3/10
napraforgó 2017 dec. 07. - 17:34:02 3/10
(101/601)
Bevallom, én meg pár percre elszund0tottam alatta, annyira semmitmondó, unalmas volt. A mondvacsinált konfliktusok, a nevetséges kis árulkodások, meg a buta párbeszédek... Itt mindenki a barátjával, barátnõjével tárgyalja ki a szerelmi életét, ami igazából nincs is, meg ha mégis lenne, ahhoz, már fõnöki engedély kellene.
David ostoba magyarázkodásai, hogy a szeretet miatt lemond a szerelemrõl és közben meg szenved, hogy ebbe meg belehal. Jajj! Ilyenkor mondom, hogy csak gyorsan, ne hagyjon minket is szenvedni.
És közben a sok értelmetlenség, pl. miért kellett Gutierezt meghívni a Lisa megemlékezésére, nem is ismerte a nõt. Ja, támaszt nyújtani ment Liliánnak. Hát oda is ért a fogadásra, a megemlékezést rendesen lekéste.

Állandóan mondják, hogy jujj, de sok munka van a szõlõben, oszt mégis üresek a sorok, egy fia munkást nem látok ott soha szorgoskodni. Mikor mentek szõlõt metszeni (zöldmetszés), akkor teli kellett volna lenni a földnek a levágott zöld ágakkal, hajtásokkal, de semmi ilyemit nem lehetett látni. Most meg már szüretelni akarnak, de közben nézem a szõlõt, csupa fiatal tõke, új telepítésûek, amelyeken csak elvétve van fürt. A régi, jól termõ tõkék hajtásait kordonba rendezik, azért is van kifeszítve a dót a tõkék között különbözõ magasságban. De itt ilyesmit is csak elvétve látni, úgyhogy nem tudom, hol és mit fognak szüretelni, mert ahol mindig sétálgatnak, oda nem kell sok munkás.

Aztán, micsoda balhét csaptak, hogy Lucit nem találták (a tegnapi részben), mert valami adatokra volt szükség, ami nála volt.
- ha Susan is borász, ugyanúgy, mint Luci, azokat az adatokat neki is tudnia kellett volna,
- ha mégis úgy osztották meg maguk között a munkát, hogy az egyik csinálta ezt, a másik meg amazt, akkor is össze szokták vetni az eredményeket a végén,
- valahogy azt hiszem, hogy azokat az adatokat Luci nem hurcibálja magával mindenhová, mondjuk a szõlõbe ki, arra a célra van az irodájuk, íróasztallal, dossziékkal, én a vizsgálati adatokat biztos ott kerestem volna. (Biztos nem vitte magával Bobby iskolájába.) És ott, Luci íróasztalán Susan is megtalálhatta volna a kolléganõje nélkül is...

Na de ilyen logikus dolgokkal nem foglalkoznak, csak olyasmivel, hogy hol van Luci és épp kivel csókolózik munkaidõben?
Ha lenne valami más, értelmesebb ugyanebben az idõben, áttérték rá. De már a törököket is unom, tele vannak gonoszsággal, kegyetlenkedésekkel. A mexikóiak meg egyre ostobábbak. A természetfilm csatornákat meg sajnos lecserélték a sok buta sportcsatornára, úgyhogy silány a választék.
malvinkicska 2017 dec. 07. - 16:29:17
(100/601)
A mai napon véget vetek a nézésének mivel ez egy logikátlan õrült butaság, ahol az a fõ cél Grész elnyerje Davidot, és erre nem vagyok kíváncsi.
A Grészt alakító színésznõt egyáltalán nem birom, az anyjával egyetemben, aztán David Gabriel Soto, sok sorozatát láttam de ebben mintha nem õ lenne.
Nem ragozom nincs értelme ez nem érdemel idõt, a nézése.
3/10
napraforgó 2017 dec. 07. - 10:07:27 3/10
(99/601)
Engem a "bájos" Susan is irritál. Nyávog, hisztérika, õ sem tudja mit akar, kit akar. Van egy válófélben lévõ férje, ott volt neki Cezar, egy inteligens, kultúrált férfi, de az nem vol elég jó, helyette a hirtelen természetû, nála fiatalabb latin macsóval, Tanóval kezdett, de már az sem elég jó, miután beleszólt a dolgaiba. A nyafogós szinkronja meg, nohisz. Pont olyan, mit a másik pixáé, a nyarvogós Gracieláé.
Az amúgy sem túl jó történeten sokat ront, hogy annyira kellemetlen szinkronhangokat adtak a szereplõknek. És mindegyik sznkronszínésznõ úgy mórikálja magát, kezdve Kocsis Mariannal, folytatva Farkasinszky Edittel (Lilián és Márta), de a többiek is borzasztóak.
1/10
Bodellger 2017 dec. 06. - 19:44:43 1/10
(98/601)
Talan az egyik legrosszabb teleregeny, a 10es eveket figyelve, amelybol par reszt kozvetve (Mamamnal etkezem, aki nez ilyeneket) elcsiptem. Egyreszt ugye megvannak itt is a kotelezo alapelemek, jo-rossz , gazdag-szegeny, idos-fiatal ellentetparokbol fakado konfliktusok, megspekelve a viszonzatlan szerelmekkel, a bosszukkal es a legalaptomosabb, legkeptelenebb armanykodasokkal, intrikakkal. Termeszetesen ebben a sorozatban sincsenek kovetkezmenyei a gondatlansagbol elkovetett buncselekmenyeknek. Gondolok itt arra, hogy az ugyved megmergezett egy egesz laktanyat. (Siman felkellett volna nyomni a rendorsegen, vagy legalabb megcsapnia valamelyik munkasnak, amiert majdnem kipurcantak.) A fulbevalo ellopasabol sem lett semmilyen komolyabb ugy. Persze ezeken annyira nem is akadok fent, hiszen mind kotelezo elemek, megszokott sajatossagok, bevett panelek.

Nekem a legkomolyabb problemam, mint sok mas film eseteben itt is a karakterekkel van. Konkretan egyetlen szereplo sincs az egesz sorozatban, akivel azonosulni, szimpatizalni lehetne. A gyilkosokat, armanykodokat hagyjuk is, annyira semmilyenek, hogy szot sem erdemelnek. Am itt van nekunk pl a foszereplo csaj, aki heves, zabolazatlan, akaratos, szexi (nekem mondjuk kulsore egyaltalan nem jon be.) es felkavarja az allovizet. Ez mind klassz, csakhogy emellett egy idegbeteg (konkretan mindentol a plafonon van, mivel sem a kritikat nem birja elviselni, sem az armanykodasokat bolcsen kezelni, megoldani) elkepesztoen onzo (kihasznalja a gyerekkori baratjat, mikozben magasrol leszarja, csak azert, hogy ne essen a ket potencialis orompalca kozul a pad ala) feltunesi viszketegsegben szenvedo (feszulos farnaci, mivel melle nincs, igy egy kis pushup mamor, ezenkivul mindenbe pofatlanul beleavatkozik, meg olyan dolgokba is, amihez az eg vilagon semmi koze, csak azert hogy eroletetett modon erkolcscsoszt jatsszva motorja legyen a cselekmenyeknek) szellemi szumobajnok. Aztan adva van a foszereplo, a fonok, a szolibajnok tesztoszterontitan, aki amolyan tescos macso, s mar mar rohejes, ahogy majd szetpattanak rajta a skinnys ingek. Erdekes, hogy az eveken at tarto depresszio alatt is ilyen kimunkalt teste es apolt kulseje maradt. Gyurni azert biztos lejart valahova. De legalabb o is enyhen idegbeteg, hirtelenharagu, rendesen diktator, nulla stilussal, aki szinten a csonakos tozegmoha szellemi szintjen vegetal. Es hat a \"kedvencem\", a sorozat messze menokig legirritalobb figuraja, a sunira nyomulo gyerekkori barat. Ilyen kenyelmetlenul ritkan erzi magat nezo, amikor minden egyes szajbatekert reszben hallgatnia kell a \"mindig itt leszek, mindig szamithatsz ram, nekem elmondhatod\" kozhelypatronokat. Vegtelenul zavaro es kinos ez a nyomulas, amit ennek a proli munkasnak hoznia kell, es ehhez a szerephez meg sikerult egy tokeletesen tenyerbemaszo arcu szineszt is valasztani. A velejeig gusztustalan az egesz jelenseg. Na most itt termeszetesen fokent a forgatokonyvirokat kritizalom. A tortenetet es a karakterek jellemfejlodeset, sorsuk alakulasat is elore tudni lehet, ugyhogy persze az egesznek tul sok ertelme nincs, azon tul, hogy a fogyaszto kap a tomegkultura feelingjebol egy kiados froccsot. Az ironikus nezoi attitudbol eredeoen a \"neha mar annyira szar, hogy vicces\" klisevel kell operaljak. Illetve az egyetlen elvezeti ertek meg, legalabbis szamomra a Susant alakito szineszno, aki magasan a legbajosabb, legjobb no ebben a fortelemben. 1/10
3/10
napraforgó 2017 dec. 06. - 16:53:58 3/10
(97/601)
Nagyon furcsa, hogy az a David, aki a gyerekei nevelését egy-az-egyben átengedte Mártának, gyakorlatilag nem is törõdött velük éveken keresztül, most õ veti Luci szemére, hogy beavatkozott a fia életébe. miért nem gondolkodik inkább azon, hogy miért van a kisfiú nagyobb bizalommal egy nemrég megismert nõhöz, mint õhozzá, az apjához (hogy a nagymamát és a nagynénit ne is említsem). Már megint elõbb üvöltözik, mint gondolkozik. Baromi ellenszenves csávó.

Az a halotti megemlékezés meg, nahát... Mindenki ott ült gyászba borulva, az alkalmazottak is. Mit akart Lilián elérni Gutierez megh0vásával? Hogy demonstrálja Márta elõtt, hogy ez a pasi az övé? Vagy mégiscsak le akarta leplezni a férfit a nõ és a lánya elõtt? Mert Luciána biztos nem felejtette el a fizimiskáját.
malvinkicska 2017 dec. 06. - 16:47:34
(96/601)
A mai részben David lebaltázta Lucit a miért a gyerek érdekébe segített, nagyon önzõ buta, ember.
A megemlékezés érdekes volt, ahogy megrendezte Lópofa, csak éppen nem a várt hatást hozta Davidot illetõen, de ez a Grész a náthától is rosszabb ahogy ragad, mire képes csak megnyerje, a kiszemelt férfit, pedig , olyan szekér után kár futni aki nem veszi fel.
malvinkicska 2017 dec. 05. - 16:49:55
(95/601)
Annyira nevetséges Dávid ahogy viselkedik olyan tudat hasadásos állapot, mert nem tudja sokszor mit akar. A legnagyobb ellenségét barátnak tekinti.
Azt hiszem ezután úgy fogom nézni, csak azta rész amit én akarok, mert eza nyávogás nagyon irritál.
Grésznek egy csepp nõi büszkesége nincs, mer mint a kutya úgy szaladgál D után.
A lópofa anyja meg a fertelmek fertelme, azt sajnálom nem látta Márta milyen virág csokrot kapott hadd ette volna a fene.
Talán ha Miguel és Luci együtt maradnának az jobb lenne, mint ez a lüke D.
3/10
napraforgó 2017 dec. 05. - 16:39:27 3/10
(94/601)
Olyan nevetséges, ahogy Graciela pattog és megy árulkodni, mert észrevette, hogy Luciana és Miguel csókolózik. Az meg még inkább röhejes, hogy David ugrik rá és máris megy, hogy "rendet tegyen". Valahogy nagyon furcsa, hogy itt így belemásznak felnõtt emberek magánéletébe. Már azt is megszabják, hogy ki kivel és mikor csókolózhat.
Susan hisztije is vicces, azért szakít Tanóval, mert a fiú beleugatott az exével folytatott telefonba.
Márta 20 évvel korábbi viszonya is miért téma most? Jajj és a csajok is mit összenyávognak.
malvinkicska 2017 dec. 05. - 07:08:27
(93/601)
A két színésznõnek nem ismerem az eredeti hangját mivel ezek a sorozatok ,indig szinkronban hallom.
A török sorozatok azok te is tudod amit fordítanak, Azoknak jobban ismerem a hangjukat.
A Telemundó által készített sorozatot elkezdtek fordítani Tierra de Reyes, abban is szerepel ez a Grész megfigyelem már valóban ilyen ronda a hangja.
'142 részen keresztül sok lesz belõle.
3/10
napraforgó 2017 dec. 05. - 02:49:39 3/10
(92/601)
Utólag megnéztem, csak folytatják a szenvelgést.
Graciela azt reméli, hogy majd David foglalkozik vele, ezért kérte tõle, hogy mutassa meg neki a szõlészkedés, borászkodás munkafolyamatát, de David rövid úton lepasszolta õt Lucienának. Luci meg kivitte a szõlõbe, ahol botladozott a magassarkú cipõjében. Gracet baromira nem érdekli a szõlõ, õ csak azt akarta, hogy David foglalkozzon vele... De ez most nem jött neki össze.
Tano nagyon hülye volt, miért kellett kivennie Susan kezébõl a telefont? Mit tartozik õrá egy házaspár váláskori osztozkodása? Fernanda meg annyit jár Tano nyakára a szerelmével, a fiú elõbb-utóbb elveszíti majd a fejét és abból csak baj lesz.
Grace csak meggyõzi Davidot, hogy vegye vissza Juant, Juan apjának öngyilkosságával példálózik és David nem meri kockáztatni, hogy esetleg Juan követi az apja példáját. De azért van annyi esze, hogy Miguelt és Susant megbízza, hogy felügyeljék a megrendeléseket és a szállításokat. Na ezzel jó kis konfliktusforrást teremt közöttük....
-------
Nem hallottam az eredeti hangokat, de ideges0tõ Grace nyávogása, Lilian negédeskedése és Márta is meglehetõsen irritál. Ahogy beáll0tott, hogy megjöttem édeseim, és David gyerekeit ölelgeti. Azt nem láttuk, hogy a saját beteg fiát meglátogatta volna, vagy Lucival beszélt volna. Csak Fer, meg Bobby, jaj, édeseim, annyira hiányoztatok, nyafogja. Brrr.
malvinkicska 2017 dec. 04. - 17:15:59
(91/601)
Elkezdenek valamit és nem tudnak belõle kitérni, elég siralmas az egész, nem tudnak egy rendes sorozatot írni sajnos.
3/10
napraforgó 2017 dec. 04. - 16:58:13 3/10
(90/601)
Ebbõl se sokat láttam ma, más dolgaim voltak, de igazából itt se nagyon történik semmi. Lehet mondani, hogy minden körbe forog, ugyanaz ismétlõdik állandóan.
malvinkicska 2017 dec. 04. - 16:41:32
(89/601)
David az egy szarvas M amit csinál azt a rabló Huant vissza vette dolgozni, ezek hány részen keresztül akarják ezt a sok semmi részt adni, mert nem halad a történet.
Grész nyávog tovább Luci is azt mondja nincs esélye D-nél , mert a sógornõt ölelgeti , de az esztelen nem tudja mire megy ki az egész.
ahogy folytatódik annál nagyobb csalódás sajnos az egész.
malvinkicska 2017 dec. 04. - 09:00:56
(88/601)
Az idõ olyan szobába kell lenni és várom azért mit fognak alakítani.
Remélem Luci ilyen hõsies marad, és Lilianat alázzák továbbra is.
juan-ZSU 2017 dec. 03. - 13:22:53
(87/601)
Én élvezem nézni, hogy Lilianát valaki mindig helyre teszi. Játszaná a ház úrnõjét, de senki nem tekinti annak. Jókat nevetek rajta és még a lánya se áll ki mellette látszólag. Persze amúgy kavarnak ezek együtt de akkor is.
3/10
napraforgó 2017 dec. 02. - 03:01:18 3/10
(86/601)
Luciana feltételekkel jön vissza, azt hittem, hogy majd követeli, hogy David küldje el Liliánt a háztól, hát ez ugyan követelte is, de David csak annyit tett, hogy megígérte, hogy Lilián a jövõben nem fogja sem õt, sem Mártát zaklatni. Lilián csak morgott magában, helyette is Grace igérte meg ezt. Azt hittem, hogy Lucinak ez nem lesz elég, de nagyon hamar belenyugodott. Úgy tûnik, nagyon vissza akart õ keveredni a birtokra. Valahogy azt vártam, kicsit tovább sz0vóskodik, na de nem.
Nekem az tetszett, ahogyan ezt követõen Miguel - munka-ügynek nevezve - de burkoltan közölte Daviddal, hogy nem szeretné, ha keresztezné az útját. Mire David ugyanolyan burkolt formában azt mondta, hogy majd Luciana dönti el, melyikükkel is akar lenni, vagyis "dolgozni".
Kezd leülni a sorozat, hogy kicsit felrázzák, most majd a David-Luciana-Miguel háromszög mellé behozzák a Susan-Carlos páros mellé még a nõ volt férjét, valami Markot is, harmadiknak. Hogy a Fernanda vonalról ne is beszéljünk, mert õ már a négyszög negyedik szöge.
Graciella hangja, nyávogása engem is irritál, Dögei Éva a magyar hangja. Amúgy szinte minden nõi szinkron idegesítõ, Liliánnak Kocsis Mariann, Mártának Farkasinszky Edit, Garielának Dögei Éva, Fernandának meg Hermann Lilla.
Valóban, egy 142 részes sorozatban tényleg sok ez a semmi kis sz.rkavarás a történetben.
malvinkicska 2017 dec. 01. - 17:04:41
(85/601)
A mai rész sem valami elragadó lehet szüneteltettem mivel nem vagyok vevõ Grész nyávogására, és ami nagyon dühít David nem szereli le ahogy szokta erélyesen.
A parfümért azt hittem nagyobb patáliát csap. Nekem nagyon gyenge kis vérszegény történet, ez az egész.
Juhan el meg nem megy most már ez a játék következik, semmi érdemleges nem történik benne.
Egy füzettel szaladgálnak és kész egyik itt a másik ott nyavalyog.
Miguel egy határozott értelmes ember, a többi szinte elme eset. Luci is adott alább , mert ez van neki írva.
malvinkicska 2017 nov. 30. - 17:44:11
(84/601)
Pótoltam Márta és Lilian veszõdnek a rendõrön, aki segített ki toloncolni a férjét és a lányát nevetségesek nekem nagyon mivel már korban sem ott vannak.
A rendõr nagyon fifikás volt, mert nem mert bevinni a vázát a virágnak, mert meg ismerte Lucianat.
malvinkicska 2017 nov. 30. - 17:04:05
(83/601)
A mai részt nem láttam végig egy volt munkatársam volt a vendégem, és az fontosabb volt.
az egész nekem nagyon nyálas, minden a szerelmi dolgok körül forog, hol ez, hol az szerelmes, és mindig abba akibe nem kéne, ez már nekem sok.
A szerelem szép dolog az emberek életében de itt nagyon érdekes formája van alkalmazva szerintem.

Az összes egy nagy semmi még eddig. Amikor rá érek megnézem a második felét, de annyira nem sok mindentõl maradtam el azt gondolom.
3/10
napraforgó 2017 nov. 29. - 17:22:31 3/10
(82/601)
Az oké, hogy Luciana most vállalta, hogy Susan helyett beugrik és helyettesíti, de a birtokon Susannon kívül megbetegedett Leon, Ramon, Tano és még vagy 10 nevesincs munkás, na õket vajon ki fogja helyettesíteni? Jó, Susan és Luci képzett szakemberek, mérnökök, szakképzetlen segédmunkást meg nyilván lehet találni minden bokorban.

Luciána jól rápirít Gracielára az étteremben, mikor David elõtt elismétli a Grace által mondottakat, a nõ meg próbálta finomítani, hogy õ így, meg úgy gondolta, meg csak azért mondta, hogy ... és David õt is helyretette, miszerint Márta igenis családtag náluk.

Kíváncsi vagyok, hogy Juan vissza mer-e menni és ha igen, majd hogyan magyarázkodik.