékot a hercegnő kétségeinek.
- Hol a császári palota? - kérdezi Mi Luo.
- Ott, arra!
-Innen a magasból nézve a császári palotát, mit látsz?
-Mesés épületeket, festett fagerendákat. Nagyon szépnek tűnik.
- Én viszont a falakat látom. A falak mögött pedig embereket, akik nem a saját vágyaik szerint élnek. Mikor megfogadva a tanácsodat, Liangból idejöttem, azt hittem, hogy Shangjing a legboldogabb hely. De később rájöttem, hogy nem ezt vártam. Az ég nem elég magas, a föld nem elég széles. Nincs szabadság. A jólét mögött tengernyi szomorűság és tehetetlenség. Végül rájöttem miért akar Xiaofeng olyan kétségbeesetten haza menni.
És most, ahogy nézlek, még egy falat látok, szabadság nélkül.
- Havazik. Haza kéne mennünk.
Riamara 2020 ápr. 23. - 10:34:21
(2946/4727)
Goodbye My Princess
Azért ebben a részben már engem is rendesen felbosszantott a sok vagdosás. Én nagyon kedvelem Pei tábornokot, ezért minden jelenetének roppantul örülök. Ebből a részből pedig az egyik legszebb jelenetét vágták ki.
Pei rendesen beborult a házasság bejelentésétől, ebből kifolyólag még jól beszólt Chengyinnek. Majd elvonult a borozóba és elpanaszolta a bánatát. Ettől aztán Mi Luo is rendesen maga alá került, ezért megkérte a pasit, hogy vigye el ahhoz a magas toronyhoz, ahonnan az egész várost belátni.
Riamara 2020 ápr. 22. - 15:34:53 Előzmény bori4
(2945/4727)
Xiaofengnek felemás érzései vannak Chengyinnel kapcsolatban. Erősen vonzódik hozzá, és még a folytonos összeveszésekkel együtt is kedveli. Igazántiból a hercegnő szeret veszekedni. Gu Jiannak is folyton ellentmond, de mivel őt más fából faragták, soha nem veszi fel a kesztyűt, inkább tréfával elüti a dolgot. Bezzeg Chengyin vevő rá. Mindenen rendesen fel tudja húzni magát, és meg is tud sértődni minden kis apróságon.
Xiaofeng viszont szentül meg van győződve, hogy a herceg fülig szerelmes Se Se-be. No ez viszont nagy visszatartó erő, mert iszonyú rosszul érezné magát, ha miatta menne tönkre ez a "szerelem" Ezért hárít folyton.
Riamara 2020 ápr. 22. - 15:16:32 Előzmény bori4
(2944/4727)
Nem dehogy. Csak az anyacsászárné szeretne nagyon egy dédunokát. S mivel rögvest kiderül, hogy szó sincs itt terhességről, hát azonnal beindítja a projektet. :D
Riamara 2020 ápr. 22. - 15:13:57 Előzmény bori4
(2943/4727)
A féltékenység ugye rossz tanácsadó. A jó kapcsolatukra féltékeny. De Xiaofeng jól megválaszolta neki. Ha ő nem szól Se Se, meg a cselédlány miatt, akkor a herceg se kezdjen el prédikálni az erkölcsösségről.
Az ezerszer jobb pasi természetesen képzeletbeli udvarló volt. Azt mégsem mondhatta, hogy tényleg jobban elvan a tábornokkal, mint vele. Nem akar ő Peinek rosszat. Még egy nagyot füllentett is miatta, mikor azt mondta, hogy az utcán találkoztak.
Riamara 2020 ápr. 22. - 15:06:48 Előzmény bori4
(2942/4727)
A prédikáció lényege az volt, hogy tartsa magát távol a férjétől. Még a végén összejönnének, és akkor mit fog szólni a nagybácsi. :))
bori4 2020 ápr. 22. - 14:31:07
(2941/4727)
Ugye nem azt akarják elhitetni velünk, hogy terhes??? :)
bori4 2020 ápr. 22. - 14:23:42 Előzmény bori4
(2940/4727)
... kire gondolt ?
bori4 2020 ápr. 22. - 14:22:37 Előzmény bori4
(2939/4727)
De hát ő bízta meg a tábornokot, hogy mindig kísérje ki.... Most mi ütött belé? :)
bori4 2020 ápr. 22. - 14:20:40 Előzmény bori4
(2938/4727)
A nő erényei - ez a vizet prédikál és bort iszik tipikus esete, különösen a diszkréció a császárné erős oldala ugye :-DD
bori4 2020 ápr. 22. - 14:17:22 Előzmény Riamara
(2937/4727)
Végeredményben miért csókolta meg a férjét??? :)
Riamara 2020 ápr. 21. - 22:10:30
(2936/4727)
A 3 királyság titka 54. rész
Emlékszem, mikor úgy egy éve azzal az ajánlással reklámoztam a sorozatot, hogy lám a kínaiak is készítettek a Koronás bohóchoz hasonló sorozatot. Hasonló koncepció, egy olyan korból és olyan uralkodóról, hogy simán elbírjon egy ilyen fikciót.
Anno a koreai történet nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Bezzeg a 3 királyság titka, minden várakozást felülmúlt. Megjegyzem pont ilyenre vártam volna a koreai sorozat végét is. Hiszen annak a királynak a sorsa is nagyon hasonlóan végződött. De ők inkább az öncélú drámáskodást választották, megtörve ezzel a történet ívét, és a cselekmény logikáját.
Most viszont tökéletesen elégedett vagyok.
Ez a párhuzam azért megmutatja azt is, miért is tetszenek annyira a kínai történelmi sorozatok. Ahogy felépítik a cselekményt , mint a régi várfalak kövei, gondosan illeszkednek egymásra. A karakterek remekül kidolgozottak, a fordulatok bár mindig meglepőek, visszanézve viszont teljesen logikusak.
Biztos mondtam már, hogy minden idők egyik legjobb pilotjával rendelkezik a sorozat. Nem is tudom, hányszor láttam az első részt, de mindig lenyűgöz, hogy mennyire berántja az embert, ugyanakkor rengetek mindent elárul a szereplőkről, a korról és magáról a történetről.
Nagyon tetszett az is, hogy a végén, szinte keretbe foglalva, megint ott állnak a folyóparton, és a világ dolgain elmélkednek. :) Ugyanazzal az erős barátsággal, holott az eltelt húsz év alatt jó sok víz lefolyt azon a folyón. :))
Riamara 2020 ápr. 21. - 14:08:18
(2935/4727)
Goodbye My Princess 38. rész
Chengyin (gondolom a lázból adódóan) teljesen elfelejti a stratégiáját. Így aztán ébredés után jó kis vircsaftot rendeznek. Ahol, némi tettlegesség után, végre elcsattan a második első csók is. Aztán a herceg még tesz rá egy lapáttal. Úgyhogy napokig rajtuk csámcsog az egész udvar. :D
Persze nem sokáig tart a békesség, mert Chengyin agyát elönti a féltékenység, amiből kifolyólag szegény Pei tábornok kénytelen megnősülni.
Riamara 2020 ápr. 20. - 23:08:44 Előzmény bori4
(2934/4727)
A 3 királyság titka 52. rész
Igen, mindig meg tudnak lepni. Azt hittem Sima Yi egyedül ötlötte ki, hogyan tüntessék el a császárnét. Talán mert Ping annyira hitelesen szenvedett. Mondjuk a leszúrós jelenetnél már gyanút fogtam. Mert ő aztán biztosan nem szúrna le senkit. Sima Yi-t meg pláne nem. Szóval egyértelmű volt, hogy Cao Pi-nek műsoroznak.
Xu prefektust sajnáltam. Sima Yi teljesen megérdemelte a jobbegyenest. Micsoda ördögi terv volt. Kicsit még Yangot is sajnáltam, de csak kicsit, mert ő aztán mindent megtett, hogy rossz véget érjen. Viszont az utolsó jelenete hihetetlenül jó volt.
bori4 2020 ápr. 20. - 19:17:28
(2933/4727)
Secret kingdom - bevégeztem! :))
Még az utolsó részekben is váratlan fordulatban bővelkedett, édes-bús véget ért. Ma hozzáolvastam sok mindent Cao-Caoról és Sima Yiről, zsong a fejem a kínai ókortól.... Ez a sorozat többször nézős kategória szerintem, úgyhogy archiválom, mert biztos meg fogom még nézni.
Nagyon-nagyon tetszett, az egyik legjobb, amit eddig kínaiban láttam.
Riamara 2020 ápr. 20. - 05:40:51 Előzmény bori4
(2932/4727)
Nekem pont ezért nem olyan sietős. :))) Mivel a Wikipédia miatt, majdnem a kezdetektől tudtam a végét. (Így jár az ember, ha utánanéz a történelmi háttérnek. :D )
Ezért most szép lassan kiélvezem az odáig vezető utat.
bori4 2020 ápr. 19. - 21:47:20
(2931/4727)
52. után: jól át vagyunk verve, de most nem bánom.... :) már látom az fényt az alagút végén.... én most már maratonban végignézem ma.
(Ezt is megértük, ezúttal Sima Yi kapta a pofont Pingtől - végre!! )
bori4 2020 ápr. 19. - 17:32:48 Előzmény Riamara
(2930/4727)
Jó, akkor a trónról védte az országot, mert hogy éppen császárnak rángatták oda... :))
Riamara 2020 ápr. 19. - 16:55:24 Előzmény bori4
(2929/4727)
Nem, Ping sohasem a trónt védte, hanem mindig az országot. Pont ebből lett a konfliktus. És ez az egyetlen oka annak is, hogy nem mond le. Mert próbál egyensúlyt teremteni, hogy stabilizálja az ország fejlődését.
bori4 2020 ápr. 19. - 16:11:29
(2928/4727)
Nem engedte, hogy a tudósok áldozatai legyenek a helyzetnek, csakhogy Cao-Cao-ra lehessen kenni a gyújtogatást.... Nagyon nehéz, kritikus helyzetben van Ping, mégis hű marad az elveihez... Nem tudom, meddig sikerül ez neki....