8/10
optimusx 2013 ápr. 23. - 10:41:39 8/10
(1653/1953)
Jajj, most látom: Alan-t a hsz. közepén Ellennek írtam. :D Sorry!
8/10
optimusx 2013 ápr. 23. - 10:38:44 8/10
(1652/1953)
Én kb. egy hónap alatt, tehát viszonylag lassan daráltam be a 10. évad 5. részéig, tehát még frissek az emlékeim róla. Viszont itt le is álltam most vele egy idõre. Miért?

***[SPOILER]***
- Alan Harper karakterét szerintem már nagyon eltorzították. Személy szerint már nagyon idegesítõvé vált a jelenlegi formájában. Ami a leginkább feltûnt, hogy
[extra SPOILER!]
akár hányszor mennie kell a házból, mindig valami koszos lukba kerül, ha éppen nem tud bekéredzkedni valakihez. Ez a korábbi évadokban a feleség- és gyerektartás összege miatt még érthetõ is, azonban a Walden Schmidt-es korszak óta nem érthetõ: Walden egyrészt megtette igazgatótanácsi tagnak, ami ötvenezer dolláros (sõt, szó volt róla, hogy százezerre emeli neki) tiszteletdíjat jelent évente, mindemellett kapott 100 részvényt az újonnan induló cégbõl is, ami azóta igencsak felfutóban van. Tehát elvileg tellene egy egész komfortos kis lakásra mindenképp, még ha Maliburól is beszélünk. (El nem tudom képzelni, hogy kétezer dollárból ott nem lehet találni havonta egy jó kis lakást... (Ez így is évi huszonnégyezer lenne még csak.))
[extra SPOILER vége]

- Az elsõ/második évadtól már tényleg elég alpáriba fordult néhány rész. A szellentések még az elején elmentek, de újabban már inkább végtelenül egyszerû poénokat szolgálnak csak ki (a Lindsey-vel (Ellen barátnõje) kreált jelenetek különösen.).

- Kutcher karaktere (Schimdt) az elsõ évadban eladta magát a bugyutaságával, de a 10. évadra "megkomolyították" a karaktert, és így nekem speciel már sokkal kevésbé tetszik. Zoey karaktere a másik. Eleve feláll a szõr is a hátamon az angol akcentustól, de maga a karakter elve elviselhetetlen. (Nekem még csak nem is tetszik, mint nõ.) Nekem ez a szereplõ is kifulladni látszik - a 9. évad végén szét is szedik õket az eljegyzéskor. Cserélni kellene...
***[/SPOILER]***

Hirtelen ennyi jutott eszembe. Lehet, hogy még valaha befejezem, de most egy idõre elegem van belõle. Charlie Sheennek pedig ezúton is minden tiszteletem. Élmény volt nézni minden részt, amiben benne volt, igaz voltak jobb és rossz részei egyaránt. Kár, hogy végül a történtek miatt ki kellett írni.
[SPOILER] A 9. évad elején kicsit féltem is, hogy Kutcher valami reinkarnációja lesz, de hála az égnek nem így lett.[/SPOILER]
Szerintem a karakter maga nagyon hiányzik a sorozatból, mivel az nem az aktuális felállásra lett felépítve, ráadásul Jake is kiesett, így szerintem már nem sok értelme van tovább húzni az évadokat, mert csak még jobban lecsökken a nívó.

Lorre bízom benne jelentkezik valami újjal, mert érzésem szerint a The Big Bang Theory is erõsen kezdi elérni a határait. Sheenre kíváncsi vagyok az új sorozatában az Anger Manageent-ben. Ha majd egyszer lesz idõm, leülök megnézni a jelenlegi két évadot.
Sz Peter 2013 ápr. 19. - 13:19:36 Előzmény -greghouse-
(1651/1953)
Tehát nem volt Charlie barátnõje. ;)
Jenny007 2013 ápr. 19. - 12:16:21 Előzmény Sz Peter
(1650/1953)
Berta szexis unokáját játszotta az elsõ évadban és az összes pasi belezúg.
10/10
-greghouse- 2013 ápr. 18. - 16:51:27 10/10
(1649/1953)
Oké, erre mondják, hogy "félig már megvolt", az egyik akarta, de közbelépett Berta. Bocs.
Sz Peter 2013 ápr. 17. - 21:01:01
(1648/1953)
Megan Fox mikor volt Charlie (egyik) barátnõje?
goodboy 2013 ápr. 17. - 21:00:15
(1647/1953)
Nos most, hogy újra az elejétõl ismétlik a sorozatot azt kell mondanom, hogy addig volt jó míg Jake el nem kezdett nõni. Onnantól kezdve, mint ha a forgatókönyvírók nem tudtak volna a karakterével mit kezdeni. Ugye az alapsztori nem volt rossz, csak azt felejtették el, hogy a gyerekek el kezdenek felnõni.
10/10
-greghouse- 2013 ápr. 17. - 20:37:49 10/10 Előzmény Jenny007
(1646/1953)
Oké, és egy hónap múlva Megan Fox, Charlie (egyik) barátnõje szülinapja... :-)
............u.i. lehetne számolni, melyik hónapban van Charlie valamelyik nõjének szülinapja...
:-)
Jenny007 2013 ápr. 16. - 18:20:17
(1645/1953)
Boldog születésnapot a Két pasi meg egy kicsi (egykoron) szeretnivaló balfék apukájának, alias Jon Cryernek!:)
nuiii 2013 ápr. 10. - 21:42:11 Előzmény -greghouse-
(1644/1953)
szerintem alan karaktere is egyre hülyébb és idegesítõbb, de ami jobban zavar, az az, hogy charlie-ról az elején még elhiszed, hogy minden este más nõt döngöl, de a vége felé (és ez bizony az idõ közben szétcsúszó charlie sheen hibája) már tök szürreálissá válik. a vérfrissítést jót tett a sorozatnak. nekem a 9. évad jobban tetszett az azt megelõzõ néhánynál.
10/10
-greghouse- 2013 ápr. 09. - 01:32:04 10/10 Előzmény Jenny007
(1643/1953)
Szerintem pl. a Rém Rendes Családban elég jól oldották meg Bud felnövését, ahogy érett, a szinkronja is ugyanúgy változott, de ami fontosabb, a karaktere is pontosan úgy módosult, ahogy egy tinédzseré. (Más kérdés Kelly Bundy, õ mindig is egy kislányos qrrrva maradt, nem nagyon változik, viszont szerintem nagyon jól játszik bármilyen szerepet, el tudta játszani a kis tinit a "nagy" csajig végig, szerintem ebben a nõben sokkal több van, mint ahogy a szerepével sokan azonosítják.)
..A Rém Rendes-ben egyszerûen nem veszed észre, hogy változnak. Pedig változnak. Itt viszont van törés, leginkább Jake felnövését nem tudták valahogy kezelni, és ami ezzel együtt jár, Jake és Charlie viszonyát sem. ez szerintem nem színészi hiba, inkább produceri gond, ha nem is hiba. Jake átmenete a cuki kölyökbõl az undok tinibe túl hirtelen volt, nem stimmel. A Rém Rendesben akár Bud, akár Kelly teljesen elfogadhatóan és szinte észrevétlenül "nõnek fel" az orrunk elõtt. Ettõl függetlenül a TAAHM a legjobb a Friends óta, de Jake karakterét nem tudta kezelni Chuck.
offtopic
xipehuz 2013 ápr. 07. - 18:15:16 Előzmény fáklyás menet
(1642/1953)
Fivér: fiútestvér, nõvér: nõtestvér, öccs=fiatalabb fiutestvér, báty,= idõsebb fiutestvér,
húg=fiatalabb lánytestvér, idõsebb nõtestvérre önálló kifejezés nincs, ezért a nõvért
szokták használni.
xipehuz 2013 ápr. 07. - 18:05:10 Előzmény -greghouse-
(1641/1953)
Az S10 igen változatos, a nézhetetlentõl az egész jóig terjed. Jake-kel nem tudtak mit csnálni, így aztán elküldték katonáskodni, történetei csak a szabadságában folytatódnak. Viszont igen jó nõi vendégszínészek
szerepeltetésére adtak lehetõséget, akik persze villámgyorsan összejönnek Jake-kel. Néha a fõszereplõ már alig van a színen. Én a 20. epizódig láttam, ez elég jópofa volt.
Jenny007 2013 ápr. 05. - 20:52:24 Előzmény -greghouse-
(1640/1953)
OFF:

Életszerû mert a kicsibõl nagy lesz és már nem olyan aranyos. Valószínûleg mi is így voltunk anno. Túl hamar nõttünk fel...
Ilyen sorozatokon gondolkozom most amiben a gyerekszereplõk a sorozatban nõnek fel. Eszembe jutott a Házi barkács, abban a 7-10-11 éves srácokból lesznek kamaszok/felnõttek a 8 évad alatt (amúgy nagyon jó vígjáték sorozat, kicsit ugyan retro mert 91'-ben indult, de ajánlom!), vagy a Rém rendes család, az Egyrõl a kettõre vagy éppen a Dallas. Meg a Hetedik mennyország is ilyen a maga 11 évadával csak ott a közepe-vége felé már sorban szálltak ki az egykori gyerekszereplõk.
10/10
-greghouse- 2013 ápr. 03. - 20:33:33 10/10 Előzmény Jenny007
(1639/1953)
A Nielsen szerint az elsõ évad magasan kezdett (15 millió nézõ az adott idõsávban), a második volt a legmagasabb (16 millió), aztán a 8. a legalacsonyabb ("csak" 12 millió, még ezt is sokan megirigyelnék), a 9. (nyilván érdekelte az embereket az új fiú) megint 15 körül, a 10. csökkent. az kétségtelen, hogy Jake karaktere teljesen másként indult, sõt, Charlie és Jake kapcsolata is, az 1. évben kimondottan kedvelik egymást. De mivel a kamaszok gyorsan változnak, lehet, hogy így életszerûbb is volt...csak ez a változás nem használt a nézettségnek.
Jenny007 2013 ápr. 01. - 12:14:59 Előzmény nuiii
(1638/1953)
Az elsõ évad afféle szárnypróbálgatás volt, azért is visszafogottabb a többihez képest. Jake is ekkor a legaranyosabb, kedves, nem bunkó a szüleivel mint a többi évadban. Állítólag a tesztközönségnek jobban tetszettek az oltogatós, beszólogatós részek mint az érzelmesebbek. Nekem a 8. évad volt nagyon durva, a legkegyetlenebb beszólások abban vannak. Alanbõl akkor kezdtek udvari bohócot csinálni.
nuiii 2013 márc. 31. - 17:39:54
(1637/1953)
az elsõ szezon messze a legjobb. nem csak azért, mert olyan nõk vannak benne, mint megan fox vagy denise richards, de a szereplõk karaktereit is sokkal szimpatikusabbra írták, mint a késõbbi (egy idõ után már csak szemétkedésre és geci beszólásokra épülõ) részekben.
10/10
-greghouse- 2013 márc. 27. - 21:12:45 10/10
(1636/1953)
Sok bomba nõ fordult már meg ebben a malibui házban, de ilyen tökéletesen gyönyörû lábai senkinek nincsenek, mint a mai "õrülten dögös, dögösen õrült Frankie"-nek (Jenna Elfman a Dharma és Greg-bõl), nem csoda, profi képzett klasszikus balett-táncos...mmmm.
Jenny007 2013 márc. 27. - 10:01:16 Előzmény ALDO
(1635/1953)
Én a szinkronra gondoltam. Az elsõ 5-6 részben, ott hallottam egy "rossz" fordítást hogy Rose Charlienak azt mondja hogy a "bátyád". De a 7. évadban is volt egyszer egy ilyen.Tudjuk hogy Alan a fiatalabb, de
elõfordulhat egy ilyen hiba. A Jóbarátokban is volt hogy Monica öccsként utalt Rossra, vagy Ross õrá nõvéremként, holott a sztoriból egyértelmûen kiderül hogy Ross az idõsebb.
10/10
Pikacsu 2013 márc. 26. - 21:41:17 10/10
(1634/1953)
Ashton Kutcher most a half men.