Téma: Keresztanyu

6/10
napraforgó 2022 szept. 14. - 06:08:26 6/10 Előzmény vapiti
(5002/5122)
Ezen én is elálmélkodtam. Róza mama azért küldte ki Lajost a bányába, hogy kitanulja a bányamérnöki szakmát. Hát ez vicces, mivel 3-4 hét alatt semmilyen szakmát nem lehet kitanulni, a bányamérnökit meg pláne. És milyen vicces volt, hogy Lajos odaütögette a köveket és a rezgésüket hallgatta, és ebből egyből tudta, hogy melyek nem vörös márványok.

Tivadar már megint barom, mindenáron Pintérre, vagy Kiskalánosra akarja rábizonyitani Szkander megölését. Cseppet sem foglalkozik azzal, hogy azt a rendőr egyenruhát bárki felvehette, nem csak az ő rendőrei. És ha az a Szergej a Tánya szeretője, igen valószinű, hogy ő álcázta magát magyar rendőrnek.
Ráadásul szegény Pitykét is belekeverték, hisz az ő igazolványát találták meg az ingben.

Laura eléggé meglepett, ő azelőtt soha nem vett részt a családja csempészakcióiban, csak a kocsmában pultozott, most meg olyan aktiv kaviárcsempész lett, hogy csak nézek.
1/10
vapiti 2022 szept. 13. - 23:36:01 1/10
(5001/5122)
A rendezőnek erős tériszony lehet , mert amikor , egy régebbi részben Klárika hisztizett és nem tudott kijönni Babos lakásából, mert be volt zárva az ajtó, az ablakpárkány csak a csípöjéig ért, Huba sem tudott kimenekülni a lakásból , amikor azt rágyújtották, az ablakpárkány ott is hasonló magasan volt. Most hogy másodszor láttam, hogy Szergej szülei bent égtek egy olyan ajtó mögött aminek a tetején két nagy üvegablak van. Időzavar is van a filmben, mert Lajos az itteni idő szerint, nem volt távol olyan sokáig, mint az kiderült a filmből. Azt sem tudom , hogy egy átlagos hazai bányamérnök , mit jár egyetemre 5 évig, amikor a szakma csínját -binját pár hét alatt is el lehet sajátítani egy kis felszíni csákányozással. Ez a sorozat egy kritikán aluli fércmű, amit az író lehet , hogy a reggeli nagydolga elvégzése közben ír meg a budin, ezért nem tud semminek utánanézni, mert ott nincsenek könyvek csak WC papír. Kicsit meglepett amikor hallottam a tévébe, hogy milyen sikeres a sorozat, de hát ők tudják, mert biztosan nem hazudnának.
6/10
napraforgó 2022 szept. 10. - 11:13:36 6/10
(5000/5122)
Nem igazán tudom, hogy megy manapság a márvány kitermelése, de gyanitom, hogy nem olyan csákányos módszerrel, amit itt láttunk. Szerintem igyekeznek minél nagyobb tömböket kihasitani a hegyoldalból, hisz nem kavicsokra van alapvetően szükség.
Nem tudom, mit akarnak ezzel a Jojoval, szerintem ő is csak egy töltelékfigura, pont, mint Sárika tengerimalaca.
offtopic
luci87 2022 szept. 10. - 05:11:57 Előzmény Rojita
(4999/5122)
Nekunk volt anno tobb is,igaz,nem csupasz,anno a ket gyereknek,még felnottkoraban is.Ok gondoztak.Eles hangon tud visotani ha ehes pl.
luci87 2022 szept. 10. - 05:09:16 Előzmény Rojita
(4998/5122)
Ja,hat a szerelmetol kapta...:)

Jani tul egyszeru lett volna Szkander gyilkosakent..
Lesz itt meg csavar.A talalt rendorruhanak lesz szerepe..
6/10
napraforgó 2022 szept. 10. - 02:45:43 6/10 Előzmény Rojita
(4997/5122)
Nekem is rögtön ez ugrott be. A Vadsuhanc, alias St. Antonio főherceg házassága a Vöröskarommal. Az vicces volt.

Nekem most nincs kedvem utánanézni a házasság semmisségének, illetve érvénytelenségének. A két kategória nem azonos. Az első esetben a házasság ab ovo semmis, a második esetben az érvénytelenségre bármely fél hivatkozhat az ok megjelölésével, és csak akkor lesz érvénytelen, ha a biróság annak nyilvánitja.

Itt sajnos semmit nem tisztáztak, miért is voltak érvénytelenek Gina okmányai? Hiszen nem volt házas, Nádja Rokszolána néven is köthetett volna házasságot. Nevet bármikor változtathatott volna, keresztnevet 5000 Ft-ért, a vezetéknevet 10-ért. legalábbis jó pár évvel ezelőttig ez igy volt, de meg kéne nézni az illetéktörvényben a mai árakat.

De ha az okmányok lopottak voltak, azt meg már régesrég ki kellett volna deriteni. Pláne egy rendőr férjnek.
6/10
Rojita 2022 szept. 09. - 22:57:18 6/10 Előzmény Rojita
(4996/5122)
(Az álnév használata most személyes érdekeltség miatt is érdekel. A nyaram örömei közé tartozott némi felújítás megrendelése. A felfogadott vállalkozó álnéven írta alá a szerződést, álnéven írta alá a tőlem elkért pénz elismervényét és 2 nap után, a munkát félbehagyva, eltűnt. Hiába nyomoztam ki az eredeti nevét és jelentettem fel, - a rendőrség és a NAV is elhajtott. Előbbi, hogyha elkezdte az ember a munkát, akkor a bírósághoz forduljak. A NAV pedig, - a pár millás károm áfa-köteles részét nem tartották elég magasnak a nyomozáshoz. Nyilván, tele van az ország ilyen és még nagyobb szélhámos vállalkozóval. )
3/10
Nickname123 2022 szept. 09. - 22:46:08 3/10 Előzmény napraforgó
(4995/5122)
Sarika malaca szinten csak idohuzas. Nincs a sztoriban mar semmi, egy resz alatt az egeszet le lehetne mar porgetni, csak akkor nem lehetne annyi reklamot koze gyomoszolni.
6/10
Rojita 2022 szept. 09. - 22:35:46 6/10
(4994/5122)
Vasvári Emesének nagyon jól állnak ezek a markáns szerepek.
Viszont, mint "házassági vagyont felmérő becsüs," (ha van ilyen?) azt mondta, h az "álnéven kötött házasság érvénytelen." Nekem meg rögtön beugrott Rejtő: Piszkos Fred, a kapitányában a Vadsuhanc, azaz a Boldogság szigetek főhercege. Emlékeztek a történetre? A fiatal herceg kalandvágyból, álnéven elmerült az alvilágban, ahol hozzákényszerítették Vöröskaromhoz, trónja ellenségének lányához. Rejtő vmi olyat mondatott a hősével, h a herceg majdnem elájult, amikor megtudta, h egy hivatalos személy végezte az esketési ceremóniát és Ő hiába mutatkozott álnéven, de így is a felesége lett a rangon aluli hölgy.
Mi itt a jogi helyzet az álnév használatánál? Lehetséges, h Rejtő Jenő kiváló író volt, de nem jogász és nem is nézett utána az illetékes törvénynek?
6/10
Rojita 2022 szept. 09. - 22:01:03 6/10 Előzmény napraforgó
(4993/5122)
Ez a kopasz tengerimalac ijesztő, nyilván azért kapott szerepet.
Nekem a szőrös tengeri malac se tetszik. A teste szép bundás, masszív, de kaparó, madárlábai vannak.
De hát, egy ajándéknak örülni kell és Sárika annyira helyesen örül neki.
6/10
Rojita 2022 szept. 09. - 21:53:25 6/10 Előzmény napraforgó
(4992/5122)
Igen, az a talált rendőring lesz a megoldás. Akkor csak egy rossz-életű suhanc lesz a gyilkos, - közülük Szergej a leggyanúsabb, Ő volt ott a bárban.
Olyan kis nüanszra nem adunk, h vki kora-tavasszal ment bele a tóba és nyár közepén jött ki a vízből.
6/10
napraforgó 2022 szept. 09. - 21:27:15 6/10
(4991/5122)
Sárika tengerimalaca eléggé fura, annyira azért nem aranyos. Érthetetlen, hogy miért hurcolta körbe a falun.

Bonifácot talán visszahelyezték a makkosi templomba?
6/10
napraforgó 2022 szept. 09. - 21:23:53 6/10
(4990/5122)
Zénóék találtak egy magyar rendőringet Tánya öltözőjében, nyilván Szkander gyilkosa viselhette. Talán Szergej? Igaz a műholdas felvétel (vagy drónos?) szerint az a rendőr kék egyenruhában volt, nem fehér ingben.

Kicsit furcsának találtam, hogy Pintér és Jani kabátban mentek el Szkandert keresni, a leheletük látszott a levegőben. Vagyis eléggé tél lehetett, amikor ezt forgatták.
De aztán Szkander már napsütötte nyárban úszkált a tóban, igaz holtan. Huba is egy szál pólóban volt, amikor megtalálta a békatalpakat, meg pláne a kávét. És nem volt olyasmiről szó, hogy a hulla hónapokon keresztül a tóban lett volna!
Ezeknek a dolgoknak szoros egymásutánban kellett történniük!
6/10
Rojita 2022 szept. 09. - 21:23:17 6/10
(4989/5122)
Na, lehet hinni Janinak?
3/10
Nickname123 2022 szept. 09. - 21:18:31 3/10
(4988/5122)
Mar nagyon unom ezt a Szent Adalbert historiat, meg a csontjait. Talan ha nem bolygattak volna, meg nem huzgalta volna keresztul Makkoson a koporsojat Bonifác, meg nem cibaltak volna jobbra-balra, akkor nem gyalaztak volna meg, nem kene ujra temetni se. Mar egyszer elvolt, minek kellett haborgatni. A tegnapi mulatos is csak idohuzas volt, ugy ahogy lenyegeben az elmult reszek is.
luci87 2022 szept. 09. - 20:26:55
(4987/5122)
Aranyos volt Sarika,hogy szaladgalt,megmutogatni a csupasz tengerimalackajat..:)De senkinek se tetszett,szegeny!:)

Roka Gina vegre pofara esett...az a rovid haju no,egy idetlen nadragban,inkabb ferfira hasonlitott..:(
6/10
Rojita 2022 szept. 08. - 13:38:29 6/10
(4986/5122)
Kíváncsi vagyok, dobnak-e vmi mentőkötelet Janinak, h mégse vesztette el a józan eszét a reménytelen szerelemtől és nem úgy történt a Szkander-ügy, ahogy most gondoljuk.
Az lenne a frappáns megoldás, ha minden máshogy lenne, mint ahogy látjuk. A suhancok vezetője nem egy gyerekkori trauma miatt lenne pszichopata, Kiskalános vmi titkos paranccsal magyarázná görénységét és az ex-légiós hazatérne.

A burleszknek indult sorozat erősen műfajt váltott a végére. Belátom, h egy találó paródiát sorozattá elhúzni nagyon nehéz, (de nem lehetetlen. Lsd. Munka-ügyek). Egyszerűbb egy krimit összehozni egy - két ördögien gonosz karakterrel. Még kicsit reménykedem,- de erősen a sorozat vége felé járunk.
6/10
napraforgó 2022 szept. 06. - 03:19:15 6/10 Előzmény Rojita
(4985/5122)
Ami késik, nem múlik.
6/10
Rojita 2022 szept. 05. - 22:25:43 6/10
(4984/5122)
Még se lett gyerekrablás.
6/10
napraforgó 2022 szept. 05. - 21:08:52 6/10
(4983/5122)
A faház cirka 5 km-re lehet a falutól, mert ha kocsival mennek, percekig autóznak odafelé. Sárika begyalogolt a faluba, otthon megsütötte a péksüteményeket, amelyeket aztán visszacipelt a faházba. Ludmilla rátelefonált, erre harmadszor is megtette az utat. Minezt percek alatt, hogy még az ebédet is meg tudja főzni. lehet, hogy Sárikának különleges képességei vannak, tud teleportálni.
Hát ez vicces.

Úgy tudtam, hogy Topolisz lesz Armand fia, bár rejtély miért van ilyen fura neve. És miért is kell bűnöznie, ha az apja olyan kőgazdag?

Jani meg szérverette a pofáját, hogy a tanú ne ismerje fel. A hülye Imi meg midig mindent az öklével akar elintézni.