Téma: Kim Nam-gil

szakire 2012 jan. 07. - 20:48:20
(28667/65967)
Sziasztok, szép estét!
Az igaz, hogy mostanában nagyon ritkán írok, de ennek több oka van és roppan egyszerû. Az egyik, hogy nagyon kevés lett az idõm, mostanában filmekre sincs energiám, a Junkis topikon meg annyira jól érzem magamat, hogy igazából ott vagyok otthon. Tudom, hogy olvassák a Sillás lányok, ezért bocsánat, hogy ezt írom. Mindannyian tudjátok, hogy én is Sillán kezdtem. A szeretetem a régi, viszont már nem érzem magamat úgy otthon, mint régen. Észrevétlen lettem Silla megszentelt partján. De nincs ezzel semmi baj! Vannak új tagok, akik ugyan olyan jól érzik magukat, mint egy éve én is. A barátság a régi és az is marad. Itt ugyan úgy kialakult ez a baráti légkör Veletek. Viszont sokszor jó, ha csak hallgatlak Benneteket, amikor szükségét érzem úgyis írok. Ezt Kje, Ani.net, Anna és még páran úgyis tudjátok. Örülök, hogy már Ti is nyittok más téma felé, de már nem sokat kell várni és Nam Gil is újból "köztünk" lesz és remélhetõleg sok esemény megbeszélésére ad lehetõséget.

Most szeretnék Kje ötletéhez csatlakozni, megpróbálom csoportosítani úgy, hogy kosztümös, mai témájú, valamint sorozat és mozifilm. A filmek után 1-5-ig kapnak osztályzatot aszerint, hogy tetszett nekem. Remélem így jó lesz drága Kje.
76 babika 2012 jan. 07. - 20:43:12 Előzmény kje
(28666/65967)
Kedves kje, az te vagy aki soha nem jönne ide. Megbocsájtás én ismerem ezt a szót, lehet hogy több embernek is kellene ezt gyakorolnia. Akkor biztos hogy egy elfogadóbb és jobb világban élnénk, akik elfogadják a másikat olyannak amilyen:-) Most össze írom a listámat hogy milyen filmeket láttam.
kje 2012 jan. 07. - 20:37:46
(28665/65967)
Na most megnéztem, tényleg, nem is vagyok még annyi sajnos, akkor már nyugdíjas lehetnék és nézegethetném éjjel nappal a filmeket.
76 babika 2012 jan. 07. - 20:37:44 Előzmény vonderm
(28664/65967)
Figyelj te lenézed az értelmi fogyatékosokat? Akkor vegyél példát KNG rõl mert õ segíti õket, és nagyon sok karitatív munkában is benne van. Ezt csak azért írtam le neked mert te értelmi fogyatékosnak tituláltál engem.
76 babika 2012 jan. 07. - 20:09:10
(28663/65967)
Kedves Anna, meglepõdtem rajta amit írtál, de neked és ani.netnek teljesen igazatok van. A világban gyerekek halnak meg az inség és a nélkülözés miatt, és itt az a téma hogy én hogy írok helyesen. De az a borzasztó hogy nem lépnek rajta túl hanem tovább szítják a veszekedést. Én a mostani veszekedésnél semmit nem csináltam csak képet tettem, néha hozzá szóltam az aktuális témához ennyi. Amikor még régebben nem tudtam ide tenni linket, senki nem segített egyedül csak Te és Maryu, meg Kriszti. Az érzelmeimrõl nem tudok írni, ugy mint a többiek.Amit érzek, azt belülrõl meghagyom magamnak. Anna gyere vissza neked is azt tudom írni amit ani.netnek, nem téged bántanak hanem engem és a fórumnak is ezzel ártanak. Figyelj én is tudok játékokat, fejtörõket, kitalálni de szerinted válaszolnának rá? A korlátoltságuk nem engedi, hihetetlen egyszerûen:-) Tudod én két helyen is voltam régen admin, de mikor KNG testi adotságairól kezdtek a lányok beszélgetni azt illetlennek tartottam és inkább kiléptem onnan. Itt tisztelettel beszélnek KNG rõl, és ez az ami tetszik.
Lili49 2012 jan. 07. - 20:08:38
(28662/65967)
Ugye,ugye, nem véletlenül öregített rajtunk a Port egy évet.
Sokan fognak túlszárnyalni engem,mert jóformán csak éjjel nézek filmeket.Én aki nagyon szerettem aludni ,Veled szemben, teljesen leredukáltam az alvásigényemet, emiatt a filmek miatt.
Rengeteg élményt kaptam tõlük, a szívemet is oda adtam jó néhánynak(csak nem akarnak élni vele)!!!!!!
kje 2012 jan. 07. - 20:01:57
(28661/65967)
Lili, ezt te már mind láttad, szuper vagy! Jaj én mikor érlek utol?
kje 2012 jan. 07. - 20:00:52
(28660/65967)
És sok lesz, talán egyszerûbb az abc sorrend.

De ha akarjátok, lehet koreai cím, koreai ábc szerint is :-)))
Lili49 2012 jan. 07. - 19:59:37
(28659/65967)
A Silla Királyság ékköve 5
Bad Guy 5
Miindo 4
Goodbye Solo 4
Lovers Vanished 4
No Regeret 4
Modern Boy 4

A Király és a bohóc 5
Dog and Wolf 5
Iljimae 4
Wirgin Snow 4
Maj.18.4
Fly Daddy 4
My Girl 3
Hero még nézem

Secret Garden 5
Miillionari's First Love 4
Worlds Within 4
Come Rain, Come Shin 4
Kim Sam Soon 4

The Devil 5
Antique Bakeery 4
Goong 4
The Naked Kitchen 4

April Snow 5
Dream High 5
Winter Sonata 4
Untold Scandal 4
The Legend 4

Jumong 5
A csábítás mesterei 3

Chunó 5
Thank You 4
Mélygyökerû fa- még nézem

Resturrection 5
Stranger than Paradise 4
My Love 4
The Family 4
Hand Phone3
Cyrano Agency 3
Iri 3
Delightful Girl 3

Frozen Flover 5
Bichumno 3

Inti The Fire 5
The Classic 5
Skunkyungwan Scandal 5
The Cheaser 5
Cain and Abel 4
Kim So Ro 4
Moment to Rememer 4
Tamra the Island 4
Tavsz,nyár, ösz... 4
Wish Upon a Star 3-4
My Mutther The Mmermaid 4
My Litle Brigge 4
Ditto 4
My Fair Lady 4
Baby and I 4
Bad Couple 4-5
Bad Love 3-4
Echo 2-3
Tale of Legendary Libido 2
kje 2012 jan. 07. - 19:58:35
(28658/65967)
Azért azt szeretném, ha látható lenne, hányan látták az adott filmet, és ez csak úgy lehet, ha odaírnátok a nickneveteket akkor is, ha nem tetszett, szóval ez nem tetszési sorrend lenne. De ha mindenki külön külön megírja a saját listáját, én majd összesítem és feltüntetem azokat az adatokat, amiket írtam, ill. amiket ti is fontosnak tartotok.
76 babika 2012 jan. 07. - 19:47:23 Előzmény ani.net54
(28657/65967)
http://youtu.be/037uSAIahho Kedves ani.net a vidi neked:-) " Mosolyogj akkor is ha fáj a szíved." Gyere vissza, nem téged bántanak hanem engem, majd megbékélnek:-)
vonderm 2012 jan. 07. - 19:40:43
(28656/65967)
Esetleg ajánlanék 4 kategóriát :

Kosztümös sorozat
Kosztümös mozifilm
Modern sorozat
Modern mozifilm

És ezeken belül színészek szerint , vagy ez már bonyolult ?

Akinek TETSZETT valamelyik filmet/sorozatot, az a nickjét odaírja és annyi csillagot fog kapni a film ahány embernek tetszett.
vonderm 2012 jan. 07. - 19:36:52
(28655/65967)
Azért gondoltam a színész szerinti listát, mert most már úgy látom hogy kedvenceink szerint nézünk filmeket.
döncimama 2012 jan. 07. - 19:33:35
(28654/65967)
Kedves Boil, akkor most tudnám javasolni neked a:

Scent of a woman
Time the between dog and wolf
Bad couple
Secret garden
Personal preference

címû sorozatokat.
Persze van még több is, ami jó, de ezek talán a legjobbak azok közül, amiket én láttam.
76 babika 2012 jan. 07. - 19:33:26
(28653/65967)
http://youtu.be/gIvrOly2jC4 Szép estét kívánok mindenkinek, neked is. Figyelj Te annyi szõrnyû dolgot írtál rólam, hogy én is tudnék ilyet írni rólad de nem teszem mert lesülyednék arra a szintre amilyen stílusban te írtál nekem. Ez az írásod tényleg azt tükrözi hogy följebb való vagy nálam. Én nagy ívben teszek arra hogy Te mit gondolsz rólam. És tudod miért mert csak azok véleménye és kritikája számít akiket szeretek és visszont szeretnek. Teljesen tönkre teszed az írásodal az egész fórumot. Amit írtál nekem az nem szellemes, hanem szánalmas. Írtad nekem hogy egy mondat angolt lefordítok és oda írom hogy Bing. Nem én fordítom, csak ide teszem az írást. Azért hagyom ott hogy kifordította le mert egy szabály lett még régen hozva, ahonnan származik a hír oda kell írni. Különben te is tehetel képeket és akkor nekem kevesebbet kell tennem. Mi közöd van hozzá hogy én mennyi képet teszek föl? Semmi! Te csak akkor jösz ide ha engem mocskolni kell:-) KNG képeket hozzál, híreket róla, ne csak szídalmazzál másokat ahogy idáig tetted. Az igazi életben vannak barátaid? És azokkal is igy beszélsz? Ha igen akkor még szánalmasabb vagy. Sok mindent lehetne még írnom de nem pazarolom rád a drága idõmet. Most légyszives nézd meg hogy nyelvtanilag menyi hiba van az írásomban. Diszkrimináció ismered ezt a szót? Mert én igen néz utána mert több dolgot foglal magában:-)
kje 2012 jan. 07. - 19:26:42
(28652/65967)
Mindent lehet :-)))

És köszönet, aki foglalkozik vele.

Azt gondoltam, cím szerinti lenne a lista, esetleg az elkészítésük éve szerinti.

Ha valakinek van valami ötlete ezzel kapcsolatban, annak is örülnék. Jó lenne, ha hasznos lenne ez, használni tudná az, aki tájékozódni akar, melyik sorozatot, filmet ki látta, hányan látták, a nicknév alapján lehet érdeklõdni, részletesebb véleményt kérdezni a filmrõl.

Sok filmrõl történik itt említés a topikokon, megbeszélés, de már nehéz visszakeresni, új érdeklõdõk is lehetnek.
Lili49 2012 jan. 07. - 19:26:18
(28651/65967)
Rendben ,ha összesítgetsz bár ez nem verseny, csak érdekesség. Megpróbáltam színészek szerint összeírni,de látom Vondern is ezt ajánlja.
Biztos lesz egy pár ami kimarad,de akkor pötyögök.
Osztályozni fogok, most vajszívvel.
vonderm 2012 jan. 07. - 19:07:05
(28650/65967)
Lehetne a filmeket a bennük szereplõ színész ( a fõszereplõ) alapján csoportosítani, lehet úgy átláthatóbb a lista.
kje 2012 jan. 07. - 19:05:01
(28649/65967)
Úgy gondoltam, hogy akinek van hozzá kedve, az a meglévõ listába beírná saját magát, ha nincs kedve, csak betenné a saját listáját. Aztán én mondjuk kéthetente, havonta összeállítanám a listát, én beírnám azokét, akiké külön van. Gondoltam, hogy sok lesz, azért nem kellene egy listát görgetni mindig, olyan lenne, mint egy virtuális videotéka.
Az jó ötlet, az osztályozás, mert kevesebb, de ha valaki nem bír magával, akkor jó a rövid vélemény is.
kje 2012 jan. 07. - 18:57:56
(28648/65967)
Ez nagyon szép, sose hallottam még, köszönöm, hogy ide tetted!