Téma: Keresztanyu

5/10
Mark1993 2021 okt. 24. - 17:05:44 5/10 Előzmény napraforgó
(3402/5122)
Nagyon nehezen, végülis megmutatta a nagyapja ügyészségi + bírósági iratait az emberölésről és sok más súlyos bűncselekményről, ami miatt jobb, ha letagadja, hogy ismerte, sőt a férje - ura volt, és kitalál valamit, amivel sikeresen elkendőzi az ilyesfajta múltat, pl. röviddel a gyermeke születése után otthagyta. Ő maga is teljesen elhitte ezt a történetet.

Krasznahorkai meg teljesen az alapoktól utánanézett a bűnügyi nyilvántartásnak, amivel lelepleződött, hogy igényes, és teljesen megtévesztő, de oltári hamisítvány, Marozsánt is félrevezette, és innentől tisztázódott jó eséllyel, és mehetne vissza rendesen dolgozni.
6/10
napraforgó 2021 okt. 24. - 16:50:56 6/10 Előzmény Mark1993
(3401/5122)
Igen, emlékszem. Petra a hivatalban Pálinkás György életéről olvagatott. De mivel Pálinkás 33 évesen eltűnt 1976-ban, nem lehetett túl hosszú a történet. És nem is derült ki semmi fontos, úgyhogy nem is értem, miért zavarta ez Róza mamát.
5/10
Mark1993 2021 okt. 24. - 13:28:54 5/10 Előzmény napraforgó
(3400/5122)
Nem Petra szállt ki / unta meg, hanem Róza mama állította le. Amikor munkába állt ott, kérdezte, mit csináljon, pénzügyi kivonatot az éves költségvetésről és egyéb hasonlókról, és Szemereki mondta neki, hogy inkább tanuljon történelmet, a települését és családjáét, és Róza mama küldte őt haza, és szidta le személyesen Szemerekit, hogy amíg ilyen veszélyes hülyeségekkel tömi a lánya fejét, addig nem mehet a hivatalba.

Róza mama is következetesen mindent megtesz, hogy utód nélkül maradjon.
luci87 2021 okt. 24. - 09:39:11 Előzmény napraforgó
(3399/5122)
Lehet,nekem nincs ötletem,ki akarna még ártani neki...Gondolom,hogy nem ismeretlen szamára,az elözetesbol ugy jon le,ismeri!Holnap este kiderul mindenesetre!
6/10
napraforgó 2021 okt. 24. - 09:25:05 6/10 Előzmény luci87
(3398/5122)
Nyilván azt a "jóakaróját", aki a levelet s a fényképeket elküldte Lajosnak.
Én Ludmillára tippelek. Ő állitólag Nyiregyházán lakik, megláthatta Mariannt az olasszal és kicsit bekavart, hogy Timigertrúd esélyeit növelje.
luci87 2021 okt. 24. - 08:55:19
(3397/5122)
Vajon kit latott Mariann meg a fenykepen, aki lefotozta ot az olasszal, es elkuldte Lajosnak a kepeket...?
A Zsiga- Elza romanc ugy latszik a levegoben log, semmi hir roluk...
6/10
napraforgó 2021 okt. 24. - 02:42:40 6/10 Előzmény Mark1993
(3396/5122)
Petra nem munkanélküli, az apja műhelyének a könyvelését intézi - jórészt otthonről, mint azt nemrég elmondta. Nyilván be is van jelentve a vállalkozásba könyvelőként, vagy ki tudja, segitő családtagként. A lényeg, hogy hivatalosan kaphat fizetést és fizetik utána nyugdij és eü. járulékokat.

Az nem volt buta ötlet, hogy dolgozzon Szemereki mellett, de ugye ott sem csinált mást, csak a nagyapja után kutakodott. Azt is csak egyetlen napig, vagyis nem túl kitartó fajta. Igy biztos nem lesz belőle polgármester. Pedig ha most, 30 éves kora előtt megszerezné a széket, akár 25-30 évre bebetonozhatná magát oda.
5/10
Mark1993 2021 okt. 23. - 20:28:12 5/10 Előzmény napraforgó
(3395/5122)
Mariann ügyesen csempész, nem az ő hibája, hogy egyetlen kis kavicska miatt ipari mennyiséget képzelnek. Tivadar jelentéktelen útszéli kavicsnak tekintette, és semmilyen ügyben nem nyomozna a szokásos módján mániákusan, ha nem akarja annyira bebizonyítani Zénó, hogy mit talált, de ezt többször leírtam.

Tivadar valódi főnök jellem, ha valami rosszul sikerül, azért csakis a beosztott / alkalmazott a hibás, ő meg lapít / homokba dugja a fejét, de ha sikerül, mint pl. elkezdték az újabb nyomozást, a borostyánok ügyében, az Tivadar nyomozói zsenialitásának / lángeszének köszönhető, hogy felfigyelt a beosztottja a kiesett különös formájú kőre. De hogy képzel belőle ipari mennyiséget, nem magyarázza meg.

Petra nem jódolgában munkanélküli, hanem kívültartották. Egy időben elküldték Szemerekihez szakmai gyakorlatra, ő egyből elkezdte kiadta a munkahelyi feladatot, hogy nézzen utána a nagyapjának, mert tanácselnök volt Makkoson, és erre Róza mama leállíttatta, hogy nem akar hallani a volt férjéről, és az unokái előtt is a múltat végképp eltörölni, amíg meg nem bizonyosodott, hamis iratokkal vezették meg őt is, és ezután szabad a gazda, visszamehetne Petra a kishivatalba.
6/10
napraforgó 2021 okt. 23. - 19:19:20 6/10 Előzmény Mark1993
(3394/5122)
Lehet, hogy igazad lesz. De aki polgármester akar lenni, annak kell majd a csempészhálózatot is vezetnie. Erre a férfiak, Jóska és Lajos alkalmatlanok, Oleg meg külföldi állampolgár. A korábban háztartásbeli Mariann most önálló akcióba kezdett a borostyán csempészettel, csak sajnos rögtön le is bukott a rendőrök előtt. Igaz, nem tudtak semmit rábizonyitani, de nyilván figyelni fogják a határátlépéseit.

Krisztina sem az az engedelmes asszonyka, aki mindent ráhagy a férjére, de nekem tetszett, hogy milyen nőiesen szerez érvényt az akaratának. Ez az utolsó akciója Damil megzsarolásával nem tetszett, de a korábbi stilusa tetszett, mert mind a férjét, mind a fiait nagyon kedvesen, de határozottan irányitgatta.

A sorozat kezdetén azt hittem, hogy Róza mama a közgazdász unokáját akarja kinevelni a vezetői posztra, de ebből most semmi nem látszik. Petra elvan a mindennapos hajkisimitgatással meg a két udvarló hülyitgetésével.
Róza mama meg keményen tartja a gyeplőt, nincs igazi bizalmasa, alvezére. Igy senki nem lesz képes a helyére ülni. Csak Rózának vannak kapcsolatai, és nemcsak Marozsán, de akár Sótonyi is, vagy akár az algir nagykövet felé is (apropó, vele mi lett? Hisz meg akarta venni az egész határt.)
5/10
Mark1993 2021 okt. 23. - 17:51:32 5/10 Előzmény napraforgó
(3393/5122)
Zsarolni akarja Damilt, hogy lépjen vissza a polgármesterségtől, a saját, vagy barátnője, a Mariann javára.

180 fokos fordulatot vett, egy akaratos, irányításmániás, hisztérikus, idegbeteg és ellenszenves karakter lett Hagymácskából. Vagy valójában ez a természete, ami a hagyma rétegei alatt rejtőzik, legbelül ?
6/10
napraforgó 2021 okt. 23. - 17:46:41 6/10 Előzmény Mark1993
(3392/5122)
Ahogy Sótonyi már a '70-es években ismerte Pálinkás Györgyöt, 1976-ban ő tüntette el. Ugyanigy ismerhette már akkoriban Sukorovot is. Sukorov jobban megkörnyékezhető lehetett, mint Pálinkás.
6/10
napraforgó 2021 okt. 23. - 17:41:13 6/10 Előzmény Mark1993
(3391/5122)
Krisztinának nem kellett volna magával vinnie Tatjánát a kórházba. ismerhetné a kislányt, hogy milyen kiváncsi, milyen kotnyeles. Kis morzsákból is ki tudja következtetni az igazságot.
Egyáltalán, mi a bánatnak akarta Krisztina tudni, hogy ki a gyerek apja? 8 évig jól elvolt azzal is, hogy az anyát sem ismerte.
5/10
Mark1993 2021 okt. 23. - 17:07:56 5/10 Előzmény napraforgó
(3390/5122)
Anatolij és Sótonyi évtizedek, legalább a rendszerváltás óta próbálnak üzletelni, ügyeskedni, és szoros munkakapcsolatuknak köszönhetően tudnak egymás dolgairól, így a nanotechnológiás játékszerről, amit a Kágébé / Efeszbétől vett (közvetítőn keresztül) Anatolij, és osztotta meg Sótonyival, de csúnya véggel váltak el.

Minimum a Mikolával való beszélgetése óta frissítette a helyi infóit, hogy Anatolij lánya Gertrúd - Timike, a férje Bárány Jóska, és így az ő rendelőjében a fájdalomcsillapító tapasz helyett kémkütyüt applikált Borika, ebből Róza mama és Márk tudják tisztázni magukat, pedig láttuk, hogy az ő ötletük volt. Kútba dőlt, de Ballaghi Márkként kicsit lassabban, de sokkal használhatóbban tudják bepalizni Sótonyit Bokor Gézán keresztül, örülök, hogy nem egy értelmetlen mellékszál, műsoridő kitöltés az autóversenyzés, hanem csak valamivel be kellett épülnie neki is.
5/10
Mark1993 2021 okt. 23. - 17:02:00 5/10 Előzmény napraforgó
(3389/5122)
Tatyitkát nem avatták be, hanem amikor a kórházban voltak, hallgatózott, hogy anyja mit beszélget az orvosnővel, aki megtagadta az apasági vizsgálatot.
6/10
napraforgó 2021 okt. 23. - 16:24:53 6/10
(3388/5122)
Nekem egyre jobban tetszik Németh Kristóf, olyan humorral alakitja a félhülye Birka Jóskát. Már a DÖ-ben is jó volt Subiczként, itt is hozza azt a vonalat.
Amikor a rendelőjében van, akkor talpig fehérben, de civilként a szokásos tréningruhában.

Sótonyi a maci emlitésekor rögtön tudta, hogy őt egy nanotechnológiás lehallgató készülékkel látták el. Honnan tudta? Ez a szál állitólag Róza mamától indult el, aki bepalizta vele Sukorovot. Krasznahorkai is Róza mamától tudhatott róla. na de Sótonyit ki avatta be?

Az viszont nem tudom, hogy Tatyikát miért avatták be abba, hogy Damil az apja, Szemereki meg a nagyapja. Egyáltalán mi szükség volt erre a szálra?

Zsiga és Elza néni románca meg szünetel, azzal már nem lesz semmi?
6/10
Rojita 2021 okt. 23. - 16:01:09 6/10 Előzmény Mark1993
(3387/5122)
Igazad kell, h legyen a végső csavarral. Ez egy vígjáték, nem lenne igazán jó befejezés, ha a korrupt, emberrabló, a BTK minden paragrafusával megvádolható főtisztet bilincsben vinnék el a végén, vagy még csak el se tudnák vinni, mint egy kétkapura játszó államügyészt, mert végre maga ellen fordítaná a fegyverét.
(Gálvölgyi se fogadná örömmel, h ilyen dicstelen véget írnának neki, bár ma egy színész örül, ha akármilyen szerepre meghívják. Eddig pedig Ő a főgonosz).

Mikola, sima bűnöző, bizonyára a végén bekerítik és kiírják. Hacsak a színésznek meg nem kegyelmez a Csatorna. (Az este olvastam egy döbbenetes interjút a haldokló Cserhalmi Györggyel, akit pár hete Á.Attila vérig sértett. Utóbbi nemes egyszerűséggel közölte Cs-val, h ma ő az egyik legfoglalkoztatottabb színész Mo-on, az RTL-en meg egyenesen "nélkülözhetetlen".
Szegény CS.Gy. meg kesereg, h Ő akkor milyen színész volt? Az 50 éve diplomázottak ünnepségére se hívták meg, mert nem tudják hol lakik, bár Vidnyi papának megadta a tel.számát...Hja...)
5/10
Mark1993 2021 okt. 23. - 15:39:58 5/10 Előzmény Rojita
(3386/5122)
Az első két hétben Sótonyinak mit sikerült alkotnia ? Úgy emlékszem, az első évadnak csak a közepétől kezdett összeférhetetlen lenni, mint pl. amikor nyílt fenyegetőzéssel próbálta megakadályozni a papnál talált fegyverek elleni nyomozást. Márk valóban normális, sőt jóeszű, tehetséges, az egyetlen értelmes rendőr ott Makkosőrsön (Bellácska mellett), de ő is jelenthette volna valami társszervnek főfőnöke furcsa viselkedését.
6/10
Rojita 2021 okt. 23. - 15:23:45 6/10 Előzmény Mark1993
(3385/5122)
Már rég csodálkozom, h a Rendvédelmisek ezt még nem tették meg a Tomasevics - Sótonyi - páros első kéthetes bemutatkozása után?
H.B. rendezőasszonynak már minden fórumon sűrűn kellene hangoztatnia, h ez kérem csak egy fikció, nem gondolja komolyan, h ilyen ma előfordulhat... Legalább a film elején kiírnák, ahogy az amcsi filmekben szokták, h " mindenfajta élő személyhez való hasonlóság csak a véletlen műve lehet."
5/10
Mark1993 2021 okt. 23. - 14:41:39 5/10 Előzmény Rojita
(3384/5122)
Lehet, ő az NVSZ embere, aki jegyzetelget, de félre rakja a szimplán helyi hülye, egyébként ártalmatlan Tivadarról, és a jelent a valóban nyíltan összeférhetetlen Sótonyiról, neki még Mikolánál is rosszabb a bűnlajstroma. Az lenne a valódi csavar, ha valami magasabb rendű cél érdekében játszaná a végtelenül korrupt és gátlástalan és rosszindulatú főzsarut Sótonyi / Gálvölgyi, mert a végén még a Rendvédelmisek tiltakozást nyújtanak be, hogy hülyéknek, alkalmatlanoknak, korruptoknak és rosszindulatúaknak mutatja be őket a sorozat, és régebben témáztuk, "népnevelő" funkciója van is ezeknek a műsoroknak.

Hogy hol látta pontosan, arra nem emlékszik, de mégis a műben mutatott jogi képtelenségeket valóságosként kezeli az átlagpógár. És kevesek azok, akik a kisebb-nagyobb jogi dolgokon felkapjuk a vizet, akármennyire egy sorozat.
6/10
Rojita 2021 okt. 23. - 14:10:34 6/10 Előzmény Mark1993
(3383/5122)
Biztos lesznek kacskaringók a nyomozásában, h ne túl hamar derüljön ki már vmi konkrétum, de bízom az őrmesterlányban, h elég szívós és kitartó lesz.

Gabika pszichológus engem egyre jobban emlékeztet egy P. Howard-figurára. Nem csodálkoznék, ha Ő is szerepet játszana.

(Végül, úgyis kiderül, h minden második szereplő kém, vagy rendőr.)